Hogy tudjuk, mi készül, miről lesz szó dr. Nagy Imre vendégoldalán, a kötet (mert én annak tartom) címét, ajánlását, „Előszócskáját” és „Utószócskáját” (melyeket a szerző rendhagyó módon) egymás után, a kötet elején közöl, ide is másolom.

Nagy Imre Ottó
TÁRSASUTAZÁS
(A Veteránolvasó feljegyzései)
2011-2022

A Csorba Győző Társaság tagjainak, barátainak

„in angello cum libello”*

Előszócska. Ha egy irodalmár – Isten kegyelméből – eléri azt az életkort, amelyet öregkornak (vénkornak, szépkornak) neveznek, rápillant a könyvszekrényeire, és örömteli bánat tölti el. Örül, mert, lám, mennyi olvasnivaló vár még rá, és szomorú, mert látja, hogy mennyi mindent nem olvasott még el. És akkor számot vet az idővel (Isten további jóindulatára számítva.) Felvesz egy lelkéből fakadt szerepet, a Veteránolvasó szerepét. Aki jegyzeteket írogat kezébe vett különböző könyvekről, kortársakról és klasszikusokról. Magának írja ezeket? Igen. Azt tapasztalta ugyanis, hogy akkor sajátítja el igazán, s érti meg a maga módján olvasmányait, ha leírja velük kapcsolatos gondolatait. Az írás ily módon nála (de, azt hiszi, többen vannak így) a megértés és a rögzítés terepe. És miközben ezt tisztázza magában, eszébe jutnak egykori tanítványai, a mohácsi gimnáziumban, a pécsi technikumban, a főiskolán, majd (több mint harminc év óta) az egyetemen, akikkel kapcsolatosan súlyos adósságot érez. Mert nekik, sajnos, akkori, nagyon is hiányosnak tekinthető ismeretei szerint beszélt az irodalomról. Jó lenne kiegészíteni számukra mai, persze, nyilván továbbra is gyarló, de a réginél mégiscsak gazdagabb tudása szerint a régi leckéket. Vajon ők lépést tudnak tartani valamelyest az irodalom kortárs folyamataival? És meg tudják-e őrizni a hajdan megismert (ha megismert) klasszikusok emlékét? Aligha. A mai világ nem is a könyvekről szól. Azzal hitegeti magát, hogy helyettük is olvas. Nekik. Irányjelzésül. Talán majd valamilyen módon eljutnak hozzájuk ezek a jegyzetek. Hiánypótlónak? Kedvcsinálónak? Majd ők eldöntik. Egy olvasója biztosan lesz. Ő maga. A Veteránolvasó.

(Utószócska) Amióta az eszét tudja, olvas. Már ötéves korában buzgón lapozgatta Sebők Zsigmond Mackó-könyveit (Terikének hála, aki az óvóhelyen megismertette vele a betűk világát), piuszista kisdiákként a szentek életét lapozgatta, majd a Makárban Vernét olvasta. (Őt később is.) Gimnáziumban pedig jöttek a klasszikusok, élükön Jókaival. Azután a modernek. Később a Veteránolvasó 12 éven át, 2011-től 2022-ig írta ezeket a jegyzeteket. Vannak köztük néhány soros glosszák, alaposabb elemzések, esszék, de hosszabb tanulmányok is akadnak köztük. Egy utazásnak lesznek tanúi azok, akik kezükbe veszik ezeket a lapokat. Ő az utazó, útitársai pedig a könyvek, amelyek értelmet adtak utazásának. Alakították, formálták őt, miközben beszélgetett velük. Mindig is sejtette, hogy a megértés (a világ és önmaga megértésének) közege a dialógus. A társasutazás során erről végképp megbizonyosodott. Ezek a szövegek két dossziéban hevertek íróasztala legalsó fiókjában. Onnan vette elő ezt a kettős köteget.”

*In angello cum libello. Lám Harkovban – bocsánat Kharkiv – még ilyen szobor is van. (Ld. alább.) Talán még nem bontották le, mert nem orosz szobrász volt az alkotója, vagy nem bombázták le véletlenül… Háború, politika… egy tőről fakadnak. Hiszen „A háború a politika folytatása más eszközökkel” – Carl von Clausewitz)

Dr. Nagy Imre és az angyal a könyvvel. A vendégoldal itt megtekinthető. (Dr. Nagy Imre javítása után így helyes az aláírás: Dr. Nagy Imre és egy kedves hölgy a zugban (árnyékban), könyvvel a kezében.

Dr. Nagy Imre magyarázata a mottóban szereplő „angellohoz: „

A latin mottóban nem angyal szerepel (sajnos), hanem a kunyhó, házacska, rejtekhely, zug szó, ahová az olvasó egy könyvecskével elvonul, olvas, és boldog. Azt hiszem erről a lelkiállapotról és helyzetről szól a könyvem is. A harkovi padon nem egy angyal, hanem egy kedves nő szerepel, aki éppen olvas. Azért van ebben valami angyali.” Köszönöm a magyarázatot, de azért a harkovi – bocsánat kharkivi – „nem angyal” a könyvecskével szintén megható jelenség;)

És, hogy a korszellemnek is megfeleljünk: az in angello cum libello angolul: „
„Latin „in angello cum libello” (in a little nook with a little book/ in een hoekje met een boekje) is redolent of domestic bliss, but although I have seen it quoted in modern literature, I don’t know where it comes from. Anybody know anything more appropriate in Latin? Catullus certainly liked his comforts, for instance.” In Wikipédia.

Ez az „angyal” de félrevezetett;) Pedig a fa, amely alatt a „kedves nő” szerepel, szintén egy zug, amely alá el lehet vonulni, be lehet ülni, egy könyvvel. Egy szó több jelentéssel… és így jár, aki túl hirtelen beszél, mint én.

Fogadják szeretettel a vendégalkotókat!