Folytatom a Csorba versesköteteket bemutató sorozatomat A világ küszöbei című, betűrendben 17., a megjelenés sorrendjében 11. önálló Csorba-kötettel. Ez az utolsó önálló verseskötet. Ezután a válogatott Csorba-köteteket – kilenc darab – ismertetem.
(Az összes ismertetett kötet linkje és a bevezető elérhető innen.)
A kötet leírása:
Csorba Győző: A világ küszöbei. – Bp. : Magvető Könyvkiadó, 1981. – 204 p. ; 23 cm. – A leírt példányban dedikálás: „Cilikémnek nagy szeretettel Apa 81. húsvét”. – Egy másik példányban dedikálás: „Drága jó Kicsikém, végtelen szeretettel és hálával adom Neked ezt az első példányt – vagy csak visszaadom –, mert ezt a könyvet is Tőled kaptam. Pécs, 81. ápr. 16-án Győző”. – Egy példány a Csorba Emlékszobában. – ISBN 963271 357 5 kötött
(Cilike Csorba lánya, Noémi, Kicsike a költő felesége.)
A kötet a DIA oldalán. A kötet pdf változata.
A kötet képei. Versek a kötetből.
Egy vers a kötetből bevezetésképpen:
A VÁROS OLDALÁBAN
Egy ilyen este mondjuk
(csípős-nyers nyári csöndes)
mikor levél csak itt-ott
mikor ritkán remeg csak
mikor beléfogózni
mikor nincs már mi tárgyba
nincs már mi gondolatba
egy ilyen este mondjuk
ült ültél ablakodnál
a város oldalában
néztél a vaksötétbe
s nem tudtál megfogózni
Janus bátyám öcsém te
öt század bércein túl
vadmessze-messze tőlem
egy ilyen este mondjuk
pár ezred bércein túl
mikor levél… stb
ül mert hát akkor is lesz
egy költő egy jövendő
ül a vaksi ablaknál
a város oldalában
néz-néz a vaksötétbe
és nem tud megfogózni
de emlékezni tud még
s minket öt századévnyi
bérc két szél-távolából
Janus bátyám öcsém te
fázékony árvaságban
irigy nosztalgiával
talán majd összegondol
A város oldalában, a vers a költő előadásában.
A város oldalában. Csorba Győző verse. Előadja Győry Emil. Videófelvétel.
Csorba Győző Janus Pannonius magyar fordítói közül nagyon előkelő helyet vívott ki magának. Két időben egymástól nagyon távol élő pécsi költő Janus és Csorba, a verseken keresztül szinte vértestvér lett. Ahogyan a költő írja: „egy költő egy jövendő / ül a vaksi ablaknál / a város oldalában… s minket öt századévnyi / bérc két szél-távolából / Janus bátyám öcsém te / fázékony árvaságban / irigy nosztalgiával / talán majd összegondol„. 1975-ben a Janus összes kiadása évében Janus magyarítása érdekében végzett munkája elismeréseképpen Csorba Janus Pannonius művészeti érmet, kapott, 1981-ben A világ küszöbei című kötet megjelenésének évében pedig a Művészeti Alap díját kapta meg. A fenti versben is jól érzékelhető a költő és az idő kapcsolatának különlegessége. Három idősík is egybeolvad: a jövendő, ismeretlen távolságú időben, korban elmélkedő költő, a XV. századi Janus és a XX. századi Csorba életideje. Az bátyám-öcsém is Csorba szófordulat: a történelmi időben Janus Csorba bátyja, hiszen előbb született, de az életkorukat számítva Janus Csorba öccse, hiszen fiatalabban halt meg, mint ahány éves volt Csorba a vers írásakor. Innen is érthető talán a költő idő-klausztrofóbiája, amiről így nyilatkozott: „Nekem nagyon gyakran van egy különös érzésem is, nem tudom, hogy ilyen van-e egyáltalán a pszichológiában vagy a pszichopatológiában. Ezt a különös érzést én időbeli klausztrofóbiának nevezném. Azt tudod, hogy a klausztrofóbia a bezártság iszonya. Előfordul, hogy mikor megnézek egy naptárt, vagy elkezdek elmélkedni azon, hogy az én lányaim most hány évesek, és hogy énvelem mi lesz akkor, mikor ők már ugyanannyi esztendősek lesznek, mint én vagyok, akkor elfog egy fulladásérzés, ami a klausztrofóbiában és az agorafóbiában is megvan.” (In: A város oldalában.)
Ezt a fotót 1982-ben Szakolczay Lajosnak a Budapest című folyóiratban megjelent Csorba interjújához készített fotók közül másoltam. Talán jól kifejezi a kép a két alkotó azonosulását, ugyanakkor időbeli távolságát, s talán éppen Csorba javaslatára lett ilyen. (A fotót Kálmándy Ferenc neves pécsi fotóművész, sajtófotós készítette, akinek a nevét a folyóiratban tévesen Kálmánynak írták.) A képes, Csorba-versekkel is bővített interjút figyelmükbe ajánlom, itt olvashatják.
A világ küszöbei a legterjedelmesebb Csorba-kötet: 122 verset tartalmaz 7 ciklusban. A mennyiség növekedése azonban korántsem jár a minőség kárára: a válogatásban a költő ugyanolyan szigorú volt, mint bármelyik régebbi, kisebb terjedelmű kötet esetében. Tartom magamat ahhoz, hogy nem szeretném elemezni Csorba verseit, én csak műélvező vagyok, ezért ha röviden jellemezni akarom a kötetet, a fülszöveget hívom segítségül, amellyel egyetértek: „Régóta köztudott, hogy Csorba Győző költészete mélyen humánus, megszenvedett és megrendítően igaz költészet. Ez a mostani kötete igazolja, hogy az idő előrehaladtával költészete semmit sem veszített erejéből, hiteléből, sőt, egyre fényesebben ragyog tragikus szépsége.” Valóban tragikus szépségűek a versei, hiszen a halál és az elmúlás, helyesebben a halállal és az elmúlással szemben vívott harc a fő témájuk. Akkor is, ha a még élő (Helyzetváltozás, a kötet első ciklusa), akkor is, ha már megholt alkotótársairól, rokonairól szól (Érmek című ciklus), és akkor is, ha saját öregedésről, öregségének egyre szaporodó nyűgeiről ír. (A túli nap felé ciklus.)
A kötetben – nyilván a nagyobb terjedelem miatt is – még a megszokottnál is több az élő alkotótársaknak, rokonnak ajánlott vers:
- Bárdosi Németh János: Teljesség érlelődik 26. p.
- Bertha Bulcsu: Kifészkelések 8. p.
- Bertók László: Ébren 36–37. p
- Csorba Zsófia: Visszaszámlálás. Zs.-nak 94–[103]. p.
- Fodor András: Jussak (Az ötvenéves Fodor Andrásnak) 24. p.
- Lázár Ervin: Vigalom ’78 145–147. p.
- Pákolitz István Egy folyam mellé (A hatvan éves Pákolitz Istvánnak) 34–35. p.
- Szederkényi Ervin: Mivégre volt? 14–15. p.
- Takáts Gyula: Másik nyelv 44–45. p.
- [Temesi Mihály]: Tankönyvíró 149. p.
- Tüskés Tibor: A világ küszöbei 29. p.
Figyelem! Szerintem minden versértelmezés, verselemzés szubjektív kicsit, de ezúttal egy nagyon szubjektív magyarázatot fűzök az egyik fenti vershez. A szögletes zárójelben megadott Temesi Mihályról és a Tankönyvíró című versről van szó.
Vizsgáztat, s oly könnyen „kirúg”:
a remény láza rázza,
talán talál egy lányt, fiút,
ki könyvét néki is megmagyarázza.
A fenti verset a költő nem ajánlotta név szerint senkinek. De Temesi tanár úr nevét könnyen kikövetkeztethetem. Ő harminc éven át vezette a Pécsi Pedagógiai Főiskola (majd Tanárképző Főiskola) magyar nyelvészeti tanszékét, s a nyelvtudományok kandidátusaként nem csak a főiskolán, de a magyar nyelvészek között is kiemelkedő helyet vívott ki magának. A hallgatók között azonban nem csak emiatt volt híres, hanem szigora és néha nehezen érthető, végtelenül hosszú meghatározásai miatt is. Csorba idősebb leánya (és magam is) sokat kínlódtam óráin és tanulás közben. Soha nem felejtem el, amikor első előadásainak egyikén így szólt: „Amint azt önök nagyon jól tudják, Ferdinand de Saussure, azt mondta…” és folytatta tovább végtelenül hosszú mondatainak egyikét. Mi meg közben gondolkodtunk rajta bőszen, ki is lehetett az a „szoszűr” és miért is kellene nekünk „nagyon jól tudni”, hogy mit mondott. Csorba kezében sokszor landolt a tanár úr tankönyve, amikor lányának segített kicsit egyszerűsíteni annak bonyolult mondatait. Talán ez az emlék (és persze még jónéhány általa ismert érthetetlen szövegű tankönyv) ihlette a költőt a mérgező iróniájú kis epigramma megírására. Én azért, csupán tiszteletből, Temesi tanár uramnak ajánlanám az epigrammát, nálam ő vitte a pálmát a bonyolult magyarázatok terén;-)
A fentiek közül a Zs.-nek ajánlott Visszaszámlálás című versciklust emelem még ki, amely a költő Zsófia nevű lányához szól. A legfiatalabb Csorba lány Nyugat-Németországba ment férjhez, s természetesen oda is költözött. A naplószerűen írt versciklus a végső búcsúzás előtti több mint fél év gyötrelmeit és a búcsúzás napját örökíti meg: a ciklus első darabja 1978. X. 3-án kelt, az utolsó az elutazás napján, 1979. VI. 10-én. A költő két idősebbik lánya ekkorra már férjhez ment, elköltözött a szülői házból, így még jobban érthető Csorba fájdalma a messzire távozó harmadik lány miatt. A költő, aki legszívesebben magához láncolta volna lányait, annyira szerette őket, szinte betege lett ennek a szakításnak. A Visszaszámlálásban „csak” a fájdalmát jeleníti meg:
„79. VI. 10. Hát megtörtént… meg… pár órája… ma
hogy is volt?… lássuk!… kezdené a toll…
de csak az Arany János-i szavak:
»Nagyon fáj! nem megy!«”
Ennél jóval tovább ment azonban a Steiner című versében, amelyben már szinte morbid hangon ír a végletekig önző szeretetéről, amit családtagjai is megszenvedtek néha:
„Steiner az Édes élet
Steinere úgy szerette
két gyermekét hogy egyszer
szépen megölte őket
szépen megölte őket
hogy semmi baj ne érje
megvédje minden ellen
halálig el ne hagyják –
…Hányszor hallgattam alvó
lélegzéstek torokba
csapódó szívveréssel
s jutott eszembe Steiner
s jut most is még eszembe
mit kellett volna tennem
most hogy már semmi mentség
most hogy végképp hiába:
amit kaptok – tiétek
s biztos hogy elveszítlek”
Steiner Az édes élet című Federico Fellini film egyik szereplője, tanár, aki megölte két fiúgyermekét majd öngyilkos lett. (Ld. Fellini, Federico: Az édes élet : Forgatókönyvek, 1921–1969. – Bp. : Gondolat, 1970. – 1. köt. – [327]–[444]. p.]) A Steiner című vers megjelent: Észrevételek. – Bp. : Magvető 1976. – 65. p. ; Összegyűjtött versek. – Bp.: Magvető, 1978. – 596. p. A versről ld. még Csorba Győző és Bertha Bulcsu levelezését.
Bár mindegyik versről hosszan tudnék írni, azonban akkor ez a hírlevél a végtelenben érne véget. Elégedjünk meg egy összegző mondattal: a nevek a korabeli magyar irodalom színe-javát idézik, azokat az alkotókat, akiket Csorba talán legjobban szeretett. Megemlítem azért még, hogy a kötet címadó versét (így tulajdonképpen a kötetet is) Tüskés Tibornak ajánlotta Csorba. Tüskés a költő minden kötetéről írt kritikát, tanulmányt, összeállította az első Csorba-bibliográfiát, és monográfiát is írt róla, akár úgy is értelmezhető, hogy Csorba barátságának, köszönetének jele a címválasztás és az ajánlás.
Holtaknak ajánlott vers is sok van a kötetben. Nagyon híres alkotóktól a nővéréig és az ismeretlen kórházi halottig terjed az ajánlások sora. Csorbát a halál minden formája versírásra késztette, nem csak a híres embereké.
- Ady Endre: Győztes marad. Az élő Adynak 69–70. p.
- Ady Endre: Két Ady-érem. I-II. 71–73. p.
- Angyal Endre: Két epitáfium II. 78. p.
- Csorba Ilona: Legidősebb nővérem halálakor 109 p.
- Egry József: Egry műtermében 83–84. p.
- Ferenczy Béni: Ferenczy Béni: Tékozló fiú 85. p.
- Janus Pannonius: A város oldalában 79–80. p.
- Kórházi halál „A nyolcasban a bácsi exitált…” 179. p
- Kormos István: N. N. utolsó bolyongása. Kormos István halálára 74–75. p.
- Lovász Pál: Két epitáfium I. 77–78. p.
- Várkonyi Nándor: V. N. 76. p.
Impozáns névsor, s valamiképpen szerintem hozzá tartozik, hogy Csorba Az utolsó ítéletkor című versben a saját föltámadásáról is ír a kötetben. (Tehát nem a haláláról, hanem a föltámadásról!) Soha nem titkolta, nem is nagyon lehetett volna, de soha nem is mutogatta csonkaságát. Belül, mélyen magában tartotta a miatta érzett keserűséget. Úgy kompenzált, hogy mindent igyekezett megcsinálni, amit az egészséges gyerektársai és a felnőttek, például átúszta a Dunát, focizott, s megpróbált mindent megszerelni, amit két kézzel is nehéz lett volna. Sokszor kényelmetlen helyzetbe hozta azt, akivel valamit javítani igyekezett: ő elképzelte, hogyan csinálná, aztán nem hitte el, hogy úgy nem lehet. Nem mutatta, nem is nagyon írt vagy beszélt róla, de most, ebből a versből világosan kiderül, mennyire fájlalta a csonkaságát: “Az utolsó ítéletkor valahogyan / megoldom hogy ne legyek más mint bárki más” és aztán olyasmit csinálhat, amit addig nem, pedig milyen egyszerű is: tüntetően összekulcsolja kezét a mellén. Az egész vers pontos helyzetkép arról, milyen szörnyű, égető hiány volt csonkasága, s milyen nehéz volt számára, hogy más volt, mint a többiek. Úgy képzelte, hogy a hiányzó jobb kart megszerezve majd “… hangosan / imádkozom hogy nézzenek rám s lássanak / s forduljanak is el mert semmi különös / nincs rajtam (végre nem lesz semmi különös) / forduljanak el sokat néztek azelőtt”. Nekem felfedezés értékű volt ez a vers: a csonka ember legmélyebb bánatát értettem meg belőle.
Az utolsó ítéletkor
Végül, hogy ne csak a komor hangulatú versekről írjak (a címleírás után ajánlottak között is több ilyen van), kicsit fölvillantanám a vidám, az ironikus, a társadalmi kérdésekkel is foglalkozó Csorbát, ezért a Mai La Fontaine című versét ajánlom, ami nemcsak olvasható itt, de Csorba és Csákányi László előadásában meg is hallgatható. (Csákányi előadása videórészlet.) Megragadom az alkalmat, hogy fölhívjam a figyelmet a Duna Televízió A város oldalában című 1995-ös Csorba emlékműsorára, amelyből a Csákányi versmondást kimásoltam. Aki többet szeretne tudni Csorbáról, annak melegen ajánlom az emlékműsor megnézését: bár egy óra hosszú és elég gyenge minőségű a digitalizálás, azért még élvezhető.
Bertók László Csorba bibliográfiája a kötetről. (A linkre kattintva a szövegek elérhetők.)
A világ küszöbei. Bp. 1981. Magvető. 204, 3 p.
Albert Zsuzsa = Magyar Nemzet, 1981. jún. 16. 4. p.
Csányi László = Kortárs, 1981. 1493–1497. p.
Grezsa Ferenc = Tiszatáj, 1981. 10. 98–99. p.
Iszlai Zoltán = Új Tükör, 1981. 37. 2. p.
Koczkás Sándor = Jelenkor, 1981. 11. 1039–1045. p.
Lengyel Balázs = Élet és Irodalom, 1981. 25. 11. p.; L. B.: Verseskönyvről verseskönyvre. 2., bőv. kiad. Bp. 1982. Magvető. 205–206. p.
Tandori Dezső = Könyvvilág, 1981. 5. 3. p.
Tüskés Tibor = Dunántúli Napló, 1981. júl. 26. 9. p.; Az utolsó évszak. 9–13. p. („Nem pusztulás: teljesség gyönyörű” címmel)
Varga Lajos Márton = Népszava, 1981. aug. 9. 11. p.
– – = Új Könyvek, 1981. 810732. tétel
Bay Endre = Dunatáj, 1982. 2. 62–66. p.
Cselényi László = Hét, (Pozsony) 1982. 7. 8. p.
Kalász Márton = Új Írás, 1982. 4. 101–102. p.
Ezzel befejezem az önálló kötetek felsorolását, sorozatomat A lélek évszakai című válogatott verseskötet ismertetésével folytatom.
Köszönöm figyelmüket.
2 Comments
[…] válaszolt is neki… Hogy Iszlait foglalkoztatták Csorba versei, azt az Időjáték és A világ küszöbei című Csorba kötetről is írt ismertetői, és az Anabázis című kötetről a Magyar […]
[…] a versekről itt írtam részletesen, A világ küszöbei című kötet ismertetőjében, a fotó […]