1. Ma sikerült a letöltés, így megint a Csorba youtube-csatornáról jelentkezem két verssel. Mondhatnám: színe és fonákja…

Szép Ernő: Add a kezed. Előadja Szalóczy Pál.
Mensáros László: A proli. Előadó ismeretlen. Talán Kósa György.  (Vajon miért jutott eszembe éppen most?)

Csorba youtube csatornájára feltöltött videók listája itt megtekinthető. (183 cím; 2025. 07. 12.)
Kövesse figyelemmel a Csorba Győző honlapot, mert néha, amikor nem működik a letöltés, a blogok első pontjában a youtube-ról ajánlok verseket, nem Csorba youtube csatornájáról! (Az első pontban mindig jelzem, hol lehet elérni a klipet.)
Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a honlapra, ajánlja az oldalt barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel a youtube oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. Mai Csorba vers ajánlatomból:

ELINDULT A KERT

Sárga röpcédulák a meggyfa szórja őket
s a szél viszi tovább készséggel sokfelé
tudja meg más is és tudják meg másfelé is
hogy ősz lett

Aztán újabb felvonás:

a meggyfa áll-áll megkopasztva
áll csak és ágain túl nincsen többé hatalma
A sebek mézga-foltok és törések
kilátszanak
s akkor már közlés nélkül is nyilvánvaló
hogy mi történt a múlt napokban
hogy elindult a kert
akár egy rozzant kísértet-hajó
elindult Indiákba félelmes tengerekre
hogy halandókat visz fedélzetén
és nem nyilvánvaló
hogy vissza hány élővel érkezik

Ismeretlen előadó: Elindult a kert (Aki felismeri az előadót, kérem írja meg a nevét!)

Megjelent: Simeon tűnődése (Bp. : Magvető, 1986) ; Vissza Ithakába (Bp. : Magvető, 1986)

Ha jól ismerem fel, a kiemelt képen Csorba éppen a versben példaként emlegetett öreg fa, a „rozzant kisértet-hajó” alatt/mellett áll Damjanich utcai kertjében.

5. Ezen a héten csak Nagy Imre Társasutazásá-val foglalkoztam. Szép, de nem egyszerű munka. Eljutottam A VETRÁNOLVASÓ FELJEGYZÉSEI-nek hetedik évadáig, 2017-ig, azaz a kötet 196. oldaláig. Ezt most elérhetővé teszem a vendégoldalon, itt. Jó és figyelmes olvasást kívánok. Mennyit lehet tanulni belőle! (Kérem kísérjék különös figyelemmel a jegyzetek befejező mondatát/mondatait: mintegy slusszpoénként, vagy inkább a mondandó esszenciájaként ezekben foglalja össze „ítéletét” a professzor az olvasott műről. És mindig tűhegyesre kiélezett mondat(ok) ez(ek), s mindig valami bölcs gondolat fogalmazódik meg bennük. (Mint például az alább kiemelt kiemelt rész végén: „Hova lett a hérosz-erkölcs? Az Odüsszeia világa csakugyan más, mint az Íliászé.”)

A nehézséget igazolandó alább kiemelek egy részletet az „ókorból”.

„Bríszéisz háromszor válik fontossá az Íliász világában, erre Karsai György hívta fel a figyelmemet műelemzésében (Íliász. Akkord Kiadó, 1998. 33-40.): amikor kényszerűen tulajdonost cserél, amikor visszakerül Akhilleuszhoz, s majd a történet végén, amint gazdája mellé fekszik. A három esemény közül csak a második alkalommal halljuk a hangját. Ez Bríszéisz egyetlen megszólalása a műben (XIX. 287-300.) Ebben a tizennégy sorban azonban benne van az élete, a sorsa és a jelleme. Amikor visszatér Akhilleusz sátrába, Patroklosz holttestét látja kiterítve. Hozzá intézi szavait.

Patroklosz, te szegény szívemnek legszeretettebb,
életben voltál, mikor én elhagytam e sátrat,
most pedig, ím, holtan lellek, népek vezetője,
visszajövet: baj után így sujt a baj engem örökké.
Hitvesemet, kihez adtak, apám meg anyám is, az úrnő,
láttam, a város előtt hegyes érc mint szúrja halálra.
Volt három szeretett, velem egy-anya szülte fivérem,
és vesztük napját ők is mindhárman elérték.
És te nem engedted, mikoron gyorslábu Akhilleusz
isteni Műnész várát dúlva, megölte a férjem,
hogy sírjak, hanem azt mondtad, hogy a bajnok Akhilleusz
törvényes feleségévé téssz, messzehajózunk
és lakodalmat ülünk Phthíában a mürmidonok közt.
Mindig-nyájas, ezért siratom szakadatlan a veszted.

Bríszéisz az egész családját elvesztette, szemtanúja volt erőszakos haláluknak, s annak, hogy Akhilleusz a férjét is megölte. És most ennek a rabnője. Ez a sorsa, és ő mindezt tudomásul veszi. Érzelmek nélkül, megadással. De Patrokloszt elsiratja, s vele együtt családját. Patroklosz volt az egyetlen, aki jó volt hozzá, vigasztalta, s aki nem vagyontárgynak, hanem embernek, nőnek tekintette. És Bríszéisz most őt is elveszítette. Ennyit mond. Végtelen magányában örökre elnémul.

„Drága fiam, mért sírsz?” – kérdezi Thétisz kedves fiától, aki segítségét kéri. Ebben a rettenthetetlen hősben (tömeggyilkosban?), úgy látszik, egy érzékeny kisfiú lakozik, akinél többször is eltörik a mécses, és akkor jön az anyuka, és haját simogatva vigasztalja, segít bajba jutott fiacskájának. (Ez az intenzív anya-jelenlét hívja elő a mai olvasóban ezt az ironikus kisgyermek-szerepet.) Thétisz közbenjárt fia érdekében Zeusznál (I. 357skk.), illetve új fegyvereket csináltatott neki (XVIII. 65skk.). Karsai megfigyelte, hogy amikor harmadszor érkezik (meseszám), nem azt kérdezi, miért sírsz, hanem: meddig. „Drága fiam, meddig fogod itt keseregve-jajongva / szíved emészteni, nem gondolva evésre-ivásra, sem kerevetre?” De mit fejez ki ez a meddig? Azt, hogy Akhilleusznak cselekedni kell (kiadni Hektor meggyalázott holttestét), lezárni ezt az ügyet, és élvezni az életet, amíg lehet, mert már nincs sok ideje. Thétisz, az istennő tudja, hogy fia hamarosan meg fog halni. Ez az a pillanat, amikor az olvasó megsajnálja Akhilleuszt. Akivel majd Odüsszeusz találkozni fog az alvilágban, ahol azt fogja mondani a már halott bajnok: „Napszámban szivesebben túrnám másnak a földjét, / egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség, / mint hogy az összes erőtlen holt fejedelme maradjak.” (Od. XI. 489-491.) Hova lett a hérosz-erkölcs? Az Odüsszeia világa csakugyan más, mint az Íliászé.”

Phthía a város, és a mürmidonok. Mennyi lelet, amelyet a professzor felfed, előás társasutazása közben!

Visszajön a meleg, vigyázzanak magukra.

Köszönöm a figyelmet.