1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Csorba mai verse a válogatásomból:

AMOR SANCTUS

                          I

Otrombán törsz rám, Istenem, dühödt-
vágyú férfi a gyönge lányra, ki
magánya sima csöndjében puha
álmokat dajkált a gyönyörű
szerelemről.
Szögleteid, én Istenem, zordon darabosságaid
húsomba vájni érezem;
oszlop és rúd a lábod és karod,
lépéseid döngenek bennem, mint lovakéi a hidon;
nincs mentség ellened,
szívemre állsz és kényszerítsz, hogy boldog dermedésben,
a rémület ferde mosolyával a számon
elédzuhanjak: tégy velem kedved szerint!

                             II

             Ruhád s ruhám lehull,
összeér a bőrünk, −
a kásás homályú
éjszakát heves
jajok hasogatják,
mint kardok a tengert.

                             III

Ó, te kegyetlen szerető, minek kínozol úgy meg?
Nem a mámor könnyű szédületét adod,
adod a tárt szem éles nézéseit,
melyektől forma, vonal összeomlik,
s a tárgyak belseje riadt csapásokkal kiszáll.

IV

Miért szeretsz, ha így szeretsz?
Ha elválasztol, lenyesel, kifordítsz
hozzámnőtt dolgaim közül.
Ó, háborúságot szitó,
féltékenyebb a földi szeretőknél,
meztelenül kellek neked,
a ruhám is te akarsz lenni,
te akarsz lenni minden dolgom;
− ha ruhám vagy, nem melegítesz,
ha dolgaim, ellenem lázadsz.
Miért szeretsz, ha így szeretsz?

V

Tudom, reggel fáradtan ébredek majd,
porcikáim sajgása izmos
öleléseidről beszél.
De lassabban dobogó szivemet
mint a láz-kiütés,
forró hála nyomai lepik be.

Összegyűjtött versek. Bp. : Magvető, 1978. A költő megjelölése szerint 1947-1958 között keletkezett vers. Önálló kötetben nem jelent meg, az Összegyűjtött versekben a költő a Szó ünnepe c. kötet versei közé sorolta.)

Nem elemezném a verset. Csak a gyökerekre utalnék a jobb megértés érdekében, ezért megragadom az alkalmat arra, hogy bemutassak egy ritka könyvet az OSZK gyűjteményéből. Ritka, mert a megszületése óta egyre modernebbé váló évtizedekben (jelentsen bármit ez a mindent összemosó, elfedő „modern” kifejezés) egyre kevesebb szó esik a Szent Szeretetről. Erről a himnikus műfajról, a középkori himnuszokról, az Amor Sancusról itt olvashat, aki érdeklődik a téma iránt. Babits Mihály, a poeta doctus fordításkötete és annak a költő által írt előszava minden lényegeset elmond/bemutat erről a költészeti formáról, s talán érthetővé teszi ezt a Csorba-féle „profanizálást”.

4. A magyar történelem gazdag évfordulókban, hiszen gazdag jeles eseményekben, nagy emberekben, amelyekről/akikről mindig meg lehet/érdemes, kell/ emlékezni.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy teljes erővel zajlik a Petőfi év, de itt van nekünk mindjárt Kölcsey és Madách is.

Kölcsey Ferencről, a Himnusz születésnapjáról, amelyik nap a magyar kultúra napja lett, 1823. január 22-ről – szintén bicentenárium! – máris emlékezhetünk Petőfi mellett. Csak be kell ütni a google- keresőbe a Kölcsey vagy a Himnusz szavakat, találatok garmadáját kapjuk. Mivel nagyon érdekes kérdéseket feszeget, most egyet idézek ide közülük, linkkel megjelölve. (Még akkor is, ha nehányan (sokan?) megbotránkoznak a szerző nevét olvasva.)

Egy különös vállalkozás volt a a Himnusz képregényesítése.

Idézek két Csorba oldalt is. amelyeken Kölcseyre emlékeztet Csorba. Az egyik és a másik. Mindkettő Kölcseynek ajánlott Csorba-vers.
És itt van egy fontos történet, egy későbbi kor két nagyságáról és néhány nímandjáról.
„A II. világháborút követően a magyar címert „szovjetesítették”, a Himnuszunknak viszont nem tudtak ártani, bár megpróbálták. Révai József és Rákosi Mátyás tervbe vette, hogy Illyés Gyulával új himnusz-szöveget írat, és azt Kodály Zoltánnal megzenésítteti, ám nem sikerült átverniük ezt az akaratukat. Illyés nem vállalta, a kommunista rendszer által respektált Kodály pedig egy születésnapi fogadáson, amikor Révai unszolta, hogy írjon új himnuszt, állítólag csak ennyit mondott: „Minek, jó a régi!”. Hogy miért hagyták annyiban ezt a szembeszegülést, nem tudni, minden esetre maradt a „régi” Himnusz. Igaz az 50-es évek első felében csupán hangszeresen, szöveg nélkül hangozhatott el.”

Azt gondolom én is, azt tanítja nekünk Kodály és Illyés is, addig jó nekünk, magyaroknak, amíg a Himnuszunkat senkiháziak nem kifogásolhatják és nem „modernizálhatják”.

In: Wikipédia.

És itt van egy programajánló  kultúra napjára, amely nem csak a kultúra napjára szól.

5. Madách Imre, a nagy drámaíró, kicsit árnyékba került a nagy költők mellett, pedig neki is évfordulója van: 1823. január 20-án született. Tehát az ő évfordulója is kétszáz éves. Térd- és főhajtást érdemel e nemes lélek és nagy művész, én is most így tisztelgek előtte. Hogy emlékezvén rá érdemeit legalább vázlatosan áttekinthessük, ajánlom a wikipédia jól szerkesztett Madách-szócikkét. És lehet, szentségtörés, de mivel a nagy műveit jól ismerjük, különösképpen az Ember tragédiáját, én most életművéből egy kevésbé ismert írást ajánlanék: „A nőről, különösen esztétikai szempontból. Székfoglaló értekezés az Akadémián”. Előre figyelmeztetek mindenkit: feministáknak és gender-hívőknek nem ajánlott, mert ilyeneket olvashatunk benne:

„Az emberiségnek nagy osztályozása a két nem szerint sokkal mélyebben hat az ember akár fizikai, akár erkölcsi lényébe, mint azt valami oly értelmes lény sejthetné, ki földi kötelékeink s nemi viszonyainktól távol, azok ismeretéhez akár rideg okoskodás, akár az élő természet egyéb tüneményeiből vont indukció útján akarna jutni. A nő nem egyszerűen csak ember, ki egyszersmind esetlegesen nőnemű is, mint azt a rideg logika diktálja, de utolsó ízéig egy sajátságos valami – specifice nő.”

És a végső tőrdöfés a feministáknak:

„A nő korán fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut; könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz híjával az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedik. Ő mindig csak szenvedő, sohasem a beható elemet képviseli, s innen, míg a dilettantizmus legkedvesebb kontingensét szolgáltatja, soha a művészetet és a tudományt lényegesen előre nem vitte. E cáfolhatatlan tényt nem tulajdoníthatjuk ellenkező irányú nevelésnek. Azon férfiaknak legnagyobb része, kiket a géniusz megszállt, szintén a legellenkezőbb irányú utakról törtek hivatásuk felé – és győztek, mert a szellem erősebb minden földi akadálynál.”

Legyen elég is ennyi, nem deheroizálni akartam Madáchot, csak bemutatni egy pillanatra a jövőbe látó nagy gondolkodó korhoz kötött gondolatait is. Melyeknek, lássuk be, azért mégiscsak van valamiféle üzenete a mának is. Ha más nem ez: „A nő nem egyszerűen csak ember, ki egyszersmind esetlegesen nőnemű is, mint azt a rideg logika diktálja, de utolsó ízéig egy sajátságos valami – specifice nő.” 😉 Ki tagadhatná ezt?

De maradjunk komolyak, egy kép az emlékezés lezárásához.

Zichy Mihály egy illusztrációja az Ember tragédiájához és Madách Imre. In: Wikipédia.

6. Végül egy szomorú évfordulóról itt (is) olvashatnak: 1989 január 22-én meghalt Weöres Sándor író, költő, műfordító, irodalomtudós… és rövid ideig Pécsett könyvtáros… Ha valakiről, akkor róla nagyon sokat olvashatnak a Csorba honlapon, hiszem Csorba szívbéli barátja volt. A költő halálhírére Csorba a versesfüzetében egyoldalnyi bejegyzést állított össze. Ezt itt mutattam be. Isten nyugosztalja ezt a csuda-embert, akit egyszer így hallottam emlegetni (sajnos, már nem tudom ki volt az „emlegető”) a vörös sanyimanóka. És tényleg illik rá, azt hiszem…  

Egy híres pécsi „társaság”: Harcos (Harczos) Ottó, Blaskovich Hanna, Csorba Győző és Weöres Sándor a Dzsámi (Pécs-Belvárosi templom) előtti emlékfalnál.

Van félretéve még pár bejegyzésre való anyagom, egyelőre úgy is maradnak. Szeretném ezt a blogot minél előbb elküldeni, még az emlékezés napján.

Köszönöm figyelmüket.