„Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.” (Egry József)

Még a nagyok is újra közölhetnek írásokat. Én most a bevezető és a meghívó után a 111. Csorba blogot közlöm újra. Szerintem tanulságos.

1. Kivételesen kivételes zeneművet ajánlok: Beethoven: Piano Concerto No. 5 „Emperor” Op. 73 – Daniele & Maurizio Pollini – Sinfónica de Galicia

És ha már zene, szeretettel ajánlom figyelmükbe Szabó Szabolcs kórus-muzsikás meghívóját:

A 388. Csorba blog melléklete. Három énekkar. Szabó Szabolcs

Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a Csorba-csatorna videóira, ajánlja az oldalt barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.

5. Innen a 111. Csorba blog újraközlése következik. Tanulságos, főként azoknak, akik ma kibírhatatlan diktatúráról papolnak. (A 111. blog a honlap naplóbejegyzése szerint 2021. 11. 04-én került föl a honlapra. Az eredeti közlés idején aktuális utalásokat, híreket ebből a blogból kihagyom. P. L.)

„A mai Csorba vers: Másfajta nóta. A vers a linkről meghallgatható a költő előadásban is. Az öregedés nyűgét, nyavalyáit egyre gyakrabban érző költő a test jelzéseihez képest azoknak leírt, kimondott kifejezéseit „kölykösnek” érzi. Milyen különös a jelző: gyerekes helyett kölykös beszédről ír, talán a gyerekes együgyűség helyett a kölykök fiatalos hetykeségére utalva.

„A testben történőt csupán a test
képes hív módon pontosan közölni
különb-különb sajátlagos jelekkel:”

S a konklúzió:

„Hát folyton gyanakvóbb vagyok
s hitetlenebb a verssel szemben is
ha testi dolgokról próbálna szólni
mert úgyis csak pipiskedés lehet
a mély s igaz másfajta nóta mellett”

Persze azért később mégiscsak ír a költő, nem is ritkán, a test jelzéseiről, méghozzá úgy, hogy mindig »pipiskedés« nélkül sikerül kifejeznie a »másfajta nótát«.

[…]

Tegnap régi Csorba dokumentumokat nézegettem. Mint szinte mindig, most is találtam érdekességet. Most egy eddig kiadatlan Csorba verset a költő egyik versíró füzetéből.

Kimásoltam a verset a füzetből Csorba kézírásával aztán pedig annak Margitka által gépelt változatát szkenneltem. Mindkét alább közölt képen különféle megjegyzések is láthatók a versszöveg mellett. A két kép az alábbi magyarázattal pontosan értelmezhető lesz.
Amikor Margitka előállt a költő versesfüzeteivel, a Pro Pannonia Kiadó és ő is megkérte Bertók Lászlót, hogy a 15 darab A/4-es nagyságú versesfüzetből állítsa össze a Hátrahagyott versek címmel később megjelent kötetet. Bertók a kötet utószavában így ír a szerkesztésről: »Persze, ez a könyv itt [a Hátrahagyott versek P. L.] nem hasonmás kiadása a tizenöt füzetnek, még csak összes művek vagy kritikai kiadás sem. Válogatott a költő özvegye, Dr. Csorba Győzőné, a lánya Hajdinákné Csorba Eszter [és főként Pintérné Csorba Noémi, a költő középső lánya, P. L.], a veje, Pintér László, akik a füzeteket a megjelent kötetekkel egybevetették, s belőlük a verseket legépelték. S válogattam magam is, miközben a gépelést a füzetekkel összehasonlítottam, s a könyvet szerkesztettem. Fölvettem a kötetbe minden verset, ami folyóiratban, lapban megjelent, s mindent, amit késznek tartok, vagy töredék-volta ellenére, gondolataival, erejével, költőiségével kapcsolódik ahhoz az építményhez (erősíti, színesíti, kiteljesíti azt), amelyet Csorba Győző alkotott, s életében a nyilvánosság elé tárt.«

A munka úgy ment, hogy Margitka legépelte a kéziratokat [majdnem mindet ő], azokat én elvittem Bertók Lászlóhoz, aki szintén összevetette a gépelt kéziratot az eredeti szöveggel, végül, miután eldöntötte, megjelenjen-e a vers a kötetben, a kézirat mellé írta javításait. A javításokat figyelembe véve a gépelt kéziratot digitalizáltam a kiadó részére. [Csak zárójelben: életem nagyon fontos és szép időszaka volt, amikor ezt a munkát végeztük Bertókék lakásában. Rengeteget tanultam a költőtől, s nem csak a versek értelmezése, elemzése során, hanem a munka közbeni, utáni beszélgetések alatt is. Nem mellékesen a munka után mindig ittunk Bertók finom vései pálinkájából…]

Közlöm hát A nyújtózó című vers eredeti és gépelt kéziratát, merthogy ez került elém tegnap az iratok közben keresgélve. [A kézirat itt olvasható, a gépelt változat pedig itt, nagyobb, pdf-es formátumban.] Ezzel a két képpel lehet bemutatni, hogyan zajlott a fent leírt folyamat. Az első képen a kézirat látszik, a versesfüzet egy oldala. A bal felső sarokban az utólag Margitka által felírt oldalszámozás (Csorba nem használt ilyent) és egy M betű olvasható. Ez azt jelentette, Margitka szerint a vers megjelent nyomtatásban. A jobb felső sarokban is Margitka kézírása: ide írta fel az eredetileg a vers alatt, a lap alján látható, Csorba által adott címet. A vers fölötti Δ jel Csorba saját jelölése, sajnos, nem tudom, mit jelent, pedig több kézirat fölött is látható. A dátum, amely a vers értelmezéséhez nagyon fontos, 1963. 11. 21. Erről később. A datálás fölötti szót sajnos nem sikerült kisilabizálnom.

Alább a Margitka által legépelt változat látszik. Ezen már Bertók megjegyzései olvashatók. Baloldalt fent, buborékban »Megjelent? Nem?« Jobboldalt az első sorra mutató nyíllal ugyancsak buborékban: »Cs. Gy. által adott cím a vers alá írva«. (Az oldalszámozás ugyancsak Margitkáé.) A vers közepe táján a sor mellett a szokásos korrektúrajel és mellette buborékban: »gondolatjel!«. A datálást Bertók pontosította: az 1963-as évjelölésből az első két számjegyet – 19 – szögletes zárójelbe tette, hiszen az nincsen a kéziraton. Végül a lap alján Bertók írása »Megjelent!«. Máig emlékszem: én nem találtam az akkor már szinte teljesen digitalizált és így könnyen ellenőrizhető életműben a verset, Laci azonban emlékezett rá valahonnan. Lehet, folyóiratban olvasta, viszont az elv az volt, hogy minden olyan vers bekerül a kötetbe, amelyet Csorba folyóiratban, újságban közölt, vagyis ennek is a kötetben lett volna a helye. Végül Laci szava döntött: a Nyújtózó-t nem válogatta be a kötetbe. Én pedig elfelejtkeztem róla, míg most újra elém nem került. De most sem találom sehol nyomtatásban.

A dátum pedig azért fontos, mert akkor Csorba már tudta, hogy Tüskés Tibor alatt nagyon inog a főszerkesztői szék, mert sok olyan művet megjelentetett a Jelenkorban, amelyek csípték a »kulturpolitikusok« aktuálpolitikától amúgyis ködös, gyulladt szemét. Tüskés Tibor fölmentésről és annak előzményeiről így beszél Csorba A város oldalában című beszélgetőkötetben. (Ez fontos a vers megértéséhez, ezért hosszabban idézem.)
»Az volt a furcsa, hogy a Jelenkorban nyoma sem volt ilyen karakán kiállásnak, mint a Veres Péteré. [Veres Péter egy kommunista ellenes emberről írt dicsérő emlékezést  a Népszabadságban. P. L.] De Veres Péternek egyetlen szót nem szólt Aczél, hogy bűnt követett el, semmi baja nem lett, viszont az, hogy a Jelenkor közölte például Kassákot vagy Mándy Ivánt, vagy Weöres Sándort, ez óriási nagy bűn volt. A tetejében Tüskés Tibor indított egy vitát a Jelenkorban a magyar építészetről. Megszólalt Kassák is, azonkívül Major Máté és még sokan mások is. Mindenesetre itt is megjelentek olyan vélemények, amelyek előtérbe helyezték a magyar építészeti stílust. Nem volt ez tüntető, de ilyen volt Major elmélete, Fülep Lajosé is. Fülep azt a stílust nevezte magyar stílusnak, amiben Pesten a Postapalota, Kecskeméten a Cifrapalota épült. Ezt tartotta követendő példának, amellyel meg lehet újítani a magyar építészetet. Ez volt 63 végén, ezek nem tetszettek Aczélnak. [Kiemelés tőlem. P. L.] Akkor már Tüskésnek kifelé állt a szekere rúdja. Aczélt szította hátulról Szabolcsi Miklós. Róla nem akarok nyilatkozni, csak annyit mondok, hogy akkor se szerettem, és most se szeretem. Azt se szeretem, amit József Attilával kapcsolatban írt. Véleményemet nem is a levegőre építem. Amikor például a döntések születtek a Jelenkor ügyében, egyszer fölrendeltek valamennyiünket Pestre az Írószövetségbe. A választmány tagjait hívták össze. Emlékszem, hogy Veres Péter is ott volt meg Váci Mihály is. Meg Szabolcsi is. Ezen a megbeszélésen képes volt Szabolcsi Miklós úgy nyilatkozni, hogy a Jelenkor Kassák-kultuszt űz. Pedig 63 végén, 64-ben egy versét, vagy legfeljebb kettőt közöltünk, én csak egyre emlékszem. De az építőművészeti vitában történt hozzászólása alapján képes volt Szabolcsi úgy nyilatkozni, hogy mi Kassák-kultuszt űzünk. […] Mindenesetre az Írószövetségben tartott tárgyaláson a választmány jelenlévő tagjai, persze, nyilvánvalóan Aczél kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy Tüskés Tibor megrovást érdemel a szerkesztői magatartása miatt. Az adminisztratív dolgokat már a minisztérium, illetve az itteni tanács művelődési osztálya, a megyei művelődési osztály vezetője intézte.
[Kiemelés tőlem. P. L. Nyilvánvaló az ügymenet: a párt főideológusa – Aczél György – javasolja (»kezdeményezi« – persze ez akkor utasításnak felelt meg) a megrovást (nem sokkal később a felmentést), az adminisztratív dolgokat meg majd a minisztérium ill. a megyei tanács művelődési osztálya, annak vezetője intézi. Tehát a politika dönt, az „illetékesekre” meg már csak az ügyintézés marad. Bizony, ilyen volt akkoriban a kéziratok, megjelenések, szerzők, szerkesztők ellenőrzése, lektorálása, „magyarul” a cenzúra, vagyis az aczéli  kultúrpolitika a 3T jegyében.] 
Mikor Tüskés felett ítélkeztek a megyei tanács egy kisebb termében, idejött [Pécsre P. L.] a pártközpontból Kiss István, aki akkor Pesten, a központi bizottság kulturális osztályán volt valamilyen potentát. Jelen volt Takács Gyula, és nagy szomorúságomra bevonták régi barátomat, Vörös Jóskát is. Ő képes volt arra, hogy Bertók Lacinak egy versére, ami az öreganyjáról szólt, és egyik kötetében is benne van, így kezdődik, hogy „Aszaltszilva arcú / görbült nagyanyám…”, szóval igazán mélyen realista vers, lírai melegséggel, arra valamilyen parasztromantikát fogjon rá. Vörös Jóska akkor már magyar szakos szakfelügyelőként tevékenykedett, és ez a véleménye, finoman szólva, nem segített rajtunk. Úgyhogy én, régi barátság ide, régi barátság oda, Vörös Jóskával jónéhány évig nem is álltam szóba.
Mikor Takács Gyula [nem a kaposvári költő, Takáts Gyula, hanem annak pécsi névrokona, a pécsi városi tanács illetékes osztályvezetője, P. L.] a végső szót kimondta, hogy Tüskésnek el kell mennie, mert ő kapta azt a feladatot, hogy az ítéletet ismertesse, akkor az utolsó délután még átjött hozzám a Megyei Könyvtárba. Átjött hozzám, és nagy izgatottan mondta, hogy öt órakor megy hozzá Tüskés Tibor, és közölnie kell vele elbocsátását. De mielőtt ez megtörténik, gondolta, eljön hozzám, és tájékoztat, mert hát mégiscsak nekem van Pécsett irodalmi értelemben a legnagyobb tekintélyem. Úgy érezte, mondta, illik, hogy legalább én megtudjam előre a döntést. Én akkor rettentő dühös lettem, és azt mondtam neki: »Miért nem annak az íróasztalnak mondod?« Meghökkenve nézett rám. Én folytattam: »Mert az is most már csak azt mondhatná, amit én. Hiszen már elintéztétek, hogy fölmondtok neki, fogadtatok hozzá magánszorgalmú kutyákat is.« Nem mondtam nevet. »Hát most én mit csináljak, mit csinálhatnék én ilyenkor?« Közöltem vele, hogy tudomásul veszem, de nem érdekel, hogy milyen rendelkezést hoztak. Ennek volt a következménye az, hogy amikor Takács Gyula visszament a megyei tanácsra, ezt Pákolitz Pistától tudom, és megkérdezték tőle, hogy mi volt nálam, akkor Takács Gyula röviden csak annyit mondott: »Kidobott.« Így történt.”

A Nyújtózó ezt az emlékezést olvasva válik pontosan értelmezhetővé. Csorba a kor kutúrpolitikáját fedi fel benne maró iróniával Tüskés elbocsátása miatt fölháborodva. A kiadatlan vers kettős tükör: jól bemutatható segítségével a 3T-s cenzúra lényege, és az is, hogy miért volt Csorbának sok ellensége, haragosa: bizony a költő mindig meg/kimondta a véleményét, politikusok szemébe is. [Ld. A város oldalában című kötet egyéb példáit is.]

Végül ideírom a verset másolható változatban is:

A nyújtózó

Íróhivatal… Főelőadó
előadó Szerelem haza párt
Így volna minden jól megoldható
nem mint most: ezt csináld, azt ne csináld
s aggódás hogy az izgága bolond
azt meri hinni van saját feje
s fölrúgja a megtartó protokollt
s az üdvözítő egy-rendet vele
Nem jó ez – ahogy van – senkinek
félmunka torzszülött se hús – se hal
A fuldokló eszmét ki menti meg?
a parton zászlók míg ő vízbe hal
Íróhivatal Akta Iktató
Hát ha az adóügyeket veszem! —
Előadó és főelőadó
s regény vers dráma terv szerint terem

[19]63. XI. 21.

Azt hiszem, több magyarázat nem is szükséges. Aki akarja, megértheti, hogyan ment akkor az ügyintézés. Aki meg nem, annak nem is érdemes magyarázni.

Íróhivatal Akta Iktató
Hát ha az adóügyeket veszem! —
Előadó és főelőadó
s regény vers dráma terv szerint terem

Alakítsuk a mai időkre az utolsó két sort? Előadó és főelőadó / s a béke harc (békeharc?) háború terv szerint terem.

Arany János: CIVILIZÁCIÓ

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és – helybehagyja.

Köszönöm figyelmüket és békésebb heteket kívánok.