A Szentlélek kiáradása. A 339. Csorba blog melléklete. Pünkösd. 1310–1320 körül készült kódex iniciáléja

Pünkösd van, mindenkinek szép ünnepet! Egy sima, egy fordított!

Babits Mihály:
PÜNKÖSDI HIMNUSZA                     

Teremtő Lélek, légy velünk!
Látogasd híveid szivét!
Töltsd malaszttal a kebleket,
melyeknek alkotója vagy.

Te kit Védőnknek mondanak,
s mellénk a magas Ég adott!
Tűz, élő forrás, szeretet!
Te lelkek lelki olaja!

Ajándékoddal hétszeres!
Te ujj az Isten jobbkezén!
Te, ki az Atya megigért
szavával áldod torkaink!

Gyújts fényt érzékeinkbe! Öntsd
szivünkbe szent szerelmedet!
S mi bennünk testi gyöngeség,
örök erőddel izmosítsd!

Ellenségünket űzzed el!
S a Békét tüstént hozd közel,
előttünk járva, mint vezér!
S kerüljünk mindent, ami árt.

Általad tudjuk az Atyát,
s ismerjük, adjad, a Fiút!
Tebenned higyjük Szellemét
mindakettőnek végtelen.

Ezt teljesítse az Atya,
s vele egylényü Egyfia,
aki veled uralkodik,
óh Lélek, minden századig!

Karinthy Frigyes: Erdélyi József: PIROS PÜNKÖSD 

Kecskerágó piroslik
Márgagödör alján,
Verem itt a rigmust, mint egy
Cölöpverő talján.

Pünkösdnapra meglesz,
Barna kislány várja,
Ha megkapja, csecsebimbós
Kebelére zárja.

Talpra barna kislányt
Tenyeremen vittem,
Rabok legyünk vagy szabadok,
Ez a kérdés itten.

Volt valami Sándor,
Nem lehet ezt bírni,
Nem olvastam, ‘sz nem is tudok
Olvasni, csak írni.

1. Mai ajánlat, mivel megint nem megy a letöltő, így csak „talpasan”: Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak. Elmondja Mécs Károly. A felvétel alatt olvasható magyarázó szöveg: „Mécs Károly, a nemzet művésze 2024-ben különleges ajándékot adott a Trianon Múzeumnak. Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára című írását ő maga választotta ki, és mondta el megrendítő erővel – egyetlen lélegzetre. Intézményünk azóta is őrzi a felvételt, melyet úgy tekint sajátjának, hogy közben azt minél többeknek meg kívánja mutatni. Csak a művészhez és a mondanivaló mélységéhez illő alkalmat kerestük, hogy megoszthassuk önökkel. Nem gondoltunk arra, hogy ez a pillanat a nemzet ügyei mellett mindig elkötelezett művész halálával jön el. Adózzon e ránk testált üzenet meghallgatásával a Kárpát-medence magyarsága az ő emlékének is.”
A másik vers mára: Karinthy Frigyes: Az olasz fagylaltos. „Leírás a felvétel alatt: Nem vagyok színész. Amatőr felolvasás. (A 2024-es érettségi egyik feladata volt.) Morkoláb. (Fábián György)„
Csorba youtube csatornájára feltöltött videók listája. (A címlista itt megtekinthető. 176 cím; 2025. 06. 01.)
Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a videókra, ajánlja az oldalt barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.

4. Mai vers Csorba válogatásomból:

EGY SZERKESZTŐRE

Ej, inkább piros ceruza
volna kezedben, s dolgozat-halom
előtted. Mért nyúlsz felnőtt emberek
dolgához, angyalom?

X kell neked, nem én, nem én
és Y meg Z és más nagyok.
Igaz! Hát mit tehetsz, csóró legény?
Kéz kezet mos! Kezed meg? − Hagyjuk ezt!

Építed önnön szégyened:
mert bocsánatos bűn a butaság,
de benned ölre megy vele a gazság,
s folyton nyakára hág.

Először a Lélek és ősz című kötetben jelent meg, 1968-ban. Csorba abban az időben még sorra írta a hasonlóan vitriolos epigrammákat, így mondta ki véleményét az akkori szerkesztőkről. Utána a Lélek évszakai című válogatott kötetébe és az Összegyűjtött versekbe is beválogatta az epigrammát.

És hány meg hány politikusra el lehet mondani mostanában is:

Építed önnön szégyened:
mert bocsánatos bűn a butaság,
de benned ölre megy vele a gazság,
s folyton nyakára hág.

Na, nem politizálunk. Legalábbis ebben a blogban. Elég annyi, a vers szereplője ismerős valahonnan. Ma is. Több, több is, sajnos sok példányban. De hiszen az ilyen epigramma általában nem egy emberről, érzésről szól: valami általános érvényűt fogalmaz meg.

5. Az Emlékezés sorozat 4. része egyetlen, de nagyon fontos előadás a csorba Társaság alakuló közgyűléséről: Bertók László üdvözlő beszéde. Nem akarom az amúgyis hosszú blogot nyújtani, innen elérhetővé teszem. A befejezését, az „arany sorokat” idemásolom:

„… hét évvel ezelőtt Molnár G. Juditnak a Művészetek Háza igazgatójának a kezdeményezésére és szervezésében, a Kulturális Minisztérium, a Baranya Megyei Önkormányzat és a Művészetért Alapítvány anyagi támogatásával fölavattuk a könyvtár bejáratánál a Trischler Ferenc által készített szobrát.
Nos, ez a szobor néhány éve már a róla elnevezett Csorba Győző Könyvtár udvarán áll. Ebben a könyvtárban, a Tudásközpontban van a költő emlékszobája is. Emléktábla jelöli nevét a volt megyei könyvtár falán az Apáca utcában, s lakóhelyén a Damjanich utca 17-ben. Nemrég utcát is elneveztek róla Pécs kertvárosában. Számos, a hagyatékában maradt könyvét kiadta a Pro Pannonia Kiadó.
Társaságunk legfőbb feladata, hogy a tárgyi emlékeztetőket élettel töltse meg, hogy aki meglátja a nevét, a fiatalabbak is, mindjárt tudják, hogy kiről, egy nagy, Pécsett, született, Pécsett élt költőről van szó.
        „Ez a mi munkánk, és nem is kevés!”
          Bertók László”

Mondhatom, Bertók László befejező gondolatai a József Attila-i lezárással – a Társaság szentírása lettek. Én tartom magam a szentíráshoz… ellenszélben is.

6. És még egy emlékezés, bár ez tágabb kitekintésű, de Csorba Győző is több képen szerepel a kitűnő pécsi fotós Laufer László képein. Találjanak meg  minél több régi barátot a képeken. Laufer Lászlóról itt olvashat. Nézegessék a képeit itt is és ott is és emlékezzenek, mert aki nem emlékezik, a múltját nem ismeri, az a jelenét nem értheti a jövőjét nem teremtheti meg. (Egy sok változatban előforduló bölcsesség saját(?) változata.)

7. Sok Csorba blogban írtam Csorba könyveiről. Az egyik blogból idézek:
„Lám, itt van ez a kis könyvecske, látszólag semmi különös, amikor az ember kézbe veszi, akkor meg kiderül, milyen értékeket rejt. És éppen azért vagyok bajban, mikor egy kötetet választok ismertetésre, mert hiszen bármelyik kerül a kezembe a katalogizálás közben, mindegyikről lehetne valami érdekeset írni…
Azért most még egyet kiválasztok: Tüskés Tibor Az exponált idő c. kötetét. Tüskésnek ebben az írókkal-alkotókkal, tájakkal történt találkozásait képekkel is megörökítő könyvében Csorbáról is szó esik, s több olyan Csorba fotó is van benne, amelyik eddig a honlapon nem (vagy nem egészen így) jelent meg. Mindjárt az első pécsi alkotók egy csoportját örökíti meg 1974-ből. A következő az 1976-os niklai Berzsenyi-ünnepségen készült fotó. Egy 1958-ban készült képen Stetka Éva, Martyn Ferenc és Csorba Győző látható valamilyen irodalmi est résztvevői között. Aztán itt van egy Veres Péterrel és Csoóri Sándorral, valamint Rab Ferenc pécsi újságíróval és Lemle Géza pécsi népművelővel közös kép az 1962-es pécsi könyvheti találkozásról. Csorba Győző Damjanich utcai kertjében is többször járt Tüskés Tibor, ez a kép az első találkozók közül exponált egy pillanatot. Egy 1973-as csoportkép dokumentálja: Tüskés Csorba révfülöpi nyaralójában is megfordult… Író-olvasó találkozón, irodalmi esten többször is járt Csorba Tüskéssel, itt pl. Nagykanizsán, 1982-ben. Ez pedig már egy „kései” kép Göncz Árpád, akkor köztársasági elnökkel, 1994-ből, mikor Csorba már nagybeteg volt. Tüskés itt is látható a háttérben. (Érdekességképpen megjegyzem, hogy bár Csorbát én vittem Wartburgommal a találkozóra, nem mentem be a terembe, pedig mehettem volna… Az okokról egyszer majd talán máshol…)”

A 339. Csorba blog mellékelte. Tüskés Tibor: Exponált idő, borító.

Most azért válogattam be (újra) a könyvet a blogra, mert Kende Kata és Mezey Katalin a Várkonyi életműkiadás fő mozgatói – Nagy Imre professzorral, mint a kiadások tudós szerkesztőjével – éppen egy új Várkonyi kötetet jelentetnek meg a könyvnapra. Ennek meghívóját kaptam meg, a napokban, íme:

Miközben Kende Katával, Várkonyi Nándor unokájával, életműve kitűnő gondozójával (mindig irigyeltem kitartásáért, szorgalmáért, ügyességéért) leveleztem, eszembe jutott, hogy a fent idézett Tüskés kötetben Várkonyiról is szól egy fejezet, sőt, Kata is ott van az egyik képen a nagyok társaságában. Most hát bemásoltam, az Exponált időből a Várkonyi fejezetet (véletlenül az Utószó után olvasható), sőt, hogy Várkonyiról és Kodolányiról egy pontos életképet is bemutassak, ideidézem Galsai Pongrác Záróra a Darlingban című kötetéből a Kodolányi vendégei című fejezetet. Galsai szokásos anekdotázó története talán mindenféle tudományos tanulmánynál jobb és pontosabb portrét állít elénk a két kiváló levelezőtársról. És persze a vidám szerzőről, Galsairól;)

Kata iránti tiszteletem jeléül pedig kimásoltam ide egy fotót a kötetből, amelyen Kende Kata is szerepel a Weöres portréban.

Megjegyzem, itt egy másik kedves képet is tettem a sorozat végére: Lemle Géza, Szöllősy Kálmán – akiről éppen Tüskés írta, hogy Baranya legnagyobb humoristája, tekintve, hogy másik humorista itt nincsen;) – valamint, Tüskés Tibor és Veres Péter a harkányi „büdös vízben” mártóznak. Köztudott, hogy a Jelenkor szerzői kissé „leminősítették” a Dunántúli Napló „Komolytalan rovatos” szerzőjét, az „öreg Szőllőt”, ahogyan munkatársai hívták. (Én is voltam rövid ideig – nyugdíjazásáig – könyvtáros az általa vezetett Pécsi Városi Könyvtárban, ahol szintén „maradandót” alkotott: megszüntette az egyedi leltárkönyvek vezetését. Két évig külső munkatárs foglalkozott a pótlásukkal, külön pénzért. De nem volt rossz ember, valóban mindig „viccelődött”, s aztán hóna alá csapta az akkortájt éppen kurrens Ararát konyakot (hű de finom, tiszta ital volt! – és akkoriban – ó, szocialista árucsere-bere! – olcsó is volt) és azt mondta: „Na, fiatalok – ha éppen fiatalabb hölgyek is voltak is voltak ott – Kismacskák, mert őket így hívta – me too segíts! – megyek a Tanácsba beszélgetni és támogatást szerezni.” Kéz kezet mos, még jobban, ha előbb az Ararát lecsúszik a torkokon. Persze, Tüskésnek volt miért haragudni rá: Szőllő, mint a Jelenkor egyik szerkesztője, három társával együtt, nem sokkal a kinevezése után erősen fúrta, meg akarták buktatni. Csorba segítsége is kellett Tüskés védelméhez. Végül Szöllősyt megbízták a Megyei Könyvtárból éppen kiváló Pécsi Város Könyvtár vezetésével, így mindenki jól járt:) Vagy nem:(

Hát ilyen volt az élet akkoriban. Emlékek, emlékek… A Pécsi Városi Könyvtár és fiókkönyvtárai voltak az utolsó „hagyományos” közkönyvtárak…

Köszönöm a figyelmet.