126. Csorba blog. Dedikált könyvek és Ancika 3

Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.

A mai  Csorba vers: Stációk. József Attilának  (Megjelent Simeon tűnődése című kötetben, a Magvető kiadásában, 1983-ban. Itt írtam róla.) A vers a linkről meghallgatható a költő előadásában is. (A vers a Petőfi Irodalmi Múzeum Csorba-oldalán hibásan jelent meg, egyelőre csak az általam jelzett linkről olvasható a teljes szöveg.)  Csorba egyik legkedvesebb költője József Attila volt. Halála után valószínű ő írta az első sirató verset róla Egy halott költőhöz. József Attila emlékének címmel. Hogy megértsük Csorba vonzódását József Attilához, hosszabban idézek A város oldalában című beszélgetőskötetből. (A kérdező Csuhai István.)

“A Mozdulatlanságban van egy olyan vers, ami József Attila haláláról szól. Azt hiszem, ez az első versek egyike volt, ami megjelent József Attila halála után. A költő december 3-án feküdt a vonat alá, és az én kötetem a következő év legelején jelent meg. De ezt a verset még 1937 decemberében megírtam. Lehet, hogy valaki más is írt búcsúverset a költőről, mindenesetre én az elsők között voltam. József Attilát már akkor nagyon szerettem. Azt hiszem, hogy idetartozik az is, hogy hogyan álltam a költőkkel. Akkor, tulajdonképpen nem sokkal a háború után, az Ady-kérdés még nem volt tisztázva. Emlékszel Kosztolányi pamfletjére…
CSI: – Igen, 1929-ben, A Tollban.
CSGY: – A jezsuiták úgy voltak Adyval, hogy nekik nem volt jó, mert „istentelen”, „vallástalan”, „hazátlan” és a többi. Úgyhogy mi nem tanultunk szinte semmit hivatalosan Adyról. Én viszont már ötödikes koromban agyonolvastam Adyt, mert nővéremnek, aki Dunaszekcső-szigeten lakott, volt egy Adyja, egy Ady összese. És én akkor, ötödikes-hatodikos koromban nyári vakációmban éjjel-nappal Adyt olvastam. Kevés olyan verse van az ismertebbek között, amiből legalább egy-egy sort ne tudnék még most is. Utána elcsábított Adytól József Attila. Nem tudtam én akkor megfogalmazni az okát, de talán egy kicsit szecessziósnak, kicsit pozőrnek éreztem már Adyt József Attila nagyon nyílt, nagyon őszinte versbeszéde mellett. De később visszakanyarodtam én azért Adyhoz is, persze a régi szerelmeimhez hűséges maradtam. Például Petőfihez. Őt soha nem tagadtam meg egy fél napig sem, és vallom ma is, hogy óriási nagy költő volt. Volt egy idő, amikor a fiatalok, a veled körülbelül egykorúak leszólták, elavultnak tartották. Egyszer a rádióban költészetről beszélgetve, megkérdeztek néhány fiatalt. „Hát Petőfi?” „Őt már nem nagyon lehet olvasni” – pedig óriási nagy költő; és modern költő ugyanakkor. Olyan verseket is írt, amiket csak jóval későbben kezdtek írni. És persze Arany Jánost is nagyon-nagyon szerettem. Ő különös figura volt az életemben. Tulajdonképpen, mikor író-olvasó találkozókon megkérdeztek, hogy melyik költőt szeretem a legjobban, Arany Jánost szinte soha nem említettem. De ha én verset akarok olvasni, mindig Arany Jánost szedem elő. Az ágyam fejénél láthatsz egy sor verseskötetet, és Arany János kötete fordul szinte önkéntelenül is a kezembe. Ő az én vastartalékom. Ha már minden elveszett, Arany János még mindig velem van. Petőfit talán később értettem meg igazán, Petőfi nagyságát. Mert én akkor még nem tudtam, hogy a „Befordultam a konyhára, rágyújtottam a pipára”, hogy ez is milyen nagy vers. Az egyszerűsége miatt. Érdekes, ezt később megfigyeltem, ha az ember Petőfi utáni prózát, magyar prózát, nem szépprózát, hanem akármilyen hivatalos papírt olvas, az sokkal régibbnek látszik, mint Petőfi nyelve. Petőfi úgy megújította a magyar nyelvet, hogy a Petőfi-szöveg, azt hiszem, csak valamikor ennek a századnak az első évtizedeiben lett nagyjából a hivatalok nyelve. Először az első lírai verseit szerettem, mert hangulatilag ezek voltak közel hozzám. De nem ezek voltak az igazi nagy versei. „…Szőke asszony, szőke asszony…” hogy is van, „fejér hattyú, fejér hattyú!”. Olyan modern hangvételű versei vannak, hogy az ember elcsodálkozik, hogyan is lehetséges ez. Ezt akkor, mondom, nem vettem észre, csak a szívem vette észre, az agyam még nem. Ezek maradtak aztán állandó társaim.
József Attilával úgy voltam, hogy mikor őt, az ő verseit megismertem, akkor egy időre Ady háttérbe szorult, és kicsit meghűlt a kapcsolat közöttünk. De később láttam, hogy óriási nagy költő volt Ady is. Csak a szecesszió és az enyhe pozőrség benne… Ez néha még most is bánt, most is észreveszem.
CSI: – Maradjunk még egy pillanatra József Attilánál. Harminchét-harmincnyolc fordulóján te, Győző bácsi, végül is egy húszegynéhányéves jogászhallgató voltál; hogyan ismerted meg József Attilát? Azért érdekel ez, mert József Attila akkor nem tartozott bele abba a körbe, amit az átlagember ismerhetett; egy kortárs, egy mai költő volt, tehát a kötetei sem feltétlenül álltak ott a családi könyvtárban, mint ahogy egy Petőfi-kötetnek feltétlenül ott volt a helye.
CSGY: – Én, amikor túl voltam az Ady-fertőzésen – ezt jó értelemben mondom –, akkor persze, olvastam Babitsot, Kosztolányit és másokat. Közben megkaptam valahonnan, most már nem tudom, hogy honnan, József Attila egy kötetét. Amikor elkezdtem olvasni, úgy éreztem, hogy ezt nekem, illetve helyettem írta a költő. Utána minden József Attilát, amihez hozzájutottam, elolvastam. Úgy emlékszem, hogy egyszer a rádióban is hallottam őt. Nagyon-nagyon megragadott. Nézd, Kosztolányiban is, Babitsban is, Adyban is a maguk módján volt némileg olyan tulajdonság, ami egy kicsit póznak, vagy színjátéknak vagy minek látszott. József Attilában nem találtam semmi ilyet. Benne éreztem a legnagyobb tisztaságot. Azért mondom sok költőnek most is, hogy nem szabad egyetlen olyan verset se megírni, ami valahogyan nincsen kész. Láttad, ráírom sokszor azokra a kéziratokra, amiket odaadtok, hogy meg kell csinálni a verset. Mindegyik költőnél, akiket az előbb említettem, láttam olyat, hogy itt-ott például egy kicsit elhagyta magát: beletoldott valamit a versbe, mert kellett neki egy szótag, vagy rövidített, mert a ritmus úgy kívánta. József Attilának egyetlen versében sem találtam hasonlót. Még rövidebb szösszeneteiben sem. Mondom, akkor voltam én abban a korban, hogy ezekből sok minden megfogott.”
Remélem, a fentieket olvasva jobban megérthető lesz Csorba ajánlott József Attila verse.

Folytatom “Ancika sorozatomat”, ezúttal Csorba és Margitka közös képei közül válogattam. A PowerPoint album itt megtekinthető.

A Csorbának dedikált köteteket alább ismertetem, a szerzők nevének betűrendjében.

Elsőként egy olyan könyv két példányát ismertetem, amelyet nem Csorbának dedikáltak, de mégis az ő könyvei között találtam és szorosan kapcsolódik Csorbához. A leíráshoz adott magyarázatból kiderül, miért került a könyv Csorba könyvtárba. Csorba nagyon szerette a dedikációt író Ciprián papot, aki életének utolsó keserves heteit Csorbáék házában töltötte, Margitka gondos, ápoló kezei között. Itt jegyzem meg, hogy Ciprián a szerzetből rengeteg levelet küldött édesanyjának és nővérének. Ezek a hagyatékban megvannak és kutató részére is értékesek lehetnek az 1940-es évek elejének történéseiről és a ciszter szerzet feloszlatásáról. A kötet másik példánya a pap könyvtárából kerülhetett Csorbához.

Blazovich Jákó: A csend mélységeiből. – Bp. : Korda Rt., 1935. – 157 p. ; 20 cm. – Fűzött. – Jó állapotban. – A védőlap verzóján ajánlás: „+! Nővéremnek… Isten csendes vizeinek mélységére szállásom emlékére hűséges testvéri szeretettel 1946. Húsvétján.”. – A könyvet Velényi János Ciprián ajánlotta nővérének, Csorba Győzőné Velényi Margitnak, a zirci ciszterci rendbe történt belépése alkalmából.

Blazovich Jákó: A csend mélységeiből. – Bp. : Korda Rt., 1935. – 157 p. ; 20 cm. – Fűzött. – Jó állapotban. – Proveniencia ismeretlen, valószínűleg Velényi János Ciprián könyvtárából.

A kiváló szerzőről itt olvashatnak.
BLAZOVICH JÁKÓ FÜLÖP (1886-1952) bencés paptanár, Habsburg Ottó nevelője aláírt fényképe.      
A szerzőről itt is olvashatnak. “[Habsburg] Ottót olyan meghatározó XX. századi tudós szerzetesek készítették fel az 1930-as magyar nyelvű érettségire, mint Blazovich Jákó, Bánhegyi Jób és Vlasits Róbert. Az ő személyes levelezéseik betekintést engednek a IV. Károly 1922-es halála után árván maradt család hétköznapjaiba is. A levéltári anyagot áttekintve kiderült, hogy Lónyay Elemér és felesége, Rudolf trónörökös özvegye, Stefánia hercegné Pannonhalmán őrzött hagyatéka szintén egyedi információkat és képanyagot tartogat névadónk élettörténetével kapcsolatban.”

Következik egy érdekes ajánlás, látszólag nem szerzői sorrendben, hiszen az ajánló Lator László.

Blok, Aleksandr: Alekszandr Blok válogatott versei / válogatta és fordította, az előszót és a jegyzeteket írta Lator László. – Bp. : Kozmosz Könyvek, 1976. – 176 p. ; 18 cm. – (A világirodalom gyöngyszemei). – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőéknek, talán eléggé soha ki nem mutatott, de nagyon régi szeretettel Lator Laci 1980. szept. 4.” – ISBN 963 211 126 5 kötött.

Mint a dedikáció szövegéből is láthatjuk, Lator nagyon szerette Csorbát, ezért is ajánlotta neki az általa válogatott és fordított Blok kötetet. Lator Lászlóról majd akkor írok bővebben, amikor a betűrendben hozzá érek. (Ha eljutok odáig:(

A kép forrása: Wikipédia.

A következő, szívemnek nagyon kedves dedikáló Boda Miklós. A szerző irodalomtörténész, italianista, könyvtáros, fotóművész, Csorba kollégája, beszélgetőtársa, barátja, itáliai útjainak ismertetője. A Csorba Társaság oszlopos tagja, a Csorba Győző-díj kitüntettje. A díj átadásáról itt láthatnak beszámolót. Neki és feleségének, a szintén tudós könyvtárosnak több munkája is megtalálható Csorba könyvtárban, igaz, dedikálás nélkül. Köszönöm Csorba emlékét őrző, munkámat támogató tevékenységüket.

Boda Miklós: „A Sevillai Kódex” és a Janus Pannonius szöveghagyomány kérőjelei. – Pécs : [Baranya Megyei Levéltár], 1986. – p. 475-783. ; 24 cm. – (Baranyai levéltári füzetek ; 68.). – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek, szerény viszonzásul tanácsaiért, [olvashatatlan szó, P. L.] Boda Miklós”. (Datálás nincs.)

Boda Miklós: Három évszázad könyvtártörténeti emlékei a Klimo-gyűjteményben / Boda Miklós. – Pécs : Pécsi Egyetemi Könyvtár, 1974. – p. 165-191 : ill. ; 25 cm. – (Különlenyomat a Pécsi Egyetemi Könyvtár Jubileumi évkönyv 1774–1974 című kötetéből). – Fűzött. – A borító jobb felső sarkán ismeretlen, ceruzás kézírással „4 pld. van”. – Jó állapotban. – Különnyomat.

Boda Miklósné: Fitz József a Pécsi Egyetemi Könyvtár élén : 1930-1934 / Boda Miklósné. – Pécs : Pécsi Egyetemi Könyvtár, 1974. – p. 117-161 : ill. ; 25 cm. – (Különnyomat a Pécsi Egyetemi Könyvtár Jubileumi évkönyv 1774-1974 című kötetéből). – Fűzött.

Boda Miklósné, Huber Kálmánné: Mohács : Bibliográfia. – Pécs : Baranya Megyei Könyvtár, 1976. – 95 p., 21 t. : ill. ; 23 cm. – ISBN 963 01 0378 8 fűzött. – Jó állapotban. – Valószínűleg tiszteletpéldány. – Mohács, várostörténet, helytörténet, bibliográfia.

Végezetül még egy dedikációt ismertetek:

Bódás János: Felfelé! – – versei. – Pécs : Janus Pannonius Társ., [1943 v. 1944]. – 96 p. ; 19 cm. – (A Janus Pannonius Társaság könyvtára ; 26.). – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek viszonzásul kedves figyelméért Bódás János”. – Fűzött. – Jó állapotban. – Magyar irodalom, vers. – Csorba emlékszoba, 2019.
A szerző a székesfehérvári református egyházközség lelkészeként vonult nyugdíjba. Nyilván Csorba is szerepet játszhatott abban, hogy verseskönyve megjelent a Janus Pannonius Társaság könyvára című sorozatban, ezért köszöni Csorba figyelmét.

Köszönöm figyelmüket.