1. Mai Csorba ajánlatom is egy epigramma:

A SZERÉNY

Szembe dícsérik: mint a lány,
a boldogságtól olvadoz.
Dícsérjük: elolvad talán.

Szerény ajánlat, ehhez talán nem is kell kommentár.

Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a honlapra vagy a Csorba-youtube csatorna videóira, ajánlja ezeket az oldalakat barátainak, ismerőseinek. A honlapon és a youtube-csatornán nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást.
Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.

4. A mai második ajánlatom is kortalanul szép, jó és értéket hordoz, mint a múlt heti Petrarca kötet. Arany János és későbbi pályatársa Keresztury Dezső „közös munkáját” ajánlom most figyelmükbe.

Keresztury Dezső: „Csak hangköre más” : Arany János, 1857-1882. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1987. – 650 p. : ill. ; 19 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek régi (vén) barátsággal és szeretettel: Keresztúry Dezső”. – ISBN 963 15 3450 2 kötött. – Jó állapotban. – Magyar irodalom, költő, Arany János, monográfia.
(In: Csorba Győző könyvtára. Kézirat.)

Keresztúry Dezső (A kép forrása.)

Arany János Csorba legkedvesebb költői, Keresztury Dezső pedig legjobb barátai közé tartozott. Erről tanúskodnak a Csorba könyvtárában talált Keresztúry kötetek. (Nem tudom eldönteni, mi a hihetőbb: Keresztúry Dezső mindenhol hosszú út használ kézírásában, a köteteken viszont Keresztury áll, rövid U-val.) Róla itt  és itt olvashatnak részletesen a honlapon, ajánlom ezeket az oldalakat is figyelmükbe.

Idézetek Csorbától Keresztury Dezsőről A város oldalában című kötetből. [Kicsit bővebben, hogy a korszellem is érezhető legyen.]:

CSGY: – Illyést ismertem már, tudniillik 46-ban volt egy művészeti hét, amire Illyés Gyula is hivatalos volt. Rajta kívül eljött Keresztury Dezső is, aki akkor miniszter volt, Berda József, Kassák Lajos, Borsos Miklós, aztán még néhányan, Weöres Sanyi, és páran az itteniek közül, mint például Várkonyi Nándor. Ez a társaság tulajdonképpen Szekszárdról jött át, mert Szekszárdon valamilyen Babits-ünnepséget tartottak. Én ott találkoztam Illyés Gyulával először, úgyhogy amikor idejött, már ismertem. De még az is előfordulhat, hogy már korábban is találkoztunk, de azt hiszem, ez a biztos, amire most emlékszem. Annak a szekszárdi ünnepségnek egy nagyon hatásos emléke egyébként megmaradt bennem. Mégpedig az, hogy Ascher Oszkár elmondta az egész Jónás könyvét. Még mindig hallom kicsit fátyolos hangját. Csodálatos volt, ahogy elmondta a Jónást. Emlékezetem szerint ott volt Babits Mihály özvegye is. Onnan az egész társaság, mivel itt volt ez a művészeti hét, átjött Pécsre.
Egy-két évvel későbbről pedig arra emlékszem, hogy Illyés egyszer a Parasztpárt képviseletében Kodállyal idejött egy választási gyűlésre. Kodály akkor nem beszélt, szótlanul ült az asztalnál, csak Illyés Gyula tartott beszédet. Ott történt az az eset, ami bennem szintén mély nyomot hagyott. Akkoriban folyt a második trianoni tárgyalás. Valamelyik pártember azt mondta, mindegy, hol húzzák meg a határt, hiszen a határok úgyis spiritualizálódni fognak. Ebbe Illyés meglehetősen dühösen beleszólt, hogy akkor spiritualizálódjanak inkább Nagyváradon túl, és ne Nagyváradon innen. Az a legény, aki ezt mondta, ezt a spiritualizálódást, szegény, megtévedt volt. Papi gimnáziumba járt, ott is érettségizett. Engem is próbált beszervezni a pártba, mondván, hogy ha mi bemegyünk, mi irányítjuk majd, hogy merre menjen a párt. Mondtam neki az ilyenkor szokásos példabeszédemet. „Ha te felszállsz egy óceánjáróra, ami Amerikába indul, és elmész az elejére, utána pedig kedved támad visszafele menni, akkor hiába fordulsz a tatja felé, mert az óceánjáró téged arra visz, amerre ő akar”. Úgyhogy én véletlenül se léptem be, de végül mégis belekerültem akaratom ellenére. De ez már 48 nyarán történt, későbbre tartozik…

Bécsben akkor [1964-ben, P. L.] volt egy fogadás. Osztrák írók is ott voltak, ott találkoztam például Theodor Csokorral és több más osztrák íróval is. Én nem ismertem még az osztrák irodalmat, kivéve azokat, akiket fordítottam, de abba a fordításkötetbe csak olyanok kerültek be, akik már nem éltek. Egy érdekes jelenet maradt meg erről a fogadásról az emlékezetemben. Köpeczi Béla akkor került a pártközpontba kulturális felelősnek. Keresztury Dezső éppen visszatérőben volt Linzből, ahol Batsányi is élt egy ideig. Kis ünnepséget tartottak ennek az emlékére, Keresztury azon vett részt. Én épp vele beszélgettem, amikor odalépett hozzánk Köpeczi Béla, és láthatóan őszinte riadtsággal fordult Kereszturyhoz. „Dezső, te sokáig voltál a Pester Lloyd színházi kritikusa, és rovatszerkesztő a lapnál. Mondd meg nekem, hogyan kell a színészekkel bánni, mert én még soha nem foglalkoztam velük, és meg vagyok egy kicsit zavarodva.” Keresztury kis szünet után így felelt: „Jól jegyezd meg, hogy a színész nem ember. Nem mondom, hogy ember alatti lény, azt se mondom, hogy ember feletti lény, de más valami, nem ember.” És példának mindjárt elmondta a saját esetét. Amikor egy alkalommal valamelyik fiatal kezdő színészről jót írt, a színházi világban azonnal elkezdték híresztelni, hogy buzeráns. Kétségbeesett, és nem tudta, hogyan védekezzen. Staud Gézának, aki szintén színházi ember volt, a felesége, Székely Júlia is mozgott színházi körökben, egyébként író és zongoraművész volt, itt is működött a pécsi főiskolán, a zene tanszéken. Írt színészekről, írt Bartókról is.

CSI: – Neki talán tanítványa is volt.

CSGY: – Én is úgy tudom. Amikor Keresztury elpanaszolta neki a baját, megnyugtatta: „Ne bánkódj, Dezső, én majd ezt elintézem”. Amerre járt, híresztelni kezdte, hogy ez a Keresztury borzasztó ember. Nem lehet vele két percig egyedül maradni egy szobában, mert az embert azonnal megtámadja. Kereszturynak rövidesen nagy híre kelt mint veszedelmes hímnek, és így kopott le lassan róla az a gyanú, hogy homoszexuális. A mondása, hogy a színész nem ember, máig megmaradt bennem. Lehet, hogy van is benne valami. Nem alacsonyabbrendű lény a színész, nem is felsőbbrendű, hanem teljesen más lény. Hogy aztán mindebből Köpeczi Béla mit tanult, azt nem tudom.” [A beszélgetőtárs Csuhai István a kötet összeállítója. Kiemelések tőlem, P. L.]

Egy másik, ugyancsak hosszabb, Csorba életének fontos eseményeit is bemutató – egyben korfestő – idézet, melyben Keresztúry Dezső is fontos szerepet játszik. [In: Vallomások, interjúk, nyilatkozatok. A részlet kiemelése tőlem, P. L.]

„1939-ben doktorrá avattak, 1941-ben állásba kerültem Pécs város közigazgatásához. Kulturális munkakört ígértek, de lettem két kerek évig a gazdasági ügyosztály előadója. Munkakörömhöz tartozott egyebek között a köztemető (sírhely-árak, parcella-elévülések stb.), statisztikák a város mezőgazdaságáról s a gyepmestertelep ügyei-bajai. 1943. november elsejével városi könyvtárossá neveztek ki (Weöres Sándor utódjaként és ajánlására), de gyakorlatilag 1948 közepéig alig tudtam könyvtároskodni. A háborús katonai behívások miatt hol itt, hol ott kellett helyettesítenem. 1945-ben kereken egy évig a kommunista főispánok titkára lettem. Véglegesen Keresztury Dezső – akkor miniszter – segített vissza a könyvtárba, s ott is ragadtam. Ma a pécsi Megyei Könyvtár a munkahelyem.
Hogy el ne felejtsem: 1944. november 12-én megnősültem. Fenyegető, vészes körülmények között: már majd egy hónapja tartott a nyilas uralom.
Kezdett körülvenni a gyanakvás. Egyszer közvetlen főnököm, aki hobbyként bútorokkal, lakásberendezéssel foglalkozott, áthívott a polgármesteri hivatalba (a nyilas polgármesterébe).
– Fel kell akasztanom egy Szálasi képet. Nem jössz velem? – Azt feleltem:
– Ha Szálasit kell akasztani, akárhová elmegyek.
Valahogyan kiszivárgott.
Egy másik nyilas vezető – azelőtt barátom – megnyugtatott, hogy csak régi ismeretségünk ment meg attól, hogy nem ad át a rendőrségnek. Egyik vitánk alkalmából azt találtam neki mondani, hogy erkölcstelen gazemberség a háború folytatása és az emberek oktalan pusztítása.
A Duna felől idehallatszott az ágyúdörgés, november 27-én megkezdődött Pécs – szerencsére – „szelíd” ostroma, s 29-én a város a szovjet csapatok kezébe került.
Feleségemet a városházán ismertem meg. Gyors- és gépíró volt. Asztalossegéd apja nemrég halt meg. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel közel jutottunk egymáshoz. Most róla kéne írnom. S íme: a próza gátlása. Kénytelen vagyok verseimre utalni, s itt csak annyit, hogy nagyszerű ember, tőle egyedül többet kaptam, mint mindenki mástól együtt.
Három lányom született, s akkor jöttem rá, hogy lelkem legmélyén család-centrikus vagyok. Lányaim felnőttek, kettő férjhez ment már, három unokám van. Egyre inkább bennük bízom, tőlük várom és remélem a folytatást, a megmaradást, bár vers nélkül is aligha tudtam volna és tudnék élni.”

A „Csak hangköre más” című Keresztúry kötet ismertetése itt: (Az oldal tetején levő + – jelekkel lehet kicsinyíteni vagy nagyítani a képet. Ha az első képre kattint és utána görget lefelé, az egész gyűjteményt végignézheti az oldalon.)

Arany János verse a kép alatt:

Hogy melyik arcképem választom rajzai közzűl?
Fényképíró úr! a botos és kalapost.
Mint maradó vendég űl s áll a többi nyugodtan,
Menni csak egy készűl: útja van: ez leszek én!

(1880 márc. 30)

Csak egy megjegyzés: Keresztúry Dezső mindegyik „műfajában” (költő, irodalomtörténész, kultuszminiszter) is kedvencem. Mind irodalomtörténet-írása, mind verselemzése briliáns: lényegretörő mégis alapos, nem nagyképű, világos és magyaros, nem nagyzoló, mint oly sok mindentudó [csak írni nem tudó] „kritikusé”. Tanulhatnának tőle.

Hogy milyen is ez a kritika? Idemásolok két oldalt a könyvből.

Keresztúry Dezső: „Csak hangköre más”. A 407. Csorba blog melléklete

Keresztúry Dezső: „Csak hangköre más”. A 407. Csorba blog melléklete.

Azt hiszem, a vers befejezése – Isten ments’, hogy Aranyhoz hasonlítsam magam! – akár az én jelmondatom is lehetne:

Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
– Mint tücsöké nyáron –
Vész is ki dalod.
(1877. július 24.)

A Sejtelem című négysoros pedig egy lezárás látnoki képe lehet korra való tekintet nélkül, minden élő számára:

SEJTELEM

Életem hatvanhatodik évébe’
Köt engem a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát cserébe.

(1882 márc. 2.)

Köszönöm figyelmüket.