E-mailt kaptam tegnap délután és nagyon örültem neki. Több okom is volt az örömre. Az egyik az, hogy így legalább tudhatom, valaki olvassa, méghozzá figyelmesen olvassa a blogot. Ennél azonban sokkal nagyobb örömöt okozott, hogy a levelet Velényi János Cipriánról írta a küldője, kiegészítve a különleges pap 16. Csorba blogon közölt portréját egy nagyon fontos adattal. Az e-mailt dr. Szabó László Gy. (kiírva a Gyulát ritkábban használja, megkülönböztetés céljából, gyakori neve miatt) botanikus, emeritus professzor küldte. Róla már többször írtam a blog elődjében a Csorba hírlevélben. Megláthatják milyen sokszor, ha a google keresőmezőbe beírják a következőket: „szabó lászló” site:csorbagyozo.hu (A szabó lászló nevet lehet kisbetűvel írni, de ” „- idézőjelek közé foglalva, mert különben az összes szabó és lászló nevet külön is „kidobja” a gép, továbbá a szóközökre is ügyelni kell!) Szerencsés vagyok, hogy személyesen ismerhetem az e-mail küldőjét, sőt, egy kis időt dolgozhattam is vele. Ő egy igazi professzor, minden tekintetben. Olyan, akinek mindenre kiterjed a figyelme és aki mindig felkutatni, segíteni, tanítani és javítani akar. Ezek mellett még kedves és szerény EMBER is, aki úgy tud kitűnni, hogy soha nem emeli fel a hangját. Ha megszólal, akkor mindig figyelni kell rá. Mert akkor biztosan fontosat mond.

Ennyi laudáció után alább betűhíven másolva közlöm a levelet.

„Csorba Győző Társaság
Pintér Lászlónak

Hozzászólás a 16. Csorba bloghoz

Rajz három fiatal boglárkáról – gondolatok Velényi János Ciprián O. Cist. méltatásával kapcsolatban

Közel 10 éve, 2011. július 23-án Csorba Noémitől egy kis közleményt, különlenyomatot kaptam emlékül. A cikk a Botanikai Közleményekben jelent meg 1943-ban, címe: Ranunculus illyricus X bulbosus nov. hybr.
Szerzői: Horvát Adolf Olivér O. Cist. és dr. Boros Ádám. Két rajz található benne. A kifejlett növényről Csapody Vera, három fiatal növénykéről pedig Velényi János készített rajzot.
A botanikusok legrégibb szakfolyóiratában egy új boglárkahibridet jellemeztek a szerzők a kis cikkben. Az újdonság előadás formájában is elhangzott a növénytani szakosztály 1943. február 11-én tartott 460. ülésén. E száraznak tűnő tények egész emlékezéslavinát indítottak el bennem.
Ugyanis a mostani, 16. blogban olvasható emlékezés annyira elragadó egyéniségről szól, hála Pintér László és Csorba Noémi leírt élményeinek, hogy nem lenne teljes a kép Velényi János Cipriánról, ha ezt a kis rajzot nem említeném a jeles alkalomkor, halálának 40. évfordulóján.
Minden bizonnyal a későbbi ciszterci szerzetes, Ciprián atya kézügyessége a rajzolásban is megnyilvánult. A pontos és természethű ábrázolás éles megfigyelő készségre vall. Sajnos a két híres magyar botanikust már nincs módomban megkérdezni, hogy miként ismerték meg a fiatal papot, hogyan került a felfedezés közelébe és lett a közlemény társszerzője Csapody Vera mellett? Vajon életében volt-e módja megismerni és kapcsolatot tartani e nagy magyar botanikusokkal? Mint ciszterci szerzetes hogyan ismerkedett meg a későbbi, nemzetközi hírnevet elérő pécsi botanikussal, a szintén ciszterci szerzetes Horvát Adolf Olivérrel? Vannak-e még növényrajzai?
A kérdések tisztázására a ciszterci rend kutatóját, barátomat, a pécsi Temesi Endre Miklós tanár úr tanácsát is kérem.
Az utána böngészők kedvéért hadd említsek néhány botanikatörténeti vonatkozást. Dr. Csapody Vera (1890-1985) botanikus, eredetileg matematika-fizika szakos tanár, aki Jávorka Sándor útmutatásával, rajzokkal és akvarellekkel örökítette meg a Kárpát-medence összes növényfaját. Az Iconographia Florae Hungaricae (1929-34) a világon egyedülálló alkotás! Nem kis szó, hogy Ciprián atya egy cikkben szerepel a később Állami-díjban részesített Csapody Verával!
A cikk két szerzője e sorok írójának tanítómesterei és példaképei. Dr. Boros Ádám (1900-1973), a biológiai tudományok doktora, címzetes professzor, Magyarország moháinak és virágos növényeinek legendás hírű ismerője, a Gyógynövény Kutató Intézet egykori igazgatója. A tápiószelei Országos Agrobotanikai Intézetben volt mesterem. Jól ismerte Horvát Adolf Olivért (1907-2006), aki a cikkben leírt boglárkahibrid azonosításához kérte véleményét. Így lettek szerzőtársak. Akkor még, 1942-ben, a fiatal ciszterci tanár pályájának, a Mecsek és környéke botanikai feltárásának kezdetén tartott.  Később Horvát tanár úr biológia tanárom volt a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban. Közismert pécsi botanikus, Pécs díszpolgára, Széchenyi-díjas professzor. Kis túlzással a fél város a tanítványa.
[Nevével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy polgári neve Horvát Olivér (családneve h nélkül), szerzetes neve Adolf. Emiatt a rendek feloszlatása után leggyakrabban polgári nevét használta, később Horvát A. Olivér, Horvát Adolf Olivér néven vált ismertté, mintegy kiemelve, hogy elsősorban rendi neve a fontos. Élete vége felé a szerzeteseknél általános sorrendet tartotta a leghelyesebbnek, ami nála Horvát Olivér Adolf.]
Érdekes a hibridnek adott tudományos név. Horvát és Boros Ranunculus abbatis Vendelini nevet adták a leírt boglárkának, Horvát javaslatára, Endrédy Vendel zirci apát emlékére.

A lelőhely Máriagyüd mellett, az „Epres” nevű szőlő és gyümölcsös. A hely nemcsak a katolikusok zarándokhelye miatt híres, hanem a környéken, a Szársomlyón már januárban virít a híres magyar kikerics (Colchicum hungaricum), melynek országos védettségét id. Reuter Camillo (1874-1954) amatőr botanikus, a Mecsek Egyesület egyik alapítója vívta ki, aki egyébként a pécsi Ideg- és Elmeklinika első professzora volt. Később, fia, ifj. Reuter Camillo (1920-1987) erdőmérnök, a Dél-Dunántúli Természetvédelmi Hivatal első vezetője harcolta ki a magyar kikerics szársomlyói lelőhelyének megóvását a további bányaműveléstől.
Velényi János Ciprián színes egyénisége a magyar botanika történetében is emlékezésre méltó!

Szabó László Gy. botanikus, emeritus professzor”

Professzor úr  az e-mailban emlegetett képet is eljuttatta hozzám, nagyon köszönöm ezt is.

A selymes boglárkáról ezt írja a wikipédia.

Nem föltétlenül az ismertetett boglárkahibridről, de illusztrálásképpen  közlök egy színes képet is a növényről. (Bocsánat, de számomra virág;)

Hozzátenném a történethez azt, hogy Horvát Adolf Olivér és Velényi János Ciprián is o. cist., azaz ciszterci rendi szerzetes volt, ráadásul Ciprián a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumának tanulója volt, ahol Horvát Adolf Olivér is taníthatta őt. Csorba Noémi (Csorba Győző lánya, Ciprián unokahúga) közlése szerint Ciprián szerette és tisztelte Horváth Adolf Olivért, amikor Pécsett járt, mindig meglátogatta.

[A növényekkel kapcsolatban hamarosan bővítem Ciprián blogját.]

A e-mailban ugyancsak említett idős és ifjú Reuter Camillóról is írtam a 282. Csorba Hírlevélben, a blog elődjében. Annak a bejegyzésnek szintén Szabó Lászlóhoz van köze, az ő új kötetének a bemutatása  adta az apropót hozzá.

Hogy miről szól a könyv, azt az alcím tökéletesen leírja. Részletesebb könyvismertetésemben többek között a két Reuterről is írtam:
„Ifjú Reuter Camilló szintén pécsi polgári família tehetséges sarja volt, azért emelem ki, mert édesapjához id. Reuter Camillóhoz Csorba-emlék is fűzhető. A költő A híd panasza című első kötetét elküldte az idősb Reuternek, aki gyorsan válaszolt, megköszönve azt. Csorba akkortájt fogalmazó volt a Polgármesteri Hivatalban, Reuter Camilló pedig egyetemi tanár, klinikaigazgató. S lám, a tudós fölismerte a költői tehetséget is. Régi szép idők, amikor az egyet. nyilv. r. tanárok még egy ismeretlen elsőkötetes fogalmazónak is válaszoltak.”
A rövid szöveghez képet is mellékeltem:

Még egy megjegyzendő dolog. Endrédy Vendel zirci apátot nyilván jól ismerték Pécsett, hiszen Csorba Győző első fordításkötetének, a Halál verseinek első, 1940-es  kiadását is ő támogatta. (A kis kötet képes ismertetése megtekinthető itt.) Egy interjúban így beszélt erről Kabdebó Lórántnak Csorba Győző:
„K. L.: – És hogyan tudtátok végül is megjelentetni a kötetet?
Cs. Gy.: – Még működtek az egyházi rendek, és mivel Hélinand cisztercita rendi szerzetes volt, Endrédy Vendel, akkori zirci apát adott pénzt a kiadására.
K. L.: – Tehát ezért ajánlottad neki a könyvet.
Cs. Gy.: – Igen, bár haláláig sem ismertem meg személyesen Endrédy Vendelt, csupán egyszer láttam távolról. Ez volt az összes kapcsolatunk. A Janus Pannonius Társaság vezetői, többek között Várkonyi Nándor is tanácsolták, hogy dedikáljam az egész kötetet Endrédy Vendelnek. Így azután a ciszterci rend kebelében terjesztették elsősorban. Azonkívül a Janus Pannonius Társaságnak volt egy pártoló tagsága, azok kaptak belőle. És nekem is jutott, most már nem tudom, hány példány. Ugyanis a Janus Pannonius Társaság könyvsorozata nem járt honoráriummal, a szerzők csak valamennyi példányt kaptak a megjelent kötetekből.” Az egész beszélgetés elolvasható itt.
A Csorba által említett Endrédy Vendel példamutató életútjával érdemes megismerkedni, a wikipédia jó összefoglalót ad róla.

Hálózatkutatók számára is különleges lehet az oldalon szereplő személyek kapcsolata: költő – költőfeleség, családanya és nővér – ciszterci szerzetes, pap – ciszterci szerzetes, apát – botanikus (2) – ideggyógyász – természettudós. Gondolkodóba ejt, mi kapcsolhatja össze az egyébként működési területük, életkoruk, lakóhelyük alapján első pillantásra egymástól távoli személyeket, név szerint:

– Csorba Győző költőt, ennek a honlapnak a névadóját,
– Velényi (Windheim) Margitot, a költő feleségét,
– Velényi (Windheim) János Cipriánt, Csorba Győzőné öccsét, ciszterci szerzetest, később több falu plébánosát végül somogyhárságyi esperest, ennek a blogbejegyzésnek az alanyát
– Endrédy Vendel zirci apátot,
– Horvát Adolf Olivér botanikust,
– id. Reuter Camillo egyetemi tanárt, ideggyógyászt, klinikaigazgatót,
– ifj. Reuter Camillo erdőmérnököt, nyelvészt, természetkutatót és végül, de elsősorban
– Szabó László Gyula biológust, emeritus professzort, aki a hálózat csúcsára került azzal, hogy az egész emlékezést elindította, úgy mint a tudós Rueterek és Horvát Adolf Olivér életművének ápolója, valamint Csorba Győző művészetének tisztelője. (Egy gyors internetes kereséssel megállapítható, hogy Szabó László milyen fontos helytörténeti tevékenységet folytatott és hála Istennek folytat ma is a pécsi tudósok életének, munkásságának bemutatásával IS:  Dr. Szabó László Gy.: Horvát Adolf Olivér 75 éves. Botanikai Közlemények, 1982:15.; Dr. Szabó László Gy.: Horvát Adolf Olivér, a Magyar Biológiai Társaság Pécsi Csoportjának elnöke 75 éves. Pécsi Műszaki Szemle, 1982. 2:25.; Dr. Szabó László Gyula: Egymásért vagyunk. Pécsi Tudományegyetem, 2020. (Hozzáférés: 2020. június 26.) ISBN 9786150081724; Dr. Szabó László Gy.: Id. Reuter Camillo és ifj. Reuter Camillo: Kitaibel Pál természettudós pécsi követői. Pécsi Szemle, 2003, 3. szám.)

Nyilvánvaló, hogy egy különnyomat és a boglárkahibrid rajza a kapcsolat a felsoroltak között, hiszen ezek indították az emlékezést. De én hiszem, hogy nem véletlenül kapcsolódnak a két tárgyon keresztül Csorba nevéhez a hírességek. Bár tudományuk egy-egy részterülettel foglalkozott, az embereket, a  tudományokat, a világot mégis egységben szemlélték, s ehhez az egységes szemlélethez talán éppen a művészet volt az origó: a művészetet természettudományos kutatásuk, vallásuk, életük lelki, szellemi támaszának tartották. A nagy tudósok szinte mindegyikéről lehet olvasni, hallani, hogy kapcsolódtak valamiféleképpen a művészetekhez, valláshoz. (Megjegyzem, sokszor úgy vélem, jobban értették, ismerték a művészeteket, mint sok mai „művész”.) A háztartásbeli Csorba Győzőné pedig nem egyszerű családtag a hálóban, hanem – a jelző itt nem csak képletes – a költő jobbkeze, a nagy család összetartója. Ma divatos szlogennel élve talán mondhatom így: nélküle ez a háló nem jött volna létre. Legalábbis nem így, hiszen a szereplők neve miatta kapcsolódhat Csorbához.

Most találtam egy képet az interneten, illik „hálózatkutatásomhoz”.

(In: Az én szerzetesem: Endrédy Vendel zirci apát.)

A kép segítségével ugyanis kirajzolható egy másik kapcsolati háló. Endrédy Vendel Csorba Győző fordításkötetének pénzügyi támogatásával segítette a költő indulását, Csorba verset írt Kodályról, Kodály együtt énekelt Endrédyvel, Szabó László botanikus pedig egy ciszterci szerzetes két rajzának bemutatásával elindított egy könyvtárost ennek a hálónak a részleges bemutatására. Részleges, mert szédületes és soha véget nem érő kirándulás egy ilyen kapcsolati hálónak a kibontása. Bármilyen távol állunk egymástól, bármennyire különbözünk is, mégis részesei vagyunk egymás földi zarándokútjának, olvastam valahol. Reményik Sándor fogalmazza meg ezt gyönyörűen.

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.

Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.

(In: Reményik Sándor: Egymás helyett.)

Így lehettek barátok ennek a hálózatnak a tagjai, akár élők, akár holtak, akármilyen messze is vannak egymástól.
Mielőtt közöltem, volna ezt a blogot, elküldtem a szövegét Szabó László Gyulának, telefonon is beszéltem vele a bejegyzésről. Olyan szépen írt utolsó válaszában, hogy annak soraival zárom írásomat:

„Érdekes történetté tetted a hozzászólásomat! Mire jó egy kis boglárka! Kisebb névmagyarázatot fűztem a szövegbe, ha jónak véled Te is. [Jónak véltem, betoldottam, javítottam. P. L.]
Milyen jó, hogy most már tudom, hogy Adolf atyának Ciprián atya nemcsak rendtársa lett később, hanem tanítványa is volt a Nagy Lajosban. Amikor a rajzot készítette János, már a budai ciszterci gimnáziumban volt maturandusz, talán már eltökélve, hogy követi egyik tanárát s belép a rendbe.
Köszönöm, hogy közlöd, legalább közelebb kerülök mindkét példás pap örökségéhez! Csorba Győző emlékkupolája alatt, általad.”

Köszönöm szépen Szabó László Gyula TANÁR ÚRNAK, hogy elküldte nekem az e-mailt és a képet, amely aztán nálam indított emlékezéscunamit. Köszönöm az engedélyt a közzétételre.

Köszönöm figyelmüket.