Mivel ez egy blog, szabad a gondolat. Március 15-én pedig csak a forradalomra emlékezve lehet szabad. Hagyom hát a megszokott formát.

Kodály Zoltán 1967. március 6-án halt meg Budapesten, az évforduló közelsége mellett a másik nagy márciusi évforduló, március 15-e is aktualitást ad Csorba Győző Kodály című versének felidézésére. (A vers Stubendek Katalin előadásában.)

  KODÁLY

Mikoron már a sírásók jártak,
s a gyávák rendre halálra váltak,
meg-meginogtak szintén a bátrak,
mikoron nyelv és torok már kiszáradt,

tetőgerendánk roskadt recsegve,
ablakainkat jég ökle verte,
sovány falatunk iszonyat ette,
sőt gyakran azt is szájunkból kivette,

mikoron a jó, erős bizalmat,
a bennünk élőt úgyis, ha hallgat,
nem bírták szóra semmi hatalmak,
s kötél adott vagy vándorbot nyugalmat:

a háborgónak, némán nyögőnek
fülébe vágott mentőn az ének,
hangja a kínnak, hangja az éjnek,
a sarjú kedvnek, a makacs reménynek;

fülébe vágott forrón a hangod,
kiálthatott már, aki szorongott,
nevén nevezted benne a gondot,
előtte mondtad, amit végre mondott.

És lett az ország országnyi zengő,
hangos liget, nagy, mesebeli erdő,
s akár ujjongó, akár kesergő,
támadt szavad rá, erre, arra kellő;

támadt szavad rá borús, virágos,
szelid-zúgású és áradásos:
csöng a gyerekszáj, dobban a táncos,
harsan a Psalmus, mesél Háry János;

harsan, mesél, csöng örökre most már,
mert véghezvitted, amibe fogtál,
s úgy mentél el, hogy megállapodtál
a múlhatatlan fényű csillagoknál.

Kicsinyíteni igyekeztek, mindig igyekeznek „magánszorgalmú kutyák” a nagy magyarok emlékét. Sokan anekdotává silányítják az igaz történeteket. „A Rákosi-korszakban a párt valamelyik ideológusának nagyon szúrta a szemét, hogy nemzeti imádságunk Istennel kezdődik, ezért az ötvenes években le akarták cserélni a Himnuszt. Kodály Zoltán 70. születésnapján, 1952-ben álltak elő az ötlettel, a szöveget Illyés Gyula, a zenét pedig Kodály írta volna. A zeneszerző azonban tömören ennyit válaszolt a felkérésre: jó az eredeti.” In: Kodály Zoltán hiúsította meg a Himnusz lecserélését.

Kodály Zoltán. A 389. Csorba blog melléklete.

S ha már szóba került, jöjjön (saját hangján) Illyés, a méltatlanul feledésre ítélt nagy költő figyelmeztetése. (Értenék bár, akiknek érteni kellene!): Magánszorgalmú kutyák.

A vers végét azért idemásolom:

A magánszorgalmú ebek.
Ahogy végigfutva a láncot,
két lábra állva azt a táncot
járták: vért, vért, vagy megveszek.

Ahogy az éji falun át
morse-mód híreket csaholtak:
messze beadva élőt-holtat
s mert nem téphették le a holdat,
zokogtak, szörny kanik s szukák!

Ez volt mégis a legcsunyább.

A magánszorgalmú dögök,
a nyívók-sívók, hogy a gazda,
ő rúgta őket végre hasba:
coki pokolba, ördögök!

Kodály élete, munkássága méltó felelet Dsida Jenő Tekintet nélkül című versére: így kell válaszolni egy magyar embernek minden időben. Magyar alkotónak pedig így kötelező.

Dsida Jenő: Tekintet nélkül

Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.

És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

Kodály és Dsida élete figyelmeztetés a mindenkori embereknek:

Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

Mert

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

Különösképpen pedig figyelni kell erre mindenkinek, aki vezető – netán Magyarországot vezető – szerepre törekszik. A mindenkit egyformán szolgálóktól mentsen meg minden magyart az Isten.

Zeneszerző, költő, művészember bármiféle, egyre megy. Nagy magyar művész csak az lehet, aki kiáll törhetetlenül, töretlenül a magyarság(á)ért. És mismásolni nem lehet! Aki pedig ma Magyarországon menekülési kényszert érez – hát az csak meneküljön. Jó messzire… és maradjon is ott. De azt azért ne feledjék: becsületesen felelni kell, mert a vége úgyis mindig egy:

A magánszorgalmú dögöket is mindig, a gazda, ő rúgja végre hasba: coki pokolba, ördögök!

Éljen március 15-e forradalmának és tisztszívű szereplőinek emléke, éljenek a magyarok!

Én már nem sokáig, gyerekeim és unokáim és az ő unokáik, bízom benne, még sokáig élnek, nekik kívánok hát szép jövőt.

Köszönöm a figyelmet.