Ahogyan azt jeleztem is, késtem két napot a bejegyzéssel. De készen van Nagy Imre professzor Társasutazásának javított változata, az ultima manus. A Nagy Imre vendégoldalon közzétett változatot a professzor kinyomtatta, papíron aztán (mert csak úgy az igazi) átnézte, javította. A javított gépiratot átadta nekem, én pedig a változtatásokat átvezettem a fenti, már közzétett szövegen, így az most már véglegesnek tekinthető. Bár ahogyan Nagy Imre tanár urat ismerem, még ezt is át fogja nézni. És  – ha mást nem – egy vesszőt vagy egy pontot javítani fog rajta. Mert úgy lesz jó;)

Én most ezt az első „utolsó kezet” azért közzéteszem, íme, itt. Aztán készítem a tartalomjegyzéket. A névmutatóhoz pedig keresek segítőt, egyedül nem végzek vele sosem. Azért már tisztul a kép, hogyan legyen… Hihetetlenül sok szerző és könyv. Mintha a professzor nem is tett volna mást egész eddigi életében, csak olvasott. Sokat tanultam munka közben, s bár több naplójegyzet megállapításaival nem értettem egyet (ezeket a tanár úrral megbeszéltük), de ez nem fontos. Fontos az érték, amely a 375 oldalban immár digitálisan is olvasható. Bár Nagy Imrével közösen bízunk abban, hogy egyszer könyvalakban is megjelenik majd… Mert a könyv az elsődleges közlési forma volt mindig és az is marad. A digitális korszakban is.

És a Csorba Társaság egy összejövetelén beszélgetünk még a nagy munkáról.

Nagy Imre egy „zárszócskát” írt a könyvhöz. Másolom. Fontos és megszívlelendő.

Zárszócska. A Veteránolvasó itt most leteszi a tollat. Olvasmányairól talán még készít jegyzeteket, de csak hevenyészve, erről-arról, magának, pro memoria Tizenkét év után megállt a vonat. Nem megy tovább. Néhány útitárs reklamál. Mi lesz a csillagos szövegekkel? Ki folytatja a XVII. századi jegyzeteket? És a kortárs szerzők új szövegeivel mi történik? Apropó! Kortársak! Ezra Pound szerint Homérosz óta minden jó író a kortársunk. Igaza van. Az irodalom alakulása a múló időben folyik, de a jó művek egytől-egyig jelen idejűek, akár klasszikusok, akár modernek. Kilépnek az időből, s várakozva megállnak előttünk. Ezt minden igényes olvasónak tudnia kell. Azoknak is, akiket régen úgy neveztek, nyájas olvasó. A könyv a kultúra csodája. Az irodalmi szöveg örökös hordozója. A számítógépek típusai változnak, de a könyv marad. Válasszad hát a könyvet! Ez a jó tipp. (És folytasd a jegyzeteket, ha akarod a magad lassan őszülő szakállára.)

Akár a kötet mottója lehetne: „A könyv a kultúra csodája. Az irodalmi szöveg örökös hordozója. A számítógépek típusai változnak, de a könyv marad. Válasszad hát a könyvet! Ez a jó tipp.”

Bár a professzor magát biztatja, én is ezt mondom neki: „(És folytasd a jegyzeteket, ha akarod a magad lassan őszülő szakállára.)”

Ámen!