Csorba válogatott köteteinek bemutatását a hatodikként, 1986-ban megjelent Vissza Ithakába című kötettel folytatom.
(Az összes ismertetett kötet linkje és a bevezető elérhető innen.)

Csorba Győző: Vissza Ithakába : Válogatott versek. – Bp. : Magvető Könyvkiadó, 1986. – 430 p. ; 19 cm. – Az egyik leírt példányban dedikálás: „Aranyos Cilikémnek és Lacinak, továbbá a három drága unokámnak: 1. Bálintkámnak, 2. Violkámnak és 3. Ábelkámnak igaz szívvel és szeretettel ajánlom. Apa, (Viki papa) [Csorba Győző] 86. XI. ”. – Dedikálás egy másik példányban, feleségének Velényi Margitnak: „Magány és párosság itt üres szavak csak, / itt már az érzékek csak befele hatnak… [Ezután egy pontokkal jelzett elválasztó sor után következik a másik idézet. P. L.] Kettőnkkel lehet csak dolga a halálnak: / egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad. [Új sorban az ajánlás. P. L.] Drága Egyetlenemnek végtelen szeretettel: Győző 86. okt. 28.”. – Ennek a példánynak a tartalomjegyzékében a margón mindegyik vers után ceruzával – többféle kézírással – felírták a vers sorainak számát. A 421. oldalon elvégzett összesítés szerint a sorok száma a kötetben „4805 – 165 feles”. – ISBN 963 14 0800 0 kötött.

A kötet a DIA-oldalon.                            A kötet pdf-változata.

Csorba portréja a kötet borítóján. A háttérben Csorba feje fölött Martyn Ferenc Csorba portréja. Csorba jobb válla mellett a figyelmes szemlélő valamelyik Csorba-lány vagy unoka fejét veheti észre. A költő a képen már öreg, meggyötört arcát mutatja, túl van nyaki érműtétjén. Az [Aludtam, s késekkel kutattak…] című, a Hátrahagyott versek című kötetben megjelent vershez írt jegyzetem szerint Csorba versesfüzetében – ahonnan Bertók László a kötetbe válogatta a verset – „… az előző oldalon a lap tetején Csorba kézzel írt jegyzete: „85. dec. 5–19. Ideg- és elmeklinika. Dec. 11-én műtét, Aorta carotis interna-szűkület (dr. Stefanics János)”; Súlyos érműtétje után írt vers. A műtét során rövid időre megállt a költő szíve. Az orvosok újraélesztették. dr. Stefanics János az operáló orvos. A költő több verset is írt erről az esetről. Ld. például Meleg tenyérben és [Itt voltam-e még…?].„

A kötet betűrendes mutatója. (docx-formátum)

Képek a kötetről.

A kötet címe allegória, a Padlás-Odüsszeia című allegorikus vers segítségével fejthető meg. A versben a költő a háza padlásán nézelődik, emlékei a padláson fölhalmozott ócskaságok romjai alól tárulnak elé. A régiségek között járja Odüsszeiáját, bontja ki életének kétszer tíz évét, s tér vissza Ithakájába, ahol semmi nem változott. „Tíz hosszú év Trója alatt, tíz hosszú év hazafelé. Csak tíz volt-e Trója alatt, / csak tíz-e ez a pár-perces bolyongás?” A költő időfóbiája itt is fölsejlik: „S leszáll az ember, vissza Ithakába, s csodálkozik, hogy annyi-annyi év / múlt el, holott kutyája még ugyanazt a csontot rágja, amit előbb dobott neki.” A költő a kötet válogatása közben szemléli verseit, évtizedei verses emlékeit, s közben visszatér Ithakába, ahol „Pénelopé hűséges és türelmes. Az időt fonja nappal s fejti éjjel. A hosszú- / hosszú kelme így marad néhány arasznyi csak. Pedig…”

Padlás-Odüsszeia

Rétegekben hánytorog elő az idő, felfűzve egy-egy fényzsinórra.
Óvodás-gyerek szólal, vállán bőrszíjakból font, csöpp uzsonnatáska, valami
kilátszik belőle.
Lyukas, korom-zománcos tepsik, palacsintasütők, lábosok, fazekak.
Nagyanyák sütnek-főznek, még talán dédanyák is. Kigombolt nadrágok,
körül-zsíros szájak, mély-vastag böfögések.
Ezt a díványt már aligha rakná össze valaki is. A karcsúsított barna rugók
egy-kupacban, máshol az afrik, máshol két barokkláb. Majd a díványok
utolsó ítéletén, ha a díványok istenének angyala megfújja harsonáit… (Lásd:
lejárt temetőparcellák, robbanások halottai!)
A szekrénytelen fiókban ifjú diók. Keserű a diólevélszag, csúcs-magányos
fa társtalan szaga. Idillek a lombjai alá kenve: poharazgatások, kártyacsaták,
nyárest-csöndbe olvadó szókanyargások. Ennek a fának pedig semmi érzéke
az idillhez, semmi köze hozzá. Keserű fa, csúcsmagányos, a zivatar jobban
kedvére van. De az erő mindig fészket szül, a zord erő pacsuli-puhaságot.
Egy rézüstből meg – az üstháznak nyoma veszett – sorra kimászik
a tegnap és a tegnapelőtt technikája. Hökkentő gyűjtemény: kétszálas,
textilszigetelésű villanydrótok, faszenes vasaló, ólom vízvezetékcső-darab,
falifogas, csillármaradvány, félfordító, dúlt elemlámpa-tok, vekkeróra, törött
csiga, horpadt kávédaráló ésatöbbi ésatöbbi (folytatható a saját tapasztalatok
és tetszés szerint, nem lesz lényeges eltérés).
Kint jár a szél, nap szikrázik. A szél vékony suhogására, a nap egy-egy
fényzsinórjára felfűződik a réteges idő.
Tíz hosszú év Trója alatt, tíz hosszú év hazafelé. Csak tíz volt-e Trója alatt,
csak tíz-e ez a pár-perces bolyongás?
Pénelopé hűséges és türelmes. Az időt fonja nappal s fejti éjjel. A hosszú-
hosszú kelme így marad néhány arasznyi csak. Pedig…
S leszáll az ember, vissza Ithakába, s csodálkozik, hogy annyi-annyi év
múlt el, holott kutyája még ugyanazt a csontot rágja, amit előbb dobott neki.

Észrevételek, 59–60. p.
A vers megjelent a Válogatott versek és az Összegyűjtött versek c. kötetekben is.

A Hátrahagyott versek  c. kötetben [Fölmentem a padlásra…] címmel megjelent vers végső változata. A költő újra és újra pontosította, javította versei szövegeit. Sokszor változtatott szavakat, sorokat, sőt, néha teljesen átírta az első válozato(ka)t. Ez történt ebben az esetben is.

[Csak zárójelben jegyzem meg: a padlás ábrázolása teljesen realisztikus a versben. A költő minden régi dolgot megőrzött életéből, éppen úgy, ahogy leírja. Az élet felhalmozott „értékei” mennyit értek? A ház eladása előtt a padlásról két öt köbméteres konténerben kellett elhordani a fent megverselt tárgyakat. A költő Odüsszeiája egy szeméttelepi utazással fejeződött be. De a mű megmaradt, a padlás tárgyai örökre élnek, amint a költő kertje is. Csak a kert szavakat kell padlásra változtatni.

„Mehetnék eztán óceánra
halott holdbéli pusztaságra

néhány papírlappal kezemben
bő kert övezne ott is engem:

a kertből vers lett s míg a vers él
e kert erősebb lesz a kertnél”
(Görbül az idő. 47. p.)]

Bertók László Csorba bibliográfiája a kötetről. (A linkre kattintva a szövegek elérhetők.)

1986. Vissza Ithakába. Válogatott versek Bp. 1986. Magvető, 430 p.

Rónay László = Magyar Hírlap, 1986. dec. 11. 4. p.
Tüskés Tibor = Könyvvilág, 1986. nov. 8.; Az utolsó. 31–34. p. (Odüsszeusz visszatér címmel) (Teljes szövegét ld. alább.)
Vasy Géza = Népszava, 1986. nov. 22. 8. p.
– – = Új Könyvek, 1986. 862916. tétel
Albert Zsuzsa = Magyar Nemzet, 1987. márc. 23. 6. p.
Cselényi László = Hét, (Pozsony) 1987. 30. 9. p.
Csuhai István = Dunántúli Napló, 1987. jan. 31. 8. p.
Csűrös Miklós = Somogy, 1987. 5. 97–98. p.
Mikó Krisztina = Új Írás, 1987. 7. 103–106. p.
Pomogáts Béla = Élet és Irodalom, 1987. 15. 10. p.
Sőtér István = Jelenkor, 1987. 4. 291–294. p.

Tüskés Tibor:
Odüsszeusz visszatér
Vissza Ithakába

Milyen „növéstervet” követ a költő? Hol a merész kritikus, aki a korai versek ismeretében meg tudja rajzolni a költő pályáját? Milyen belső erők, személyes indítékok és külső körülmények, adottságok befolyásolják valamely líra alakulását és befogadását? Szerepe van-e az életkörülményeknek, a munkalehetőségnek, az irodalmi élet alakulásának, akár a kortárs költők jelenlétének vagy halálának abban, hogy a kortárs olvasó milyennek lát, hogyan érzékel, milyennek minősít egy életművet?

Ezek a kérdések vetődnek fel az olvasóban, amikor Csorba Győző válogatott verseit kezébe veszi. A hetvenedik életév magasáról tekint szét a költő: „előre s hátra nézek”. Nem az első gyűjteményes kötete: 1978-ban jelentette meg összegyűjtött verseit, majd a következő évben, 1979-ben a 30 év sorozatban napvilágot látott az 1945 és 1975 között írt verseiből a válogatás. Az új kötet mind anyagában, mind a válogatás szempontjaiban eltér az előzőktől. Alighanem most volt a költőnek először alkalma, hogy megrajzolja saját „növéstervét”, azt a képet, amelyet válogatott verseivel a csaknem félszázados költői pálya mai pontján olvasóiban ki akar alakítani. Az új gyűjtemény nem egyszerűen mennyiségi rostálás eredménye, hanem új kompozíció. A költő szigorú volt önmagához: mintegy harmadfélszáz verset vett föl a kötetbe. Pályáját így tagolja: 1938–1964, 1965–1976, 1977–1984. A legnagyobb meglepetést – bizonyára még azokban is, akik költészetét régtől ismerik és becsülik – az első korszak versei okozzák. A gyűjteményben nem zsengékkel, ifjúkori kísérletekkel, hanem érett darabokkal találkozik az olvasó. A huszonhat év, az első öt kötet anyagából mindössze félszáz verset mentett meg a költő. Ez a kötetkezdés azonnal a legjobb versek világába, a költészet hegyi levegőjébe emel: már ebben az első ciklusban Csorba érett és kész költőként áll előttünk. Vagyis az idővel nem Csorba költészete változott lényegesen, nem „az elmúlt másfél évtized során érett nagy lírikussá”, ez a költészet már indulásakor jelentős darabokat hozott létre, legföljebb a kortársi kritika maradt el tőle, legföljebb ez a kortársi kritika volt az, amely „az elmúlt másfél évtizedben érett” a nagy lírikus befogadójává, értőjévé és közvetítőjévé. Csorba kíméletesebb a későbbi, bővebben termő korszakokhoz: a kötet harmadik fejezete az utolsó hét év anyagából az első korszak kétszeresét, mintegy száz verset tartalmaz. Minden bizonnyal okkal döntött így: költői szemléletében nem következett be gyökeres fordulat, „az út lényegesen nem változik”, csak bővebb, gazdagabb lett a termés.

Említettük: a kötet új építmény, az ismert versek olyan elrendezése, amely új gondolatokat hordoz. A versek egymásutánisága nem követ szoros időrendet, s a költő a korábbi kötetek beosztását sem őrizte meg. A korszakokon belül új gondolati egységeket alkot, a verseket új ciklusokba sorolja, s ezek homlokára egy-egy versének címét írja. A válogatott kötetnek ez az átgondolt, tudatos szerkezete, a verseket új kontextusba állító kompozíciója alkalmas arra, hogy kiemelje Csorba Győző költészetének minden fontosabb gondolatát, főbb témáit, alapvető emberi tartalmait. – Melyek költészetének nagy élménykörei, lírájának főbb ihletői? – A költőt már pályája kezdetén a belső világ, a személyes sors, az emberi létezés alapvető kérdései foglalkoztatják: „magamba s messzire egyformán nézhetek…” Versei meditációk: a szerelem, a család élményköre is, a külvilág dolgai is a személyes érdekeltség szűrőjén át hatolnak be lírájába. Alig tölti be ötvenedik évét, már az idő, az elmúlás, a múlt és a jelen egymásra vetített képei határozzák meg érzésvilágát. Megfogalmazza ars poeticáját, amelynek lényege máig sem változott: „Kimondani kimondani – – / Ismerni kell a rejtezőket / A köddel együtt eltűnnek a rémek (…) Fekete szavak szárnyán kél a nap”; és sorra fejet hajt a valódi mesterek, a példa-emberek, a „jó munka” elvégzői, Csokonai és Petőfi, Milton és Kafka, József Attila és Bartók emléke előtt. Az idő múlásával a versek teste szikárabb, a költő hangja koncentráltabb lesz, s a groteszk és ironikus elem, mely költészetéből korábban sem hiányzott, egyre több teret kap. A természet, a kert, a fák, a virágok, az évszakok jelképes tartalommal töltekezve, a születés és az elmúlás drámájának színtereként, az élet szimbólumaként vannak jelen költészetében. A család nő, gyarapszik: a lányok férjhez mennek, az unokák a nagycsalád élményével gazdagítják a költőt. A válogatott versek utolsó darabjaiban egy érett, nagy élettapasztalatú, végtelenül bölcs, az Isten és a halál, az elmúlás és az öröklét végső kérdéseivel szembenéző költő áll előttünk: szava hiteles, sallangok, cifraság, öncsalás nélkül szól.

Csorba Győző annak a költői generációnak egyik legkiválóbb, legfigyelemreméltóbb tagja, amelyet a Nyugat harmadik nemzedékeként emleget az irodalomtörténet és a kritika. Babits és József Attila „ikercsillagának” vonzásában született meg költészete, s ami hajdan egymást kizáró, taszító elemnek látszott – a személyes erkölcsi komolyság és a közösségi felelősség, az intellektuális fegyelem és a metaforikus látásmód –, találkozott és egyesült ebben a lírában. Csorba beépítette költészetébe a formabontás, a szabad vers eredményeit (például a merész, szóelválasztó enjambement-okat), anélkül, hogy maga avantgarde költővé vált volna; a lírai folytonosság, a hagyományok, az értékek megbecsülésének a híve, anélkül, hogy költészete megnevezhető mintákhoz és merev példákhoz tapadna. Tárgyiasság és személyesség, világos gondolati mondandó és érzelmi fűtöttség, „séta és meditáció”, élmény és intellektualitás egységét valósítja meg magas művészi fokon. Sohasem kereste az olcsó sikert, a talmi aktualitást, ezért marad holnap is érvényes és időszerű. Nem zárkózott el a változás, az elmozdulás, a módosulás elől, ezért hiteles a maradandó értékekre mutató mozdulata. Ma már a méltó elismerés is körülveszi költészetét. Verseinek válogatott gyűjteménye e líra megismerésének autentikus forrása. (1986)

(In: Tüskés Tibor: Az utolsó évszak. Odüsszeusz visszatér. 31–34. p.)

Befejezésül bemutatom egyik, a kötetben is megjelent legkedvesebb Csorba-versemet, a Fordított kígyó címűt, melyet feleségéhez, minden rokon, barát, ismerős kedves Margitkájához írt. (Itt a költő előadásában is meghallgatható.)

FORDÍTOTT KÍGYÓ

Amit én nyögve keseregve
te azt félkézzel és nevetve

A dolgok sokszor azt hiszem már
szolgálni gyűlnek lábaidnál

S mint a mesében ha kimondod
megoldódik hipp-hopp a gondod

Ha ölsz is amit ölsz az állat
cinkos csöndben múlik ki nálad

Törvényeid csak a tiéid
ha ellesik akkor sem értik
akkor is mint nekem magamnak
mindenkinek titok maradnak

Lám több mint húsz év napja-éje
bonckéses búvár szenvedélye
lassú szemlélődő nyugalma
forgó hajszája gyűrt unalma
ünnepe lucska tisztasága
öledből nőtt három virága
élet midőn oly egy lehettünk
hogy csak húsunk le nem vetettük −

Mennyit tanultam én azóta
ég-föld-pokol bősz firtatója

Nyílt ablak és ajtó előttem
fény ömlött szét a vaksötétben

Hány dúvadat domesztikáltam
s ma füttyszóra nyaldossa lábam

Több mint húsz éve csak veled nem
semmire veled nem mehettem

Fordított kígyó ki a bőrét
vedlés helyett növeszti hétrét

Erős dajkám ki esteledve
kész bizton kész az új szerepre
s pislákoló szememre nézve
majd fölvesz karja bölcsejébe
fölvesz haját arcomra szórja
s fülembe zsondul altatója.

Külön érdekesség és öröm számomra, amikor a Csorba szavalóversenyeken fiatal lányok adják elő nagy átéléssel ezt a „férfiverset”. Ajánlom, a linkeken olvassák a kiváló kötet többi versét is. Egyetérthetünk Tüskés Tibor elemzésével:

„A költő szigorú volt önmagához: mintegy harmadfélszáz verset vett föl a kötetbe. Pályáját így tagolja: 1938–1964, 1965–1976, 1977–1984. A legnagyobb meglepetést – bizonyára még azokban is, akik költészetét régtől ismerik és becsülik – az első korszak versei okozzák. A gyűjteményben nem zsengékkel, ifjúkori kísérletekkel, hanem érett darabokkal találkozik az olvasó. A huszonhat év, az első öt kötet anyagából mindössze félszáz verset mentett meg a költő. Ez a kötetkezdés azonnal a legjobb versek világába, a költészet hegyi levegőjébe emel: már ebben az első ciklusban Csorba érett és kész költőként áll előttünk. Vagyis az idővel nem Csorba költészete változott lényegesen, nem „az elmúlt másfél évtized során érett nagy lírikussá”, ez a költészet már indulásakor jelentős darabokat hozott létre, legföljebb a kortársi kritika maradt el tőle, legföljebb ez a kortársi kritika volt az, amely „az elmúlt másfél évtizedben érett” a nagy lírikus befogadójává, értőjévé és közvetítőjévé. Csorba kíméletesebb a későbbi, bővebben termő korszakokhoz: a kötet harmadik fejezete az utolsó hét év anyagából az első korszak kétszeresét, mintegy száz verset tartalmaz. Minden bizonnyal okkal döntött így: költői szemléletében nem következett be gyökeres fordulat, „az út lényegesen nem változik”, csak bővebb, gazdagabb lett a termés.”

Köszönöm figyelmüket,