Most mellőzöm a szokásos formát. A vendégoldalt bővítem. Tegnapelőtt majdnem egyidőben kaptam meg dr. Aknai Tamás és dr. Nagy Imre bejegyzését a vendégoldalra. Először a művészettörténész írását közlöm, az irodalomtörténészé kicsit nehezebb. Az ő kötetre való írása jelenleg 377 oldal, még tartalomjegyzék és mutató kell hozzá. Ha a tartalomjegyzék elkészül, fölteszem, a névmutatót meg „utána küldöm”, hiszen elektronikus fájlban könnyű a keresés…

Dr. Aknai Tamás bejegyzését nem magyarázom, álljon itt a facebook oldal leírása:

„Dechandt Antal és Szilágyi Szilárd képzőművészek alkotásaiból HÁT 80 címmel ajándékkiállítás (Hommage á Tamás) nyílt Aknai Tamás 80. születésnapja alkalmából Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában. Fotó: Ferenc Kálmándy”, és a facebook oldal címe. A címre kattintva megtekinthetők a kiállítás megnyitójának képei a jobb, vagy a baloldali nyíl használatával.

Az ünnepeltnek a következőket írtam, ide is bemásolom egy részét: „Kedves Tamás… Hát;) nagyon köszönöm [a beszámolót a megnyitóról. P. L.] és még inkább bánt, hogy agylágyultságom miatt nem köszönthettelek személjesen (sicc!) az megnyitón. Gratulálok 80 éved alkotói, családi, személyes teljesítményéhez és további, alkotásokban gazdag éveket kívánok szeretteid, barátaid körében. A küldött kiváló beszámolót, melynek köszönhetően (gyermekeid segítségével) én a műveletlen is megértettem valamit az alkotásokból, holnap továbbítom az internet (remélem) emelkedettebb bugyraiba.” 

Dr. Aknai Tamásnak a kiállításmegnyitóról a vendégoldal számára küldött összefoglalója és képösszeállítása itt olvasható, látható.

A 346. Csorba blog melléklete. Aknai Tamás kiállításmegnyitója, Pécs, Irodalom és Művészetek Házában, az ünnepelt mellett-mögött a felesége, a támasz, Timkó Luca és a kis-kisunoka, Tamás keze által takarva;)

Hogy tudjuk, mi készül, miről lesz szó dr. Nagy Imre vendégoldalán, a kötet (mert én annak tartom) címét, ajánlását, „Előszócskáját” és „Utószócskáját” (melyeket a szerző rendhagyó módon) egymás után, a kötet elején közöl, ide is másolom.

Nagy Imre Ottó
TÁRSASUTAZÁS
(A Veteránolvasó feljegyzései)
2011-2022

A Csorba Győző Társaság tagjainak, barátainak

„in angello cum libello”*

Előszócska. Ha egy irodalmár – Isten kegyelméből – eléri azt az életkort, amelyet öregkornak (vénkornak, szépkornak) neveznek, rápillant a könyvszekrényeire, és örömteli bánat tölti el. Örül, mert, lám, mennyi olvasnivaló vár még rá, és szomorú, mert látja, hogy mennyi mindent nem olvasott még el. És akkor számot vet az idővel (Isten további jóindulatára.) Felvesz egy lelkéből fakadt szerepet, a Veteránolvasó szerepét. Aki jegyzeteket írogat kezébe vett különböző könyvekről, kortársakról és klasszikusokról. Magának írja ezeket? Igen. Azt tapasztalta ugyanis, hogy akkor sajátítja el igazán, s érti meg a maga módján olvasmányait, ha leírja velük kapcsolatos gondolatait. Az írás ily módon nála (de, azt hiszi, többen vannak így) a megértés és a rögzítés terepe. És miközben ezt tisztázza magában, eszébe jutnak egykori tanítványai, a mohácsi gimnáziumban, a pécsi technikumban, a főiskolán, majd (több mint harminc éve) az egyetemen, akikkel kapcsolatosan súlyos adósságot érez. Mert nekik, sajnos, akkori, nagyon is hiányosnak tekinthető ismeretei szerint beszélt az irodalomról. Jó lenne kiegészíteni számukra mai, persze, nyilván továbbra is gyarló, de a réginél mégiscsak gazdagabb tudása szerint a régi leckéket. Vajon ők lépést tudnak tartani valamelyest az irodalom kortárs folyamataival? És meg tudják-e őrizni a hajdan megismert (ha megismert) klasszikusok emlékét? Aligha. A mai világ nem is a könyvekről szól. Azzal hitegeti magát, hogy helyettük is olvas. Nekik. Irányjelzésül. Talán majd valamilyen módon eljutnak hozzájuk ezek a jegyzetek. Hiánypótlónak? Kedvcsinálónak? Majd ők eldöntik. Egy olvasója biztosan lesz. Ő maga. A Veteránolvasó.

(Utószócska) Amióta az eszét tudja, olvas. Már ötéves korában buzgón lapozgatta Sebők Zsigmond Mackó-könyveit (Terikének hála, aki az óvóhelyen megismertette vele a betűk világát), piuszista kisdiákként a szentek életét lapozgatta, majd a Makárban Vernét olvasta. (Őt később is.) Gimnáziumban pedig jöttek a klasszikusok, élükön Jókaival. Azután a modernek. Később a Veteránolvasó 12 éven át, 2011-től 2022-ig írta ezeket a jegyzeteket. Vannak köztük néhány soros glosszák, alaposabb elemzések, esszék, de hosszabb tanulmányok is akadnak köztük. Egy utazásnak lesznek tanúi azok, akik kezükbe veszik ezeket a lapokat. Ő az utazó, útitársai pedig a könyvek, amelyek értelmet adtak utazásának. Alakították, formálták őt, miközben beszélgetett velük. Mindig is sejtette, hogy a megértés (a világ és önmaga megértésének) közege a dialógus. A társasutazás során erről végképp megbizonyosodott. Ezek a szövegek két dossziéban hevertek íróasztala legalsó fiókjában. Onnan vette elő ezt a kettős köteget.”

*In angello cum libello. Lám Harkovban – bocsánat Kharkiv – még ilyen szobor is van. (Ld. alább.) Talán még nem bontották le, mert nem orosz szobrász volt az alkotója, vagy nem bombázták le véletlenül… Háború, politika… egy tőről fakadnak. Hiszen „A háború a politika folytatása más eszközökkel” – Carl von Clausewitz)

Dr. Nagy Imre és az angyal a könyvvel.

Fogadják szeretettel a vendégalkotókat!