Csorba Győző verseit szívesen mondták előadóművészek különféle rendezvényeken, rádióban, televízióban. Csorba maga is szívesen mondta verseit különféle alkalmakkor. Ezen az oldalon a „mondott” verseket igyekszünk összegyűjteni, egyelőre a versek címének betűrendjében. A vers után rövidítve megadjuk azt is, hogy melyik kötetben, hányadik oldalon található  a vers. (Öv = Összegyűjtött versek c. kötet) A vers címére kattintva az olvasható változatot kapja a látogató, az előadó nevére kattintva pedig a hallhatót. A hallható változat az írott szöveg alatt elhelyezett kapcsolódási pontról is elérhető, így egyszerre olvasni és hallgatni is lehet a verset.

Versek a költő előadásában

Versek digitalizált videófelvételeken

– Versek digitalizált videófelvételeken 2.

Versek előadóművészek tolmácsolásában

– Állapot-rajz (Gáti József előadásában)

Anyám öle (Gáti József előadásában)

Apám elé (Major Tamás előadásában)

Ars poetica (Nagy Attila és a költő előadásában)

Balatoni néhánysorosok (Csernus Mariann előadásában)

Belül ég (Gáti József előadásában)

Bennem (Vallai Péter előadásában)

Bírok-e még? (Sinkovits Imre előadásában)

Bízzunk a test köznapi életében (Öv. p. 347.) (Mécs Károly előadásában)

Csak ennyi (Sinkovits Imre előadásában)

Családi följegyzések (ifj. Kőmíves Sándor előadásábanVallai Péter elődásában)

– Csináld Hallgatható szöveg: Csináld

Egy játszótér mellől (Major Tamás előadásában)

Egy régi folyóiratra (Major Tamás előadásában)

Elindult a kert Hallgatható szöveg: Elindult a kert

Élve már (Vallai Péter előadásában)

Én Noé-bárkám Hallgatható szöveg: Én Noé-bárkám

Esti ima Hallgatható szöveg: Esti ima

Észrevételek (Tomanek Nándor előadásában)

Folyamat Hallgatható szöveg: Folyamat

Följegyzés (A költő előadásábanHaumann Péter előadásában)

Ha csak Hallgatható szöveg: Ha csak

Helyet keres (Vallai Péter előadásában)

Janus Medvevárban (Tomanek Nándor előadásában)

Kajszifa (A költő előadásban; Ismeretlen előadó: Kajszifa)

Kárunkra vagy javunkra (Sinkovits Imre előadásában)

A kint s a bent (Sinkovits Imre eladásában)

Kishalál (Béres Ilona előadásában)

Körtefa (Csernus Mariann előadásában)

A közelgő fal Hallgatható változat: A közelgő fal

A legszebb hang is (Galkó Balázs előadásban.)

Lélek és ősz (Csorba Győző előadásában;  Major Tamás előadásában)

Leszek-e? Hallgatható szöveg: Leszek-e?

Megélni Hallgatható szöveg: Megélni

Megint Hallgatható szöveg: Megint

Mi lesz? (Öv. p. 346.) (Mécs Károly előadásában)

Mindegy Hallgtaható szöveg: Mindegy

Mint a csapat (Major Tamás előadásában)

Miserabilis (Sinkovits Imre előadásában)

Mozdulatlanság (ifj. Kőmíves Sándor előadásában)

Nyárdélutáni dörmögés (Sinkovits Imre előadásában)

Olvadás Hallgatható szöveg: Olvadás

Őriznek Hallgatható szöveg: Őriznek

Séta és meditáció (A költő előadásában; Nagy Attila előadásában ; Major Tamás előadásában; A vers Csorba előadásában a You Tube-on)

Sírok Hallgatható szöveg: Sírok

Sors Hallgatható szöveg: Sors

Szamócavirág (Béres Ilona előadásában)

Töredék Bartókról Hallgatható szöveg: Töredék Bartókról

Verseim sorsa (Vallai Péter előadásában és a költő előadásában)

Csorba megzenésített versei

Csörög a fagyos föld;  A Szélkiáltó együttes fölvétele: Csörög a fagyos föld

Alkalmi vers; A vers megzenésített változata: Alkalmi vers

Versfordításai hangfelvételen

Pajzán epigrammák (Csorba Győző versfordításait Gállfi László mondja)