Ez a tavasz és nyárelő számomra a koronavíruson kívül könyvek miatt is emlékezetes marad. Boda Miklós szép és értékes kötete után, melyet a posta hozott, tegnapelőtt személyesen is kaptam egy még nyomdameleg kötetet.

Szabó László professzornak régi ismerőse és tisztelője vagyok. Felesége Ildikó asszony a feleségem kolléganője volt a bölcsészkari könyvtárban, most is jó barátnők. A Szabó Lászlóval kapcsolatos első emlékeim közé tartozik egy püspökszentlászlói kirándulás, talán az 1990-es évek közepéről, ahol a megkapó közvetlenségű professzor az erdei és az arborétumi úton lépten-nyomon rámutatott valamilyen fűre, fára és pillanatok alatt anekdotákkal színesített ismeretterjesztő előadást tartott róla. Úgy gondolom a tudós alakját róla lehetne mintázni: finom, szelíd, nem tolakodó, de minden szavával, mozdulatával mégis tanító ember. Aki ráadásul a gyógyításnak azt az ágát műveli, amelyik nem radikális, nem durván beavatkozó, hanem a gyógynövényekre bízza a test javítását, karbantartását. Feleségem konyhapolcán ott sorakoznak az általa ajánlott, vagy éppen általa vese-máj- és szívzavarokra kikísérletezett teák. Kíméletes, nem agresszív, de hatásos szerek. S csak némelyikük főzete rossz ízű.

Megállok itt egy pillanatra: örülök annak és büszke is vagyok kicsit arra, hogy ebben a mai tudományos világban, a sok-sok egyetemi „professzor”, elöl-hátul dr., habil és egyéb ornamentummal felcicomázott egyetemi alkalmazott közül két olyan VALÓDI professzornak lehetek közeli ismerője, egyiknek itt-ott munkatársa, de leginkább 70 éves koromra is tanítványa, mint Szabó László, vagy társaságunk elnöke Nagy Imre. Tudósok, akik szerények lehetnek a tudósságukra.

A könyvhöz való hozzájutás is érdekes, Mi néha elmegyünk a Pécshez közeli Danicpusztára, ahol mindenféle friss gyümölcsöt és zöldséget lehet vásárolni. Olcsóbban, mint a piacon, s frissebbet, mint a boltban. Tegnapelőtt reggel Laci bátyámnak vittem a gazdaságban vásárolt meggyet, s mikor átadtam neki, ő mosolyogva egy könyvet nyújtott nekem. Ígérte, hogy adja, de nem gondoltam, hogy éppen akkor. A cseretárgyak nem voltak egyenértékűek: a meggy hamar elfogy, a kötet viszont a könyvespolcunk szép darabja marad, amíg élünk. S írhatom nyugodtan, azóta is olvasgatjuk, nézegetjük feleségemmel, amióta hazahoztam. S persze nagyon szépen köszönjük.
De akkor végre a könyvről:

A könyv ajánlása és címoldala:

A címadás olyan pontosan megmutatja a könyv tartalmát. Botanikus, tudós tanárok, kutatók bemutatása sorjázik a kötet oldalain, színes képekkel teljesebbé téve az ismerkedést. Szeretett tanárokról, kollégákról kapunk személyes emlékeket a tudományos munkásságuk bemutatása mellett. A szerző a tudósokat és munkásságukat közérthető módon írja le és tisztelettel, barátsággal emlékezik mindegyikükre. A szakszövegen is valami melegség üt át: a hivatás és művelőinek, az ismertetés szereplőinek szeretete.

S megint meg kell állnom egy pillanatra, előre szólnom kell: a BLM-mozgalom aktivistáinak vagy az antifáknak, feministáknak, lmbtq „harcosoknak” valószínűleg nem tetszene a kötet. Csupa fehér ember szerepel benne, s alig-alig akad nő. A szereplő nők közül ketten növényfestők (művészek): Csapody Vera, akinek akvarelljei és rajzai díszítik a címlapot és a borítóbelsőt, továbbá Papp Erzsébet, tápiószelei kutató és Móró Mária Anna kutató könyvtáros. Megvédem előre a szerzőt: ilyen volt a „merítés” lehetősége. Magyarországon a biológiai-gyógyszertani-gyógynövénytani kutatásokban a múlt században nem sok nő vett részt, színes bőrű pedig egyáltalán nem. Mostanában már más a helyzet, tudom, mennyi hölgy veszi körül a professzort, mikor megjelenik valamilyen konferencián. (Volt szerencsém ilyenen látni hölgykoszorúban.)
Akkor lássuk a kötet tartalomjegyzékét azaz tulajdonképpen a benne szereplő tudósok névsorát és a kolofont, melyből megtudjuk azt is, hogy szerzői kiadásról van szó. Dr. Máthé Imre szegedi emeritus professzor előszava és Szabó professzor rövid ajánlója szintén az én, a könyvről és szerzőjéről írt állításomat igazolja. Bizony, ezek a tudósok tisztelik, szeretik egymást.

Néhány nevet kiemelek a szereplők közül. (Szubjektív válogatás, személyes érintettség is szerepet játszik a kiválasztásban.)

Brantner Antal azért is fontos nekem, mert Szabó Lászlóval (akinek a neve utáni betű a Gyula keresztnév rövidítése) járhattam a szentlőrinci múzeumban, amit Brantner Antal házából alakítottak ki, s rendezhettem ott a gyógyszerész hihetetlenül gazdag könyvtárát. A két szentlőrinci út (busszal és vonattal) nagy élmény volt számomra többszörösen is: a könyvtárosnak az olyan értékekkel teli könyvtár, mint amilyent láthattam, nagyszerű pillanatokat okozott, s az, hogy a professzorral dolgozhattam (milyen jó erőben volt és gyorsan, mégis megfontoltan csinált mindent) külön örömöt okozott, amint az úton a beszélgetés is Szabó Lászlóval. (A dedikáción is szereplő rövidített aláírásnak külön története van. Majd egyszer talán azt is megírom a professzor engedélyével.) Még egy alkalommal jártam Szentlőrincen a múzeumházban: egy gyógynövény-konferencián, ahol a pécsi egyetem kutatói és gyógyszerkészítők tartottak előadásokat – itt láttam hölgykoszorúban Szabó professzort.  Külön élmény volt a gazdaság konyháján készült és éttermében tálalt gulyás, amit ebédre kaptunk! Nagy öröm számomra, hogy a professzor, aki úgy látom, kedveli a könyvtárosokat, az írásban megemlíti Kovács Loránd nevét is, aki a pécsi könyvtárosok csoda figurája volt, 80 éves kora fölött is vidáman dolgozott a bölcsészkari könyvtárban, amíg egy messziről jött (fő)igazgató méltatlan módon nem nyugdíjazta. Loránd bácsi (nem szerette a Lóri becenevet, azt mondta, az egy papagájnév) valószínű ma nem volna kedvelt ember: szigorú volt, s ha egy hallgatót rendetlenségen kapott, nagy hangon kizavarta a könyvtárból. Régi szép idők, amikor még neveltek is nem csak oktattak.

Horvát Adolf Olivér kedves pécsi jelenség, tudós ember. Azért is kiemelem, mert Csorbával együtt kapták meg a Grastyán-díjat és erről fotóm is van. A 3. képen Csorba, Romhányi professzor és Horvát Adolf Olivér látható a díjjal, a negyediken pedig Csorba, a díjátvétel pillanatában. Mögötte baloldalon Csorba felesége, Margitka látható. „Lakóházának falára – írja Szabó László a tudós méltatásban – még ebben az évben [2007-ben P. L.] emléktábla került a pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület kezdeményezésére, Pécs város anyagi támogatásával. Ma is ott van, miközben az épületet az enyészet lassan porrá teszi. A pécsi püspök ígérete szerint van rá remény, hogy renoválása 2020-ban befejeződik, s a lakás helyén egyháztörténeti kutatóhely létesül.” Valóban lehet látni a ház körül munkálatokat, erős figyelemmel kísérem én is a ház sorsát, s biztosan így tesz Szabó professzor is, aki a renoválás előmozdítója volt.

A Pécsett alapított Grastyán Endre-díjat első ízben Csorba Győzőnek, Romhányi Györgynek és Horvát Adolf Olivérnek adták át 1991. február 25-én. (Új Dunántúli Napló. 1991. febr. 26. 3. p. In.: Bertók László: Csorba Győző. Bibliográfia.) Ha a díjról most nem is, egy a professzor által aláírt, Csorba Győzőnek adományozott diplomáról tudok képet mutatni: a diploma felső része; és a diploma alsó része a díszes pecséttel. (Egyben sajnos nem sikerült szkennelnem.) Grastyán Endre síremléke a Pécsi Köztemetőben. (Saját fotó.)

Priszter Szaniszlót, amellett, hogy a legnagyobbak közé tartozik, azért is kiemelem, mert ebben a fejezetben Szabó László nemcsak egy szakmabeliről, de egy könyvtárosról is megemlékezik. Móró Mária Anna a pécsi könyvtárosok tudós nagyasszonya volt, akit csak az elismerés szava illethet, Szabó László pedig ihletetten ír róla is. Nem mellékesen éppen a női vonalat erősíti a kötetben Mariann, akitől a szakma alapjait tanultam én is az 1970-es évek elején, majd később az 1990-es években az egyetemi élet útvesztőiben vezetgette tétova lépéseimet. Korai halála szomorúsággal töltötte el az egész könyvtári társadalmat, szép emlékkönyve méltó elismerése munkásságának.

Ifjú Reuter Camilló szintén pécsi polgári família tehetséges sarja volt, azért emelem ki, mert édesapjához id. Reuter Camillóhoz Csorba-emlék is fűzhető. A költő A híd panasza című első kötetét elküldte az idősb Reuternek, aki gyorsan válaszolt, megköszönve azt. Csorba akkortájt fogalmazó volt a Polgármesteri Hivatalban, Reuter Camilló pedig egyetemi tanár, klinikaigazgató. S lám, a tudós fölismerte a költői tehetséget is. Régi szép idők, amikor az egyet. nyilv. r. tanárok még egy ismeretlen elsőkötetes fogalmazónak is válaszoltak.

Dr. Tóth Istvánról, szeretetreméltó és tisztelt egykori főiskolai tanáromról, akinél a szakdolgozatomat is írtam, én is megemlékeztem a honlapon. Neves Janus-kutató volt, a költő születési helyét új megvilágításba helyező munkájáról a tudományos közléseken kívül még a Dunántúli Napló is írt. A Tollseprűk és a Villanások című munkái – Szabó professzor jóvoltából – a fenti linkeken olvashatók. A kötetben közölt közös fotón Csorba is szerepel, Szabó professzor olyan pontos volt, hogy a fotó forrásaként még a honlapot is megemlítette. Köszönöm szépen.

Szabó Lászlóról több helyen is írtam a honlapon, például itt is.  A 187. hírlevél 4. pontjában az Ajzószerek – johimbe, hólyaghúzó izgonc, nadragulya, maszlag, angyaltrombita, damiána című, a MOKSZ (Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége) hivatalos lapjában megjelent érdekes írását ismertettem.

A 166. hírlevélben is emlegettem Szabó professzort: „Kedves barátunk – talán mondhatom így – Szabó László Gyula professzor a Székelyföld című kiváló folyóirat számait, melyek már nem fértek el lakásukban, nekünk ajándékozta. A most kapott csomagban képeslapok is voltak, amelyeket a lap mellékleteként küldtek a megrendelőnek, s amelyet a lapszámokkal most mi örököltünk. A székelyföldi helyeket, eseményeket ábrázoló képeslapokat szkennelni kezdtem, s elérhetővé teszem minden kedves olvasóm számára. Körülbelül 80 lapról van szó, az első húszat itt közlöm.”

Szabó Lászlóról a Csorba-emléktábla avatása kapcsán is itt is írtam. Idézem: „Kis meglepetést tartogattak a [Csorba emléktábla avatásának P. L.] végére a Csorba lányok és a Csorba-ház és telek kedves régi-új tulajdonosai, Páldi Gézáné és menye. A jelenlevőket a kertben levő asztalokhoz invitálták, pogácsa, sós sütemény és villányi borok mellé, s a betérő vendégek megnézhették – a régire már egyáltalán nem emlékeztető, teljesen átalakított Csorba-házat és az ugyancsak erősen átalakított, de gyönyörű volt Csorba-kertet, melynek védetté nyilvánítását egyik kedves vendégünk dr. Szabó László professzor, a növénytan, botanika, s a gyógyszerészet nagy tudósa, azonnal javasolta is. Reméljük, lesz is majd belőle valami, kár volna, ha ez a nagyszerű zártkert valamilyen átalakítás során eltűnne a városból.”

Köszönjük a professzornak, kedves Laci bátyánknak ezt a szép könyvet. Remélem, az ismertetőm fölkeltette figyelmüket a szerző és a műve iránt és szívesen nézegették az ajánlott oldalakat. Ha lehet, vegyék kézbe a könyvet is.

Köszönöm a  figyelmüket.

A könyv leírása:

Szabó László Gyula: Egymásért vagyunk : Személyes emlékezések botanikusokról, tudós tanárokról és kutatókról / [A könyvet Csapody Vera grafikái díszítik]. – Pécs : Szerző kiadása 2020 (Szekszárd : Séd Kft.). – 246 p. : ill., színes táblákkal, 24 cm. – ISBN 978 615 00 8172 4 kötött