Ismételten fölhívom figyelmüket a Csorba emlékestre.

1. Ma nem teszek fel videót a Csorba youtube csatornára, majd pótolom jövő héten. (Az már biztos, ha valami nyavalya el nem visz, Dsida Jenő Ha jönne valaki című verse a közöltek egyike lesz.
A videók helyett – amint az előző blogban írtam, nehezen, későn értem ki a temetőbe – még mindig a halottak napjára és mindenszentekre emlékezve most a Pécsi Köztemető néhány sírjának fotóját közlöm. A képek sorban: egy háromgenerációs sír: Margitka és édesanyja, meg a dédunoka, akit már mi is csak holtan láthattunk, képről. (Két generáció, a miénk, Mária Boróka nagyszüleié – ki tudja meddig, talán már rövid ideig -, és az angyalka szüleié – reméljük még nagyon-nagyon sokáig – nem lesz lakótárs…). A második fotón a kislányra emlékező felirat, a harmadik fotón Csorba sírjához közel Grastyán Endre professzor különös síremléke látható, mellette kissé elmosódva dr. Abay Nemes Oszkár olimpikoné, a negyediken Csorba sírja, háttérben a költő nevét viselő kisautóm a felirattal. (A rosszul sikerült képen jobboldalt Csorba Noémi, a költő középső lánya.) Az ötödik kép egy kétgenerációs és „kétcsaládos” sír: Margitka édesapja, Windheim János, Margitka testvére Velényi János és Csorba első lányának, Eszter férjénék, Hajdinák Miklósnak a sírja. A hatodik képen a sírkő hátoldala látható, a szerzetes-paprokon Velényi János Ciprián tervezte kereszttel.

Kérem, kísérje figyelemmel a csatornát (nem mindig hétvégén frissítek), lájkolja a videókat, ajánlja barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
Csorba youtube csatornájára feltöltött videók listája (154 cím) itt megtekinthető (2024. 10. 11-ei állapot)
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. Mai vers Csorba válogatásomból:

Előttem vannak még, a költő előadásában.

 

ELŐTTEM VANNAK MÉG

Előttem vannak − eljönnek bizonnyal −
előttem vannak még a legnagyobbak
Kívánságokkal halasztgatom őket
kívánságaim nem érnek sokat
én hiszek bennük mégis ostobán
s egy-egy napért hálát adok nekik −
Majd a személyes harcok majd azok
melyekben hasztalan lesz a kiáltás
a segítség-hívás (nem lesz segítség!)
majd azok lesznek irgalmatlanok
Fekszem hanyatt akkor fejemben
mint olvadt jég kavarganak
forognak állnak összevissza
tarka-fekete emlék-gomolyok
majd gyorsan egybedermednek megint
megszületik egy kristálytiszta kép
valahány érzékszervem mozgósítva
Aztán széthull és másik áll helyére
s ez ismétlődik mígnem egynemű
feketeség borul rám mindörökre
s ez az idő időtlen lesz ha végső
hosszú lesz hogyha gyötrelmek telítik
hosszú ha még csak néhány percnyi is

Ez a Csorba vers is a halálról szó, amely (amelynek) még előtte van, amint az azt megelőző szörnyű időszakról is, amelyet mintha előre látott volna a költő. A látomásos vers a Szemközt vele (Bp. : Magvető, 1991) című kötetben jelent meg.

5. Ma a Kedves Bátyuskám! Várkonyi Nándor és Weöres Sándor barátsága levelezésük tükrében című, Kende Kata értő, szívből fogant összeállításában megjelent kötetről készített összeállításomat teszem közzé a honlapon. A kötet pécsi bemutatójáról (2024. szeptember 11., Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Könyvtár, Várkonyi Nándor Emlékszoba), nem tudtam hírt adni: „igazolt” ok miatt késve érkeztem, korán távoztam, az előadóktól távol, a csőszerű folyosó végén volt csak helyem, a beszélgetésből és az előadásból semmit nem hallottam. Így kedves Kende Katától (milyen szépen alliterál a három k;) a kötet nekem felajánlott példányát sem tudtam átvenni. De Kata volt kedves, átadta azt a Belvárosi Könyvtár könyvtárosának, akihez a múlt héten végre el tudtam menni érte. Szívből köszönöm az értékes kötetet és külön a hozzá küldött ajánlást, melyben meg nem érdemelt dicséretet is kapok Katától. Mind a kötetet, mind az ajánlást az itt látható bemutatóban megtekinthetik. (A keret felső részén található egyszerű szerkesztőben a nagyítás állítható, az összeállítás alatti linkre kattintva pedig külön ablakban is megtekinthető, kicsivel jobb felbontásban. A szép kötetet nem akartam a szkenneléshez jobban szétfeszíteni, ezért a gyengébb minőség.)

Ahogyan Kende Katának írtam az ajánlást köszönő e-mailben (kissé szerkesztett változat): „… készítem az összeállítást (nem kritikát, nem esszét, elemzést, én olyat nem tudok!) a kötetről, melybe minél jobban belemélyedek, annál érdekesebb és izgalmasabb lesz. Mindent jobban megértek a két nagyszerű ember életéről, gondolkodásáról. A levél személyes műfaj, olyan dolgok kiderülnek belőle, amelyek semmiféle más írásból sem. A pillanat diktálta őszinte szavak a nézeteltérések esetében sem igazán bántóak. Nem a sértés, hanem a tisztázás a lényege a vitázó leveleknek is, a művészetről, irodalomról, folyóiratról szóló részek pedig irodalomtörténeti jelentőségűek. Gratulálok, remek kötet lett. Isten tartsa sokáig erőben egészségben kedves Kata, hogy még sokat dolgozhasson minden irodalombarát örömére.”
Ennél többet tényleg nem is volna szabad hozzáfűzni, olvassák, forgassák, ízlelgessék a könyvet. Az élményt a szöveg olvasása, nem magyaráz(gat)ása nyújtja. (Ahogyan mindig mondom is ezt az ún. műelemzésekről.) Engem különösen megérintett az autográf levelek megjelenítése a nyomtatott változat mellett: a kézírás mindig jellemző, kiegészíti a szöveget, az író jelleméről, pillanatnyi lelkiállapotáról is képet ad. Különösen igaz ez a két levélíró kézírására: egyikük írása, írásképe sem keverhető mással, annyira jellegzetesek a formák, különösképpen Weöresnél. Ahogyan Weöres jellegzetes fejhangú, kissé gyerekes éneklő beszéde sem téveszthető össze senki máséval.

A bemutatóban fontosnak tartottam a kötet borítójának, címoldalának megjelenítését, olyan mint egy ember bemutatása esetében a fej, az arc ábrázolása, majd a bevezetés és az előszó magyarázó mondatai is fontosak a megértést jól segítik. Felvettem aztán az első, 1933-1934-es leveleket, amelyekből a Csöngén élő, világtól elzárt Weöres helyzetéről, érzéseiről kapunk képet, majd a Babitséhoz hasonló beszélgetőfüzek oldalairól készített fotókat. Milyen érdekes: Babits beszélni nem tudott, hangja nem volt, Várkonyi pedig nem hallott, ezért volt szükség a beszélgetőfüzetre és a cédulákra, melyekre a „beszélgetőtárs” írta föl a kérdéseit, illetve Babits esetében a költő a válaszait. Az alkotókat sem a beszéd, sem a hangjuk elvesztése nem akadályozhatta munkájuk végzésében. (Még különlegesebb Beethoven, a süket zeneszerző, aki „belül” hallotta a zenét, vagy például a vak énekes Bocelli.)

Külön figyelmükbe ajánlom a 168. Weöres és a rá válaszoló 169. számú Várkonyi levél részleteit, melyek a költő (és két társa Csorba Győző és Makay Gusztáv) Várkonyival, a Sorsunk akkori szerkesztőjével kialakult vitáját melegítik fel 30 évvel később. Lám, a vitától nem volt mentes az „örök barátok” kapcsolata sem. És tessék figyelni a módszerre, amellyel a pengeváltást bandázs nélkül, de halálos sebet mégsem ejtve „beszélik” meg.

Hogy mindenki előtt világos legyen, milyen ellentétről van szó, milyen civakodás emlékét hurcolták magukkal a felek ilyen sokáig, idemásolom Csorba emlékezését az estről A város oldalában című Csorba emlékezéskötetből. A kérdező Csuhai István:

„CSI: – Hol volt a Sorsunk szerkesztősége?
CSGY: – A Sorsunknak először tulajdonképpen nem is volt szerkesztősége. Várkonyi Nándor pártfogói támogatásával elérte, hogy az ő egyetemi könyvtári különszobája már nem is hivatali szoba volt, hanem szerkesztőség. Mert aki megjelent a lapban, illetve kéziratot akart átadni, vagy egyszerűen Pécsre került, és íróféle volt, az okvetlenül meglátogatta őt. A szerkesztők is ott találkoztak vele, mert kezdetben – mint mondtam – nem volt szerkesztőség, csak ez a szoba. Ide jártunk be mi, akik a folyóirat körül tevékenykedtünk. A könyvtár akkori igazgatója tudomásul vette, engedélyezte, és természetesnek fogta fel, ha látta, hogy valaki Nándorhoz megy. Volt olyan, akinek a neve szerepelt ugyan a lapon, de gyakorlatilag ritkán tudott hét közben találkozni Várkonyi Nándorral. Lovász Pál például napközben a hivatalát nem tudta otthagyni. Makay Gusztáv viszont, aki tanár volt, tudott találni egy-egy szabad órát, és akkor könnyen át tudott menni Várkonyihoz.
Érdekes volt, ahogy mondtam az előbb, hogy Kodolányi félig-meddig maga is szerkesztette a lapot; emlékszem a leveleire, Nándor ugyan nem adta ki őket a kezéből, de én azért mindig elolvastam, mert elolvastatta velem: kis apróbetűs gépe volt Kodolányinak, és szinte mindenhez hozzászólt, ami a lapban megjelent, vagy megjelenendő volt. Vagy amiről Várkonyi Nándor megkérdezte a véleményét. Ezzel kapcsolatban történt az, hogy egyszer mi Weöres Sanyival úgy egy évre kivonultunk a szerkesztésből. Részben Kodolányi hatása, részben Várkonyi Nándor szélsőséges népisége, már-már narodnyiksága oda vezetett, hogy ha valami helyesírási hibával teli, kézzel írt levelet kapott, vagy valamilyen primitív kéziratot, verset, akkor szinte eksztázisba esett, hogy most aztán felfedezett valakit. Hitt a népi őstehetségben. Emlékszem arra, hogy egyszer valami parasztgyerek levelében az volt, hogy „Ezt a verset istállólámpa fényénél írom”. Ez aztán egyszerűen lázba hozta Nándort. „Istállólámpa!… Hát mit szóltok hozzá?!…” Mi viszont azt mondtuk Sanyival, hogy először meg kell nézni, hogy a vers jó-e, vers-e egyáltalán, aztán az, hogy herceg vagy paraszt az írója, az már más kérdés. Emiatt ellentét támadt közöttünk Nándorral, és nem vesztünk ugyan annyira össze, hogy emberileg ne tartottuk volna a kapcsolatot, de nem vettünk részt egy ideig a szerkesztésben. Nándoréknak az úgynevezett urbánusok nem tetszettek. Nándor, emlékszem rá, szörnyülködve mutatta Babits fényképét, talán emlékszel rá, hogy van Babitsról egy kép, amin Esztergom-Előhegyen kint a szabadban ül, előtte van egy írógép…
CSI: – Igen, hogyne; 1923 nyaráról való. Akkor írta Babits a Kártyavárat.
CSGY: – Ahogy mondtam, szörnyülködve mutatta Nándor, hogy milyen ember lehet ez, aki nézhetné az egész tájat, örülhetne neki, élvezhetné, ő viszont írógépet visz ki magával, és írógépet ver a szabadban. Ez teljesen természetellenes, mondta ő.”
De az ilyen viták, ahogyan Csorba is mondja, az emberi kapcsolatot nem bontották meg közöttük, sőt az folyamatosan újult, erősödött, olyannyira, hogy Csorba például azt írta Várkonyi halálakor, ő másodszor veszített apát.

Van azért egy rész a levélben, amelyet nem tudok megfejteni: „Én már azelőtt elhatároztam, hogy a Jelenkorba nem fogok írni mert Csorba Győző betette előttem az ajtót, elég gorombán, így mélységesen kedvem ellenére és csupán azért írtam meg a cikket, mert nem akartam a sértett hiúság látszatát kelteni, de benne a Sorsunk ügyeit ugyanúgy ismertettem, mint utóbb, ennek nyomán, a rólad szólóban, vagyis a tényekhez híven. Csorba, Lovász, Németh Jancsi elolvasták, az utóbbi kettővel beszéltem: a legnagyobb mértékben helyeselték ezt a részt is, minthogy a történeti igazságot rögzíti; Csorba sem tiltakozott ellene, egy szó változtatást sem kívánt, noha őt is egy kalap alá vettem Veled és Makayval.”
Én valószínűnek tartom, hogy ez az odavetett félmondat (Csorba Győző betette előttem az ajtót, elég gorombán) egy olyan ember miatt íródhatott, akiről azt is sejtem, ki volt és akire aztán Várkonyi is megorrolt, de nem érdekel a máskülönben  kiváló irodalmár: félreértésekre, sértődésekre ne figyeljünk. Spongya rá, mondta Virág elvtárs a Tanuban.

Örüljünk a kötetnek zavartalanul, örüljünk, hogy az igaz, szép és maradandó értékű szövegek újra teret kaptak, megjelenhettek, olvashatók lettek. Nagy szükségünk van az igaz szavakra. Soha nagyobb nem volt rájuk, mint megzavarodott, zöldre pirosat, feketére fehéret mondó, minden hagyományt és érteket letaposó woke világunkban. Adyt idézhetem: Őrzők vigyázzatok...

6. A szerdai megemlékezés főszereplője Aknai Tamás művészettörténész professzor lesz. Bevezetésképpen bemutatom őt, illetve elég, ha azt kérem, csak írják be a google-keresőjébe a nevét, képeket, szövegeket olvashatnak tőle nagy sokaságban. Gyertyán Ervin Múzsák testvérisége és Tüskés Tibor Testvérmúzsák című könyve a múzsák közötti kapcsolatot járja körül, alaposan, a felolvasást bevezető beszélgetésben arra keressük a választ, hogyan, milyen kapcsolat jöhetett létre a modern művészetet (is) kutató történész, Aknai Tamás és a konzervatív költő, Csorba Győző között. A két múzsa jeles képviselői találkoztak élőben az 1970-1980-es években, most az élő találkozik a halottal, ez utóbbinak kölcsönözve a hangját…
Aknai Tamás egyik kötetének dedikációja árulkodik kicsit erről a testvériségről:

Aknai Tamás: A Pécsi Műhely. – Pécs : Jelenkor, 1995. – 141 p. : ill. ; 23 cm. – (Ars longa sorozat). Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Győző Bácsinak, akitől először tudtam meg Pécs előidejéből azt, aminek elvesztése miatt jelenében oly sokat nyugtalankodunk. A könyv mellékadatokról szól, gesztusokról, melyeket nem lehetett konjunktúracikké tenni. Ehhez persze Győző Bácsi adta a példamutató leckéket. Nagyrabecsüléssel Aknai Tamás 1995. március 30.”. – ISBN 983 7770 97 6 fűzött. –

Egy másik könyv (album) Csorba könyvtárában Aknai Tamás nevével:

Pécsi Műhely. – [Pécs] : [Pécsi Műhely], [1972 körül]. – 35X25 cm. – Fűzött. – Viszonylag jó állapotban. – Album a Pécsi Műhely alkotóinak (Kismányoki Károly, Pinczehelyi Sándor, Kígyós Sándor, Lantos Ferenc, Erdélyi Zoltán, Szijártó Kálmán, Aknai Tamás, Halász Károly, Ficzek Ferenc) munkáiból. A kiadványban nincsen szöveg, csak képek és az alkotók neve, vagy a kiállítás megnevezése. – Proveniencia ismeretlen.

A kötetek képeit most nem emelem be ide, túl zsúfolt lenne az oldal, de itt elérhetővé teszek belőlük egy bemutatót. Egy számomra különösen érdekes oldalon Weöres Sándor Négy korál című versének második darabját „fejti meg” Lantos Ferenc az albumban közölt egyik művében, vagyis a vers elemzését, mintegy képzőművészetbe való „átültetését” igyekszik megoldani, így:

Lantos Ferenc alkotása a Pécsi Műhely című albumban. A 309. Csorba blog melléklete.

Érdekes, különös, talán még hasznos is, de lehet, nekem továbbra is fontosabb marad a vers olvasása.

Remélem, felkeltettem érdeklődésüket, szeretettel várjuk Önöket a Csorba emlékesten.

Köszönöm kitartó figyelmüket