153. Csorba blog. Hírek, két új vers Csorba versesfüzetéből

1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.

2. Boda Miklós irodalomtörténész-könyvtárostól, a Csorba Társaság alapító és azóta is nagyon aktív tagjától kaptam e-mailt a minap. Közzéteszem a benne ajánlott írás linkjének címével. Remélem, Miklós nem haragszik meg a közlésért, a “levéltitok” megsértéséért, egyben gratulálok töretlen munkakedvéhez, az újabb megjelenéshez.  A levél:

“Kedves Laci!
Hogy információhalmazodra én is rátegyek egy lapáttal, továbbítok neked egy nem túl hosszú “szöveget”, mellyel tartoztam az 50 éve elhalálozott költő-püspökünknek, de ha meggondolom, Győzőnek is.
Írásom a NAPÚTONLINE múlt vasárnapi számában látott napvilágot.
Barátsággal köszönt:
Miklós”

A link pedig itt van. Ebben az írásban is érdekes “időjáték” található, Janus életeseményeit Boda Miklós saját életeseményeivel gondolja egybe. A verselő könyvtáros művét alább kiemelem a cikkből, amint a cikk illusztrációjaként ott megjelent képet is.

Egy havihegyi mandulafáról
Havas Boldogasszony sokat megélt kápolnája ilyet még sose látott;
a hegytetőn hölgyek és urak kis csoportja szorgoskodik, forgatja a lapátot.
Könnyű a dolguk, az új életet befogadni kész gödröcskék előre kiásva,
néhány lapátnyi föld, s ott áll, ahogy kell, tizenegy zsenge mandulafácska.
Az én kis facsemetém merészen a városra néz, hatalmasabbnak látom,
mint az élettelen toronyházat odalent, a jobb sorsra érdemes láthatáron.
Hiszem, hogy nem ér fel idáig a vandál kéz, mely mindent besároz, leszakaszt.
Boldogasszony segíts, hogy a fácska velünk együtt megérje a jövőt érlelő tavaszt.

jp

3. E-mail kaptam a Szent Mór Iskolaközpontból, Szakács Emília tanárnőtől, az immár országos Csorba Győző versmondó versenyek főszervezőjétől. Az e-mailban a tanárnő a Csorba család képviselőivel közösen meghívott az idei Csorba Győző szavalóverseny eredményhirdetésére. Amint az e-mailban írta: “Az iskolánk által hagyományosan, immár hatodik alkalommal rendezett Csorba Győző Versmondó Verseny döntője a költészet napjához közel, április 8-án lesz a Szent Mór Iskolaközpont koncerttermében de. 10 órai kezdettel.” A család nevében is örömmel és köszönettel fogadtam  a meghívást. Az eredményhirdetésről majd közlök fotókat és reményem szerint videófelvétel is készülhet az eseményről.

4. Folytattam a Csorba versesfüzetek szkennelését. Ebben az etapban a 6-20. oldalig szkenneltem a füzetet. Egyszerre nem fogom mindegyik oldalt ismertetni, most például, hogy a blog ne legyen végtelenül hosszú, csak a 6. oldal két versét ismertetem. Az oldal pdf-változata itt megtekinthető.
Az oldal versei 1962-ben keletkeztek, íme Csorba fotója 1963-ból:

Csorba Győző és Fodor András 1963-ban Csorba pécsi kertjében

A 6. oldalon, ha úgy tetszik, két “közéleti” vers olvasható. Mindkettő megjelent kötetben.
Az első, a végül kötetben Két hang címmel  megjelent (a füzetben az első címváltozat Pyrrhus volt) rövid, kétszakaszos vers a költőnek a nagyratörő emberrel (emberiséggel) kapcsolatos félelmét ábrázolja:

“(S ha majd a győzelmi üvöltés
csap már az égre,
irtóztató, fene hörgés
nem hág-e fölébe?)”

Azt hiszem minden gondolkodó emberben föl-fölbukkan (sajnos, egyre gyakrabban és erősebben) a kérdés: nem Pyrrhus-i lesz-e a végtelen nagyratörésünk, az információkból épített Bábel-tornyunk nem omlik-e össze egyszer látványosan.

A vers megjelent a Séta és meditáció (1965); a Lélek évszakai : Válogatott versek (1970) ; az Összegyűjtött versek (1975) és a Válogatott versek (1976, A 30 év sorozatban) című kötetekben. (Mindegyik kötet a Magvető Kiadónál jelent meg.)

(Kis kitérő: éppen most kaptam egy kedves levelezőtársamtól egy erre hasonlító kérdést feszegető verset. Idézem a levél magyarázó részét, és magát a verset:

“A könyvtártörténet kutatója, az OSzK egyik nagyasszonya, Fitz-díjas könyvtáros, költő, néhai Somkuti Gabriella egyik versére emlékezem, a mai nap undort keltő hírei miatt.
Amikor e versét írta, majd publikálta, már tevékenykedtek hekkerek és más gondolat-terroristák is. (In: A mindennapok lépcsőfokain. Bp. 2013.)


AZ ÍRÁS TÖRTÉNETE

Kőről pergamenre,
kódexek lapjairól papírra,
papírról az éterbe
mentettük át, mit lázas agyak
évszázadok során a tudásból építettek.
Kergetve az örökkévalóságot
a súlyosat súlytalanra cseréltük,
kőtáblák időtlen üzenetét
múló fényjelekre bíztuk.
Egy kattintás lett a tudás
és mindentudó minden csecsemő.
De ha egyszer az ég beszakad
az információk súlya alatt
és kártyavárként omlik össze
a hálózatok útvesztője
s a billentyűk a semmit kérdezik –
Ember! Mi lesz majd akkor?”

Lehet, hogy az  csorbai “irtóztató, fene hörgés” az információs korszak utolsó lehelete lesz majd?

A másik, kötetben szintén megjelent Csorba-vers ezen az oldalon a Politika című. Megjelent az Időjáték ; az Összegyűjtött versek és a Válogatott versek című kötetekben. A verset a füzet bizonysága szerint 1962. október 3-án írta a költő, érdekessége, hogy csak későbbi, az 1972-es Időjáték című kötetbe válogatta be először. A “várakoztatás” oka ismeretlen, csak találgatni tudnék, azt pedig nem szeretnék. Az biztos, hogy a vers “intése” minden kor politikusa számára megszívlelendő:

Mert írni könnyű
és beszélni is.
De hogy mit érnek:
    a konyha rá a bizonyság,
    a szoba, asztal, ágy és munkapad
    s a szív rejtekhelyei.

Mert:

A politika a konyhában,
az a politika.

A vershez kapcsolható egy  1986. VIII. 15-én írt [Ez nem politika…] című Csorba vers, amelyik a Hátrahagyott versek című kötetben jelent, s amelynek utolsó szakasza hangos segélykiáltás. (A versről majd ismét írok, ha a versesfüzetekben hozzá érek.)

Ez nem politika ez életösztön
hogy még ma is határok
s határok kitologatása
s a hatalom gőgje
a fő-fő tényező
s hogy nincs őrültebb őrület

Ez nem politika ez életösztön
hogy szeretnék a földre leborulni
és verni verni és ordítani
hogy a harmadik ezredév
küszöbén ilyen könnyedén
elpusztíthatóvá lett az élő
és állítólag értelmes világ

A segélykiáltás a harmadik évezred második évtizedében, a hihetetlennek hangzó európai háború évében még aktuálisabb, mint a vers írásakor volt.

Csak egy megjegyzés: mondja valaki ezek után, hogy Csorba csak a családdal, kerttel, intellektuális, filozofikus  kérdésekkel foglalkozó költő volt, akinek nem voltak “közéleti” versei.

Köszönöm figyelmüket.