ALKONYODÓ VÁROS A HEGYRŐL

Előbb a tetők meg a tűzfalak
s a kémények lázongó tönkjei
aztán az ablakok
majd az utcai lámpák
végül egy roppant fekete korong.

Lélek és ősz. Bp. : Magvető, 1968. ; A lélek évszakai : Válogatott versek. Bp. : Magvető, 1970. ; Összegyűjtött versek. Bp. : Magvető, 1978.

Az alkonyat, mint az elmúlás (felé hanyatlás) jelképe, más Csorba versekben, sőt, verscímekben is megjelenik. Láthattuk ezt az előző blogban bemutatott Alkonyodó című versben, s majd látni fogjuk a következő blogban bemutatandó Alkonyat a város-szélről címűben is. (A verseskötetekben 18-szor találtam találtam meg az alkonyat szót pontosan ebben a változatban, a Hátrahagyott versek című kötetben még legalább 8-szor.) Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, az Alkonyodóban is az elmúlást, a halált személyesíti meg az alkonyat, itt pedig az alkonyodó város képe teljes allegória, a haldokló, elfogyó, végül meghaló emberről. Először a „testrészek” fogynak el, a tetők, tűzfalak, kémények, aztán az ablakok majd az utcai lámpák fénye, mint a lélek utolsó jelzései, végül nem marad más, mint egy sötét lyuk, egy roppant fekete korong, a halál sötét üressége. Itt már elmarad az Alkonyodó felemelő befejezése, hogy mégsem volt minden hiábavaló, hiszen „A teljesség ezzel teljesedik be / az emberség ezzel emberesül meg / a metszett szavakat a motyogók élesítik / az öregség héja magja szára is a gyümölcsé / az alkony is a nappalé.” Ebben a versben  az elmúlás után már nem marad más, csak „egy roppant fekete korong”.

4. Nem tudok az elmúlástól elszakadni: Életének 90. évében meghalt Iszlai Zoltán József Attila-díjas író, költő, műkritikus, könyvtáros. Jól ismertem könyveit könyvtáros koromból. A Csirip-szótár és a Csirip jelenti című könyvei pedig a kisebbek kedvencei voltak a gyerekkönyvtárainkban. Csorba könyvtárában ugyan nem találtam könyvet tőle, de a Petőfi Irodalmi Múzeumban két Csorbához írt levelét őrzik, akkor pedig Csorba biztosan válaszolt is neki… Hogy Iszlait foglalkoztatták Csorba versei, azt az Időjáték és A világ küszöbei című Csorba kötetről is írt ismertetői, és az Anabázis című kötetről  a Magyar Rádióban elhangzott könyvszemléje bizonyítja.
Iszlai Zoltán emlékét őrizzük, úgy is, mint könyvtárosét.

5. Megjelent Nagy Imre emlékezéseinek harmadik része is a Jelenkorban. Ahogyan ígértem, most örömmel teszem közzé mindhárom részt. Kérem, olvassák olyan kedvvel, szeretettel az emlékezésfüzéreket, amilyen szeretettel azokat az emlékező átnyújtja az olvasónak. Az első részről ezt írtam: „De először Nagy Imre Ottót, a mi professzorunkat dicsérem. A Jelenkor legújabb számában megjelent az Indiánok a Hadapród utcában (Emlékképek a gyermekkorból) című írása, amelyet le sem tettem, úgy olvastam végig, egyre nagyobb érdeklődéssel és tetszéssel, Csudálatos képek azok, amelyeket a cím ígér és olyan színvonalon, amely még a legnagyobb íróknak is becsületére válna. Nem mellékesen még arra is magyarázatot kapunk, miért “vette föl” újólag professzorunk az Ottó keresztnevet is. Nagy Imre utolsó mondatai visszhangzanak a fejemben: “De az bizonyos, hogy én e történet elbeszélése által önmagam jobb megismeréséhez jutottam.”, s arra gondolok, mi olvasók is ugyanígy közelebb jutottunk az író jobb megismeréséhez. Ezt pedig csak köszönni lehet. Miközben ezt leírom, nekem még az is eszembe jutott, hogy egészen máshonnan indulva és máshova érve mégis van közös a professzor és a dokumentátor, ahogyan egykor a könyvtáros szaklapnál neveztek az “íródeák” életében: ha jól számolom, én is háromszor születtem és az első “születésem” ugyanolyan furcsa és nehéz volt, mint elnökünké. És örülök, hogy az írás kapcsán most az én saját “születéseimet” is újra végiggondolhatom.”
A második rész címe Álmok, ébredések (Emlékek, történetek az ötvenes évekből : Iskolák 1-2.) (Jelenkor, 2022. november), a harmadiké Álmok, ébredések (Emlékek, történetek az ötvenes évekből : Iskolák 3.) (Jelenkor, 2022. december) Ez a harmadik rész tulajdonképpen az élet iskoláját jelenti: a szerelmeket és a kievezést a nagy „sültkeszeg-ebédre”, amit akár úgy is felfoghatunk, mint kievezést az életbe… Erről a harmadik „fejezetről” ezt írtam a 188. blogban és ezt tartom most is:
„A Jelenkor decemberi számában megjelent Nagy Imre professzor visszaemlékezéseinek harmadik része Álmok, ébredések, 3. (Emlékek, történetek az ötvenes évekből) alcímmel, Iskolák 3. részcímmel. (1410-1427. p.) Ugyanolyan örömmel olvastam, mint az előző két részt  – a Jelenkor 2022. januári és 2022. novemberi számában –, csak itt most az örömhöz személyes érzések is társultak. Ahogyan Nagy Imre őszinte, tiszta emberi érzelmei személyes emlékek, történetek formájában sorjáznak az írásban, ugyanúgy sorjáznak az én emlékeim Nagy Imre olvasása közben. Serdülőkorom, ifjúkorom szerelmes elfogódásai, botlásai, balatoni emlékei tolulnak fel bennem hasonló élességgel, mint Nagy Imrében az ő emlékei. Köszönöm az előhozott saját emlékeket – is.
Szkenneltem mindhárom részt, majd ha Nagy Imrétől megkapom rá az engedélyt, közzé is teszem a honlapon. Sőt, szerintem kis kötetben is megjelentethető volna, néhány (esetleg sok) képpel színesítve. Szorgalmazom, hogy a Társaság a Csorba Győző Könyvtárral és a Jelenkorral összefogva erre próbáljon meg pénzt szerezni. Nem csak személyes emlékekről, hanem fontos, a kort megidéző, helytörténeti, irodalom- és művészettörténeti adalékokról is szó van a visszaemlékezésben, kiadása ezért is fontos volna.
Hozzáteszem, külön érdeme az emlékezésnek, hogy Nagy Imre szépírói erényei is megcsillannak benne. Idézem az utolsó oldal egy részét, hogy illusztráljam, miért mondom ezt:
»Jön felém. Ívben kikerül két leterített pokrócot, majd a vízparthoz ér. Nézem őt. Kis strandköpenye alatt egy sötétszürke, vékony posztóból készült kétrészes fürdőruha van rajta (mint később megtudom, saját maga varrta ,,nyári szerelésnek”), ami jól érvényesíti fehér, a hámozott mandula színét idéző. bársonyos bőrének finomságát. A fürdőruha alsó része fölött mindkét oldalon három-három halvány csík látható a csípőjén, a nővé érés hirtelen gömbölyödő formáinak bájos jeleként. Mintha egy jó grafikus érzékeltette volna ezekkel a finom ívekkel a karcsú alak női plasztikájának szépségét. Elengedem a csónakot, s kezemet nyújtom feléje, aki lépeget lefelé a falépcsőn. Elfogadja a segítséget, majd a vízbe lép. A felénk sodródó csónakomba segítem, a tat pihenőpadjára ül, én pedig a szokott evezőpadomon húzni kezdem az evezőket.
– Megjöttem – mondja.
Óvatosan evezek, hol a jobb, hol a bal lapátot merítem a vízbe,hogy kikerüljük a fürdőzőket. Gyöngyi ekkor ismét megszólal:
– Azt hallottam, hogy a fonyódi kikötőben finom sült keszeget lehet kapni, Blanka néni is mondta. Menjünk, kóstoljuk meg.
Megkerülöm a jobb oldalon dúsan tenyésző nádast (amelyet azóta a parti építkezések folyamán jócskán megnyirbáltak), majd néhány evezőhúzással kiérünk a mély vízre. Balra a túlsó parton Szigliget a párás levegőben halványan látszó várrommal, távolabb a Szent György-hegy, szemben a Badacsony, jobbra félig eltakarva a Gulács. Előttünk a Fonyódi-hegy Bélatelep felé eső oldala.
A parton vonat húz el Kanizsa felé.
A tó közepén egy hajó igyekszik Badacsonyba.
A közeli strandon zajlik a nyári élet. Gumimatracokon napozók hevernek. Odébb egy vízibiciklit tekernek vidáman nevetve. Labdázó kamaszok kiáltozása hallatszik. Egy-egy hal kiugrik a tóból, hogy pillanatnyi villanás után visszasüllyedjen. Sirályok köröznek felettünk. Egy hattyúcsalád a nádas felé úszik.
És akkor hihetetlen erővel tör rám az élet áradásának tapasztalata, amelynek része vagyok én is. Érzem, hogy élek, itt vagyok, s ez milyen jó. Hasonló boldogság tölt el, mint tizenöt évvel azelőtt a Pius udvarra vezető lépcsőjén Miriam nővér kezét fogva.
Folytatjuk utunkat. Megyünk a fonyódi kikötőbe sült keszeget ebédelni.«”

Köszönet a Jelenkornak, hogy ezt az emlékezést közzétette, íróját a megjelentetésben támogatta.

Én pedig ajánlom Nagy Imrének Csorba Győző sorait: „… egyedül az a fontos hogy / halálodig ne hagyd abba ne fáradj bele / a többi ne izgasson / valaki valahogyan valamikor a közelébe jut / valakit valahogyan valamikor megérint / valaki valahogyan valamikor gazdagabb lesz / vele és általa.”
Én is gazdagabb lettem Nagy Imre írásával, „vele és általa”. Remélem, olvasóim is.

Végül egy kép a harmadik rész utolsó előtti mondatához: „És akkor hihetetlen erővel tör rám az élet áradásának tapasztalata, amelynek része vagyok én is. Érzem, hogy élek, itt vagyok, s ez milyen jó. Hasonló boldogság tölt el, mint tizenöt évvel azelőtt a Pius udvarra vezető lépcsőjén Miriam nővér kezét fogva.

Magyarázat az emlékezés első részéből a 2022-ben az emlegetett lépcsőn készült képhez és a fenti idézethez : „Az órák utáni udvarra vonulásnak kis szertartása volt. Osztálytermünk a legalsó folyosóról nyílott, kimenetelkor egy ajtón áthaladva egy lépcsőn kellett felmenni az udvarra. (Később valamikor ezt az ajtót befalazták, egy ablakot nyitottak a helyén, így ez a lépcső a vaskorláttal funkció nélkülivé vált, de ma is megvan.) Miriam nővér az én kezemet fogva vezette a menetet. Ez az első naptól kezdve így történt. De a lépcső tetején rendszerint meg kellett állnunk, s mögöttünk a lépcsőn álló osztálynak, hogy a felsőbb évesek elvonulhassanak előttünk. Ott álltunk, jobb kezem Miriam nővér kezében, balommal a vaskorlát végét fogva. Egy ilyen alkalommal különös élményben volt részem. Tavasz volt, a fák lombjain átsütött a napfény, ott álltunk, vonultak előttünk a felsősök, távolabb a diákok vidáman játszottak a téren, a parkból ide hallatszott a gimnazisták éneke, a kézilabda-mérkőzés labdapuffogása, a nézők kiáltásai, az udvar zsivaja, s akkor engem eltöltött a hirtelen rám törő boldog érzés, hogy élek, hogy a létezés része vagyok, s ez milyen jó.”
És akkor az emlékezés. 1. rész ; 2. rész ; 3. rész.   (A szkennelés egyenetlenségeiért elnézést kérek, saját munka:(

6. Befejezésül megjegyzem még, hogy a Jelenkor ennek a decemberi számnak a mellékletében megjelentette Lázár Balázs Mocorgó vízcsepp című, Dokumentumdráma Bertók László művei és költeményei alapján alcímű, a Pécsi Nemzeti Színházban bemutatott előadás szövegkönyvét. A Bertók László művei alapján írt történetet, korrajzot is örömmel ajánlom az olvasók figyelmébe. Ezt természetesen nem szkennelhetem, szerzői jogok védik. Bertók László hasonló című vissza-emlékezéseit azonban elérhetik itt, de az egész Dongó a szobában c. kötetet is érdemes elolvasni, csakúgy mint az ezekről az időkről szóló Priusz című Bertók kötetet.

A következő blogban egy kissé méltatlanul háttérbe szorult kezdeményezésünkről adok hírt. Ehhez majd kéretik mp4 lejátszó alkalmazása is.

 Köszönöm figyelmüket.