Nagy Imre professzor kitüntetéséről írt blogom itt olvasható. Gratulálunk a professzornak!

1. Mai versek és kép az internetről a halottak és a mindenszentek napjára emlékezve:

Reményik Sándor: Halottak napja. Videó. 
Halottak napi versek gyűjteménye. Versek.

Arannyal borítva… Csorba sírjának fotója a Wikipédián.

Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a videókra, ajánlja az oldalt barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. Mai vers Csorba válogatásomból:

G. P. után

Mert most már biztosan tudod:
mire jutunk – Találj ki valamit
segíts – nyilván tisztulna itt
a folyton mardosó titok

Csak egy silány olcsó jelet
Ha nem hagynák járj túl az őr eszén
igérted nekem s neked én
mikor még töprengtünk veled

Ha vagy még ám de nincs erőd
mert egyetlen pöccintés visszalök
és impotenciád örök
fordulj az Úrhoz s kérd meg őt

Zavarjon ő meg legbelül
rendíthetetlen hittel – nem muszáj
hogy elcsituljon ami fáj
s vegyen ki poklaim közül

S ha semmi nincs: se Úr se te
hát mi marad? szám lebiggyesztenem
s nevetnem cifra vesztemen
leköpnöm szép hitem vele

Hátrahagyott versek. Pécs : Pro Pannonia, 2000. A versesfüzet bejegyzése alapján 1988 VIII. 28-án írt vers.
Jegyzet a versesfüzetből, a verset megelőző oldalon, Csorba kézírásával: „Galsai Pongrác meghalt. 1988. ápr. 22-én reggel 8 órakor. Ugyanezen a napon reggel ¾ 8-kor lett rosszul. A hét elején 3 napig Bécsben volt, s jókedvűen tért haza. Márta (a felesége) meg akarta kérdezni kezelőorvosát, elutazhat-e, Pongrác nem engedte. Szegény, szegény, szegény! Margitka is én is nagyon szerettük. Intenzív kórházi kezelése után beszéltem Vele utoljára kb. márc. 25–30 körül. Isten veled, drága Gráci!” ; Galsai Pongrác (1927–1988), író, szerkesztő, Cs. Gy. egyik legjobb barátja. Aláhúzások a jegyzetben. Az utolsó mondat a többi írástól külön, a lap jobb oldalán, felülről lefelé olvasható. A jegyzet az egész oldalt elfoglalja, átlósan, a jobb felső sarokból indulva, igen nagy, szépen formált betűkkel írta – szinte rajzolta – a költő. Margitka: Cs. Gy. felesége, Velényi Margit.”

Gráci nem jelzett, a folyton mardosó titok nem tisztult. Csorba most már nyilván minden kérdésére tudja a választ. De ő sem jelez, hiába kérjük…

S ha semmi nincs: se Úr se te
hát mi marad? szám lebiggyesztenem
s nevetnem cifra vesztemen
leköpnöm szép hitem vele

És hogy ne szomorodjunk el teljesen, talán nem blaszfémia, ha ideillesztem Galsai egy Csorbának ajánlott kötetében küldött „ajándékát.” (A költőnek nagyon tetszett az írónál régebben látott „hirdetmény”.)

Galsai Pasziánsz c. kötetének „melléklete”.

5. Krasznahorkai jegyzetem erős visszhangra talált. A szívemhez legközelebb álló és leginkább elfogadható Szendi Zoltántól a PTE emeritus professzorától tegnap délelőtt érkezett. Engedelmével közzéteszem a Sátántangóról írt régi kritikáját és a Nobel-díjas író magyarokról, Magyarországról írt jegyzetei után kialakult véleményét. Köszönöm szépen, kedves professzor úr!
(Számomra is valahogyan így lett teljes a mű. Mert a művet és a szerzőt, az embert nem szabad egymástól elszakítva vizsgálni. A művészeti alkotás értékelése a legnagyobbak kivételével mindig (kicsit?) szubjektív: lehet, a mű nagyszerű, de az alkotó emberi magatartása sokat árnyalhat a képen. Csak olyan zsenik esetében, mint pl. Ady Endre lehet – jóindulattal – kivételt tenni. Krasznahorkai és Ady pedig nem azonos kategória, ebben talán nem tévedek nagyot. P. L.)

A kritika:

A mai levél, a friss vélemény:

„Kedves László!
Mivel nem találtam az ősrégi kritikámat Krasznahorkai első regényéről (Sátántangó), amely 1986-ban a Somogy c. folyóiratban jelent meg, a kaposvári Somogyi Könyvtárból kértem és kaptam meg fénymásolatát. Meglepődtem, hogy ilyen elismerően írtam a műről. Akkor bizonyára jó lehetett, de  a szerző mocsárban megrekedt vízióit most már más szemszögből is látom. Az öntelt Nobel-díjas világpolgár skizofrén apokalipsziséből nem kérek többet. Leginkább az háborít fel, ha egy író bolondnak is tartja a magyar honfitársait, attól még eszébe juthatna, hogy írásművészete ebből a kultúrából ered, hiszen ugyancsak sokan megelőzték őt nemcsak időben hanem tehetségben is. Érdekes, hogy Nobel-díjas természettudósaink nem szégyellik magyarságukat, pedig ők sokkal jobban kötődnek az egyetemes kultúrához, tudományhoz. (Ezeket a sorokat – kritikával együtt vagy nélküle – nyugodtan közölheted.)
Barátsággal üdvözöllek,
Zoltán
—
Dr. Szendi Zoltán
prof. em.
Pécsi Tudományegyetem
Germanisztikai Intézet”

Nyugodjanak békében a holtak és éljenek békében az utódok!

Köszönöm figyelmüket.