Ezúttal két meghívót és egy Csorba-verset ajánlok figyelmükbe.

1. Kérem a Csorba Győző Társaság tagjait, támogassák a prózairodalmat is, menjenek el a rendezvényre.

2. Szabó Szabolcs karnagy és a Komlói Pedagógus Kamarakórus szép estét ígér! Aki a verset szereti, biztosan barátja a karéneknek is!

3. Végül Csorba Győző egy aktuális verse következik, amit a költő Szabó Ede halálakor írt. Szabó Ede 1985. február 7-én halt meg, tehát holnap lesz halálának 33. évfordulója. Nevével alig-alig találkozom mostanában. Pedig kiváló műfordító és irodalomtörténész volt. Német fordításai kapcsán ismerkedhetett meg Csorba Győzővel, akivel aztán életre szóló barátságot kötöttek. Barátságuk emlékét Szabó Ede 150, Csorbához írt levele őrzi a Petőfi Irodalmi Múzeumban és számos, Csorbának ajánlott kötete a hagyatékban. Szabó Ede A műfordításról című könyve a műfordítás szakirodalmának úttörő munkája, kiadását nagy örömmel köszöntötte Csorba is.
Szabó Ede Krúdy Gyula alkotásai és vallomásai tükrében című kötete Csorba könyvtárában az ajánláson kívül egy levelezőlapot is megőrzött a kutatóknak. Az ajánlás szövege a címoldalon:
„Csorba Győzőnek régi, meleg barátsággal és szeretettel Szabó Ede ”
A levelezőlap szövege:
„1970. jún. 8. Kedves Győző! Még éppen kórházban voltam (2 hónapot töltve benn), amikor köteted megkaptam. Nagy öröm így együtt látni azt a sok-sok régi kedves ismerőst, a verseid javát, bár úgy érzem, jobb minőségű papírt érdemelt volna a különben szép külsejű kötet. Hogy belsőleg mennyire értékelem, azt Te tudod. S ha mindenféle hajszoltságom miatt most, rögtön a kötet kapcsán nem is, – de fogok én még olyan kedvem szerint való, elemző tanulmányt írni Rólad, amilyet (elsősorban az érdem és nem utolsó sorban a barátság jogán) el is várhatsz tőlem. Pszoriázisom (átkozott „pikkelysömör”) egyelőre ismét kikezelték, de ez mindig visszatér és bizony nem leányálom. Node mindegy. A fő az, hogy egyúttal Krúdy-könyvem is megküldhetem, viszonzásul, köszönettel, szeretettel Ede”.
A levelezőlap címzésre merőlegesen Csorba írása: „V.: 70. VII. 8.”, vagyis Csorba 1970. VII. 8-án válaszolt a kötetre és a levelezőlapra.

És a „kicsi csúnyácska ember”-t búcsúztató vers:

SZABÓ EDE
†1985. február 17.

Ez a kicsi csúnyácska ember ez a Szabó Ede
de keservesen kínoz öt napja immár
oly menthetetlenül beléivódott sejtjeimbe
s idegeimbe (lelkembe) hogy reggeltől estig
nem szabadulok tőle s olvasás közben
rádióhallgatás tévénézés alatt
de az élet prózaibb dolgaiban is
figyelmem közepébe ül s akármihez
csak úgy érhetek el ha körbejárom
vagyis Szabó Edébe ütközik
ébrenlétem minden órája perce
sőt álmaimé is úgy vettem észre
hisz éjjeli fölriadásaim
zajongó szívverése is csak akkor
csitul meg hogyha őrá gondolok –
Öt napja immár…
Kereken másfél hete
azt írta még egy lapon: „Életem
eddigi legmélyebb pontjáról fölfelé
kapaszkodom s kezdek lassan kimászni”
S ez a kicsi csúnyácska ember ez a Szabó Ede
bitangul átejtett: öt napja szépen
fogta magát s nem bánva semmit
a fentebbi közlést sem (szótartó volt pedig)
előrejelzések nélkül tehát váratlanul
meghalt
Most meg öt napja rá (hogy éppen
temetik és én messze tőle betegen
fekszem) a kínzatás inkább erősödik
mert nehezebb temetni úgy hogy még a temetést is
nekünk kell fölépítenünk és nem gyászolhatunk
csupán
eleresztve magunk ahogy a fájás kényszerít

Meghalt Szabó Ede ez a kicsi csúnyácska ember
Rilke Hölderlin Nietzsche Krúdy Hesse
s hasonló méltóságos elmék híve bizalmasa
nekem tudós és tisztelt jóbarátom
fényességes jó elme maga is

És mert az említett nagyok most már kedvük
szerint mozognak
szeretném őket ünnepélyesen
megkérni hogy a temetéskor
állják körül a sírgödröt amelybe
a kicsi és csúnyácska testet leteszik
szellemét (lelkét) meg mely nyilván ott bolyong
még
előbbi fészkénél vigyék magukkal
tanítsák ki a főbb tudnivalókra
majd utána engedjék meg neki
hogy mindig mellettük maradjon

1985. február 22.