152. Csorba blog. A megígért újdonságok.

1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.

2. Amikor befejeztem a szerző vagy színészek előadásában hallható Csorba-veresek bemutatását, megígértem, hogy új vállalkozásba kezdek. A Ciprián-féle képsorozatok összeállítása után most elérkeztem az új kezdethez. Hogy miről van szó, azt pontosan megtudhatják a Hátrahagyott versek című kötet Bertók László által írt utószavából, itt. A legfontosabb részt idemásolom.

Arról, hogy az általam [a Csikorgóból, P. L.] kihagyott néhány versnél jóval több, kötetben még nem publikált verse van [Csorbának, P. L.], s hogy versíró munkafüzeteiben mi rejtőzik, csak két-három évvel később, akkor hallottam, amikor az özvegye, dr. Csorba Győzőné elkezdte legépelni a kéziratos füzetek tartalmát, illetve amikor a Pro Pannónia Kiadó 1998-ban közreadta a költői-írói-műfordítói hagyaték első két kötetét, és megkerestek, hogy szerkesszek könyvet a tervezett sorozatba a hátrahagyott versekből. A munka megkezdése után hamarosan szükségesnek látszott, hogy a gépelt szövegeket magam is összehasonlítsam a kézirattal. Ekkor derült ki, hogy Csorba Győző 1962-től kezdődően először két, A/4-es írólapokból egybekötött, 200 oldalas „irkába”, majd nagyalakú spirálfüzetekbe írta tintával, irónnal szinte minden versét. Úgy, ahogy az ihlet pillanataiban eszébe jutottak a sorok, a strófák. Később aztán (s bizonyára közben is) javította, formálgatta, félben hagyta, áthúzta vagy befejezte őket. Címet a legtöbbjének akkor adott csak, amikor kész lett, írógépbe diktálta, s postára adta valamelyik folyóiratnak.
A versek alá vagy mellé szinte mindig odaírta az aznapi dátumot, s néha egyebet, családi eseményt, sajtóhírt, halálhírt is feljegyzett. Ritkán a versre vonatkozó emlékeztetőt: „bővíteni”, „más ritmust”… „Folytatván az irka-firkát / kezdem ezt a tiszta irkát…”, írta 1982. május 25-én az Egy új versírófüzetre című költeményében, új munkafüzete első lapjára. Lapozgatva az 1962-től 1993-ig megtelt tizenöt füzetet, az az érzésünk, hogy költői naplót olvasunk. Csorba Győző (ismereteim szerint) sohasem írt a hagyományos értelemben vett naplót, de tudva, hogy költészetének legfőbb ihletője a természet, az évszakok, az élet-halál körforgása, a miért vagyunk a világon lüktető kérdőjelei voltak, s hogy költői eszközeit, képeit, metaforáit is többnyire ebből a körből vette, hogy a családi örömök, bajok, történések érzékenyen érintették, hogy műve kezdettől fogva sajátos számadás is, s hogy szinte mindennap írt az éppen soron lévő füzetbe, nyilvánvaló a tágabb értelemben vett napló-szerűség. Ez még inkább igaz, ha az itt [a Hátrahagyott versekben, P. L.] időrendben közölt versekkel együtt olvassuk az 1962 utáni köteteket. A bennük sorakozó költemények a füzetekben a „keletkezési helyükön” vannak.”

Nos, miközben azon gondolkoztam, mi legyen a következő nagy “projektem”, kezembe került az egyik versesfüzet.

Ismét idézem Bertók előszavát: “Gyaluforgácsok, elkezdett, de valami miatt félretett, vagy a befejezés előtt otthagyott munkadarabok az asztal alól, a műhely zugából, fala mellől? Érdekességüket, jelentőségüket talán éppen az adja s növeli, hogy betekintést engednek a teremtésbe, a keletkezésbe, az első mozdulatokba, a munkafolyamatba, a műhelytitokba. A közreadással mintha fénykép készülne a helyről, ahol a dolog megtörtént, akkor amikor minden ugyanúgy és ugyanott, vagy majdnem ugyanúgy és ugyanott van még, por nélkül, pókháló nélkül. Nincs szenzációkeltő szándék, csak leltár van, leletmentés van, egy kivételes ember, egy jelentős művész holmijának, hagyatékának, a hagyaték fontos vagy fontosnak tartott darabjainak a számbavétele, s a világ elé, a jövő elé tárása. Itt van, nézzétek, olvassátok! A költő halála után öt évvel minden sora végleges, s azok a versek is a helyükre kérezkednek, amelyeket életében könnyűnek, vagy a többinél könnyebbnek ítélt. Olvasásuk közben egyszer csak benne találjuk magunkat az ismerős, a lüktető, a mindenség és az élet értelmét kereső, az esendő, de a győzelemről soha le nem mondó ember és költő világában. Az elviselhetetlenben, a mulandóban, s a talán alakíthatóban, szelídíthetőben. S elő-előtűnik a háttér, a „jéghegy víz alatti része”, amiből eddig csak a legmagasabb csúcsot, csúcsokat láthattuk.”

Olyan tűpontos megfogalmazás ez, amelyre Csorbával kapcsolatban csak az egyik legjobb, legközelibb és legtehetségesebb barátja volt képes. (Amikor Csorba már halálos beteg volt, s ágyában feküdt, nem szívesen fogadott látogatót. De mindig azt mondta: “Bertók Laci? Ő jöjjön csak, előtte nem kell viselkednem, ő úgy láthat, ahogyan vagyok.”) De ha már megjelent a Hátrahagyott versek, akkor miért is csinálom ezt a munkát? Ebben is Bertók segít: “Persze, ez a könyv itt [A Hátrahagyott versek, P. L.] nem hasonmás kiadása a tizenöt füzetnek, még csak összes művek vagy kritikai kiadás sem. Válogatott a költő özvegye, dr. Csorba Győzőné, a lánya Hajdinákné Csorba Eszter*, a veje, Pintér László, akik a füzeteket a megjelent kötetekkel egybevetették, s belőlük a verseket legépelték. S válogattam magam is, miközben a gépelést a füzetekkel összehasonlítottam, s a könyvet szerkesztettem. Fölvettem a kötetbe minden verset, ami folyóiratban, lapban megjelent, s mindent, amit késznek tartok, vagy töredék-volta ellenére, gondolataival, erejével, költőiségével kapcsolódik ahhoz az építményhez (erősíti, színesíti, kiteljesíti azt), amelyet Csorba Győző alkotott, s életében a nyilvánosság elé tárt. Minden más, az 1962 előtti kéziratos, könyvekből kihagyott versek feltárása, gondozása, megjelentetése, s a tizenöt füzetből most kihagyott szövegek, szövegváltozatok összegyűjtése, összehasonlítása stb. az eljövendő filológusra, s a reméljük belátható időn belül megvalósuló kritikai kiadásra vár.
* Az érintett felek iránti legnagyobb tisztelettel és csakis a történeti hűség kedvéért jegyzem meg, hogy a neveket Bertók László itt összekeverhette: Csorba Noémi, a költő középső leánya volt a segítő harmadik a munkában. Biztosan volt olyan részfeladat, amibe Eszter, az idősebbik lány is besegített, de a fő segítő Noémi volt, akivel sokszor éjjelekbe nyúlóan bogarásztuk a szövegeket, kerestük az előző megjelenések adatai, szerkesztettük a kéziratot és pontosítottuk a szerkesztés közben ide-oda tolódó versekre hivatkozó oldalszámokat.

A korom miatt már nem vállalkozom kritikai kiadás összeállítására, az életmű teljes filológusi feltárására, de talán segíthetek annak, ha lesz olyan, aki ezt a munkát majd elvállalja. Segíthetek azzal, hogy szkennelem a versesfüzetek anyagát, ezzel párhuzamosan pedig minden, a kötetekből kimaradt és a versesfüzetekben sem szereplő – hiszen a füzetek 1962-vel kezdődnek –, de kezembe került kéziratot  digitalizálok. Remélem, nem lesz haszontalan ez a leletmentő tevékenység. Egyben, mivel nagyon sok munka a szkennelés, lévén 2 db 200 oldalas és 13 db 80-100 oldalas füzetről beszélünk, segítséget is kérek. Ezt a bevetőt eljuttatom a Csorba Győző Megyei Könyvtár vezetéséhez, kérve őket, segítsenek a szkennelésben, hiszen névadójukról van szó.

És akkor lássuk az első oldalakat. A mai szkennelésemet összegyűjtve, egy pdf fájlban teszem közzé, a megjegyzéseket pedig versenként itt, a blogban. S ugyanígy csinálok majd ezután is, s így jutok, ameddig jutok, amíg erőm és egészségem hagyja.

Az első két versesfüzetet a költő kemény karton borítóba köttette, gondolom ezeket az akkor Baranya Megyei Könyvtárnak hívott munkahelye kötészetében készítették a könyvkötők. A harmadik “kötettől”  aztán már tényleg A/4-es spirálfüzetekbe írta a költő a verseit.

Az első füzet borítója ilyen:

A borító jobb alsó sarkában jól látszik a Cs. Gy. monogram. Később a spirálfüzetek vignettájára az(oka)t az évszámo(ka)t írta fel a költő, amikor a füzetben lévő versek születtek. Bemutatom alább az első füzet első két oldalát külön is:

Jól érzékelhető lesz majd, hogyan alakult, változott Csorba elképzelése a füzetekkel kapcsolatosan. Ezt az elsőt külalakra nézve is nagyon alaposan megtervezte, szép írással kezdte, nyilván piszkozatról másolta bele a kész verset. A következő oldalaktól aztán már igazi munkanaplóvá váltak a füzetek. Hogyan írta Bertók? Az idekerült írások “Gyaluforgácsok, elkezdett, de valami miatt félretett, vagy a befejezés előtt otthagyott munkadarabok az asztal alól, a műhely zugából, fala mellől?” A közreadással azt szeretném bemutatni, amit a költőtárs így fogalmazott meg: “Érdekességüket, jelentőségüket talán éppen az adja s növeli, hogy betekintést engednek a teremtésbe, a keletkezésbe, az első mozdulatokba, a munkafolyamatba, a műhelytitokba.”

Ha szabad így mondanom, a szkenneléssel annyival többet mutatok be, mint a Hátrahagyott versek című kötet, hogy a mellékelt oldalakon a régebbi kötetekben már megjelent „kész” versek kialakulásának, érlelődésének folyamatát is láthatja a szemlélő.

A szkennelt oldalakon sajnos Csorba bejegyzésein kívül más kézírások is olvashatók. A Hátrahagyott versek szerkesztésekor pl. Margitka az oldalakat megszámozta, hogy a kéziratokat könnyebben visszakereshessük.

Már rögtön a mellékelt szkenneléseken, az első verseknél is láthatjuk, voltak tévedések a  megjelenésre utaló M betűvel kapcsolatban. Csorba könyvtáros volt, tudta, milyen fontos a dokumentáció. Margitkával ezért a kötetekben közölt és az általa legépelt, de végül csak folyóiratokban megjelent versek címét is katalóguscédulákra íratta, s a cédulákat a versek címe szerint  egy könyvtári cédularendező dobozba betűrendbe soroltatta. Sajnálatos, hogy ez a doboz a sokszori költözések közben a cédulákkal együtt elveszett. Hozzáteszem azt is, a katalóguscédulák nem pontos dokumentáció céljára készültek: a verscímeken kívül más, az esetleges megjelenésre utaló adat nem volt rajtuk. Azért volt rájuk szükség elsősorban – noha Csorba emlékezőképessége csodálatraméltó volt – hogy két vers ugyanazt a címet ne kaphassa meg véletlenül sem. Bár így is előfordult a duplázás, például itt: Március, Csorba Győző előadásásban ; Írott szöveg (Az omló városfalat is…) ; Március (A nap a földet szinte emeli…). Ilyenkor  a vers kezdő szavai különböztették meg a két címet. (Persze a kettőzés tudatos is lehetett. Csorba esetünkben például fontosnak tarthatta, hogy “kétféle márciust” különböztessen meg, jelesül a “csak” az évszak leírására vonatkozó és a család megújulását a tavaszhoz hasonlító verset.) Akkor még nem voltak digitalizálva a kötetek, sokszor csak a fent leírt „verscím-katalógus” és a – néha téves – személyes emlékezet, vagy a kötetek gyors átnézése alapján ítélhettünk a kötetekben történt megjelenésről. Ezért is csak alapja lehet egy kritikai kiadásnak  ez a munkám, hiszen – bár ma már a digitalizáció sokat segít –, mégsem tudom most egyenként kikeresni az esetleges folyóiratbeli megjelenéseket, mert akkor nem jutnék ennek a munkafolyamatnak a végére. Ha megvolna katalógus, a digitalizáció adta lehetőségekkel összehasonlítva talán segítene kicsit, bár Csorba többször megváltoztatta a versesfüzetben adott, így a katalóguscédulára írt címet (is).

A versek ismertetésekor természetesen először azt rögzítem, megjelent-e a kéziratos vers kötetben, s ha igen, melyikben. Megnézem Bertók László Csorba bibliográfiáját, amely szintén értékes adalékkal szolgálhat, továbbá – különösen, ha egy-egy személynek írott versről van szó – megkeresem, igyekszem feltárni Csorbának a megidézett személyhez való kötődésének történetét, átnézem, kapott-e a versben megszólított személytől dedikált kötetet a költő, van-e kötete egyáltalán Csorba könyvtárában. Amennyiben tudom és fontosnak találom, amit tudok, megírom a vers keletkezésének történetét is.

A szkennelt oldalakon látható, kötetben meg nem jelentetett szövegek nem mindegyikét írom, le word fájlba: a töredéksorokat, töredékeket csak akkor, ha biztosan tudom olvasni, vagy akkor, ha észreveszem, hogy azok később valamelyik versben feltűnnek, hiszen a kapcsolat feltárása is segíthet az alkotói folyamat megismertetésében.

Ennyi megjegyzés után fogadják szeretettel, olvassák érdeklődéssel a bemutatásra kerülő oldalakat. Az első  füzetben található kéziratok közül kiadottak majdnem mindegyike  a Séta és meditáció (Magvető, 1965), a Lélek évszakai (Válogatott versek; Magvető, 1970), és az Összegyűjtött versek (Magvető, 1978) című kötetekben jelent meg, vagyis természetesen először az időben legközelebb kiadott Séta és meditáció (1965) címűben, és csak utána a válogatott, vagy még később az összegyűjtött versekben (1978).

Ma következő verseket mutatom be.

1. Talán elkésett üzenet. Reményi Bélának. Reményi Béla betegségének hírére írt vers.
Megjelent a Séta és meditáció (Magvető, 1965), a Lélek évszakai (Válogatott versek; Magvető, 1970), és az Összegyűjtött versek (Magvető, 1978)  című kötetekben. Különös, de talán nem véletlen, hogy az első füzetet éppen egy tulajdonképpen búcsúzó verssel kezdi az életében és költészetében is a halállal, elmúlással gyakran viaskodó költő. A verset 1962. szeptember 27-én, Reményi Béla halálos betegségének hírére (talán már elkésett üzenet-ként) írhatta Csorba, s tulajdonképpen magát is igyekezett erősíteni, felkészíteni benne a halálra. Csorba a datálás után utólag megjegyezte: “Reményi Béla meghalt 62. okt. 4-én.” A Wikipédia és a Magyar Életrajzi lexikon is október 2-át jelöli meg Reményi Béla halálának időpontjaként. Csorbához valószínű később, pontatlanul jutott el a hír.

Reményitől egy dedikált kötet is található Csorba könyvtárban. Csorba bejegyzése a vers végén azt sugallja, hogy a remélt találkozás nyilván történhetett meg, hiszen a dedikáció dátuma után pár hónappal a dedikációt író költő, műfordító meghalt.

Reményi Béla: A hetedik nap : Versek, 1959-1961. – . Bp. : Magvető Könyvk., 1962. – 310 p. ; 19 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek nagy szeretettel és őszinte nagyrabecsüléssel, a valahai személyes megismerkedés reményében Reményi Béla 1962. június ”. – Kötött.

Reményi Béla az Irodalmi újság 1955. évi 28. számában a 4. oldalon írt Csorba Győző Ocsúdó évek című önéletrajzi költeményéről, Csorba nyilván jól emlékezett erre is, nem csak a dedikált kötetre.

2. Virág, virág, virág. Megjelent a Séta és meditáció (Magvető, 1965), a Lélek évszakai (Válogatott versek; Magvető, 1970), és az Összegyűjtött versek (Magvető, 1978)  című kötetekben. A kéziratban a cím ismételt szavai között van vessző, a kötetekben már nincs. Talán az sem véletlen, hogy az első halálról szóló – koraősszel írott – vers után az integető néhány virágos ágról éppen a halhatatlanság jutott Csorba eszébe:

A tavasz és a nyár előszül pusztaság
néz rám ha visszanézek
De holtig integet néhány virágos ág
s beszórja végig a kopár vidéket
virág virág virág.

3. Párhuzamos életrajzok. A cím mellett ugyan Margitka M betűje olvasható, de ez a vers sem jelent meg kötetben, az M betű miatt sajnálatosan a Hátrahagyott versekből is kimaradt. Pedig a vers szerintem nyugodtan közölhető lett volna. (A vers gépiratát ld. itt.)

4. Halott bátyáim. A cím mellett ugyancsak látható Margitka M betűje, de ez a vers sem jelent meg kötetben, így sajnálatosan a Hátrahagyott versekből ez is kimaradt. Csorba szinte mindegyik rokonát elsiratta, többször éppen az ebben a versben is használt időjátékkal. (“Már halott apámnak is van fia / már halott anyámnak is van fia /egyiknek sem kell már az elmúlást / társak nélkül csinálnia.” Vagyis apát, anyát és fiút a sír egyidejűvé, újra együtt létezővé teszi teszi. (A vers gépiratát ld. itt.)

5. Hanem bízzunk a test… A vers Bízzunk a test köznapi életében címmel jelent meg a Séta és meditáció (Magvető, 1965), a Lélek évszakai (Válogatott versek; Magvető, 1970), és az Összegyűjtött versek (Magvető, 1978)  című kötetekben. Első címváltozata a füzetben az első sor volt: Mire szájamra jut… Csorbánál kevés szerelmes verset találunk, ez sem hagyományos “szerelmes vers”, hanem a szerelem filozofikus megközelítése. Ebben a kéziratban az előzőkkel ellentétben sok a javítás, nyilván a költő keresgélte a szavakat a mondanivaló pontos kifejezéséhez.

Nekem elég hogy vagy
Legyen neked is elég hogy vagyok
És mert az ölelés is
csak darabos kiáltás
benne se bízzunk egymagában
Hanem bízzunk a test
köznapi életében
mely szürke semmiségek
gyönyörű orgonáján
zengi ki a szerelmet.

Mennyire más ez, mint egy rajongó, ifjonti hévvel szerelmes férfi vallomása. És milyen pontosak a jelzők: darabos kiáltás, köznapi élet, szürke semmiség, gyönyörű orgona… A jelzők túlburjánzását kerülő költő itt szinte tobzódik azok felsorolásában, hogy jobban megértesse mondandóját.
A vers olvasható és meghallgatható itt Mécs Károly előadásában.

Így, a fentiekhez hasonló formában igyekszem majd tovább végezni ezt a munkát. Kérem, ha van, észrevételeiket, javaslataikat írják meg e-mail címemre:
pinter2laszlo@gmail.com.

Köszönöm a kattintást.