104 éve, 1916 november 21-én született Csorba Győző. Emlékezzünk rá koronavírus idején is!

Csorba így írt születésnapjáról: „Én éppen a legcifrább időben születtem, 1916-ban, november 21-én, amikor az Öreg Király meghalt. Vagyis Ferenc József halála napján, sőt majdnem órájában. Egészen apró koromban tanítottak rá, hogy ha megkérdik, mikor születtem, így feleljek.”

Mivel a koronavírus meggátolja, hogy a szokott módon, a Pécsi Tudásközpontban, a költőről elnevezett könyvtár Csorba Emlékszobája előtt emlékezzünk, most egy oldalt állítottam össze, amit főhajtásképpen figyelmükbe ajánlok.

Két meglepetést ígértem erre az alkalomra egy régebbi bejegyzésemben. Az egyik egy rádiófelvétel. Albert Zsuzsa költővel készített beszélgetést és versösszeállítást a Katolikus Rádió szerkesztő-műsorvezetője Liptay Katalin. Liptay Katalin is szereti és értékeli Csorba művészetét, Albert Zsuzsa pedig Csorbának jó ismerőse, barátja volt. Aktív rádiós szerkesztő időszakában több Csorba-műsort is összeállított. A Csorba Győző 100 emlékévben eljött Pécsre az emlékkonferenciára, ahol beszédet is mondott. Köszönöm a Csorba örökösök nevében is, hogy halála után sem felejtkezett meg a pécsi barátról. Az emlékező beszélgetésről itt olvashatja a Katolikus Rádió műsorismertetőjét, itt pedig a közvetlen linket érheti el a műsor meghallgatásához. A beszélgetés a 4. percnél kezdődik és a 20. percnél ér véget. Alább beágyazott linket is közzéteszek. (Köszönöm a közzététel segítését Albert Zsuzsa költőnek, Liptay Katalin rádiós szerkesztő-műsorvezetőnek, Horváth Ádám és Hamburger György informatikusoknak.)

Albert Zsuzsáról többször írtam a honlapon, leghosszabban talán itt. Ajánlom figyelmükbe az oldal felkeresését, annál inkább, mert Albert Zsuzsa Csorba-versét is olvashatják ott és sok hivatkozás van benne más Csorba-rádióműsorokra, ahol neves színészek előadásában Csorba-verseket is hallgathatnak. Az említett oldalon Albert Zsuzsa neki ajánlott kötetével és versével megidézhettem Csorba Győzőnét, Margitkát is, aki nélkül Csorba nehezen érhetett volna olyan csúcsokra, amelyekre ért. A főhajtásból bizony neki is kijár…

A másik meglepetés pedig egy régi Dunántúli Naplóban közölt, kötetben meg nem jelentetett Nagy vallató Dombay János élő szellemének című Csorba-vers közlése. (Az egész újságoldal a Dunántúli Napló. 1980. október 12. vasárnapi számában.)
Most ennek az eddig gyakorlatilag ismeretlen Csorba-vers és egy 40 éves Csorba-fotó közlésével ünneplem a költő 104. születésnapját.

Nagy vallató
Dombay János régész élő szellemének

A múltat szóra bírni: hallja ma s a holnap,
mert van üzenete minden emberi kornak. –
Mikor a láb megindul, hogy lépjen a jövőbe,
szem, fül még múltba leskel, tanácsot kérni tőle.

Szilárdabb lesz a járás, ha járt nyomok tanítják,
de önként mindenik nyom meg nem mutatja titkát.
Az idő kérdez és válaszokat csikar ki.
Elmúlik az idő, s lassan nem érti senki.

Makacs nagy vallató, ki romok, csonka tárgyak
némaságában a némult szót megtaláltad,
hogy értetlen fülünk, a rég hallása-vesztett
váratlan jóhírek meghallásába kezdett:

ma már sokat tudunk, amit még nélküled nem,
és fognak tudni később többen s termékenyebben,
évezredek ködén túlról szelíd mosollyal
arcok  hajolnak hozzánk meleg, baráti gonddal.

Makacs, nagy vallató s nagy álmodó is egyben,
ki valót álmodott egy álomtalan közegben,
hogy sáros gödrök és idétlen semmiségek
fölött, alatt, között újjáéledt az élet,

s áradt, zengett, virult, és jött felénk, előre,
küszködvén, hogy az ember ember-rangját elérje.
Te győzelmet, kudarcot fontolva számba vettél,
s okos tapasztalást tanulságul szereztél.

Idők hű vándora, az idő, lám, legyőzött,
de itt maradt nekünk, amit szavad megőrzött,
és itt maradt, amit lényed lényünkbe vésett:
fentebbre izgató fentebb viselkedésed.

Magába nyelt a föld; hanem te még halottan,
nyilván nyugvóhelyed ölén is nyughatatlan
fürkészed – szüntelen kíváncsi – s egyre járod
ott lent a rengeteg kincset rejtő világot.

Mert onnét is, ma is, mindenhogyan, ha tudnál,
miként halálodig, kedved szerint csak adnál,
új és új fényt a csak lustán oszló sötétben,
makacs, nagy vallató és valló egy személyben.

Ez az alkalom arra is jó, hogy egy kiváló tudóssal jobban megismertessem a Csorba honlap olvasóit. A régész, akit Csorba a versben búcsúztat, a Baranya megyei múzeumok egykori főigazgatója, Zengővárkony és más híres lelőhelyek kutatója. A régészről itt olvashat a wikipédián. Dombay emlékkő a Dombay-tónál.

Hétváry Andrea emlékezése dédapjára Dombay Jánosra. (A fotó az emlékezésben jelent meg.)

Őrizzük meg Csorba emlékét!

Köszönöm figyelmüket.