Én gyönge lélek, a költő előadásában.

              ÉN GYÖNGE LÉLEK

Most ha jönnél idegenül kicsit tört vállal
fájós lábad miatt kicsit szabálytalan járással
s a mostani szemeddel arcoddal kezeddel

ha − mondom − idegenül és én nem volnék elég
okos és jó képzeletű hogy meglássam az út
idáig hozó szakaszát visszaidézzem
a tízegynéhány ezernyi nappalt s éjszakát
melyek koptattak zúztak deformáltak
melyekben – kockáztatva a magad
emberi rangját – akik rád bízattak
azok rangját szolgáltad és nem a
szentek pózában vagy akármilyen más
tiszteletre számító vagy esetleg
tiszteletet kikényszerítő pózban

ha − mondom − megjelennél előttem idegenül
mert valamilyen átkozott betegség
zsákba tette s ellopta volna múltam
s most kezdődnél nekem s mint amilyen vagy
előzmények nélkül −
                                    ó gyönge lélek én
tudnék-e úgy rád nézni ahogy illet
ahogy megérdemled nagyon ezerszer is
vagy elmennék melletted érzéketlenül
tán szellő-könnyű részvéttel: „Bizony
ilyen az élet” s fürkésznék a fiatal
jóformájú üresek után kik pedig
még arra sem volnának méltók (régi dal)
még arra sem hogy saruid megoldják…