A Csorba Győző Társaság 256. hírlevele. Weöres Sándor: Psyché és Rilke: Levelek egy ifjú költőhöz

Figyelem. Javított változat! A javított szöveg Szabó Ede fiktív sírverse után kezdődik és a “Hibás szöveget töröltem.” mondattal fejeződik be.

Bár  majdnem teljesen elkészült a 9. Csorba verseskötetet (Ocsúdó évek) bemutató hírlevelem, hogy megtörjem az egyhangúságot, ezúttal Csorba könyvtárából mostanában kezembe került köteteket mutatok be a hírlevélben.
(Az összes ismertetett kötet linkje és a bevezető elérhető innen.)
(Kérem, olvassák el legalább a 3. pont végét, nagyon mulatságos…)

1. Weöres Sándor Psyché című kötete azon ritka Weöres kötetek közé tartozik, amelynek dedikált példányát nem találtam meg Csorba könyvtárában. Viszont ez egy olyan kötet, amibe Csorba tulajdonbejegyzést írt.
A könyv leírása Csorba Győző könyvtárának katalógusából:
Weöres Sándor: Psyché : Egy hajdani költőnő írásai / Gyulai Liviusz illusztrációival. – 3. kiad. – Bp. : Magvető Könyvk., 1972. – 283 p. : ill. ; 20 cm. – (Magvető zsebkönyvtár). –  Tulajdonbejegyzés a szennycímoldal jobb alsó sarkában: „Csorba Győző 77”. – ISBN 963270 399 5 fűzött. – Jó állapotban. – Proveniencia ismeretlen.
Hét kép a kötetről egyetlen pdf-fájlban. (Sorrendben: Csorba tulajdonbejegyzése a címlap verzóján; címoldal; első borító; hátsó borító; két oldal (az egyik egy kép) a kötetből és végül még négy oldal a kötetből: A meg-lepett szeretők című történet.)
A könyv online itt olvasható.
Egy gyors elemzést itt olvashatnak a kötetről.
Egy beszélgetés a kötetről itt nézhető meg.
A kötet alapján készült Psyché című, hírhedtté vált Bódy Gábor-film három részben itt tekinthető meg.

2. A másik mostanában talált kötet Rilke Auguste Rodin című kötete, Szabó Ede fordításában. Szabó Edéről már többször írtam a honlapon (legtöbbet talán itt a 3. pontban), de ezt a kötetet még nem ismertettem.
Rilke, Rainer Maria: Auguste Rodin / [ford. Szabó Ede]. – Bp. : Helikon K., 1984. – 53 p., 40 t. : ill. ; 19×16 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Győzőnek, sok évtizedes, igaz barátságunk megerősítéseként nagy szeretettel Ede. Gödöllő, 84. márc. ” (A Győzőnek szót és a vesszőt piros golyóstollal írta a fordító.). – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „84. IV. 4.”. – ISBN 963 207 579 X kötött. – Jó állapotban. – Francia szobrász, François-Auguste-René Rodin, tanulmány, osztrák költő.
Képek a kötetről egyetlen pdf-fájlban. (Védőborító,  fülszöveg, a kötet ajánló oldala; borító; címoldal Szabó Ede ajánlásával; első oldal és képek a kötetből.)

3. Bemutattam viszont régebben a honlapon egy másik Szabó Ede fordította kötetet ezen az oldalon. (3. bekezdés 3. cím. Az egész oldalt is érdemes átnézni, érdekes köteteket sorolok ott Csorba könyvtárából.) Idézem, hogy ne kelljen kattintani:
“Rilke, Rainer Maria: Levelek egy ifjú költőhöz. A kötet érdekessége – ritkaságán kívül – az ajánlásokban rejlik. Az első ajánlás: “Galsai Pongrácnak szeretettel Szabó Ede“. Ez teljesen szabályos, nincs is ezzel semmi baj. Legföljebb annyit fűzhetünk hozzá, hogy Szabó Ede Csorba egyik legjobb barátja volt, kétszáznál több levelet váltottak. Csorbának dedikált Szabó kötetben is találtam már levelezőlapot a beteges, érzékeny lelkű költő-műfordítótól. A dedikálás folytatása aztán már igazán mulatságos, jellemzi Galsai és Csorba kapcsolatának humoros, ironikus alaptónusát. “Csorba Győzőnek ajándékoztam 2.-Ft-ért* Galsai Pongrác“. Az ajánlás vége (2.–Ft-ért) Csorba gúnyolódó, de talán nem igazságalap nélküli betoldása. A költő azért csillagozta meg, hogy az ajánlás alá odaírhassa: “* jav. Csorba Győző“. De az ajánlási szócsatának  itt még nincsen vége: a jav. rövidítést Galsai egy beszúrással (íthatatlan) javíthatatlan-ra változtatta. Csorba még tovább alakított a szövegen: Galsai betoldását (íthatatlan) aláhúzta, szögletes zárójelbe tette, a záró szögletes zárójel után nyomdai jelzést írt, majd a szöveg alatt a nyomdai jel megismétlése után így javított: “[ ] érvénytelen Cs. Gy.” Csorba nagyon élvezte a jó humort, s akit jól ismert, azzal csipkelődni, élcelődni is nagyon szeretett. Közéjük tartozott Galsai is, de erről már írtam a honlapon, sőt képet is közöltem a “nevettető” Galsairól… Halálhíre vételekor el is siratta Galsait a költő méltó módon.”
A kötet leírása Csorba Győző könyvtárának katalógusából:
Rilke, Rainer Maria: Levelek egy fiatal költőhöz / [ford. Szabó Ede]. – Bp. : Egyetemi Ny., 1947. – 35 p. ; 20 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Galsai Pongrácnak szeretettel Szabó Ede”. A dedikálás alatt bejegyzés: „Csorba Győzőnek ajándékoztam 2.–Ft-ért* Galsai Pongrác”. Alatta további bejegyzés Csorba kézírásával: „* jav[íthatatlan]̽ Csorba Győző [ ] ̽ érvénytelen Cs. Gy.”. (A fordító, Szabó Ede, Csorbának is jó barátja volt. Csorba a * után  csak a jav rövidítést írta, ezt bővítette „javíthatatlan”-ra Galsai, majd „bővítést” [ ]-be téve és aláhúzva jelezte Csorba a korrektúrajellel: „érvénytelen”. – Fűzött. – Jó állapotban. – Osztrák irodalom, levél.

Már csak azért is bemutatom ezt a kötetet, mert Szabó Edéről eszembe jutott egy róla írt fiktív sírvers, amiről Galsai Pongrác idézett egy történetet valahol, sajnos nem tudom már, hol. A történetet keresgélve azonban találtam egy mulatságos és tanulságos oldalt a fiktív sírversekről, amelyek között Szentiványi Tibor, a szerző közli Szabó Ede fiktív sírversét is. Ajánlom figyelmükbe a szórakoztató és mulatságos tanulmányt.

“Itt nyugszik Szabó Ede
Gyulai Pál egynegyede”

Nagyon sajnálom, rosszul emlékeztem a sírvers történetére, melynek főszereplői Jékely Zoltán a fenti fiktív sírvers írója, Szabó Ede a sírvers alanya és maga Galsai Pongrác a cikk szerzője  A fiktív sírverset nem Abody Béla írta, ahogyan én emlékeztem, hanem Jékely Zoltán. Kiss Zoltán kiváló könyvtáros kollégám, aki hála Istennek figyelmesen olvassa a hírleveleket, kijavított és megküldte a Népszabadságban 1984-ben megjelent Galsai-írás pdf-változatát. A valós történet itt olvasható, más irodalomtörténeti anekdotákkal összevonva. Ez az történet megjelent egy Galsai-kötetben is. Én arra emlékeztem… rosszul. (Azért a kötetben is megkeresem, kíváncsi vagyok rá, Galsai másodszor is így írta-e le?) Kiss Zoltánnak még egyszer köszönöm a segítséget. A hibás szövegemet töröltem.”

A tanulmányból másolom a fiktív sírversek kialakulásának történetét: “Mi az, amit a kialakulásuk konkrét körülményeiről tudunk? Azt már említettük, hogy kifejezetten a II. világháború utáni politikai-társadalmi körülmények között jöttek létre. Az első lépések még 1947/48-ban (a fordulat évében) történtek. Az egykori Darling presszóban (a Károlyi kert és az Egyetem szomszédságában, a mostani Ferenczy István u. sarkán) rendszeresen találkozó írók, költök körében születtek az első ilyen versek. Korábban még a New York meg a Centrál kávéházakban jöttek össze, dolgoztak és vitatkoztak az írók, költők. Ekkortájt azonban ezek már nem voltak meghitt hangulatú alkotóműhelyek. Később talán ismét visszaálltak egy időre, amikor ugyanazon épületben volt több irodalmi, illetve intellektueleknek szánt folyóirat szerkesztősége. A legelső fiktív sírverset Jékely Zoltánnak (Áprily Lajos fiának) tulajdonítják, aki éppen egy elutasított kézirat, az „Álom” című majdnem kinyomtatott kötet megmentett levonatával a hóna alatt toppant be. Ahogy ő idézte a kiadó referensének szavait: „Dekadens temetőköltészet, beadott versei fejfákra vésett rigmusoknak (temetőköltészetnek) még jók lennének, de igazi alkotásoknak nem tekinthetők”, így jellemezte, illetve indokolta a cenzor. Erre reagált Jékely keserűen és dacosan, most már a Darlingban, az éppen ott tartózkodó kollégáihoz fordulva: „Jó, hát megmutatom ezeknek, hogy mi az. Valóban tudok temetői rigmusokat is írni.” És megszülettek az első bökversek, vagy stílusosabban kifejezve epigrammák. Amelyekkel nyilvánvalóan az elutasítók irányába lőtte nyilait, majd az azokhoz közel állókra fordította íját. Hamarosan eljutott a pártzászlót lengetőkig, akik vitorláikat az erősödő, új politikai szélirányba fordították, és sikereiket nem annyira tehetségüknek, mint inkább az akkor már egyre határozottabb kommunista rendszernek köszönhették. Ezen alkotói tevékenységben hamarosan követték őt a többiek, a darlingi asztaltársaság tagjai. Ezek közé tartozott Darázs Endre, Galsai Pongrác, Határ Győző, Kormos István, Lator László, Lakatos István, Lengyel Balázs, Mándy Iván, Pilinszky János, Sólymos Ida, Szabó Ede, Vajda Endre, Vargha Kálmán Zoltán (?), Zelk Zoltán. Természetesen a további asztaltársasági tagok, tollforgatók még egyetemi hallgatók voltak, például Ungvári Tamás, éppen csak szárnyaikat bontogatták és jobbára a hallgatóságot alkották, mintsem aktív résztvevői lettek volna az éppen talpra tett, nyiladozó műfajnak.”

Válogatás a tanulmányban idézett sírversek közül:

Félre sírást és ordítást,
Sírból is vállal fordítást.       Gáspár Endre

A halálban is van áldás
Itt nyugszik Rákosi – Jenő

Itt nyugszik Passuth László
Sírján csak egy könyvügynök ül
és egy mexikói zászló

Itt nyugszik az agg Benedek Marcell
gyógyíthatatlan műveltségben halt el.

Rajk László sírján csak akkor lesz áldás
Ha mellette nyugszik Rákosi Mátyás

Itt nyugszom én Horváth Márton
Ezzel is szolgálom a pártom

Lehunyta négy szemét
a két szemét                      (Rákosi és Farkas)

Itt nyugszik Révai Józsefünk
De ne szólj szánk, nem fáj fejünk.

Dőlnek öledbe a díjak, s dőlnek öledbe a nőcskék, –
egy nőt nem kaptál meg soha még: a Múzsát-

Meghalt egy nagy író, nagy csendben, elhagyottan.
Szép temetése lesz. Neki már, persze, mindegy.
Az Írószövetség halottjának tekinti,
Kit már életében halottnak tekintett.  (feltehetően Gábor Andorról van szó)

A mellőzést remekül bírta
Az ünneplés vitte sírba.

Költőkről, írókról továbbiak:

Itt nyugszik Milán a Füst
Ami nála otthon bili
Az nálad az üst

Agyvérzésben halt meg Kassák
Mert éltében sem olvasták.

Elhunyt uszkár Gellért Oszkár
Műve raktárakban doszt áll
Gyászolja a munkásosztály.

Itt nyugszik Zathureczky Ede
kiadott 20 fillért, abba halt bele.

Itt nyugszik E. Fehér Pál
Holtában is folyton ugrál

Görgey vagyok itt a sírba hullva.
E kettő kell nekem: libertas, vulva

Boldog a kukac, ki lent lát, Abody
és ekként kiált fel: „Oh what a body!”

Képes Géza pedig ezt a sírverset farigcsálta magának:

Itt nyugszom – dehogyis nyugszom! – Sose lesz nyugalmam:
Üldözöl ott is még, emberi ostobaság!

És akkor ezzel be is fejezem a hírlevelet. A sok sírvers, hiszen a halál kicsúfolásai is ezek, kicsit oldotta egy halálhír miatti bánatomat. Ha adunk egy fricskát a halálnak, talán könnyebben viseljük.

Itt nyugszik Pintér László,
Sose lobogott mint a zászló.
Meghalt, ez lett a zárszó.

Köszönöm figyelmüket.