Kiegészítés az avatáson mondott emlékezésemhez.
Nem szeretem az „amerikás”, „díjkiosztós” szövegeket, a „köszönöm a rendezőmnek, fővilágosítónak, mamámnak, papámnak, satöbbimnek”-szerű köszöneteket, nyilván ezért maradt ki megemlékezésemből a „névreszóló” köszönet, a „special thank”, amelyet most, az érintettek bocsánatát kérve, pótlok.
Tehát külön köszönet illeti meg (betűrendben):
– Ágoston Zoltánt, a Jelenkor szerkesztőjét, irodalomtörténészt, aki irodalomtörténeti és személyes visszatekintéssel,
– Bertók László Kossuth-díjas költőt, aki tanácsaival és közbenjárásával,
– Bódi Péteréket, a Damjanich u. 19. sz ház tulajdonosait, akik a tábla telkük kerítésére történő kihelyezéséhez való hozzájárulással,
– Hoppál Péter országgyűlési képviselőt, aki az avatóünnepen Csorbát méltató kiváló beszédével,
– Halmos Gábort, a Tüke Alapítvány kuratóriumának tagját, aki „noszogatásával” és közbenjárásával,
– Halmosné Czigelédi Juditot, a Pécsi Polgármesteri Hivatal főtanácsosát, aki szervezői aprómunkával,
– Páldi Gézáné, Sára asszonyt a volt Csorba-ház és kert új tulajdonosát, a Csorba- és Pintér családok régi barátját, aki a kertben történt „állófogadásnak” és a kert megtekintésének lehetővé tételével,
– Pesti János nyelvészt, Pécs és Baranya megye utcaneveinek legjobb ismerőjét, aki szakmai tanácsokkal és óriási lelkesedéssel,
– Sárvári Csaba egyetemi docenst, aki baráti ösztönzéssel és igen aktív támogatással és – semmiképpen sem utolsósorban –
– Staub Ernőt, a Pécsi Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Referatúrájának csoportvezetőjét, aki, mondhatni baráti ügyintézéssel és Csorba emléke iránti igaz hűséggel
támogatta az emléktábla tervét, felhelyezését és az avatóünnepség sikerét.
Továbbá külön köszönet illeti meg a verseket szavaló középiskolásokat, felkészítőjüket Bagossy Lászlót és minden megjelentet a részvételért, az emlékezésért.
Általánosságban pedig köszönet és hála illeti Pécs város polgárait, akiknek adójából elkészülhetett a tábla, és Pécs város vezetőit, közgyűlését, amiért megszavazták a tábla elkészítéséhez és kihelyezéséhez szükséges pénz odaítélését.
A történet így „kerek”, s még egyszer elnézést kérek a késedelmes köszönetért.
2013. 10. 04. Megkaptam a képeket az emléktábla avatásáról, s elkészítettem belőlük az albumot, kiegészítve néhány régi fotóval. Innen elérhető.
A frissítés frissítése,
avagy egy fanyar megjegyzés az alábbi második hivatkozáshoz, a „példaértékű” tudósításhoz: 2013-ban ennyire értékelik a helyi lapban a város „neves művészét”. 1993-ban, 20 évvel ezelőtt meg még ennyire: Egy fanyar mosoly. Hiába, változnak az idők… (Az öreg költőnek a riportban megjelent fotója nagyítva.)
Friss hírek az avatásról!
Örömmel értesítem kedves ismerősöket, barátokat, rokonokat, újabb hírek érkeztek a Csorba-emléktábla avatásáról.
Sajnos, képekre még várni kell, de ígérem, lesznek azok is;)
1. Ágoston Zoltánnak a Jelenkor főszerkesztőjének az ünnepségen elmondott nagyon szép megemlékezése (annak szerkesztett szövege) itt olvasható.
2. Gondolkodtam, közzétegyem-e a Dunántúli Napló képét a megemlékezésről, aztán arra jutottam, mégis mellékelem. Azt gondolom, jó példa arra, hogyan lehet ROSSZ képes híradást összeállítani Pécs város „neves művészéről”. A „példaértékű” tudósítás megtekinthető itt!
3. A Népszabadság tisztességesebb volt.
A 09. 13-ai beszámoló:
Megtörtént Csorba Győző emléktáblájának avatása. Minden kedves ismerősömet, rokont, barátot névre szólóan hívtam meg az avatóra, e-mailban, levélben, facebookon, telefonon, személyesen. Mindenkinek köszönöm a válaszokat, a kedves érdeklődést, a megjelenést.
A tábla elkészültéről, az avatás időpontjáról nem tettem fel külön értesítést a honlapra. A Hírek, információk oldalon 2013. 05. 18-i dátummal írtam ugyan arról, hogy lesz tábla, elkészültek a tervei, de aztán a honlapon nem foglalkoztam többet a tábla ügyével. Volt rá az okom elég, de azokról – ünneprontás volna – nem akarok írni.
Most tehát örömmel közölhetem, 12-én délután 16 órától sikeresen lezajlott a táblaavató ünnepség. A hivatalos meghívót itt olvashatják. Ez pedig a pecsma.hu c. internetes lap kicsit hiányos tudósítása az ünnepségről. A részletes műsort alább közlöm, abból kiderül, mi hiányzik a tudósításból.
1. Hoppál Péter köszöntője
2. Édelmann Szofi (a Művészeti Gimnáziumban tanulója, Bagossy László drámaosztályában), összeállítást mond Csorba verseiből.
3. Ágoston Zoltán köszöntője
4. Csorba Győző Séta és meditáció c. verse
4. A tábla leleplezése
5. Pintér László záró gondolatai
A délután 16 órakor kezdődő avatási ünnepséget Staub Ernő, a Pécsi Polgármesteri Hivatal kulturális referatúra csoportjának vezetője, „igazgatta”, aki maga lelkes támogatója, mozgatója volt a tábla ügyének. Ezúton is köszönet érte, neki is és dr. Halmosné Czigelédi Juditnak, a kulturális referatúra főtanácsosának, aki pedig az egész kihelyezést „igazgatta”.
Elsőként tehát Hoppál Péter országgyűlési képviselő szabadon mondott beszédét hallgathatta meg az összegyűlt ötven-hatvan fős „Csorba baráti kör”, amelynek tagjai nem is fértek el a járdán, de szerencsére a rendőrség a fél utat lezárta a kapu előtti szakaszon. Az országgyűlési képviselő kifejezte a város elismerését a Kossuth-díjas költő előtt, aki munkásságával nagyban öregbítette Pécs hírnevét, s élete végéig hűséges polgára maradt szeretett városának. A
pecsma.hu idézi Hoppál Péter fontos mondatát: „A pécsiek méltán lehetnek büszkék a város sokszínű kulturális életére, amelynek Csorba Győző munkássága is fontos része. A Kossuth-díjas költő olyan értékeket hagyott az utókorra, amelyeknek manapság sokan híján vannak.” A jelenlévők igazán okos, értő méltatást hallhattak a város egyik kulturális vezetőjétől. Köszönjük.
A beszéd után kisebb-nagyobb zökkenőkkel a Művészeti Gimnázium egyik tanulója mondott Csorba-verseket, majd Ágoston Zoltán, a Jelenkor szerkesztője méltatta meleg szavakkal Csorba irodalmi munkásságát, sok költőtől, alkotótárstól idézve Csorbát méltató, üdvözlő sorokat, s felidézve egyben saját emlékeit is a költőről.
Az irodalmár, szerkesztő beszéde után Csorba
Séta és meditáció c. versét, melyben a táblán is szereplő, sokat idézett „vallomásos” Csorba mondat is megtalálható („Nekem A VÁROS mindörökre”), mondta el pontosan és szépen a Bagossy László-féle drámaosztály egy másik tanulója. (A vers olvasható, s több színész és a költő előadásában
meg is hallgatható itt.
A szavalat után Hoppál Péter és Pintér László leleplezték az emléktáblát. (Erről a fotót ld. a
pecsma.hu tudósításában.) Meg kell írnom: őszintén meglepett, amikor a „moderátor”, Straub Ernő szólított, hogy én legyek Hoppál Péter mellett a másik fél, aki a fehér leplet leveszi a tábláról. Nem beszéltünk meg semmit erről a részletről, azt hittem, majd a jelen lévő Csorba lányok közül lesz valaki a „leleplező”. Nem örülök neki, hogy én, a kívülálló kerültem előtérbe, s azt sem tartottam és tartom fontosnak, hogy az én nevemet említik kezdeményezőként a hírekben. Nem fontos az én szerepem, nem örültem a „reflektorfénynek”, a lényeg, hogy a tábla ott van, s őrzi Csorba emlékét.
A leleplezés után a család nevében – megint kényszerű dolog, Csorba lányai szinte irtóznak a nyilvános szerepléstől – én köszöntem meg a város vezetésének és Csorba barátainak a támogatást, a tábla elkészíttetését, kihelyezését. Emlékezésemben beszéltem Csorba csengőgyűjteményéről is, s ezt – a hallgatóság derültsége közepette – Csorba három, magammal vitt csengőjével, ill azok hangjával illusztráltam is: a bejárati ajtó fölötti
ajtócsengővel, a képeken látható nagyobbik
kolomppal (erről itt egy
másik kép is) és
az ezen a képen látható csengők közül a másodikkal. A beszédről nem írok semmit, az érdeklődők annak szerkesztett változatát
itt olvashatják.
Az én köszöntőm után még dr. Sárvári Csaba, kiváló barátom, a Pollack Mihály Műszaki Kar egyetemi docense, az irodalom és mindenféle művészetek kiváló ismerője, a pécsi irodalom egyik fő-fő támogatója – és tegyük hozzá, annak is kiváló értője – szólt néhány méltató szót és rózsát helyezett el a tábla fölé, innen is köszönjük kedvességét.
Kellemetlen meglepetés volt, hogy Csabi barátunk után egy … khmmm… kissé (?) italos, közelben lakó férfi is a mikrofonhoz ugrott, s össze-vissza beszélt valamilyen Csorbát dicsérő szöveget. De a közjáték csak pár másodpercig tartott a szomszéd, enyhe unszolásomra, hátralépett.
Kis meglepetést tartogattak a végére a Csorba lányok és a Csorba ház és telek kedves régi-új tulajdonosai, Páldi Gézáné és menye: a jelenlevőket a kertben levő asztalokhoz invitálták, pogácsa, sós sütemény és villányi borok mellé, s a „betérő vendégek” megnézhették – a régire már egyáltalán nem emlékeztető, teljesen átalakított Csorba házat és az ugyancsak erősen átalakított de gyönyörű volt Csorba-kertet, melynek védetté nyilvánítását egyik kedves vendégünk dr. Szabó László professzor, a növénytan, botanika, s a gyógyszerészet nagy tudósa, azonnal javasolta is. Reméljük, lesz is majd belőle valami, kár volna, ha ez a nagyszerű zártkert valamilyen átalakítás során eltűnne a városból.
Reméljük, de azt hiszem nyugodtan mondhatom is, a táblaavatásra érkezők a ünnepség közben és az utána következő, kellemes beszélgetésekkel színesített „állófogadáson” jól érezték magukat, s Csorba emlékét őrizve szép emlékekkel térhettek haza az avatásról.
Azt gondolom, Csorba halálának évfordulójára méltóképpen sikerült emlékezni, köszönet érte a tábla ügyét támogató minden pécsinek és a város vezetőinek, akik az ügy mellé álltak.
S köszönet még egyszer minden barátnak, ismerősnek, hogy megtisztelték jelenlétükkel a tegnapi szép délutánt, kérjük, maradjanak továbbra is Csorba hívei, s olvassák verseit.
(Az ünnepségről Csorba egyik unokaveje, Kreka László, kiváló képeket készített, hamarosan azokat is közzéteszem ezen az oldalon, érdemes lesz visszatérni ide: szinte minden jelenlevő viszontláthatja majd magát;)
