1. Új videók a Csorba Győző Társaság youtube csatornáján! Elsőként közlöm A hársfa mind virágzik című Weöres Sándor vers feldolgozását a Kaláka együttestől, majd Csorba Áldottak az éjszakák című versét Hajdu Zsófia előadásban, a Versek, prózarészletek a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola diákjainak előadásában az illyesbudaors oldalról.  Nagy öröm számunkra, hogy Csorba versét Budaörsön is felfedezték a diákok ill. a tanárok. Köszönet a versmondásért.
Ezentúl hetente egy-két videóval fogom frissíteni a Csorba youtube csatornát. Kérem, látogassa az oldalt, lájkolja a videókat, ajánlja barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel a csatornára. Nem csak Csorba verseket közölök majd, mint tapasztalhatja, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. A mai Csorba vers válogatásomból:

Béke ellen

Már ásít, ásít minden porcikám:
hunyorgó órák doh-szagát igéri
orromba a hatéves küszködés
lázában fél-halottra nyűtt s pihenni
hajló világ.
A sarki házhelyen
fogócskát játszó kisfiúk sokágú
zajgása fúl belé a sűrüdő
homályba,
s ó, a csillagok, megint ők,
a csillagok s a hold, a jég-szemű,
megint csak ők az egyetlen szinesség!
Reggel nap ébred, este csillagok
s növő-fogyó hold, mint ma is: tudom jól!
és alszom és eszem meg dolgozom,
és újra, újra, mint ma is: tudom jól!
A vérivó kalandok hadsora
széjjelszaladt, kis életem vigyázva
kerítik árkok, bástyák, őrszemek,
és mind az én nyugalmamért vesződik. –

Már ásít, ásít minden porcikám,
de izzó sóhaj füstöl néma számról:
tántorgó percek, kik csúszós hidak,
omlékony parti-ösvények vidékén
terelgettétek ingó lábaim,
hogy rémület térképe lett az arcom,
tántorgó percek, most, hogy ólmosan
hunyorgó órák doh-szagát igéri
orromba a hatéves küszködés
lázában fél-halottra nyűtt s pihenni
hajló világ –: koporsómig kivánt
tündér-idő tanúiként becézem,
dajkálgatom megfásuló szivem
fészkében sarkait sietve vesztő
emléketek pokol-szépségeit.

Szabadulás  (Pécs : Batsányi Társaság, 1947. p. 20.)
Hadak múltán címmel megjelent az Összegyűjtött versek (Bp. : Magvető, 1978.) c. kötet 110-111. oldalán.

Úgy gondolom, az ilyen és ehhez hasonló korai Csorba-versekről mondta Weöres Sándor a következőket. (A beszélgetőtárs Csuhai István, aki akkoriban Jelenkor szerkesztője volt.)

„CSI: – A 47-es levelekben szó esik az ő székesfehérvári kalandjáról. Ez mennyi ideig tartott?
CSGY: – Nem volt hosszú idő, talán másfél év. Múzeumigazgató volt, írja is ott ezt. Később újra Pestre került, egy darabig az Akadémia könyvtárában működött könyvtárosként. Mikor kint voltunk Rómában, 47–48 fordulóján, akkor már nem volt állása. Addigra meg is nősült. A Rákosi-korszakban meglehetősen mellőzték, úgyhogy akkor ő eléggé begubózott, és jobbára fordított. Volt idő, amikor szinte minden fordításkötetben, ami megjelent, volt magyarítása, bármilyen nyelvű is volt a gyűjtemény. Saját verseket nemigen jelentetett meg hosszú ideig. Csak 57-ben, akkor látott napvilágot A hallgatás tornya. Utána lassacskán megint beleszoktak a szerkesztők és a kiadók, és újra közölték. Ekkortájt írtam én egyik kötetéről azt, hogy ha valaki azoknak az éveknek a folyóiratait végignézi, nem is sejti, hogy akkor egy zseniális költő élt Magyarországon. Mert a folyóiratok nem dokumentálják azt, hogy ő élt és írt akkor. Szabadúszó volt, Amyval együtt. A fordításokért kapott annyi pénzt, hogy meg tudtak élni. Nem valami fényesen. A hallgatás tornya is elég nehezen jelent meg. Ki akartak hagyni belőle több fontos verset, Sándor ebbe nem egyezett bele. Egyszer itt volt nálunk, akkor hallottam tőle, hogy a kihagyni szándékozott versek nélkül ez a kötet olyan lenne, mintha egy szép festmény elé egy fátylat borítanának. Ez 56-ban volt. Azt mondta, nem engedi, hogy úgy jelenjen meg a kötete, ahogy akarják, mert akkor a kötet nem mutatja tisztán az ő költészetét, hanem elkenve, elmosódva, és az nem az igazi Weöres Sándor. Emlékszem, azt hozta fel példának, hogy olvassák az ő verseit enélkül is, tudomást szereznek róluk az emberek máshogy is. És elmesélte, hogy előző nap egy fiatalember odahozott neki egy verset, az ő egyik versét, kéziratban. El sem tudta képzelni, hogy honnan szerezte meg, hogyan jutott hozzá, mert az nem jelent meg sehol. Tréfásan azt mondta, hogy neki nincs szüksége a Gutenberg-féle találmányra, mert ha ő leír egy verset, és azt leteszi valahol az utcán, akárki fölfoghatja, és úgy is elterjed. Ahogy ezt a fiatalember példája is mutatja. Ilyen volt a lelkiállapota akkor még egy jó darabig. Utána szerencsére egyre jobban tudomásul vették, visszakerült az irodalomba, és sorozatosan jöttek a kötetei. Különféle gyűjtései, összeállításai, ilyen szempont, olyan szempont szerint, és írta egymás után a színműveket is.
CSI: – Jött sorban az életmű-sorozat, szép kötetekben.
CSGY: – Igen, azok már elég későn…
CSI: – A nyolcvanas évek elején.
CSGY: – A nyolcvanas évek elején. Nekem akkoriban az Egybegyűjtött írások első kiadásából adott, ezen ott van a dedikáció valahol, nézd csak meg.
CSI: – Ez 1970. május 25-i.
CSGY: – Tehát 1970-ben.
CSI: – Igen, ő itt azt írja ajánlásnak, hogy „Csorba Győzőnek régi szerető barátsággal Sanyi, 1970. május 25.” Ez a jelzős összetétel nagyon jó annak a minősítésére, amit akkor gondoltam, amikor a leveleket először olvastam: egy nagyon különös és hihetetlenül bensőséges, „szerető barátság” bontakozik ki belőlük.
CSGY: – Tudod, Sanyi velem úgy volt, hogy tulajdonképpen kevesen mertek, bár hát ez kicsit fura szó, de igaz, kevesen mertek olyan őszintén beszélni vele, mint én. Indulat nélkül elviselte. Ugyanígy voltam Martyn Ferenccel is, tulajdonképpen mindent megmondhattam neki, tudomásul vette. De ez fordítva is igaz. Részben Sanyi humorérzékére, részben pedig a szókimondására, meglepő gondolkodására jellemző, hogy mikor olvasta azokat a verseimet, amelyek aztán A híd panaszába kerültek bele, elkezdett nagyon nevetni. Mondom, „Mit nevetsz, Sanyi?” Azt mondja, „Hát ezek a versek olyanok, mintha nő írta volna őket.” Egy darabig hallgatott, aztán így folytatta: „Méghozzá egy zsidó nő”. Nem tudtam, hogy mire érti, mindenesetre nyíltan beszélt, nem ködösített. Két Baumgarten-díjjal a háta mögött joga is volt hozzá.
Érdekesség még, hogy amikor Lao-ce Tao-te kingjének fordítását megkaptam tőle ajánlással, némi túlzással azt írta a dedikációban, hogy „Közel harminc esztendős barátsággal”. Pedig akkor ez a barátság még nem volt, nem is lehetett harmincéves. De az igazán mély barátságokban alighanem nincs is idő. Akkoriban Budapesten élt a Törökvész utcában, és ott adta nekem ezt a kötetet. Mindig a megértést és a szeretetet láttam ezekben a leveleiben is. Azt hiszem, ez érezhető ki belőlük. Megrótt ugyan nem egyszer, verseimet kritizálta, határozottan és nagyon tisztán megmondta, hogy mi a véleménye róluk. De ugyanakkor a jót is észrevette bennük. Azt sajnálom, hogy kimaradt azok közül az a levél, amiben az egyik kötetemről azt írta, hogy olyan, mintha valami kortárs angol vagy francia költő írta volna. Egy másik helyen meg azt mondja, hogy furcsa dolog, hogy egy vidéken élő ember úgy él és ír, mintha a fővárosban élne, a fővárosiak között viszont igen sokan provinciálisak. Voltak efféle vakmerő megállapításai másokkal kapcsolatban is. De mivel én szoros kapcsolatban voltam vele, mikor még nem voltam könyvtáros, már akkor is szinte naponta találkoztunk, velem jobbára szóban közölte a véleményét. Azt hiszem, nekem mindent elmondott, ami problémája volt, szexuális dolgoktól kezdve a különféle költői, családi, egyéb gondjait.
Ebben a levél-válogatásban, ami megjelent a Jelenkorban, mindjárt az elején csinálja Sanyi ezt a rímelési fogást „a hatalmas ravatal”-lal. Ezt én fölhasználtam sokkal később, nem is éppen rá gondolva, egy kis epigrammámban. Úgy rímeltettem, hogy a következő szó első betűje, és az előző szó utolsó betűje adta ki azt a rímet, amit a következő sorba tisztán beleírtam. Lehet, hogy tudat alatt ezt is az ő kezdeményezésére csináltam. Például a harmadik kötetemről, a Szabadulásról Rónay György írt egy kritikát a Válaszban, mégpedig meglehetősen negatívat. Összehozott Sanyival, és azt írta, hogy én őt próbálom utánozni, holott semmi értelme nincs annak, hogy egy más csillag nyomába szegődjünk, akármennyire fényes az a csillag. Weöres Sanyi válaszolt rá, ugyanott, és azt írta: „Nem tudom, ki tanult többet a másiktól, én (Weöres Sándor) tőle, vagy ő (Cs. Gy.) tőlem.” Úgyhogy mikor egyszer Pesten voltunk egy Jelenkor-esten, akkor Czine Mihály (nem tudom, mennyire ismered őt, hatalmas termetű ember) kissé mámoros állapotban, néhány pohár bor után átkarolt és fölemelt engem, ami neki nem esett nehezére, és azt mondta, hogy akiről Weöres Sándor ilyesmit ír, az megérdemli, hogy nagyon megbecsüljék. Igaz, mondott ő aztán mást is rám, mert az én családom ugyanarról a környékről való, ahonnan Czine, de arrafelé én nem jártam máig sem. Ezért egy másik alkalommal hűtlennek nevezett engem. Weöres Sanyival kapcsolatban mindenesetre így nyilatkozott akkor rólam.” (In: A város oldalában.)

5. Az első adósságom az 1913. június 22-én született Weöres Sándorra történő emlékezés kissé megkésett . Ennek tulajdonképpen az első része lehetne a fenti idézet.
Elsőként közlöm a Csorba Győző youtube csatornán Weöres A hársfa mind virágzik című versének feldolgozását a Kaláka együttestől.
Másik emlékezésem egy vers. Weöres nagy rajongója volt a szép nőknek és a bornak. A nők iránti rajongásának emléket állít A nő című verse (is).

Weöres Sándor: A NŐ

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

A kép forrása.

Végül harmadikként Csorba vidám-könnyed Weörest köszöntő versét mutatom be, az ifjúkori széptevőről.

Csokor
A hatvanéves Weöres Sándornak
                 III
(Dal)

Fönt a Mecsek oldalán
sétáltunk egy délután
te is lánnyal én is lánnyal
mekkorával? iskolással

Néztem egyszer körbe én
nincs leány és nincs legény
mintha az a sok bokor fa
testetek beszívta volna

Másnap tudtam meg: veled
majdnem lánykérés esett
vagy bajodra vagy javadra
nem hajoltak bájszavadra

Néhány versed őrzi csak –
Hol a könnyű lány-alak?
S te is nőttél közben égre
beleférsz-e még szívébe?

Isten nyugosztalja az immár lassan évszázad óta örök barátokat békében.

6. 1923-ban költözött Pozsonyból Pécsre a Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem. A Pécsi Tudományegyetem 2023-ban ünnepli ennek 100 éves évfordulóját. „A centenárium alkalmából filmsorozat mutatja be a történelmi hátteret, az elmúlt 100 év jeles vezetőit, tanárait, eseményeit, valamint azokat az innovatív, jövőbe mutató megoldásokat, amelyekkel az egyetem a 21. századi kihívásokra adekvát válaszokat tud kínálni.” (In: 100 1923-2023 a Múltból a jövő felé című PTE sorozat.) Nagy Imre professzor, társaságunk elnöke, három előadást is tartott ebben a sorozatban az egyetem tanárairól. Most ezeket ajánlom figyelmükbe.

Várkonyi Nándorról.
Weöres Sándorról.
Thienemann Tivadarról.

Köszönöm kitartó figyelmüket.

P. s. A Csorba versesfüzetről majd később.