Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői. (Egry József)

1. Mai ajánlatom az internetről: Reményik Sándor: Templom és iskola. Előadja Sinkovits Imre. A blog olvasóinak nem kell magyaráznom, miért égetően fontos ma is – talán (megint) egyre inkább – ez a kérdés. A jövőnk múlik ennek a kettőnek a megmaradásán. És ha templomról beszélünk, magyar templomra gondoljunk, legyen az bármilyen felekezeté, és ha az iskolára, akkor magyar iskolára, ahol magyarul beszél tanár és gyermek, miközben tanul idegen nyelveket is. Magyar és idegen nyelv, de magyar iskolában…
Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a Csorba-csatorna videóira, ajánlja az oldalt barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. Mai vers Csorba válogatásomból. (Meghallgatható Gáti József előadásában is.)

ÁLLAPOT-RAJZ                                     Gáti József előadásában

Rárakódik az esőre a sár
Mindenki megkapja amire vár
Hol így hol úgy fut a perc fut a nap
az idő kergült eb: önfarkába harap

Föladtam: tegyen úgy ki-ki ahogy éppen akar
Néző vagyok az lettem nyilvántartó hivatal
Szemem nem dirigál többé csak konstatál
ami történik benne rétegeződve áll

Innét azután leereszkedik
a gyülemlő rétegek sora lényem legmélyeig
s látna csodát aki rátekintene
akinek még érzékeny ilyenre a szeme

Befagyott öbölben zátonyra futott
félig-süllyedt hajóroncsot látna az ott
jegeces kanalat bögrét vázát még talán
virágokat is egy kidőlt váza falán

és még ezer apróságot nagyságot: kócos kis fejeket
ravatalokat satöbbit egyszóval: életet −
Bennem mélyen ahogyan egyszer én
makacsul-szerző-rabló korom idején

Azóta soha úgy . . . Elaludt a hevem
nem én teszek a dolgok történnek csak velem
fejemen belül a töviskorona
befele hull a vérem csöndben hull kint semmi nyoma

(Szemközt vele. – Bp. : Magvető, 1991. – p. 15.)

Ahogyan öregedtem egyre jobban értettem Csorba verseit. Hiszen egy életerős, éppen a világ kihívásai előtt álló ifjú, vagy akár a középkorú, családját építgető, életkedvvel, energiával teli fiatalember nem ilyesmin gondolkodik. Ezért is nehéz Csorba Győző verseit fiataloknak ajánlani, ill. csak azokat lehet(ne) fiataloknak ajánlani, amelyeknek nem ilyen borús, lehangolt állapotot idéző tartalma van. Az Állapot-rajz gyönyörű vers, amelynek még az én rossz memorizáló tehetségem is őrzi néhány sorát, fordulatát, s mindig eszembe jut róla a nap, óra, hely, ahova Csorba halálhírét vittem: a Jelenkor irodája a Széchenyi téren 1995. szeptember 14-én, csütörtökön délelőtt. Éppen Pákolitz István volt, akit belépve megpillantottam, s akinek először mondtam, miért mentem. A jóságos öreg költő megdöbbent, de rövid süket csend után ennek a versnek a két utolsó sorát idézte:

fejemen belül a töviskorona
befele hull a vérem csöndben hull kint semmi nyoma

Tökéletes válasz. Aztán megjelent még talán Csordás Gábor a belső irodából és még nem tudom, ki jött, mély megdöbbenéssel hallgatva beszámolómat. Hát ez is eszembe jutott még, ki tudja miért éppen most? Az emberi elme kifürkészhetetlen kapcsolatokat képes létrehozni események, tárgyak, dolgok stb. között. Megint Csorba jut eszembe, az egyik, a 8., a Balatoni néhánysorosokból:

8 (SZORONGÁS)

Révfülöp,
lágy partjaid ölén ülök,
s fájások dúlnak, szédülök.
Hát persze: vénülök.
Megrémülök:
talán csak már nem útra készülök?

Tökéletes kép rólam, mostani állapotomról, kivéve – sajnos – azt, hogy nem Révfülöp lágy partjai ölén ülök. Ó, de szerettem ott ülni… Itt sem rossz ülni a donátusi csöndben, amelyet csak néha szakít meg rövid időre kutyánk ugatása, de azért a Balaton…

Aztán még egy adalék: annyit hallottam már mesterséges intelligenciáról, néha, nagyritkán, megkérdezem, mint most, kíváncsiságból. Íme az AI-alapú válasz az Állapot-rajzról, idemásolom. Talán nem is olyan rossz.

„AI-alapú áttekintés

Csorba Győző

Állapot-rajz című verse egy melankolikus, egzisztenciális hangvételű költemény, amely az élet múlását, a sors elkerülhetetlenségét és a mindennapok szürkeségét írja le. A versben megjelenik az idő gyors múlása („fut a perc fut a nap”), a kiábrándultság és a megadás a sorsnak, ahol a sár az esőre rakódik, szimbolizálva a gondok halmozódását.

• Téma: Az élet véges volta, a sorsszerűség és az idő múlása.
• Hangulat: Borongós, rezignált, kissé reménytelen.
• Képiség: A természeti képek (eső, sár) az élet nehézségeit és a rárakódó terheket jelképezik.
• Szerkezet: Rövid, tömör sorok jellemzik, amelyek a gyorsan futó időt érzékeltetik.

A vers a költő életművében a számvetés és az öregedés egyik jellemző lenyomata.”

És aztán pár perc múlva visszatértem volna megnézni még egyszer az AI-választ, de véletlenül becsuktam az oldalt, újra beírtam hát a keresőkérdést, akkor meg ez a választ adta az AI:

AI-alapú áttekintés

Hát ez amellett, hogy érdekes, nem rossz (kivéve, hogy az idézett rész nem a teljes vers!), a két választ összeolvasztva talán ki is alakul egy pontosabb kép. És milyen gyorsan! A digitálisan feltett kérdésre másodpercek alatt jön a digitális válasz:). Meg aztán, lehet, harmadszorra próbálva, harmadik változat jönne (nem próbáltam) és akkor már egészen részletes elemzést kapnék. Nekem az ilyenfajta megközelítések tetszenek, rövid, de velős, lényegre mutató. A nagyon részletes, „tudós” verselemzéseket nem szeretem. Olyanok, mintha egy szép nőt figyelve azt kezdeném elemezni orvosi alapossággal, hogy a veséje, tüdeje, belei, mindenféle belső szervei milyen szépek és azért szép a külseje. Figyelem, más, amikor egy költő ír így a női szépségről. József Attila Ódája egészen kivételes, a költő zsenije kell a „mássághoz”:

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!…

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját –
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

Ez a versrészlet (is) maga a csoda. Hiszen mi van benne: belek alagútjai, buzgó vesék, lombos tüdő, gyomrod érzékeny talaja. Aztán a „hajlítás”, az anyag átlényegülése:

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.

Hát kell ezt magyarázni? Úgy érzem, ha elemezgetni kezdeném verset, a kezeim között foszlana apró darabokra a csoda. Olyan volna, mintha a gyönyörű női testet boncasztalra tenném és a kibontott belekben kezdenék szépséget keresni. No, nem! Gyönyörködök, csodálom, ízlelgetem a szavakat, képzeletemben megjelennek a képek, és bámulok: így is lehet egymás mellé rakni szavakat, széppé tenni egyébként csúf belsőségeket, az anyagot, mert a szellemet is az anyag látja el, táplálja. De a szellem, ahogyan József Attila, vagy a zsenik estében, a test halála, az anyag pusztulása után is tovább él. És ez teszi a csodát… A lényeg a versben van, nem az elemzésben.

Csorba hagyatékában találtam ezt a fotót. Talán nem véletlen:) És kell ehhez magyarázat?

Legföljebb Somlyó:

Csak csupa rejtek, csupa kerülő.
És mind egy dús ligetben eltünő…

In: Somlyó Zoltán: A szűz Miléva

Ó, országok országa: női test!
Nincs rajtad út, mely vinne egyenest.

Csak csupa rejtek, csupa kerülő.
És mind egy dús ligetben eltünő…

És csupa völgy és csupa meredély,
hol siklókon kúszik a szenvedély,

és hol kiszárnyal, hol meg elcsuszik,
és jaj néki, hogyha megalkuszik!

Az ellenkezés a műelemzéstől nálam nyilván abból is adódik, hogy ezeket az elemzéseket már főiskolás koromban sem szerettem: miért van ilyen-olyan rímképlet, miért ilyen-olyan szavakat, hangokat használ a költő, „vajon mire gondolt a költő, amikor ezt írta”? (Arra gondolt, amit én belegondolok;), vagy egyszerűen: gondolta a fene… Mint a viviszekció. Nyilván fontosak lehetnek ezek a részletek egy irodalomtörténésznek, de én egyszerűen csak versszerető ember vagyok és azt vallom, szép, ami érdek nélkül teszik. És, kérem, ne gondolják azt, hogy rossz voltam ebben a témakörben. Péczely „Laci bácsitól” (figyelem, Laci bácsi!), főiskolai esztétika tankönyvünk szerzőjétől, tanárunktól, mindig négyes, ötös értékelést kaptam, vizsgáimon se mondta, hogy nem ismerem a rímképleteket, versformákat. Felismerésük szinte ösztönös volt. Legföljebb az a fránya memoriter nem ment.) Mára feledtem sokat ebből is, abból is, de skandálni még mindig tudok;).

De maradjunk az AI-nál:
szép lehet

• „Egy gyönyörű naplemente, amit nem azért nézünk, mert „jó” befektetés, hanem mert gyönyörű.
• Egy tökéletes virág, amit nem azért csodálunk, mert el akarjuk adni, hanem a formája és színei miatt.
• Egy szép szobor, aminek a megalkotása mögötti művészi zsenialitás (a cél) számunkra a tiszta szemlélődésben elhalványul, csak a szépség marad”(És a szobor helyébe gondoljunk tetszés szerinti műalkotást: verset, filmet, képet stb.)

Az Állapot-rajzról szóló, másodjára idézett AI bejegyzés fölötti kis képen Martyn Ferenc Csorba rajza látható, ez is telitalálat, s bár a kép a költőről fiatalkorában készült, Csorba kedvence volt, feje mögött láttam mindig a falon.

És a kép Csorba szobájában (sajnos, kevés kivehető belőle):

Csorba Győző a Martyn Ferenc kép alatt, kicsit későbbi időben, mint amelyben az Állapot-rajz című verset írta. (A képet a Vissza Ithakába című válogatott verseskötet borítójáról másoltam. Sajnos, nem tudom, ki készítette, maga a fotó nincsen meg, a kötetben pedig nem adják meg a szerzőt. Lehet, Csorba egyik lánya készítette, hogy a fej a képben maradt, erre utalhat.)

Megjegyzem, erről a képről is sokat lehetne írni. Legyen elég annyi, hogy már Csorba nyaki érműtéte után készült. (Az érműtétről ezt írtam a kötet bemutatójában: „Csorba portréja a kötet borítóján. A háttérben Csorba feje fölött Martyn Ferenc Csorba portréja. Csorba jobb válla mellett – tulajdonképpen a hiányzó jobb kéz helyén – a figyelmes szemlélő valamelyik Csorba-lány vagy unoka fejét veheti észre. A költő a képen már öreg, meggyötört arcát mutatja, túl van nyaki érműtétjén. Az [Aludtam, s késekkel kutattak…] című, a Hátrahagyott versek című kötetben megjelent vershez írt jegyzetem szerint Csorba versesfüzetében – ahonnan Bertók László a kötetbe válogatta a verset – „… az előző oldalon a lap tetején Csorba kézzel írt jegyzete olvasható: „85. dec. 5–19. Ideg- és elmeklinika. Dec. 11-én műtét, Aorta carotis interna-szűkület (dr. Stefanics János)”; Súlyos érműtétje után írt vers. A műtét során rövid időre megállt a költő szíve. Az orvosok újraélesztették. Az operáló orvos dr. Stefanics János. A költő több verset is írt erről az esetről. Ld. például Meleg tenyérben és [Itt voltam-e még…?]„

Kérem, figyeljék a szemeket…

Mára köszönöm figyelmüket, jövő héten Rómával, Itáliával és Takáts Gyulával jelentkezem…