Először egy hír kedves kedves és fáradhatatlan elnökünk, dr. Nagy Imre „veteránolvasásának” újabb gyümölcse. Fogadják szeretettel.

Az eddig ismertetett Csorba-köteteket ezen a folyamatosan bővített oldalon gyűjtöttem egybe. Innen mindegyik Csorba- és Csorbáról írt kötet elérhető.
A mai  Csorba vers: Én gyönge lélek. A vers, az öregedő költő gyönyörű vallomása szeretett Margitkájához, a linkről meghallgatható a költő előadásában is.

Valami új kezdete, írom a címben. Mi is ez az új? Kicsit még rendezgetem az életműről készített összeállításomat, de közben valami új feladat után néztem. Társaságunk elnökének is feltettem a kérdést, merre menjek tovább. Javaslatai közül kettő megragadott. Készítsek egy Csorba összest, közelítve valamiféle kritikai kiadáshoz, vagy gyűjtsem össze a Csorba könyvtárában talált dedikált köteteket. Lehetetlen vállalkozásnak tartom a Csorba életmű összkiadását: talán három vaskos kötet is összeállna belőle. Ki vesz ekkora könyvet, s nyilván borsos áron, amikor pedig minden elérhető immár az interneten is. Meg pénzt, paripát, fegyvert ki adna a megvalósításhoz? Szomorúan tettem félre az ötletet. Maradt a másik: a dedikált kötetek kiválogatása a Csorba könyvtára című fájlomból. Ha sikerül, kiválóan megrajzolja a költő kapcsolati hálóját – ahogyan ma olyan divatos nevezni ezt. Hamarosan elkezdem a munkát és időről időre ismertetem annak állását, akár úgy is, hogy egy-egy dedikált kötetet ismertetek, úgy, mint alább, a véletlenül kezembe került kötetet.

A kötet:

Keresztury Dezső: Helyünk a világban : Tanulmányok : Új válogatás. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1984. – 428 p. ; 19 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Győzőnek, a költőnek, bár prózában, de meleg barátsággal: Keresztury Dezső 85”. – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „Megköszöntem: 85. II. 28.”. – ISBN 963 15 2752 2 kötött.

Képes összeállítás a könyvről. (Borító; címoldal az ajánlással; Csorba bejegyzése a könyv megköszönéséről; fülszöveg; kolofon és Keresztury Dezső fotója; tartalom.)

A kötet borítója.

Az ajánlás.

Keresztury fotója a kötetben

Keresztury Dezső (Zalaegerszeg, 1904. szeptember 6. – Budapest, 1996. április 30.) Széchenyi-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, az MTA tagja, a Goethe Társaság magyar tagozatának elnöke, 1945–47 között a Nemzeti Parasztpárt tagjaként vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1945-től 1948-ig az Eötvös József Collegium igazgatója és a későbbiekben is több fontos poszt betöltője, Csorbának távoli barátja volt. Csorba A város oldalában című kötetben is sokszor emlegette szeretettel. Másutt azt is megjegyezte róla, hogy kultuszminiszterként segített neki, hogy végleg megkaphassa a Városi Könyvtár igazgatói posztját és ne kelljen időnként a Polgármesteri Hivatalban dolgoznia különféle ügyekben.

Milyen érdekes! Nem tudtam, hogy Keresztury Dezső alig egy évvel Csorba után, éppen 25 éve halt meg 1996 április 30-án. A fenti ismertető ébresztett rá. Íme egy mai napi Keresztury-emlékezés  az internetről.
Keresztury Dezső híres volt arról, hogy könyvajánlásait versben írta. Nyakasné Túri Klára begyűjtötte a dedikált kötetek tulajdonosaitól, jogutódoktól a dedikációk szövegét – tőlem is elkérte a Csorbának írt dedikációkat – s ezeket Szemes Péter egybeszerkesztette. A kötetet a költő születésének 105. évfordulójára a Keresztury Könyvtári Alapítvány jelentette meg, Keresztury Dezső dedikál címen.

A kötet borítója:

Ezt a könyvet mutatom be most néhány szkennelt oldallal. (Keresztury Dezső fotója a borítón; kolofon és az előszó első oldala; az előszó második oldala és dedikációk Albert Zsuzsának és Albert Gábornak; dedikáció Csoóri Sándornak és Déry Tibornak;  Németh Józsefnek és Sinkovits Imrének; Várszegi Asztriknak, Vas Istvánnak és Szántó Piroskának, azaz „Piri-Pistának”.)
A kötetben közölt Csorbának írt dedikációk. (Az előző oldalon Csoóri Sándornak szóló dedikációk olvashatók.)

(A Csorbának írt dedikációk jobboldalt felül, alattuk és a következő oldalon Debrőczi Tibornak szóló dedikációk olvashatók.)

Köszönöm a figyelmet!

Csorba köszöntő verset is írt Keresztury Dezső 80 születésnapjára.

FA

  A nyolcvanéves Keresztury Dezsőnek

   „A világ szelei csak lombom mossák.
    Állok. Gyökerem köt el nem szakadva.”
                                                (Keresztury Dezső: Beszélgetés az igazságról.)

Ez olyan fa, igen, ez csak olyan,
hogy gyökere van, és hogy lombja van,
vagyis: olyan, akár a többi fa,
nincs senkinek miért csodálnia.

Ez olyan fa, igen, ez csak olyan,
hogy gyökerének ezer ujja van,
s az ezer ujj ezerfelé szaladt,
s jól megkapaszkodott a föld alatt.

Ez olyan fa, igen, ez csak olyan,
hogy lombjának ezernyi gallya van,
s ezernyi gallyon százezer levél,
s a százezer levél mind zúg, beszél.

Ez olyan fa, igen, ez csak olyan,
hogy lombjában világ tudása van,
mert fújta, fújta a világ szele,
és megtöltekezett a lomb vele.

Ez olyan fa, igen, ez csak olyan,
hogy lombja védősátor, baj ha van.
hogy árnyékában, fáradtság ha lep,
pihenni s felfrissülni is lehet.

Ez olyan fa, igen, ez csak olyan,
hogy gyökerében hűség súlya
s e hűség soha el nem engedi,
áll a fa, áll, áll: a gyökér köti.

(Megjelent a Görbül az idő című kötetben. Nem azonos az Anabázis című kötetben megjelent Fa című verssel!)

Keresztury Dezső is írt Csorbához verset. A leírást Bertók László Csorba bibliográfiájából idézem, a verset a Jelenkorból másolom.

„KERESZTURY Dezső: Sóhajok. Csorba Győzőnek. [Vers.] = Jelenkor. 1990. 1. 15–16. = Keresztury Dezső 57 verse. Budapest, 1992, Magyar Bibliofil Társaság – Magyar Irodalomtörténeti Társaság – Zalai Nyomda. 24–25.”

Sóhajok
        Csorba Győzőnek

1.
Szerettem a szelet,
a lágyat, a fergetegek
sok vágtázó paripáját,
de öregen más:
ez a reszketeg zuhanás
mint kések erdeje jár át;
szédít a jégszínű ég,
rám omlik a messzeség:
a kékek, pirosak, – vérsárgák!

2.
Neked mi kéne? A hajdani
hajsza, a hajnali hallali!?
A mindennap megújuló
élet: a magányos dáridó?

Hagyd el! a csönd nagyobb erő,
s biztosabb otthon a temető.
És akiknek az sem jutott?
Őrzik az örök csillagok!

3.
A végső vers nem ária,
nem parádés produkció,
nem csillogó vásárfia,
csak elsóhajtani-való.

Mert mélyről jön, hát egyszerű,
érvényes mint a közhelyek.
Ősjel: enyém csak a sürű
vértől, amelyből vétetett.

Közérdekű mit elsóhajt,
a dallá könnyült fájdalom;
tűnékeny fény csilláma rajt
hanyatló, őszarany napom.

Hasonlóan képzelem majd a dedikált kötetek bemutatását a későbbiekben is.

Hogy ne legyek kötetek száraz ismertetője, egy kérdést teszek most fel. Csorba hagyatékában találtam a képet. Kérdésem: ki van a képen, és ki a művész?

Köszönöm a figyelmet és a válaszokat.