Birkózom Nagy Imre olvasónaplójával. Birkózom, de ez a birkózás öröm is egyben számomra. Nehéz a szöveg korrektúrája, azért is, mert a szerző külön felhívta a figyelmemet, különös gonddal végezzem, nehogy elütések betűhibák maradjanak a szövegben. De öröm a munka, mert közben újra és újra rácsodálkozhatok ismerős szerzőkre, művekre, de felfedezhetek még többet olyant, akit/amit még talán hírből sem ismertem. És újra és újra rácsodálkozhatok Nagy Imre hihetetlen munkabírására, még inkább arra, mekkora szerelem számára az olvasás. Különösen megható, ahogyan vissza-visszatér egy műhöz, szerzőhöz, ahogyan egy-egy könyvről, mint fizikai egységről ír, vagy ahogyan feleségét belevonja műélvezetbe: felolvassa neki a részleteket, vagy az egész kötetet, ill. ahogyan felesége – írjuk már le a nevét úgy, ahogyan a professzor a „könyveinek könyvében” szólítja: Gyöngyi – felhívja a figyelmét arra: ez a könyv biztos érdekelne téged és meg is veszi neki ajándékba.

Nézzünk hát egy olvasmányleírást:

„Korunk hőse. Esténként Lermontov regényét olvassuk Gyöngyivel. Pontosabban: én felolvasom a szöveget, ő pedig hallgatja. Vannak művek – a XIX. századi regények (még) ilyenek –, amelyeket hangosan kell olvasni, mert ez a befogadás intenzívebb formáját teszi lehetővé. Áprily Lajos szép fordítása pedig méltó közvetítője a lermontovi szólamnak. (Mihail Lermontov: Korunk hőse. In: M. L.: Válogatott művei. Bp. Európa Könyvkiadó, 1974. 505-674.) A regényt, azt hiszem, most olvasom harmadszor, és a saját befogadói tapasztalatomon (és egykori tanulmányaimon) túl Borisz Eichenbaumtól is tudok egyet és mást róla. (Borisz Eichenbaum: Korunk hőse. In: B. E.: Az irodalmi elemzés. Bp. Gondolat, 1974. 320-393.) Az orosz irodalom a század harmincas éveiben váltott át líráról prózára (a csendes(?) prózához leszállok, írta valahol Puskin), s ez a kisepikai formák ciklusokba fűzésével járt, Eichenbaum Lermontov regényét (sőt, a Holt lelkek-et is) olyan elbeszélésfüzérnek tekinti, amelyet a főhős személye és a jellegzetes elbeszélői hang tart össze. Ő hívta fel a figyelmet a mű kettős kompozíciójára, amely a történet és az elbeszélés időrendjének elkülönítéséből származik. A történet kronológiája szerint Mary hercegkisasszony és Pecsorin esete megelőzi a többit, az elbeszélés rendjében viszont követi Bela és a „vízisellő” (ruszalka) történetét. (Pecsorin a Grusnyickijjal vívott, Mary hercegkisasszonnyal kapcsolatos párbaj után kerül Makszim Makszimicshoz az erődbe, ez utóbbi lesz az, aki elmeséli az elbeszélőnek Pecsorin történetétét (történeteit), majd tőle kapja meg a főhős naplóját, aki ez által maga is elbeszélővé válik.) Kíváncsi lettem, mit mond erről a regényről egy mai szlavista. Levettem a polcról Szilágyi Zsófia: „volt benne valami különös” M. Ju. Lermontov Korunk hőse című regénye címmel megjelent PhD disszertációját. Számomra olyan volt Eichenbaum világos értekező prózájának rendezett, saját tervezésű épülete után, mint egy túl nagy telekre épített házikó, amelyről elfelejtették lebontani a (nem méretarányos) állványzatot. Néhány hasznosítható megfigyelést azért találtam benne (ilyen volt Lermontov kaukázusi tájleírásai és Puskin Erzerumi utazás című elbeszélése intertextuális kapcsolatának elemzése), de amikor oda értem, hogy Perzsia (és Mary perzsa papucsa) valójában halmotívum, merthogy Pecsorin Perzsiából visszatérve hal meg, ami nem is lehet véletlen, mert mindkét névben szerepel a Pe hangkapcsolat, akkor kénytelen voltam a rakoncátlan értelmezői fantázia túlburjánzását magamban elmarasztalni. Eichenbaumnak elhiszem, hogy a hős által a párbaj előtti éjszakán olvasott Scott regény, a Puritánok utódai, azaz az olvasás aktusa a szerzőnek és Pecsorinnak a dekabrista hagyományokhoz való kötődéséről hírt adó rejtett üzenet, Szilágyi Zsófia formalista okoskodását ellenben olykor kételkedve fogadom. (A Heine-vers – Ein Fichtenbaum steht einsam – Lermontov általi fordításában viszont a nemek kapcsolatának megváltoztatása, „nőneműsítése” – szoszna, palma – valóban átalakítja a vers üzenetét, ahogy Szilágyi megfigyeli.)
A regényszöveg koncentrikus köreinek középpontjában Pecsorin, a „korunk hőse” rejtélyes alakja áll. Több nézőpontból, különböző megfigyelők egymásétól eltérő pozíciójából ábrázolva, alakja próteuszi jelleget ölt. Olyan ember, akinek „a szeme akkor sem nevetett, amikor ő nevetett”. „Olyan vagyok, mint a kalózvitorlás fedélzetén született s felnőtt tengerész”, mondja magáról, akinek lelke összeszokott a viharral. (Erre nézve ott van még a Vitorla (Párusz) című közismert, többször magyarra fordított vers.) Egyszerre hős és elbeszélő. Neve is többjelentésű: a Pecsora folyónévből származik (ahogy Anyeginé is az Onyegából), de a pecsora mint köznév barlangot is jelent. Ez is a figurát övező termékeny homályra utal. (Piros pont Zsófiának.) Nem utazgató tiszt, mint a narrátor (bár lehet, hogy ez sem csupán efféle), hanem valószínűleg száműzött, akinek állandó úton levése az olvasót is arra serkenti, hogy ő is járja be a hőshöz vezető utat. Persze, mikor elérnénk, ő tüstént tovább utazik, s vigyáznunk kell, nehogy Grusnyickijt, a paródiáját találjuk a helyén. Kételye, öniróniája a koré. A régieknek jobb volt, olvassuk egy helyen, mert ugyan tévedésből tévedésbe botladoztak (amelyeket azonban egy ideig igaznak gondoltak), míg viszont mi kételkedésből kételkedésbe zuhanunk. De ebből a zuhanásból azért meg lehetett alkotni ezt a regényt. Vele megfordul a gravitáció iránya: fölfelé. És ahogy múlik az idő, egyre följebb. (ápr. 21.)

A tartalomjegyzéknek inkább névmutatónak kellene majd lennie, hiszen csak ebben az egy kötetben is mennyi adat van. Csak hevenyészve:

Első, ugye, maga a szerző és a cím:

Lermontov, Mihail: Korunk hőse

Aztán az olvasmány elemzésében előforduló nevek és címek:

Eichenbaum, Borisz: Az irodalmi elemzés (Gondolat, 1974.)
Eichenbaum, Borisz: Korunk hőse. In: Az irodalmi elemzés (Gondolat, 1974. 320-393 p.)
Gogol, Nyikolaj Vasziljevics: Holt lelkek.
Szilágyi Zsófia: „volt benne valami különös” : M. Ju. Lermontov Korunk hőse című regénye
Puskin, Alekszandr Szergejevics: Erzeumi utazás
Scott, Walter: Puritánok utódai
Heine, Heine: Ein Fichtenbaum steht einsam
Lermontov, Mihail: Vitorla (Párusz)
Puskin, Alekszandr Szergejevics: Anyegin

Külön kérdés a műben szereplők nevének felvétele, pl.

Pecsorin/Pecsora In: Lermontov: Korunk
Anyegin/Onyega In: Puskin: Anyegin.
Grusnyickij: In: Lermontov korunk hőse

És végül, de elsősorban: a Gyöngyi név feloldása: Mathia Gyöngyi, Nagy Imre felesége.

És a nevek, címek egységesítéséről (átírási formák, névváltozatok) nem is beszéltünk. (Hagyjuk is, ez talán csak könyvtárosi okoskodás… Mellesleg: az ilyen okoskodásra de sok időm elment egykor munkahelyemen a könyvtárban…)
Könnyen átugorhatnánk a problémahalmazt, ha legyintenénk, legyen csak a szerző és a műcím, de mennyi értékes adat maradna homályban úgy? Hát, nem tudom…
Azt is hamar észlelhetjük majd az „olvasónapló” lapozgatása közben, az irodalmárból több helyen „kibújik” az író, pl. itt, az elemzés végén:
„A régieknek jobb volt, olvassuk egy helyen, mert ugyan tévedésből tévedésbe botladoztak (amelyeket azonban egy ideig igaznak gondoltak), míg viszont mi kételkedésből kételkedésbe zuhanunk. De ebből a zuhanásból azért meg lehetett alkotni ezt a regényt. Vele megfordul a gravitáció iránya: fölfelé. És ahogy múlik az idő, egyre följebb. (ápr. 21.)”

És milyen érdekes: az emlegetett Vitorla című vers előcsalogatja valamikori emlékemet. Már nem tudom hol, melyik iskolámban, az akkoriban kötelező orosz nyelvoktatás, amelyet éppen annak kötelező mivolta és az „ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet csapatok” erőteljes hatása miatt egyáltalán nem kedveltünk (a Magyar Rádió egykori híre szerint „Az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet csapatok tisztjei megkapták első magyarországi öröklakásukat”- nem ellenőrzött forrás), kötelező volt ezt a verset megtanulni oroszul is. És „beugrott”: Beléjet párusz agyinokij / V tumane morja golubom… (Itt el is olvashatják, oroszul és magyarul is, több fordításban.)

Puskin. Oreszt Adamovics Kiprenszkij festménye (1827)

Lermontov, Mihail A 347. Csorba blog mellékelte

Zichy Mihály: Biela (Bela) Lermontov: Korunk hőse)

Egyelőre tehát fogadják szeretettel a bemutató elemzést: Lermontov, Mihail: Korunk hőse In: Nagy Imre: Társasutazás.