Stációk

    STÁCIÓK

                                     József Attilának

                     1.

Szegény test! el kellett viselnie,
hogy testté váljék benne az ige.
S midőn a transzszubsztanciáció
megtörtént, s már beteljesült a szó:
az értékvesztett, régi „vashatos”
eldobható lett mint utálatos.
Szegény test! csakhogy járt a vére még,
a szív tovább dobogta ütemét,
s holott üres volt, működni akart.
Nem bírta –, hát leomlott, mint a part.

                     2.

Ha nem volna a nyelven, agyban. –
De a föld és a levegő,
a növényzet ezer alakban
s minden más élő s éltető,

amiből áll e láthatatlan
határú, s el nem véthető
ország: már őrzi ronthatatlan,
mert erősítő és erő.

A tenyér ököllé szorulhat,
az ököl tenyérré lehet,
tudunk jövőt ápolni s múltat:

sejtjeinkig leérkezett,
s többé-ki-nem-iktathatóan
haza lett az etájt lakókban.  

A költő előadásában