Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.

A mai  Csorba vers: Tapasztalat. A gyönyörű vers a linkről meghallgatható a költő előadásában is. Nem fűzök hozzá semmit, tessék olvasni. (Megjelent A szavak bolyhai című kötetben, Bp. : Magvető, 1988.)

A Csorba Társaság minden tagjának és követőimnek áldott, szép karácsonyt, boldog újévet kívánok, tolmácsolva egyben Társaságunk elnökének Nagy Imre professzor úrnak jókívánságait is.

Ma „népiesch” hangulatban vagyok, hallgassuk együtt az ünnepen Maczkó Mária gyönyörű énekét és Gárdonyi Géza gyönyörűen egyszerű vagy egyszerűen gyönyörű versére írt éneket.

Mai bejegyzésem a 15 éve meghalt Lázár Ervinre emlékezve született. Csodálatos mesemondó és író volt. Sajnos, „felnőtt” íróságát eltakarja a mesevilága. Sajnos? De miért is volna baj ez? Sőt! Egy minapi beszélgetésben Lázár Ervin is szóba került A fájós fogú oroszlán kapcsán, s akkor megemlítettem a Budapesti levelek Pécsre című Csorba-levelezéskötetet, amelyben Lázár Ervin és Csorba levélváltását is bemutattam. Ajánlgattam is szerénytelenül, s elmondtam, Lázáron kívül kiknek a levelei szerepelnek még a kötetben: Galsai Pongrác, Kalász Márton, Szántó Tibor. A beszélgetőtárs kérdésemre elmondta: Lázáron kívül egyikük neve sem ismerős számára. Tehát nem sajnos, hogy Lázár meseíró volt: meséi fönntartják nevét, hírét és talán a meséken túli mesés írásait is kézbe veszi felnőtt olvasója.
Íme, A fájós fogú oroszlán hanglemezének borítója.

Gyerekeim „rongyosra” hallgatták és fújták: „Igen tisztelt szemfog, / rajtunk ön ki nem fog, / önön nevetni fogunk.” Hogyan is lehetne ezt felülmúlni. (Felülírni:) (Itt olvasható is.)
Ajánlom figyelmükbe a Magyar Nemzet évfordulós megemlékezését, itt. És ajánlom figyelmükbe újra a fent már említett levelezéskötetet, amelyben Lázár Ervin emberközelbe kerülhet az olvasóhoz.
Ajánlom még a Bertha Bulcsu és Csorba Győző levelezése című, szívemhez szintén közelálló kötet bevezetőjét, amelyet felkérésemre Lázár Ervin írt. Azt hiszem, a mese- és novellaíró Lázár teljes fegyverzetben áll előttünk, amikor a rövid írást olvassuk. Ide is másolom ezt a remekművet:

»Nagyon nehézkes, beszakad alatta a föld« – mondta egyszer valamely hamvábaholt novellámra Győző. – »Pedig a jó írásnak föl kell röppennie. Legalább annyira, hogy alig érintse a felszínt.«
A minap Bulcsuról álmodtam. Egy szűk, bolthajtásos üzletben vártam rá. A helyszín persze Pécs. Az üzlet telezsúfolva áruval, időnként egy-egy tárgy tompa zuhanással leesik a polcról. Már-már lemondok róla, hogy megérkezik, de akkor nyílik az ajtó és belép. Hosszú fekete kabátban van, egyébként is minden ruhadarabja fekete. Valószínűtlenül sovány, amikor örömmel megölelem, érzem, hogy a kabátban nincs test.
Öregedvén egyszer csak ráébredünk, hogy a teljesség, amire vágyakoztunk, amit minden eszközzel meg akartunk valósítani túlnyomó részt hiányokból áll.
Huszonegy éves voltam, amikor vadidegenként Pécsre érkeztem. Az ifjúság piros gőzében azt képzeltem, hogy ezt a várost csak azért építették, hogy nekem legyen mit meghódítanom. És természetesen azt gondoltam, hogy egy város kövekből áll. Aztán szép lassan engem hódított meg a város, de elképzeléseimmel szöges ellentétben, legkevésbé a kövek. Olyan emberi, irodalmi közösségbe kerültem, amelyért nem győzhetek hálát adni. Csorba Győző is, Bertha Bulcsu is hozzátartozik életem érvényességéhez.
Mostanában már nem nagyon szeretek Pécsre járni, mert hiányuk a régi helyszíneken fölerősödik, szinte fizikai valósággá válik.
Ez a kis kötet egy kívülállónak is fel tudja villantani azt a bensőséges, életadóan szeretet teli kapcsolatot, amely beragyogta a két embert, s amelynek részesei lehettünk valamennyien, akik a közelükben éltünk.
S nekem arra is jó volt ez a kis levélgyűjtemény, hogy ráébresszen: ami lényeges volt, az nem múlik el soha.”

Lázár Ervin emléke a műveiben örökké él. És nem csak a mesékben!

Köszönöm figyelmüket!