Béres Ilona előadásában

        KISHALÁL

                       Megindulnak: a vadszőlő először
                       s kipirosodva mintha lázban
                       majd kopaszodva fokozatosan
                       aztán a körte szintén pirosan
                       s bandában a kajszi a meggy a ringló
                       a barack a ribizli és a szőlő
                       ők már inkább rákbeteg sárgulással
                       az egész kertet bánattal beszórva
                       s a sor végén a kórház-kertből egy-egy
                       ágát átnyújtó aggastyán akácfa
                       a legkésőbb elalvó s ébredő
                       Valamennyin látszik a nyugtalanság
                       csöpp légmozgásban is nagyon remegnek
                       súgnak-búgnak: egymást s maguk csitítják
                       (hiszen Júlia is – bár esküdözve
                       hogy bátor lesz – mielőtt az üvegcsét
                       kihörpintette megborzadt a szörnyű
                       kételytől hogy fölébred-e megint)
                       Mert nincs itt sincs biztos garancia
                       s a hervadás egyfajta kishalál:
                       a halál szokásos tünetei
                       vonulnak föl s ki tudja hogy a szokvány
                       folyamat megáll-e meg bír-e állni
                       a még eltűrhető végső határnál
                       vagy túllép rajta s nem lesz visszaút?