1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Csorba mai verse a válogatásomból:

AKI SOK SZÉPET

Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma, ­−
tudom: fáj, hogy neked jutott
szavaim maradéka.

Én már a földnél is mélyebbre hulltam,
nyirok s penész ölelget;
nem csillagokat üldözök, −
kis emberi türelmet.

A gyengéimmel sétálok előtted,
már-már magam kinozva, −
ha rám gondolsz, a jó helyett
gondolj inkább a rosszra.

Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek,
− embertől más se telhet, −
önnön-szívemre készítem
e gyógyító szerelmet. −

Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma,
de minden szépnél szebb lehet
szavai omladéka.

Úgy szeretlek, mint botjukat a vének,
ahogy a víz a gödröt,
a napnyugtát az aratók,
az istállót az ökrök.

Megjelent: A híd panasza (Pécs : Janus Pannonius Társaság, 1943.) ; A lélek évszakai : Válogatott versek (Bp. : Magvető, 1970.) ; Összegyűjtött versek (Bp. : Magvető, 1975)

Csorba ritkán olvasható (de mindig kiemelkedően szép) szerelmes verseinek egyike ez az önmarcangoló vallomás. A költő az önzéséről sokszor írt, beszélt, de  ilyen tisztán, egyértelműen talán soha: „Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek, / − embertől más se telhet, − / önnön-szívemre készítem / e gyógyító szerelmet. −” Nem tudom biztosan, de a keletkezés idejéből (1942/1943) arra következtetek, hogy ezt a verset már leendő feleségéhez, halálig szeretett Ancikájához írhatta. Azt hiszem, valóban alig található olyan férfi, aki nem önzésből szeret, a teljes önfeladásra, magát a másik személy akarata alá rendelő szeretetre (ld. még imádat) a nők között található inkább példa. Mint ahogy itt is: az önző költőt jól kiegészítette önfeladó/önfeláldozó felesége, Margitkája, aki nélkül Csorba talán el sem érhette volna, amit elért, mert hiszen Ancika biztosította neki az „Egy kis független nyugalmat, / Melyben a dal megfoganhat”. Az utolsó versszakra nyilván hatással voltak József Attila Ódájának sorai: „Szeretlek, mint anyját a gyermek, / mint mélyüket a hallgatag vermek, / szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat!”, hiszen a költő ebben a korszakában éppen József Attila erős hatása alatt volt.

4. Nagy Imre emlékezései

A Jelenkor decemberi számában megjelent Nagy Imre professzor visszaemlékezéseinek harmadik része Álmok, ébredések, 3. (Emlékek, történetek az ötvenes évekből) alcímmel, Iskolák 3. részcímmel. (1410-1427. p.) Ugyanolyan örömmel olvastam, mint az előző két részt  – a Jelenkor 2022 januári és 2022. novemberi számában –, csak itt most az örömhöz személyes érzések is társultak. Ahogyan Nagy Imre őszinte, tiszta emberi érzelmei személyes emlékek, történetek formájában sorjáznak az írásban, ugyanúgy sorjáznak az én emlékeim Nagy Imre olvasása közben. Serdülőkorom, ifjúkorom szerelmes elfogódásai, botlásai, balatoni emlékei tolulnak fel bennem hasonló élességgel, mint Nagy Imre emlékei. Köszönöm az előhozott saját emlékeket – is.
Szkenneltem mindhárom részt, majd ha Nagy Imrétől megkapom rá az engedélyt, közzé is teszem a honlapon. Sőt, szerintem kis kötetben is megjelentethető volna, néhány (esetleg sok) képpel színesítve. Szorgalmazom, hogy a Társaság a Csorba Győző Könyvtárral és a Jelenkorral összefogva erre próbáljon meg pénzt szerezni. Nem csak személyes emlékekről, hanem fontos, a kort megidéző, helytörténeti, irodalom- és művészettörténeti adalékokról is szó van a visszaemlékezésben, kiadása ezért is fontos volna.

Hozzáteszem, külön érdeme az emlékezésnek, hogy Nagy Imre szépírói erényei is megcsillannak benne. Idézem az utolsó oldal egy részét, hogy illusztráljam, miért mondom ezt:

    „Jön felém. Ívben kikerül két leterített pokrócot, majd a vízparthoz ér. Nézem őt. Kis strandköpenye alatt egy sötétszürke, vékony posztóból készült kétrészes fürdőruha van rajta (mint később megtudom, saját maga varrta ,,nyári szerelésnek”), ami jól érvényesíti fehér, a hámozott mandula színét idéző. bársonyos bőrének finomságát. A fürdőruha alsó része fölött mindkét oldalon három-három halvány csík látható a csípőjén, a nővé érés hirtelen gömbölyödő formáinak bájos jeleként. Mintha egy jó grafikus érzékeltette volna ezekkel a finom ívekkel a karcsú alak női plasztikájának szépségét. Elengedem a csónakot, s kezemet nyújtom feléje, aki lépeget lefelé a falépcsőn. Elfogadja a segítséget, majd a vízbe lép. A felénk sodródó csónakomba segítem, a tat pihenőpadjára ül, én pedig a szokott evezőpadomon húzni kezdem az evezőket.
– Megjöttem – mondja.
Óvatosan evezek, hol a jobb, hol a bal lapátot merítem a vízbe,hogy kikerüljük a fürdőzőket. Gyöngyi ekkor ismét megszólal:
– Azt hallottam, hogy a fonyódi kikötőben finom sült keszeget lehet kapni, Blanka néni is mondta. Menjünk, kóstoljuk meg.
Megkerülöm a jobb oldalon dúsan tenyésző nádast (amelyet azóta a parti építkezések folyamán jócskán megnyirbáltak), majd néhány evezőhúzással kiérünk a mély vízre. Balra a túlsó parton Szigliget a párás levegőben halványan látszó várrommal, távolabb a Szent György-hegy, szemben a Badacsony, jobbra félig eltakarva a Gulács. Előttünk a Fonyódi-hegy Bélatelep felé eső oldala.
A parton vonat húz el Kanizsa felé.
A tó közepén egy hajó igyekszik Badacsonyba.
A közeli strandon zajlik a nyári élet. Gumimatracokon napozók hevernek. Odébb egy vízibiciklit tekernek vidáman nevetve. Labdázó kamaszok kiáltozása hallatszik. Egy-egy hal kiugrik a tóból, hogy pillanatnyi villanás után visszasüllyedjen. Sirályok köröznek felettünk. Egy hattyúcsalád a nádas felé úszik.
És akkor hihetetlen erővel tör rám az élet áradásának tapasztalata, amelynek része vagyok én is. Érzem, hogy élek, itt vagyok, s ez milyen jó. Hasonló boldogság tölt el, mint tizenöt évvel azelőtt a Pius udvarra vezető lépcsőjén Miriam nővér kezét fogva.
Folytatjuk utunkat. Megyünk a fonyódi kikötőbe sült keszeget ebédelni.”

Köszönet a Jelenkornak, hogy ezt az értéket közzétette, íróját a megjelentetésben támogatta.

Én pedig ajánlom Nagy Imrének Csorba Győző sorait: „… egyedül az a fontos hogy / halálodig ne hagyd abba ne fáradj bele / a többi ne izgasson / valaki valahogyan valamikor a közelébe jut / valakit valahogyan valamikor megérint / valaki valahogyan valamikor gazdagabb lesz / vele és általa.”

Én is gazdagabb lettem vele és általa, remélem, olvasóim is.

VALAKIT VALAMIKOR VALAHOGYAN

Valakit valamikor valahogyan megérint
valakit valahogyan ha közelébe jut −
Ez pedig megtörténhet
képtelenül bonyolult kanyarok
véletlen kombinációi révén bármikor
Emberi használatra kell alakítani
amit elérhetsz és ami elérhet
S nemcsak az alap-dolgokat: az eget földet
életet halált és egyéb hasonlót
hanem az árnyalatok árnyalatait az esetleges
ritkaságokat is
mondjuk hogy egy nő kendőbe burkolózva áll az
ablakban és vár miközben gyermekek
hancúroznak az ablak alatt s a nő mögött
megszólal a telefon de ő nem hallja s
nem is veszi fel a kagylót
Vagy: egy kőfal oldalában szamócatő fészkel
s még piros termést is kínál −
s lehetne még sorolni: egyedül az a fontos hogy
halálodig ne hagyd abba ne fáradj bele
a többi ne izgasson
valaki valahogyan valamikor a közelébe jut
valakit valahogyan valamikor megérint
valaki valahogyan valamikor gazdagabb lesz
vele és általa

A költő előadásában

5. Befejezésül megjegyzem még, hogy a Jelenkor ennek a decemberi számnak a mellékletében megjelentette Lázár Balázs Mocorgó vízcsepp című, Dokumentumdráma Bertók László művei és költeményei alapján alcímű, a Pécsi Nemzeti Színházban bemutatott előadás szövegkönyvét.

A két fent ismertetett mű alapján (is) bátran ajánlom figyelmükbe a Jelenkor decemberi számának tüzetesebb átolvasását.

Mivel már nem biztos, hogy jelentkezem karácsonyig, itt kívánok minden kedves olvasómnak a Csorba Győző Társaság nevében is áldott, békés, csöndes elmélkedésre is alkalmat adó karácsonyt Babits Mihály Miatyánk című versével.