90. Csorba blog. Aknai Tamás, Albert Gábor és Albert Zsuzsa dedikált kötetei Csorba könyvtárában.

Az eddig ismertetett Csorba-köteteket ezen a folyamatosan bővített oldalon gyűjtöttem egybe. Innen mindegyik Csorba- és Csorbáról írt kötet teljes szövege elérhető.
A mai  Csorba vers: Följegyzés. A vers a linkről meghallgatható a költő és Haumann Péter előadásában is. A sokat idézett Csorba versről a költő Lator Lászlóval is beszélgetett a Magyar Rádióban. Írott változata megjelent: Jelenkor, 1981. 7–8. sz. 671–676. p. = Domokos Mátyás, Lator László: Versekről, költőkkel : Beszélgetések. – Bp : Szépirod. Kiadó, 1982. – 194–206. p. = Vallomások, interjúk, Nyilatkozatok. (A blogíró megjegyzése: a beszélgetés egy olyanfajta verselemzés, egy a kevés közül, amelyet szeretek: nem túlzó okoskodás, túlburjánzó esztétizálás, okoskodó nyelvtani szövegelemzés. Egyértelmű, tiszta beszéd: a vers keletkezését is megvilágítja, formájára és a költő szándékára is pontosan rávilágít: mit, miért akart mondani az alkotó a verssel.)

Előre jelzem, a blogban szó esik Csorba Padlás-odüsszeia című verséről, amit a könyvismertetések után idézek is, néhány mondatnyi magyarázatommal kiegészítve. Kérem, olvassák el, talán segítséget nyújt Csorba jobb megértéséhez. A vers először az Észrevételek (1976) című Csorba kötetben jelent meg, később a vers két szava – Vissza Ithakába – lett a költő válogatott verseinek kötetcíme (1986).

Ennyi bevezetés után a dedikált kötetek bemutatása. Az első Aknai Tamás művészettörténész professzor dedikált kötete.

Aknai Tamás: A Pécsi Műhely. – Pécs : Jelenkor, 1995. – 141 p. : ill. ; 23 cm. – (Ars longa sorozat). Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Győző Bácsinak, akitől először tudtam meg Pécs előidejéből azt, aminek elvesztése miatt jelenében oly sokat nyugtalankodunk. A könyv mellékadatokról szól, gesztusokról, melyeket nem lehetett konjunktúracikké tenni. Ehhez persze Győző Bácsi adta a példamutató leckéket. Nagyrabecsüléssel Aknai Tamás 1995. március 30.”. – ISBN 983 7770 97 6 fűzött.

Aknai Tamás Csorbának életében tisztelője, holtában emlékének hű ápolója. A Csorba Győző Társaság alapító tagja, jelenleg is kitartó támogatója. Ezúttal is tisztelő barátsággal köszöntöm. (Amint nejét is, aki a Társaságnak szintén elkötelezett tagja.)

Dr. Aknai Tamás - Csontváry IV. Boszniai képek - YouTube

Két olyan alkotó dedikációit ismertetem ezután, akiknek barátsága és szeretete mindvégig segítette nehéz útján Csorbát. Albert Zsuzsáról és Albert Gáborról nagyon sokat írtam a Csorba Honlapon. Ilyenkor érzem, hogy azt a tízezernél több oldalt, amelyet Csorbáról a honlapon “összehordtam”, lassan már én sem tudom áttekinteni. Remélem, a blog és a hírlevelek követői nem unják még “napjaim hordalékát”. Nem tudom most minden róluk szóló bejegyzésemet idézni, akit érdekel, annak  figyelmébe ajánlom a google keresőjébe írt Albert Zsuzsa site:csorbagyozo.hu keresőkérdést, különös figyelemmel a szóközökre és a kis- és nagybetűkre. (Természetesen Albert Gábor esetében az ő nevével kell kezdeni keresést.) Néhány oldalt kiemelek mégis. Az egyik Albert Zsuzsa 2005-ben megjelent, A szőlőinda vitorlái című kötete. Mivel a kötetet éppen tíz évvel Csorba halála után adták ki, ezért azt már “csak” a költő feleségének, Margitkának ajánlhatta a szerző. Bővebben itt olvashatnak róla.  A egy bejegyzésem pedig itt olvasható, bizonyítékául annak, hogy Albert Zsuzsa soha nem feledte el Csorbát.

Albert Zsuzsa a Csorba Győző 100 emlékévben eljött Pécsre az emlékkonferenciára, ahol beszédet is mondott. Ez a beszéd számomra talán az egyik legemlékezetesebb ezért itt külön is megidézem. Szívből és szívhez szóló. Azt hiszem, csak nők tudnak ilyen közvetlenül és őszintén beszélni egy férfiköltőről, akit szinte apaként tisztelnek, szeretnek. Ezt is ajánlom figyelmükbe. (Már itt jelzem, az előadás szövegében szó esik Ithakáról. A megidézett verset (Padlás-odüsszeia), melyhez különleges emlékek is fűznek, a kötetismertetések után külön is közlöm néhány mondatos, megjegyzésemmel.)

Albert Zsuzsa és Albert Gábor

Confessio – Albert Zsuzsa és Albert Gábor irodalmi munkássága

A kép forrása, egyben írás az alkotókról.

Albert Gábor dedikált kötetei

  1.  Albert Gábor: Albérleti szobák : Elbeszélések. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1966. – 280 p. ; 17 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek szeretettel Albert Gábor 66. XI. ”. – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „A. G. Bp. II. Nyár u. ….”. – Kötött.
  2. Albert Gábor: Az istentagadó. – Bp. : Szépirodalmi Könyvk., 1969. – 276 p. ;  19 cm. – Kötött. – Újszerű állapotban. – Dedikált, a dedikálás szövege a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek szeretettel Gábor 69. X. ” – Az első kötéstábla belső oldalának bal felső sarkában Csorba kézírásával: „Bp. : II. Nyár u. 4 sz. I 4/a.”. Csorba biztosan erre a címre küldte a köszönő levelet.
  3. Albert Gábor: Egy lakodalom végelszámolása. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1983. – 248 p. ; 21 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Győzőnek szeretettel és hálával ajánlom ezeket a történeteket Gábor Bp. 83. aug.”. – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „Megköszöntem: 83. szept. 21-én.”. – ISBN 963 15 2309 8 fűzött.
  4. Albert Gábor: Hol vannak azok az oszlopok?. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1985. – 218 p. ; 20 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Győzőnek változatlan szeretettel és nagyrabecsüléssel – s hálásan a megrázó Csorba-versekért Gábor Bp. 85. aug.”. – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „Megköszöntem: 85. X. ”. – ISBN 963 15 2876 6 fűzött.
  5. Albert Gábor: Kagylóhéjban : Regény. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1974 ; 19 cm. – ISBN 963 15 0000 4 kötött. – Újszerű állapotban. – Dedikálás szövege a címoldalon, az alcím alatt: „Győzőnek szeretettel Gábor B. 74. szept.”
  6. Albert Gábor: Királyok könyve : Regény. Bp. : Szépirod. Könyvk., 1980. – 353 p. ; 17 cm. – ISBN 963 15 1693 8 kötött. – Újszerű állapotban. – Dedikálás szövege a címoldalon, az alcím alatt: „Győzőnek sok-sok szeretettel Gábor 81 január. – Az első kötéstábla belső oldalának bal felső sarkában Csorba kézírásával: „81. II. ”.
  7. Albert Gábor: Útvesztők, verőfényben. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1979. – 383 p. ; 19 cm. –Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek igaz barátsággal és szeretettel Gábor Bp. 79. 10.”. –Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „79. szept. ”. – ISBN 963 15 1266 5 kötött.

(Albert Gábor kötetei a Csorba Emlékszobában találhatók.)

Albert Gábor honlapja.

Albert Zsuzsa dedikált kötetei

(A kép forrása: parokia.hu)

  1. Albert Zsuzsa: A csönd margójára. – Bp. : Magvető Könyvk., 1974. – 147 p. ; 19 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek, kezdetektől pártfogó kedves mesteremnek ajánlom ezt a kötetet hálával és szeretettel Albert Zsuzsa”. – A címlap verzóján a copyright évszáma mellett (1974) mellett Csorba kézírásával: „március”. – Kötött.
  2. Albert Zsuzsa: A szőlőinda vitorlái : Válogatott és új versek. – Bp. : Kortárs Kiadó, 2005. – 171 p. ; 19 cm. – „Márvány a lélek” címmel, Csorba Győzőnek alcímmel vers a 60-61. oldalon, Vissza Ithakába címmel, In memoriam Csorba Győző alcímmel a 132-134. oldalon, Köszönet címmel, Csorba Győzőnének alcímmel a 159-161. oldalon. – Csorbához köthető vers még a kötetben: Kert a Dunánál, melyben Csorbát név szerint is említi Albert Zsuzsa. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőné –Margitkának nagyon sok szertettel küldöm és ajánlom 2005. júl. 21-én Albert Zsuzsa”. – ISBN 963 9593 14 1 fűzött.
  3. Albert Zsuzsa: Árgirus jelentései. – Bp. : Magvető Könyvk., 1981. – 103 p. ; 19 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek és Margitkának nagy szeretettel ajánlom ezt a könyvet Albert Zsuzsa 81. 04. 15.”. – A kötetben Csorbának ajánlott vers: „Márvány a lélek” Csorba Győzőnek címmel (p. 26.). – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „ IV. 24.”. – ISBN 963 271 448 2 kötött.
  4. Albert Zsuzsa: Irodalmi legendák, legendás irodalom. – 2. – Pécs : Pro Pannonia, 2001. – 232 p. ; 21 cm. – Füst Milán, Szabó Pál, Déry Tibor, Sinka István, Szabó Lőrinc, Keresztury Dezső, Vas István, Tatay Sándor, Rónay György, Szobotka Tibor, Cseres Tibor, Csorba Győző (p. 195-218.), Székely János „legendái”. Csorba legendáit Albert Zsuzsa műsorvezetőn kívül Bertók László, Kalász Márton, Kohlmann-né Sinkó Judit, Kopányi György, Lázár Ervin, Rába György és Tüskés Tibor mondta el. – Előzménye Legendás irodalom címen jelent meg 1994-ben Budapesten, a Szindbád Kiadónál, további köteteit a Pro Pannonia adta ki. – ISBN 963 9079 71 5 kötött.
  5. Albert Zsuzsa: Legendás irodalom : Berda József, Czibor János, Jékely Zoltán, Kálnoky László. Kormos István, Németh László, Pilinszky János, Szerb Antal, Tersánszky Józsi Jenő, Végh György, Weöres Sándor legendái / Összegyűjtötte – –. – Bp. : Szindbád Kiadó, 1994. – 204 p. : ill. ; 21 cm. – A Magyar Rádió felvételei alapján. – Csorba Győző Bata Imrével, Domokos Mátyással, Csernus Mariannal, Károlyi Amyval, Lator Lászlóval, László Gyulával, Lőrincze Lajossal, Tatay Sándorral, Vargha Balázzsal, Varga Karolinával és Vas Istvánnal együtt mesélt Weöres legendákat, történeteket (p. 92-125.). – A Legendás irodalom újabb kötetei Irodalmi legendák, legendás irodalom címen jelentek meg a pécsi Pro Pannonia kiadónál. – ISBN 963 85216 0 0 fűzött.

És akkor a Padlás-odüsszeia című vers

CSORBA GYŐZŐ

Padlás-odüsszeia

Rétegekben hánytorog elő az idő, felfűzve egy-egy fényzsinórra.
Óvodás-gyerek szólal, vállán bőrszíjakból font, csöpp uzsonna-
táska, valami kilátszik belőle.
Lyukas, korom-zománcos tepsik, palacsintasütők, lábosok,
fazekak. Nagyanyák sütnek-főznek, még talán dédanyák is. Kigom-
bolt nadrágok, körül-zsíros szájak, mély-vastag böfögések.
Ezt a díványt már aligha rakná össze valaki is. A karcsúsított
barna rugók egy-kupacban, máshol az afrik, máshol két barokk-
láb. Majd a díványok utolsó ítéletén, ha a díványok istenének
angyala megfújja harsonáit… (Lásd: lejárt temetőparcellák,
robbanások halottai!)
A szekrénytelen fiókban ifjú diók. Keserű a diólevélszag, csúcs-
magányos fa társtalan szaga. Idillek a lombjai alá kenve: poharaz-
gatások, kártyacsaták, nyárest-csöndbe olvadó szókanyargások.
Ennek a fának pedig semmi érzéke az idillhez, semmi köze hozzá.
Keserű fa, csúcsmagányos, a zivatar jobban kedvére van. De az
erő mindig fészket szül, a zord erő pacsuli-puhaságot.
Egy rézüstből meg – az üstháznak nyoma veszett – sorra ki-
mászik a tegnap és a tegnapelőtt technikája. Hökkentő gyűjte-
mény: kétszálas, textilszigetelésű villanydrótok, faszenes vasaló,
ólom vízvezetékcső-darab, falifogas, csillármaradvány, félfordító,
dúlt elemlámpa-tok, vekkeróra, törött csiga, horpadt kávédaráló
ésatöbbi ésatöbbi (folytatható a saját tapasztalatok és tetszés sze-
rint, nem lesz lényeges eltérés).
Kint jár a szél, nap szikrázik. A szél vékony suhogására, a nap
egy-egy fényzsinórjára felfüződik a réteges idő.
Tíz hosszú év Trója alatt, tíz hosszú év hazafelé. Csak tíz volt-e
Trója alatt, csak tíz-e ez a pár-perces bolyongás?
Pénelopé hűséges és türelmes. Az időt fonja nappal s fejti éjjel.
A hosszú-hosszú kelme így marad néhány arasznyi csak. Pedig…
S leszáll az ember, vissza Ithakába, s csodálkozik, hogy annyi-
annyi év múlt el, holott kutyája még ugyanazt a csontot rágja, amit
előbb dobott neki.

Majdnem azt írtam, tájleíró vers: a padlás “tájait” veszi számba. De több annál: Csorbának lehetőséget ad kedvelt “időjátékára” is. A költő szeretett játszani az idősíkokkal, itt is egybemossa Odüsszeusz tízéves bolyongását az ő tízperces, de évtizedeken átívelő padlásbeli bolyongásával.

Tíz hosszú év Trója alatt, tíz hosszú év hazafelé. Csak tíz volt-e
Trója alatt, csak tíz-e ez a pár-perces bolyongás?

A költő gondolatai évezredeken ívelnek át a valós időben tíz perces padlási szemlélődése közben, s a közelmúlt soktízéves tárgyi emlékeivel kapcsolódnak össze.

A vers vége pedig valódi bravúr az idősíkok játékával:

S leszáll az ember, vissza Ithakába, s csodálkozik, hogy annyi-
annyi év múlt el, holott kutyája még ugyanazt a csontot rágja, amit
előbb dobott neki.

Azonban az én emlékeim is föltörnek, valahányszor a verset olvasom. Hányszor jártam ezen a padláson! És pontosan olyan volt, mint ahogyan a költő leírta. A ki nem dobott, de szinte már örökre haszontalan kacatok nekem tengernyi gondot okoztak. Sokszor átforgattam, raktam ide-oda őket, kerestem bennük különféle dolgokat. Csorba mániákus gyűjtögető volt. Otthoni ruhájának zsebei mindig tele voltak különféle, más számára értéktelen dolgokkal, amiket a kertben talál. Mindent fölszedett: valamire jó lesz. Sokszor utcán is fölvett tárgyakat, aztán azok is, mint az otthon találtak, fölkerültek a padlásra. Csorba nem fogadta el, hogy a szerkezetek elromlanak, szerinte mindent meg lehetett csinálni. Nem értette, a tv-ben miért kell egy-egy “blokkot” kicserélni, miért nem lehet azt megjavítani. Az ő szemében a tárgyaknak egész életében ki kell szolgálni a tulajdonosukat. Ezért ő sokféle tárgyat meg akart reparálni, ilyenkor jött az utasítás: a padláson biztosan van ilyen-olyan dolog, ami a javításhoz, pótláshoz kell. Hányszor kerestem a padláson a lomok között egy valamiféle apróságot, amiről ő “biztosan tudta”, hogy “ott van”. A javításokhoz persze volt mindenféle szerszáma. De ezek is régiségek voltak, Margitka a vásárban vette azokat neki a mindenféle ócskaságok közül kibányászva a kevésbé (?) ócskát. Alig-alig lehetett használni őket. Pedig hányszor mondta neki lakatosmester bátyja: “Te, Győző, a régi csak a borból és a pálinkából jó, a szerszámból és a nőből az új és a fiatal kell”. De ő ragaszkodott a a “lomokhoz”. Mikor tudtam, “szerelni” megyek a régi házba, inkább a saját szerszámait vittem. Dohogtam a sok lom miatt én is, de megértettem: a költő a mélyszegénységben telt gyerek- és ifjúkorából hozta ezt a takarékoskodó, semmit ki nem dobó természetet. Megértettem, mert magam sem palotából érkeztem: hányszor egyengettem szegeket, amiket régi deszkákból húztam ki, hogy édesapám egy-egy óljavításkor újra fel tudja használni azokat. De ki érti ma már az időjátékot, a régi dolgok szeretetét, amikor évente vagy akár még gyakrabban cserélik a különféle kütyüket újabbra, “korszerűbbre”. Mostanára “kórszerű” lett a tünet: mindent minél gyorsabban kicserélni, mindent eldobni. Az sem baj, hogy közben a szemét ellepi a fejünket.

Kacagtató strófa nincsen az eszmefuttatásomhoz, sőt. Amikor a régi házat eladtuk. egy öt köbméteres konténerbe  hordtam le a padlásról az egész gyűjteményt. A konténer csordultig tele lett. A házat az új gazda annyira átalakította, nyomaiban sem emlékeztet a régire, a kert is ugyanúgy teljesen átalakult. Amikor 2016-ban a tv forgatócsoportjával ott jártunk, én sem ismertem rá a helyre. Az szerkesztő és az operatőr szinte könyörgött, mutassunk valami eredetit… Nem tudtunk.

Szegény Csorba, aki a kertjét, házát, városát annyira szerette, olyan sokszor megénekelte, vajon mit mondana most, ha látná, mi lett az ő egykori birodalmából, ahonnan a falevéltől, fűszáltól, ócskaságoktól az égig jutott.

Ithakából semmi nem maradt.

De Csorba írta:

“a kertből vers lett s míg a vers él
e kert erősebb lesz a kertnél”

Parafrazeálva írhatom vigasztalásképpen:

a padlásból (házból, kertből, városból, gondolatból)  vers lett s míg a vers él
e padlás (ház, kert, város, gondolat) erősebb lesz a padlásnál (háznál, kertnél, városnál, gondolatnál)

És ez Csorba sok kötői érdeme közül az egyik legfontosabb: a vers minden szava, mondata erősebb lesz, tárgynál, tájnál, gondolatnál, amíg a vers él.

Vajon a Csorba-vers meddig fog élni?

Hogy mégse szomorkodva búcsúzzak el, bemutatom Csorbát, a homo fabert.

https://csorbagyozo.hu/wp-content/uploads/2020/12/Orajavitas.jpg

Köszönöm figyelmüket.