1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Csorba mai verse a válogatásomból:

Milyen különös! Éppen az előző blogban szóba került a mai versem is, amelyet pár napja Albert Zsuzsának köszönhetően hallhattunk.

ÁLLAPOT-RAJZ                                     Gáti József előadásában

Rárakódik az esőre a sár
Mindenki megkapja amire vár
Hol így hol úgy fut a perc fut a nap
az idő kergült eb: önfarkába harap

Föladtam: tegyen úgy ki-ki ahogy éppen akar
Néző vagyok az lettem nyilvántartó hivatal
Szemem nem dirigál többé csak konstatál
ami történik benne rétegeződve áll

Innét azután leereszkedik
a gyülemlő rétegek sora lényem legmélyeig
s látna csodát aki rátekintene
akinek még érzékeny ilyenre a szeme

Befagyott öbölben zátonyra futott
félig-süllyedt hajóroncsot látna az ott
jegeces kanalat bögrét vázát még talán
virágokat is egy kidőlt váza falán

és még ezer apróságot nagyságot: kócos kis fejeket
ravatalokat satöbbit egyszóval: életet −
Bennem mélyen ahogyan egyszer én
makacsul-szerző-rabló korom idején

Azóta soha úgy . . . Elaludt a hevem
nem én teszek a dolgok történnek csak velem
fejemen belül a töviskorona
befele hull a vérem csöndben hull kint semmi nyoma

(Szemközt vele. – Bp. : Magvető, 1991. – p. 15.) 

Szerintem Csorba egyik legnagyobb verse. Egy szomorú emlék jut eszembe róla: én vittem Csorba Győző halálhírét a Jelenkor szerkesztőségébe. Többen voltak bent éppen. Pákolitz Istvánra, a jó öreg PáPistára pontosan emlékszem. Fotelben pihent, szeme elhomályosodott, amikor fölfogta a megmásíthatatlant, s elkezdte mondani az utolsó sorokat: „fejemen belül a töviskorona / befele hull a vérem csöndben hull kint semmi nyoma”

Az 1991-ben írtak már a költő 1995-ös halálának hírnökei:

„Föladtam: tegyen úgy ki-ki ahogy éppen akar
Néző vagyok az lettem nyilvántartó hivatal
Szemem nem dirigál többé csak konstatál
ami történik benne rétegeződve áll”

Kedves verseit sokáig pontosan idézte. Sokszor mondott Petőfi, Arany, József Attila verseket. Szomorú és mérges is volt egyben, ha utolsó két évében egy-egy sor elfelejtett, s az unokákkal kerestette ki azokat a kötetekből, melyek mellette voltak asztalon, polcokon. A Puszta télen is a kedvencei közé tartozott, ebben nem bicsaklott az emlékezete. De Petőfire még visszatérek… Utolsó fél évében aztán már nem sokat beszélt, csak hallgatott amikor mellette voltunk és szomorúan nézett.

Mekkora igazság van ezekben a szavakban:

„Azóta soha úgy . . . Elaludt a hevem
nem én teszek a dolgok történnek csak velem”

Kevesen fogalmazták meg ilyen tömören, világosan, pontosan … és szépen az öregség lényegét…

4. A Zsolnay emlékekkel kapcsolatban kaptam két e-mailt kedves ausztriai magyar ismerősömtől, Radics Évától, kiről már sokat írtam ezeken az oldalakon. Sokat levelez, sok emberrel, ezért mindig lényegretörően, röviden ír. Az első e-mailban így:

„Érdekesség:
Máriafalva /Mariasdorf, Bgld/
A színes majolika főoltár, az apostolfejekkel díszített szószék és a keresztelőmedence a pécsi Zsolnay kerámiagyárban készült. Nem sikerül befűznöm képeket. Ld: gugli.”

Mire én ezt válaszoltam, hasonló tömörséggel: „Ok. Nagyon köszönöm. Guglizom. Istenem, szép magyar nyelv…”

Erre jött a második e-mail, egy képpel: „Oltár, s pici látszik a szószékből. Mind Zsolnay. Az egész templom egy csoda. A mi kis „notrdámunk”. Tőlem cca. 10 km-re. A Roth Miksa ablakokon magyar feliratok. Csak magyar nincs a környéken.”

Most itt is megköszönöm a figyelemfelhívást és bemutatom a mégis „megguglizott” (magyarok Istene, segíts!) képet:

Máriafalváról azaz Mariasdorfról itt olvashatnak. Mondhatják akárhogyan a nevét, Máriafalva temploma, hála Zsolnaynak, Róth Miksának és a magyar feliratoknak, most már magyar marad, amíg le nem rombolják. Akkor is, ha Fényes Elek ezt írja róla: Mariasdrof, német falu, Vas vármegyében: 158 kath., 292 evang. lak., kath. paroch. szentegyházzal. Hegyes határ. Hegyeiben kőszén találtatik. A borostyánkői uradalomhoz tartozik. Ut. posta Kőszeg.”  (In wikipédia.) És akkor is magyar (vagy éppen ezért), ha Vas Vármegye monográfiája ezt írja róla: „Máriafalva, 68 házzal és 489 németajkú r. kath., ág. ev. és ev. ref. lakossal. Postája Felső-Eőr, távírója Tarcsa. Szép gótikus kath. temploma 1469-ben épűlt; Steindl Imre tanár restaurálta. A XVI. század elején az evangélikusok és katholikusok felváltva használták. Műtörténeti szempontból a templom elsőrendű emlékeink közé tartozik. A pécsi Zsolnay-gyár készítette uj majolika fő-oltár a magyar műiparnak valóságos remeke. A község határában barnaszénbánya van.” A wikipédián több kép is található a templomról és környezetéről.  Tarcsa egyébként Tarcsafürdő „leánykori” neve, s nem mellesleg Radics Éva is ott él.

5. Petőfi évforduló van. Csorba egyik kedves költője Petőfi volt, nem hagyhatom ki, amikor az évforduló szóba kerül. Bertók László Csorba-bibliográfiája ezeket a tételeket ismeri Petőfivel kapcsolatban:

„730. „… soká, örökkön él.” Följegyzések a 150 éves Petőfiről. = Könyvtáros. 1972. 12. 699-707.
731. Petőfi Sándor helye a mai szellemi életben. = Irodalomtörténet. 1973. 1. 41-43.
732. Két szem. Petőfinek. [Vers.] = Jelenkor. 1973. 1. 23. = Cs. Gy.: Anabázis. Bp. 1974, Magvető. 33-34. = Cs. Gy.: Összegyűjtött versek. 1978, Magvető. 505-506.
733. 1973. Január. [Vers.] = Jelenkor. 1973. 4. 309. = Cs. Gy.: Anabázis. Bp. 1974, Magvető. 35. = Cs. Gy.: Összegyűjtött versek. Bp. 1978, Magvető. 506-507. = Cs. Gy.: Válogatott versek 1945-1975. Bp. 1979, Magvető – Szépirod. Kiadó. 267-268.”

A Puszta télen-t ide is megidézem. Csorba szerint a leíró költészet egyik gyöngyszeme. Tanultunk róla, többször is olvastam, de igazán akkor jöttem rá értékeire, amikor Csorbát hallgattam. Amikor a „Leveles dohányát…” kezdetű versszakot mondta, még a szeme is elhomályosult.

A PUSZTA, TÉLEN

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.

Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.

Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló…
Háta mögött farkas, feje fölött holló.

Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.

Pest, 1848. január

In: Verstár.

Várkonyi Nándorról és Csorba könyvtárában lévő köteteiről – köztük a Petőfi arca című ritkaságról – itt írtam a honlapon.

A Petőfi arca című Várkonyi Nándor kötet borítója: és ajánlása Csorbának:

Egy másik kedves Petőfi könyv Csorba könyvtárából:

Leírás a kéziratos katalógusból: Petőfi Sándor: Szerelem gyötrelme : Cyklus egy szőke hölgyhöz / írta Petőfi. – Hasonmás, bibliofil kiadás. – Bp. : Pantheon Irodalmi Intézet Rt., 1923. – 24 p., 1 tl. ; 18 cm. – Fűzött. – Az eredeti, 1844-es kiadás terve meghiúsult, mikor kiderült, hogy a költő szerelmének tárgya, a Nemzeti Színházban többször látott hölgy Dessewffy Matild grófkisasszony. A kis kötetet végül 1923-ban a Pantheon Irodalmi Intézet és a Petőfi Társaság adta ki 500 számozott példányban. A leírt kötetben nincs számozás. – A szennycímlap előtt egész oldalas kép: A Nemzeti Színház 1844-ben. – Jó állapotban. – Proveniencia ismeretlen. – Magyar költő, vers.

A költő könyvtárban megvan Várkonyi Nándor Petőfiről írt dokumentumkötete is.

Várkonyi Nándor: Az üstökös csóvája : Dokumentumok Petőfiről. – Pécs : Dunántúli Magvető, 1957. – 259 p., 32 t. : ill. ; 21 cm – Kötött. – Jó állapotban, kissé sárgult lapok, a borító, melyen Petőfi 1847-ben felvett és 1955-ben megújított daguerrotipiája látszik, ép. – Proveniencia ismeretlen.
(Leírás a Csorba Győző könyvtára című kéziratban levő katalógusomból.)

De adjuk át a szót Csorbának: sokszor írt Petőfiről. S mindig olyan gondolatokat osztott meg az olvasóval, amelyek közelebb, s közelebb visznek Petőfihez.

A költő a Petőfi ma című elemzését így zárja a Könyvtárosnak készült írásában:

„150 esztendővel ezelőtt Petőfi még nem volt. Ma el sem tudjuk képzelni nélküle költészetünket, de még nemzeti életünket is alig. Tulajdonképpen valahogy közösségi értékeink szinonimájává lett a neve s a költő-fogalom szinonimájává is. Bizonyára kevés nemzet van, amelyiknek tagjai a váratlanul nekik szegzett felszólításra: „Mondjanak egy költőt!”, olyan egyöntetűséggel vágnának rá egy nevet, mint mi a Petőfiét. Idegenben Petőfi neve többnyire kulcs. Kétfelé: hozzánk is, más nemzetekhez is.
Alig 26 évesen halt meg, ifjan, nagyon ifjan, igen távol a „férfikor nyarától”. Különös módon mégis öregedő napjaim visznek hozzá egyre közelebb. Ki tudja, miért? Talán a fiatalság türelmetlen önérvényesítése volt az akadály közöttünk. Talán az alázat hiányzott belőlem? Voltaképpen mindegy. Most egyre boldogabban érzem: jó, hogy Petőfi élt, jó, hogy költészetét ránk hagyta, jó, hogy társunkká tehetjük kedvünk szerint.
Nekem okvetlenül életem egyik nagy ajándéka. Szeretném megosztani mindenkivel.”

Egy másik megközelítés ugyanebből az írásból:

„Ha a költészetben külön időszámítás lenne, akkor ez nálunk bizonyára valahogyan így szólna: Petőfi előtt vagy Petőfi után az ennyiedik, annyiadik évben.
Működésének rövid, de szikrázóan tüneményes évtizede (bőven számítva) költészetünkben tenyérnyi helyet se hagyott változatlanul.
A zseni örök csodája, hogy mindenféle logika: történelmi, pszichológiai, genetikai, szociológiai s egyéb tanácstalanná válik vele szemben. Megkísérli ugyan a magyarázatot makacs reménykedéssel, de valahol okvetlenül megakad. Mert a boldogan fölfedezett vagy fölfedezni vélt igazságok mellé odaszegődik jó esetben a kétely, máskor a zavar tétovasága vagy a tehetetlenség kínja a szó erőtlensége miatt.
Ezért kimeríthetetlen a zseni, ezért kimeríthetetlen Petőfi is, noha írások serege született már róla, s születik még majd sokszorosan ennyi.
Jómagam is idestova egy életet töltök vele: olvasásával, fürkészésével. Ocsúdó éveim első költője, s azóta is kísérőm. Ezek az ocsúdó évek pedig életemnek igazán első éveit, már a negyedik, ötödik évet jelentették. Petőfi-verseket tanultam először a felnőttektől, Petőfi-verseket olvastam először és még sokáig utána, mikor már megismertem a betűket.” (In: „… soká örökkön él…” Följegyzések a 150 éves Petőfiről. Könyvtáros, 1972. 12. sz. 699–707. p. )

Ha megértjük és elfogadjuk Csorba elemzéseit, akkor a magunk számára is kijelöltük Petőfi helyét a magyar költészetben.

Alább Csorba Két szem című, Petőfi évfordulón írt versét idézem meg:

Két szem
Petőfinek

Szorzok és ámulok: a meglevőket
kétszerezem és háromszorozom:
izgató mássággal, szilárd
azonossággal sorakoznak,
egy magasság ringatja ezer arcukat.

De mert enélkül is mindent adott
s mert az idő – tenger a sziklát –
gömbölyűvé csiszolta életét:
hamis filozófia, valódi kényelem
„Rendben van” – mondatja velünk.

Ám a nem-élt évek nyugtalanok,
hontalan viharként bolyonganak,
s néhány villámot be-bevágnak
a csipkefüggönyös ablakokon,
„Nincs rendben!” – zeng a mennydörgés utánuk.

Az ilyen kozmikus tragédiáról
nem szabad abbahagyni a vitát,
az ilyen kozmikus tragédiát
kompromittálni kell, gyalázatosnak,
törvénytelennek nyilvánítani.

Két szem kötelez: lézersugarú,
röntgen-erejű, hatalmas szemek;
ne próbáljuk bezárni, eltakarni,
utat, életet jelölők, simogatók
vagy tőrként gyilkolók, sebet verők.

Két szem: vigyázzunk, hogy ne árnyasodjék,
ne foltosodjék, ne zavarja düh,
kérjünk tanácsot tőle, amikor
valamit tenni készülünk,
igazodjunk villanásaihoz.

Az árvaság innét elűzetett:
örök apánk ez a százötvenéves
félig-kamasz, fehér-szakállas aggok is
gyermekként ülhetünk lába elé,
csak a család mellett tartsunk ki híven.

Fontos, megfogadni való tanács minden időkre, ezért megismétlem:

Két szem: vigyázzunk, hogy ne árnyasodjék,
ne foltosodjék, ne zavarja düh,
kérjünk tanácsot tőle, amikor
valamit tenni készülünk,
igazodjunk villanásaihoz.

Végül egy hír: megnyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum Költő lenni vagy nem lenni című kiállítása Petőfi születésének 200. évfordulójára, vagy régiesen bicentenáriumára.

Petőfire és Kölcseyre (ld. Magyar Kultúra Napja) még visszatérek!

Köszönöm kitartó figyelmüket.