(Csernus Mariann az 1., 3., 5., 8., 11., 16. és a 20. „néhánysorost” mondja el!)

BALATONI NÉHÁNYSOROSOK

1 (A TÓHOZ TÜRELMETLENÜL)

Nem bírunk egyedül maradni,
pedig már fojtanak
a kikívánkozó szavak,
a megszületni vágyó mozdulások,
mocorgó vallomások.
Egyedül kéne már maradni,
nem csak így egymásra meredni
sétányok, kikötők,
emberi zaj-verők:
az idetolakvó világ
sokféle rácsain át.

2 (ESTE)

Úgy tele van ez a nagy nyári este,
úgy tele van giccsel (tömény csodával),
hogy mint a fő-fő szépségeket, ezt se
lehet kibírni, csak iróniával.

3 (PARTI KÁRTYÁZÓ)

Veri a blattot, fúj, dörmög, hevül,
s olykor mélyen megbotránkozva hallja,
hogy az asszony – nyilván eszetlenül –
valamiféle Balatonba csalja.

4 (BEAT-ZENEKAR AZ IBOLYÁBAN)

Hát ezek a legények
nem ibolya-szerények!
Ország-világgal tudatják, hol a
kis Ibolya,
amit ezúttal hangja árul el,
nem illata.

5 (JAVASLAT)

Szigorú rendeletbe kéne adni,
hogy kinek mit van joga mutogatni.

6 (TÜCSKÖK)

Tücskök, tücskök, kik már örökre
a Szabó Lőrincéi vagytok,
lám, ő alásüllyedt a rögbe,
s ti változatlanul vigadtok.

7 (A NYARALÓ DÍCSÉRETE)

Otthon már húzkodják a földet
talpam alól;
nyugodni a fáradt ledőlhet
legalább itt valahol.

8 (SZORONGÁS)

Révfülöp,
lágy partjaid ölén ülök,
s fájások dúlnak, szédülök.
Hát persze: vénülök.
Megrémülök:
talán csak már nem útra készülök?

9 (EGY ÖREG VILLÁRA)

A kertbe a kertbe
a legvégébe a kertnek
a legvégén a házba
a legvégső szobába
becsukni ablakot ajtót
becsukni fület
becsukni szemet
s aludni aludni aludni
hosszút mélyet kanyargót

10 (MAGÁNY)

Csak néhány hír köt a világhoz,
s ezernyi semmi a magányhoz.

11 (KÖSZÖNET)

Áldassál, két hét,
hoztál nekem békét,
adtál tizennégy szép napot,
amit ötven hét nem adott.

12 (KÉT OTTHON)

Ha az embernek otthona kettő,
elképzeli, hogy majd, ha ideje megjő,
egyikből a másikba futhat,
s ezzel talán menekülni tudhat.

13 (PADOK)

A móló mellett falvédő-liget:
rózsák futóban és bokorban
s utak és mindenekfölött padok,
de biz’ malackodásra nem valók,
ha még csak ülnél is, löknek le zordan.

14 (SEX-HULLÁM)

E vad tájban nincs kimélet:
vadul dúl a nemi élet.

15 (ANTI-SEX)

Hergelem magam: úgy sincs rajta sok,
milyen is lenne talpig meztelen?
Hanem hiába, nem megy a dolog:
vetkőztetés helyett öltöztetem.

16 (HALAK)

Jönnek, – talán kiváncsiak
e másfajta világra.
Mi lenne, ha, míg fölragad
az űrbe vágyunk, mint halat
egy horog minket éppígy kihalászna.

17 (HIRDETMÉNY)

Magyar nóta szól a megafonban,
ízes női hang követi nyomban:
bikkfanyelven tudatja a kedves,
ki mit vét, ha olyat tesz, ilyet tesz.

18 (AMBÍCIÓ)

“Kislány a zongoránál…”
harsog minden alkonyórán:
egy buzgó polgár ambicionálja,
hogy a környéket megtanítsa rája.

19 (VISSZA A TERMÉSZETHEZ)

Oly tökéletes vadember lett,
hogy már-már szinte állat:
négykézláb mászik, hogyha túl begerjed,
és kettőn meg nem állhat.

Ez ám a szép nyár, mondhatom!
S ha véget ér a két hét,
visszajátszhatja maszek-alapon
a majom emberré-levését.

20 (FOHÁSZ)

Ó Füred,
ki itt fered
jószagú vagy büdös vizedben,
részeltesd gyógyulásban, élvezetben!