A. Kedves követőim, sajnos, a szerver, ahol a honlap anyagát tárolják valamilyen gond miatt majd egy hétre láthatatlanná vált. Tegnapelőttre végül a rendszergazdák rendbe hozták. Ill. nem egészen, van pár olyan oldal a frissebbek közül, amelynek mellékleteit nem sikerült teljesen láthatóvá tenni. Ezeket apránként kiegészítem, türelmüket kérem, köszönöm. A 413. blogot már teljes egészében láthatják, az előbbieken még dolgozom.

B. Fontosnak gondoltuk Nagy Imre professzor úrral, hogy a hír ne ellenőrizetlenül terjedjen: örökös tiszteletbeli elnökünk balatoni nyaralásán augusztus elején szerencsétlenül járt, megbotlott, elesett, medencecsontja tört. Siófokon megműtötték, most – valószínű szeptember elejéig – Zalaegerszegen, kórházban, orvosi felügyelet mellett lábadozik. Orvosai szerint teljesen felépül. Ezt kívánjuk neki mi, Csorba „társaságosok”, „Csorba blogosok” szeretettel, barátsággal… és mielőbb. 

A 417. Csorba blog alább olvasható.

1. Mai versajánlóm: (Hogy miért éppen ez, arról a blogban írok.)

Csorba Győző:

Gyöngéd vizit

Volt sógorom („volt”, mert meghalt szegény)
jó papként élt korai s végzetes
betegség-okozta haláláig,
méghozzá jó katolikus papul.
Viszont alig merném állítani, hogy egyben
jámborként is a szó szokott
értelmében (lásd: öregasszonyok).
A katolikus jelzőt sem sokan
tennék nyugodtan a „pap” név elé.
De én megesküszöm, ha kell,
hogy jó pap volt, ahogy
a keresztények (keresztyének) Úr-
istene papjait képzelheti.
Ennyit jogom van kijelenteni,
mert a nagy Nyájba (bár más pásztorok
alá), én is csak beletartozom
Kálvin-hitemmel s nagyjából tudom,
a fő-fő Pásztor mit s hogyan szeret –

Történt egyszer – de hogy pontos legyek,
előre kell bocsátanom: szegény
sógor valamiféle rendhagyó
új-ősi szerzetesrend tagjaként
indult a pályán: napi kétszeres
étkezés, deszkán-alvás, szigorú
hallgatási fogadalom, alig
alvás, kemény munka, imádkozás
és más nyalánkságok, (mint mondaná a szleng).
E szerzetet feloszlatták, akár
a többit, internálótáborok
fogadták őket, bár… nem folytatom
egy szó mint száz: a sógor megszökött,
hozzánk szökött, és ott elrejtezett.
„De a Nagy Gazság Kicsiket Fial”
Valami lelkes jóakaratú
„a Szeretett Vezért” „a Bölcs Atyát”
féltő szomszéd a rendőrségre ment
e szörnyű bűntettet jelenteni.
Hát egyik éjfél-tájt nyolc-tíz dali
legény a házat körbevette, néhány
az ajtónknak rohant, és verni kezdte,
míg én mezítláb, és hosszú, fehér
hálóingben ki nem mentem s kinyitottam.
Igazolványt (?) és valami papírt
lobogtatva vagy három-négy vitéz
betódult.
A szegény sógort hamar
elkapták aztán adj neki! vadul
fölforgattak mindent, miközben én
mezítláb, hálóingben ott valék
mellettük (mert úgy rendelték), hogy a
törvényesség betartassék, mivel,
ha tán egy fürdőköpenyt, lábbelit
fölvenni mennék, könnyen meglehet,
hogy közben a rendszert megingatom.
Az egyik éber közben boldogan
föllelte a levélcsomót, amit
Itáliából majd félév alatt
ifjú nejemnek írtam: túl-tele
szerelemmel s lelkesedéssel a
csodákon – pátoszos, de részletes
beszámolókat.
Egy perc és a dús
fejekben készen volt az épület:
„Pap… szökevény… Róma… római
pápa… köteg levél… szervezkedés
a hatalom megdöntésére… tiszta ügy,
hogy őfőszentsége, a Pápa Úr
mint reformátust engemet szemelt ki
gaz terve cinkosául”
Úgy körül-
belül reggel négyig tartott a szép
vizit, aztán egy forma-űrlapot
löktek elém aláírásra, és
a sógort a levelekkel s mi más
egyébbel, azt már nem nagyon tudom,
elhurcolták.
A sógor hónapok
múltán szabad lett, ám leveleim
végképp elvesztek, s velük bennem is
sok minden s nem lett meg többé soha.

(Történt 1950. júliusban)

[Megjelent a Csikorgó c. Csorba kötet 176–179. oldalán. A verset Csorba sógora, Velényi János Ciprián halála után 1981-ben vagy 1982-ben írhatta.]

Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a Csorba-csatorna videóira, vagy ajánlja ezt az oldalt barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel a csatornára, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást.
Köszönöm a kattintást!

2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.

4. Folytatom Cipriánnak és leveleinek bemutatást. Cipriánról írt számos bejegyzésem közül talán ez a legkedvesebb, legsikerültebb, talán ebben tudtam legjobban bemutatni, ki is volt ő. Mindent köszönök neki ma is, most is. Isten nyugosztalja.

Adós vagyok az előző blogban bemutatott Ciprián levél gépelt változatával. De előbb az eredeti:

A gépelt:

Kedves Győző!

Úgy érzem, hogy már régóta tartozom ezzel a levéllel. Legelőször is bocsánatkéréssel kezdem. Nagy buzgalmamban nem gondoltam arra, hogy a szavaim nemcsak használni, hanem ártani is fognak. Úgy érzem, meg fog érteni. Nővéremet nagyon szeretem és ezért nemcsak teste javát [java Sic! P. L.], hanem lelkének java is kedves számomra. Eddig sohasem akartam maga ellen dolgozni, csupán az indított erre az eljárásra, hogy itt bent a monostorunk magányában rájöttem sok olyan dologra, amit nővérkém életében helytelennek találtam és ezt akartam csak néhány biztató szerető szóval neki megmagyarázni. Így hiszem, azért nem haragudna, ha egy takaros, rendes felesége lenne, aki a legnagyobb gondját viseli családjának. Csak ennyit akartam és azt, hogy jó katolikus legyen. Ugyanis az ember, ha gondolkodik, nem hanyagolhatja el azt a megdönthetetlen igazságot, hogy van lelkünk, szellemi képességgel rendelkező lelkünk, amit nem lehet, nem szabad a test ösztönei által legyőzetni.
Kérem, kedves Győző, most nem akarok erkölcsi oktatást rendezni csak azt szeretném elérni, hogy eddigi ostobaságaimért megbocsátana, és megértené leveleim egyedüli célját. Boldogságukat akarom én is, nem akarok mást. Azt szeretném, ha egész életükön át példás, igazi, kialudhatatlan lánggal izzó szeretettel szeretnék egymást halálukig. Mást én nem tehetek az érdekében csak azt, hogy imádkozom ezért a boldog családi szentélyért. Így, ha az országban nagyon sok ilyen meleg tűzhely lenne, sohasem kellene félnünk az ördög támadásaitól, bármely álarcban jön is közénk.

Egy nagyon konkrét kérésem is lenne Nővéremmel kapcsolatban. Az olvasmányok… Már régóta kísérletezem azon, hogy meggyőzzem Margitkát, hogy nem neki valók a tudományos és az esztétikai értékekről bölcseleti alapon tárgyaló könyvek, vagy nehéz irodalomtörténetek, vagy különösen a népszerűsködni akaró újkori bölcseleti rendszerek. Nem akarom ezzel Nővérem szellemi képességeit kicsinyíteni, csupán úgy érzem, hogy ez Neki nem való. Jobb lenne néki irodalmi „termékeket”, de a legjavából olvasni. Ezekben, nagyon kérem vigyázzon erkölcstelen dolgokat, akármilyen mezben is adják be ne adjon a kezébe, mert ez nemcsak Őt teszi tönkre hanem előbb utóbb családi életüket is.

Kérem kedves Győző, ha valami most is fájna még-e levél után írja meg, mondja meg nekem. Nagyon szeretném, ha köztünk semmi elvi ellentét nem merülne fel. De azt állandóan hangsúlyozom, hogy rosszat Magának sohasem akartam tenni.

Ha ráér válaszoljon egypár sorral, nagyon szívesen venném.

Szeretettel köszönti:
fr. Ciprián

Zirc, 1945. július 8.”

És egy másik levél, amelyik magyarázza a Gyöngéd vizit című verset:

Ismeretlen levele Ciprián távozásáról. A 417. Csorba blog melléklete

„Mbesenyő, 1950 aug. 11.

„Kedves Győző!

Köszönöm kedves soraidat. Ahogy már jeleztem, azon a szombat délutánon én az erdőben voltam és amikor szobánkba értem, levelet találtam a házfőnökhöz címezve. Odaadtam neki. Néhány sor volt benne, hogy elmegy. Hová, nem jelezte. Civilbe öltözött. Itt volt egyik pajtása a volt monostorból és ennek kíséretében távozott. A fasorban sétáló premontreiekhez barátságosan köszönt és a kapun távozott.
Ennyit tudok.
Különben jókedvű volt. Önként ment, ha nem tévedek, ez a barátja hozhatott számára valami üzenetet vagy utasítást. Semmiről sem tett említést. Egyszer valamit mondott, hogy vannak közös terveik, hogy a világban is folytathassák életüket. Nem valószínű, hogy visszatért volna.
A ?-gen [olvashatatlan betű, talán püspökségen.  P. L.] tudomásul vették eltűnését és kész. Ő valószínűleg okosságból nem jelentkezik. (Győző, nem nagyon naív ez a gyerek a mai élettel szemben? Nem ebbe a világba való!) Azt hiszem, nem kell érte aggódni. Majd jelentkezik! Idő kérdése.
Hogy velünk, várakozókkal mi lesz, csak Isten tudja.
Dénes (Szedő) Kecskeméten üdül.

Szeretettel köszönt:
[Olvashatatlan aláírás. P. L.]”

A levél Írója ismeretlen, Ciprián szerzetes-társa lehetett. Mi már tudjuk, mi lett vele/velük: rendjüket föloszlatták, a szerzeteseket szélnek eresztették, azaz inkább elzavarták. Ciprián rendtársaival Máriabesenyőn, a Szűz Mária Kegyhelynél járt éppen akkor.

Szedő Dénes Mihály ferences szerzetes, akkortájt lelkész volt Máriabesenyőn, 1949-1950-ben pedig Pécsett élt.

Ciprián a szerzetből (sejtve annak föloszlatását) talán Csorbáékhoz ment/szökött, ahonnan aztán a vers tanúsága szerint:

„De a Nagy Gazság Kicsiket Fial”
Valami lelkes jóakaratú
„a Szeretett Vezért” „a Bölcs Atyát”
féltő szomszéd a rendőrségre ment
e szörnyű bűntettet jelenteni.

Így kapcsolódnak a dokumentumok Csorba verséhez, Ciprián odüsszeiájából így lett vers méghozzá pontos, korfestő vers.

Ciprián gyászjelentésének életrajzi része éppen a versben és a 2. levélben említett események idejében „lyukas” és pontatlan kissé. A kor ismeretében nyilvánvalóan nem véletlenül.

„Testvérünk 1926. március 17-én született Pécsett. A Ciszterci Rendbe lépett 1944. május 20-án. Á1dozópappá szentelték 1949. május 1-én. 1949-65-ig különféle munkakörökben dolgozott. 1965-66-ban káplán Miháldon, 1966-68-ig adminisztrátor Gamáson, 1968-tó1 plébános Somogyhárságyon. 1972-tól helyettes esperes a hedrehelyi kerületben.”

Ciprián mint a fenti levélből kiderül, 1950. augusztus 10-e körül ment/szökött el a szerzetből, aztán Csorbáéknál húzta meg magát, amíg föl nem jelentették. Hogy szökése után merre járt, arról csak családi legendákból értesültem, melyek szerint segített a vas- és acél országává válnunk: Sztalinváros építkezésén is részt vett. Önszántából, kényszerből-e, nem tudhatjuk. 1955 után Csatkát újította, építette föl.
A csatkai évekről itt olvashatnak bővebben a 3. pontban.

És a kontraszt…

(Forrás) 

A vers és az életrajz együtt talán segít megértetni, milyen hányatott sorsa volt egy bujkáló-menekülő szerzetesnek, még az ún. konszolidáció éveiben is.

Bizony így volt. Valaki szerzetbe vonult, teljesen együttélni Istennel, imádkozni, dolgozni, nyugodt lelkiéletet élni, aztán ez lett belőle… Az utódoknak sincsenek fényes kilátásaik…

Remélem, ma sem unatkoztak velem. Vigyázzanak magukra a hőségben.

Köszönöm figyelmüket. .