Az oldalt frissítettem, 2021. 05. 17. 20:03.

A krónikás is emberből van. Különféle okok miatt, olyan miatt is, mint például a lustaság, kishíján lekéstem az aktuális évfordulókat. De most igyekszem behozni a késést. Ágoston Zoltán figyelmeztetett rá, hogy Tatay Sándornak is évfordulója volt az elmúlt napokban. (Az író 2010 május 6-án született.) Kiderült az is a főszerkesztő leveléből, hogy a Jelenkor közölt megemlékezést az általam is nagyon kedvelt Tatay Sándorról, sőt, az alább idézett Lázár Ervinről és Bertha Bulcsuról is. Az e-mailban Ágoston Zoltán a címeket is megadta, alább közlöm ezeket.

Lázár Ervinről, Bertha Bulcsuról, Tatay Sándorról itt emlékeznek  meg a Jelenkorban.

Tatay Sándort és a Rodostó Emlékházat itt idéztem meg a Csorba honlapon egy régebbi (ma kissé frissített) bejegyzésben.

A hagyományos bevezető most sem marad el.
Az eddig ismertetett Csorba-köteteket ezen a folyamatosan bővített oldalon gyűjtöttem egybe. Innen mindegyik Csorba- és Csorbáról írt kötet elérhető.
A mai  Csorba vers: Esti ablak mögött. A vers a linkről meghallgatható a költő előadásában is.

A késések évfordulókhoz kapcsolódnak. Lázár Ervin és Bertha Bulcsu Csorba barátai voltak, méghozzá azon ritka barátok közé tartoztak, akiknek Csorba még a hibáit megbocsájtotta. (Például, hogy Lázár Ervin majdnem mindig a megígért időpontnál később érkezett személyesen, vagy késve küldte a kéziratokat.) Barátságukat levelezésük őrzi. A Csorba-Bertha levelezés kedves könyvem, az első levelezéskötet volt, amit összeállítottam Csorba hagyatékából. Érdekes korfestő olvasmány, itt elolvasható a teljes kötet. Ajánlom figyelmükbe.

Amint figyelmükbe ajánlom a Csorba-Lázár levelezést is, amely egy gyűjteményes kötetben olvasható Galsai Pongrác, Kalász Márton és Szántó Tibor leveleivel. Ez is kedves kötetem, bár egy szerencsétlen tévedés, melynek elkövetésében Tüskés Tibor is „segített”, kissé keserűvé tette a megjelenését.

Lázár Ervinre és Bertha Bulcsura is emlékezett a facebook az évfordulóik kapcsán. Néha csak az ilyen posztokért nézek rá az Arckönyvre… Bertha Bulcsura a Tiszatáj fészbuk oldala hívta fel a figyelmemet, Lázár Ervinre a Csorba Győző könyvtár posztja. Lázár Ervin május 5-én lett volna 85 éves, Bertha Bulcsu pedig május 9-én 86. Örülök, hogy levelezésük kapcsán „megismerhettem” őket. És külön öröm, hogy mindnyájuk indulása Pécshez és Csorbához köthető. Találkozásuk a Parnasszuson bizonyára nagy és emlékezetes pillanat lehetett. Talán az aranyszínű deindoli borból ott is poharaznak. (Ld. a később idézett Bertha emlékezést.)
Nagyon szeretem a szerzők korának irodalmi és művészeti életét. A „létező cocilizmus” minden nehézség ellenére vibrálóan érdekes és tehetséges művészek kora volt. Berthák, Lázárok és barátaik, a hozzájuk hasonlóan tehetséges művészek tették azzá.
Kiemelkedő tehetségű kortársuk volt a szintén Pécsről induló Galsai Pongrác. Könyveit mindig kézbe veszem, ha rossz kedvem van, vagy fáradt vagyok: sziporkázó szelleme, anekdotázó kedve egyszerre elgondolkodtat és felvidít.

A Bertha Bulcsura és Lázár Ervinre emlékezéshez is az ő könyvét hívtam segítségül. A valamikori Rakéta Regényújság nagyszerű példája volt a szórakoztatva művelésnek, nevelésnek. Képes oldalai a szórakozás mellett igényes irodalmat is ajánlottak, talán éppen a jeles szerkesztőgárdának, köztük Galsainak is köszönhetően. Rakéta Irodalmi Kávéházába Galsai a kor szinte minden minden élő alkotóját meghívta, a lapszámokban egy-egy emlékezést megjelentetett a kor legjobb íróitól, művészeitől, aztán később egy komoly kötetbe összegyűjtötte és kiadta ezeket az írásokat. Egyszerűen letehetetlen könyv lett: az irodalmi kávéházba meghívottak történeteiből a magyar irodalom teljes képe bontakozott ki olvasásuk közben. Itt látható egy rövid képes bemutató a kötetről. Én most Bertha Bulcsunak a kötetben megjelent, A szürke télikabát című írásával emlékezem Lázár Ervinre és magára az emlékeit megosztó Berthára. Kesernyésen nevettető írás, de többet meg lehet tudni belőle a korról, a korabeli pécsi újságokról és a szerzőkről, mint sok nagyképű tanulmányból. Bertha azért volt olyannyira kiemelkedő novellista (is), mert ez az emlékezés kiváló novella is egyben.

Másik adósságom a 125 éve született Várkonyi Nándorra való emlékezés.

Várkonyi Nándort is Galsai Pongráccal idézem meg. A Rakéta Regényújságnak nagyszerű kiegészítője volt a RaRe, azaz a Rakéta Regénytár sorozat. Galsai ebben a sorozatban Záróra a Darlingban címmel a korabeli művészeket bemutató írásait gyűjtötte egy kötetbe. Itt jelent meg Várkonyit idéző írása egy Kodolányi Jánosnál tett közös balatoni látogatás kapcsán. Azt hiszem, mintegy villanófényben jelenik meg a kis írásban a négy szereplő (Várkonyi Nándor, Kodolányi János, Kodolányi felesége és Galsai) portréja. Bátran ajánlom figyelmükbe ezt a kis remekművet is.

Csorba egy fanyarul vidám történetét idemásolom a Város oldalában című beszélgetéskötetből. Várkonyi Nándorral kapcsolatos történet ez is (ld. az alábbi idézet utolsó bekezdését), de tulajdonképpen történelemórának is megfelel az 1947/1948-as évekről, arról, hogyan darálta be az összes pártot a kommunista párt. Csorba a Várkonyival közösen tervezett, de aztán végül elmaradt máriagyűdi hálaadó kirándulás történetével oldja fel az emberpróbáló párttagsági kálváriát. Kérem, olvassák el, önöknek is jó történelmi kalandozás lesz.

(Az idézet után egy fontos kötet megjelenésére hívom fel figyelmüket!)

„CSI: – Itt volt egy olyan fordulat az életedben, amit mindig iróniával emlegetsz: a párt…
CSGY: – Igen, igen. Tudod, én kellően és elég hamar tájékozódtam arról, hogy itt mi van. S mert jogász is voltam, meg könyvtáros is, hát roppant gyanakvással néztem kezdettől fogva a párt működését. Hozzászámítom még azt is, hogy Boros főispánnál (aki kommunista főispán volt) voltam én átmenetileg titkár. Persze, nem Borostól idegenkedtem én, tőle csak jót tanulhattam, igen derék ember volt. Inkább azoktól a különféle opportunista alakoktól, akik a pártban próbáltak elhelyezkedni, azoktól borzadtam. Mint például a városi tanács akkori elnökhelyettesétől, aki egy földbirtokosnak a fia volt, vagy egy földbérlőé, innen Pellérdről, vagy Patacsról. Mindig hintó hozta be a Nagy Lajosba, mert oda járt. Azt hiszem, róla már beszéltem. Én egyszerűen nem akartam belépni semmilyen pártba. De amikor láttam, hogy az írók vagy az írófélék mind a Parasztpártban vannak, és a Parasztpártnak Várkonyi Nándor lett a helyi, pécsi elnöke, és Kanyar József, aki pedig Kaposvárról került ide Pécsre, volt a Baranya megyei titkár, akkor azt mondtam: rendben, akkor legyek én is parasztpárti. De hát egyszercsak szomorúan tapasztaltam, hogy a Parasztpárt megszűnt, illetve beleolvadt a Kommunista Pártba. Hát akkor én párton kívül maradtam, és örültem ennek.
De a feleségem főnökével, a szocdem polgármesterrel naponta találkoztam, hiszen naponta bementem a feleségemhez, hogy együtt menjünk haza. Becsületes ember volt, még a régi világból. Állandóan agitált, hogy lépjek be a Szociáldemokrata Pártba. Én kezdetben minden ilyen agitálást visszautasítottam. Egy határon túl viszont már nem tudtam ellenállni. Ott törtem meg, amikor azt mondta, csak az lesz a dolgom, hogy elmegyek a Szent István térre – ott volt nekik a pártközpontjuk –, és megnézem a könyvtárukat. De már semmit nem kell a könyvtárral sem csinálni, mert már van valaki más, aki ott dolgozik, csak adjak neki tanácsokat, hogy mit csináljon még, milyen könyveket vegyen és hogy rendezze el őket. Gondoltam magamban, jól van, akkor belépek. Azt mondtam a polgármesternek, hogy egyetlen feltételem van: az, hogy április elsején léphessek be. És valóban, április elsején írtam alá a nyilatkozatot, már csak azért is, hogy az április elseje igazoljon s így világos legyen, hogy részemről ez nem komoly.
CSI: – Arról az április 1-jéről utólag lehet tudni, hogy végül is szomorú nap volt. Azon a napon zárta ki a szocdem párt saját állítólagos jobboldalát, nyilván külső nyomásra.
CSGY: – Én arról akkor semmit nem tudtam. Alig léptem be, alig telt el néhány hét, egyszer csak kiderült, hogy bizony, én megint beolvadtam. Megint összezártak, illetve- szerveztek a Kommunista Párttal. Láttam, hogy amit én állandóan kerültem, most éppen abban vagyok benne. Kommunista párttag vagyok…
CSI: – 48 júniusának egyik reggelén tehát erre ébredtél…
CSGY: – Hogy júniusi reggel volt-e vagy sem, azt én nem tudom pontosan. Azt tudom, hogy én először szándékkal léptem be a Parasztpártba. Nemcsak azért, mert minden író ott volt. Azért is, mert jóban voltak a kommunistákkal, és én azt hittem, hogy így megmenekülök attól, hogy a kommunisták magukhoz agitáljanak. Nem voltam én potentát akkor, de már ismertek itt és számítottak rám. Riadtan láttam, hogy a Parasztpárt megszűnt, és a Kommunista Párttal egyesültek azok, akik a vezetőségben voltak – a másik részük pedig, például Kovács Imre, disszidált. A tagság nem volt nagy, és azt sem tudta, mit csináljon. Ez a harmadik párttagságom, ami akaratom ellenére történt, viszont nagyon komolynak látszott…
CSI: – A fúziót az újságból, a rádióból, vagy honnan tudtad meg?
CSGY: – Nézd, ez úgy volt, hogy 48-ban, illetve 47-ben már tulajdonképpen elkezdődött a Szociáldemokrata Párt sorvasztása. A Szocdem Pártnak volt két szárnya: egy baloldali, amelyik közelebb állt a kommunistákhoz, és egy jobboldali, amelyik inkább a kisgazdákhoz állt közelebb. De akkor a politikai és a katonai helyzet is olyan volt, hogy itt voltak még az orosz csapatok, és nyilvánvalóan azoknak a súlya érvényesült. Engem egyszer a polgármester egy szűk körben, az itteni szocdem vezetőkkel együtt elvitt egy szőlőbe, mert ott tartották a megbeszélésüket, és próbáltak valahogyan kibújni ez alól az összeolvasztás alól. Nem sikerült nekik, mert nagyobb erők, nem helyiek, hanem fölsőbb erők, Szakasits, Marosán már beléptek a Kommunista Pártba, és akkor már nem lehetett ellene semmit sem csinálni.
Jellemző az is, hogy mi történt a polgármesterrel, aki engem folyton agitált. Akkor ő elvesztette az állását, és Pestre nevezték ki a zálogházak országos igazgatójává. Nekem az volt a szerencsém, már másodszor életemben, hogy nem mentem vele. Mert el akart vinni magával engem meg a nejemet is, ugyanúgy, mint néhány évvel előbb Esztergár Lajos. Ez az ember is nagyon értelmes és becsületes volt, de hát vasmunkás volt eredetileg, és a műveltsége nagyjából ilyen szinten mozgott. A nejem sokszor fogalmazott helyette leveleket. Már a Horthy-világban is törvényhatósági bizottsági tag volt, és ott, a bizottságban erős ellenzéki tevékenységet fejtett ki. Budapesten nem sokáig dolgozhatott. Hamarosan őt is elvitték, és nyomtalanul eltűnt. Nemrég hallottam, hogy a börtönben meghalt. Ha akkor én is Pesten vagyok, akkor bizonyára engem is, legalábbis egy időre, a nejemmel együtt, kivontak volna a forgalomból.
CSI: – Vagyis megint vigyázott rád az angyal. És hogyan kerültél ki a pártból?
CSGY: – Utólag kiderült, hogy nagy veszélyben voltam. Az volt a szerencsém, hogy akkoriban azokat, akik az MDP-be a szocdemektől kerültek be, egy kommunista bizottság vizsgálta fölül, hogy megérdemlik-e a párttagságot. Vagyis igazolták őket. Ez, mondom, 48-ban volt, én viszont 47 szeptemberétől 48 márciusáig Rómában voltam. Így azok a szerencsétlen marhák, három nagyon primitív ember, akiknek igazolniuk kellett volna engem, azt hitték, hogy én a pápával református létemre megbeszéltem, hogy itthon mik történtek, és emiatt a pápa majd így csinál meg úgy… Mindenesetre kizártak engem akkor, ők javasoltak kizárásra, nem igazoltak, kitettek. De azért veszélyes helyzetben voltam, mert egy nagyon-nagyon rendes ember volt a polgármester-helyettes. Nyugaton lett kommunista, mert bányász volt, és kiment Belgiumba, Berki Fülöp volt a neve. Jó viszonyban voltunk. Becsülte a szellemi embereket, és ahogy nekem utólag elmondták, az ügyem tárgyalásakor azt mondta, ha engem kizárnak a pártból, vagyis nem vesznek át, az szégyen lesz a városra. Úgyhogy majdnem megmentett, akaratom ellenére. De szerencsére a szavazásnál mégis elbuktam. Örömmel hallottam, mert a nejem is benne volt a Szocdem Pártban, és ott volt a kizáratásomon.
Akkor történt az életemben az a mulasztás, amit mindmáig nem tudtam pótolni. Elhatároztuk Várkonyi Nándorral, hogy hálából, azért, hogy megúsztuk, elmegyünk Gyüdre gyalog – én mint református, egy katolikus kegyhelyre. Hálából, hogy kizártak. És én el is mentem oda, ahol Nándor már várt rám, és mégsem lett semmi a kirándulásból. Hihetetlenül sötét felhők gyülekeztek az égen, és Nándorral megállapodtunk, hogy nem indulunk neki, hanem inkább elhalasztjuk egy másik vasárnapra. És közben, 48 júniusában összevesztünk a jugoszlávokkal, mert az úgynevezett Internacionálé kitagadta Titóékat… Így a következő alkalmas vasárnapon már nem tudtunk kimenni, mert azt a részt is határsávvá nyilvánították. Külön kérelmeket kellett volna beadnunk, hogy megkapjuk az engedélyt, ha oda akartunk menni. Úgyhogy máig is tartozom Szűz Máriának.
CSI: – Egy máriagyüdi kirándulással…
CSGY: – Igen, egy máriagyüdi gyalogúttal. A zarándoklat végleg elmaradt.”

Kérem, jöjjenek el 19-én délelőtt a Várkonyi Emléktábla avatására a Kürt utcába, délután pedig a Pécsi Köztemetőbe Várkonyi Nándor sírjához. (A sír a kápolna déli oldalánál a régi díszsírhelyeknél található.)

A megjelent fontos könyv pedig egy régi levelezőtársam, Bertók László barátja és Csorba nagy tisztelője, Fehér Zoltán által összeállított Takáts Gyula és Tüskés Tibor levelezését bemutató kötet. Ismertetését ld. itt. A kötet borítója:

Nagy érdeklődéssel várom, hogy olvashassam, hiszen bizonnyal érdekes Csorba-utalásokra is lelek benne. Ami különösen érdekes lehet a Csorba Kossuth-díja közeli reagálások tekintetében. A kötet elolvasása után részletesebben foglalkozom a két jeles szerző levelezéskötetével.

Köszönöm kitartó figyelmüket, remélem, nem bánták meg, hogy követtek.