Legjobb gyógyír a vers. Ma nem volt alkalmas az idő semmire, meg is fáztam (tudom, ez nem panaszfal, bocsánat), hát elkezdtem verseket olvasni. Ettől (?) estére jobban lettem, a focimeccs is végre élvezhető volt délután, összeállítottam és most fölteszek egy blogot. Remélem, nem bánják…

1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Csorba mai verse a válogatásomból:

AGGÓDÁS

Félve bocsátlak el, hogy fél napig
ne lássalak. Máskor nyugodtan
néztem igyekvő, boldog lábaid,
s figyeltem, amint lépted fogyva koppan.

A szeles égben álnokság lakik,
madár helyett gép szálldos ottan,
fene sárkányok úszkálnak a híg
vizek mélyén az átlátszó habokban.

Minden búcsúnkban egy kicsit temetlek,
kicsit mindig sírok partjára csetlek,
(valóság lett e szürke frázis).

Mindig kissé az őr-emlékezetnek
adom búcsú-pillantását szemednek.
– Ó, lesz-e új találkozás is?

1944

(Összegyűjtött versek. – Bp. : Magvető, 1978. – p. 107.)

Az 1944-ben írt vers nem jelent meg az 1947-ben kiadott Szabadulás című kötetben (Pécs : Batsányi Társaság, itt részletesen ismertetem), csak később, az Összegyűjtött versekbe (Bp. : Magvető, 1978, részletes ismertetése itt) válogatta be a költő. A későbbi megjelenés (1947-1978) magyarázata nyilván a pénz- és papírhiány miatt szükségszerűvé vált 1947-es szigorú válogatás volt. Az érzékeny lelkületű, fiatal, éppen a világégés utolsó előtti évében megházasodott Csorba vallomását „Kicsikéjéhez” a friss szerelem mellett a háború által okozott felfokozott félelem is ihleti. Csorba (sokszor fojtogató szeretettel,l gondoskodással) imádott szeretteit mindig félt elengedni maga mellől. Az elszakadás (akár rövid időre is) mindig megviselte. Legnagyobb vesztesége Zsófia lányának Németországba költözése volt, de mindig megtalálta a módját, hogy lányait és unokáit maga köré gyűjtse. Christian unokáját, ki Németországban született és nőtt fel, mindig örömmel és ajándékokkal várta haza és sokat beszélgetett vele, tanítgatta magyarul. Szerencsére a beszélgetéseit több esetben magnóra vette, ezek közül mutatok be most egyet: ismerjék meg a családszerető Csorba „hétköznapjait”, amikor nem versben beszél érzelmeiről, érzéseiről, hanem a „való életben” mutatja meg azokat.

Csorba és Kicsikéje 1947 körül.

4. Nem tudok elmenni egy halálhír mellett. Galsai Pongrác, a szeretett Gráci fia, az apja nyomdokába lépő tehetséges Dániel fiatalon meghalt, temetése december 1-én volt. Tárcáit, „való világunk” politikusi és egyéb tévelygéseiről írt rövid vitriolos írásait reggelente elolvastam az interneten. Tehetséges, tiszta szívű fiatal író volt. Most már valahol magasan fölöttünk édesapjával közösen nevetik ki gyarlóságainkat. Csorba Galsai Pongrác után írta ezt a verset, én most fiának címzem. Itt alább is bemutatom:

G. P. után

Mert most már biztosan tudod:
mire jutunk – Találj ki valamit
segíts – nyilván tisztulna itt
a folyton mardosó titok

Csak egy silány olcsó jelet
Ha nem hagynák járj túl az őr eszén
igérted nekem s neked én
mikor még töprengtünk veled

Ha vagy még ám de nincs erőd
mert egyetlen pöccintés visszalök
és impotenciád örök
fordulj az Úrhoz s kérd meg őt

Zavarjon ő meg legbelül
rendíthetetlen hittel – nem muszáj
hogy elcsituljon ami fáj
s vegyen ki poklaim közül

S ha semmi nincs: se Úr se te
hát mi marad? szám lebiggyesztenem
s nevetnem cifra vesztemen
leköpnöm szép hitem vele

(Megjelent a Hátrahagyott versekben, Pécs : Pro Pannonia, 2000. Olvassák el a vershez írt jegyzetet!)

„Mert most már biztosan tudod: / mire jutunk –  Találj ki valamit / segíts – nyilván tisztulna itt / a folyton mardosó titok” – kéri a költő Galsaitól. Én is azt gondolom, nyilván tisztulna itt a folyton mardosó titok, ha a két Galsai, most már közösen, küldene valami jelet, ám nem biztos, hogy mi örömmel fogadnánk azt. Ezért talán jobb fatalista módon várni a jövőt, mert hiszen saját akaratunkkal úgysem tudnánk befolyásolni azt. Akkor meg minek ismerni? (Te fatalista vagy? – kérdezte tőlem egyszer Csorba valamilyen megjegyzésem után. Igen, mondtam akkor és mondom most is: Isten kezében vagyunk mindnyájan.) És akkor már ideidézném Juhász Gyulát, ki olyan gyönyörűen írt erről: Isten kezében.

Bár nem tudom, ez az édesapjához hasonló bohém fiatalember hogyan fogadja, azért gyertya mellett egy katolikus énekkel búcsúzom tőle. Isten nyugosztalja békében.

Ezen a szomorú esős napon is köszönöm figyelmüket.