A Csorba Győző Társaság 289. hírlevele. Helinant: A Halál versei című Csorba-fordításkötet ismertetése és egyebek.

Micsoda tragikus, félelmetes egybeesés. Már készen volt ez a bejegyzés a Halál verseiről, amikor hétfőn (2020. augusztus 3.) hajnalban telefonon hívtak. Halálhírt közöltek. A barátoknak elküldtem, most azt gondoltam, itt is közzéteszem a gyászjelentést. Hiszen Csorba is benne van…

“Kedves Levelezőtársak, úgy akartam kezdeni majdani levelemet, hogy megszületett ötödik unokám, Csorba Győző kilencedik dédunokája. Dőre gondolat, butaság, mert ember tervez…
Hogy aztán Isten miért így végzett, azt nem tudom, legyen az ő gondja. Az enyém az, hogy Pintér Mária Boróka, ötödik kisunokám, Csorba Győző hetedik dédunokája édesanyja méhében nyolchónapos magzatként, teljesen kifejlett állapotban, 2 kiló 70 dekásan meghalt, majd holtan “megszületett” tegnap délután.
A sok sírás után végre megírtam ezt a gyászjelentést. Legyen ennyi. Nem kérek választ, nem akarom minden együttérző levél olvasásakor átélni a fájdalmat.
Kérem, hallgassák meg a mellékelt református éneket, ennél szebbet még nem hallottam a katolikus liturgiában sem. Esetleg közben, mondjanak el egy miatyánkot, vagy gyújtsanak egy gyertyát, vagy csak gondoljanak ránk egy pillanatra. Tudni fogjuk, megérezzük az együttérzésüket.
Köszönöm.
Pintér László

A Halál tényleg úr mindenen, ahogyan az alább ismertetett kötetben is olvashatjuk:

“Gyakran fog ifjú lényt kezén,
fiút szülő előtt elér,
bimbót gyümölcsözetlenül.
Testet ledönt míg meg sem ül
s a lelken rendezetlenül,
rajtaüt, ha készen sincs szegény.”
                                     In: A Halál versei. 1. kiadás. XXIII. vers. 61. p.

Csorba Győző egyszer ezt írta egyik legjobb barátjához, Galsai Pongráchoz annak halála után:

“Mert most már biztosan tudod:
mire jutunk – Találj ki valamit
segíts – nyilván tisztulna itt
a folyton mardosó titok

Csak egy silány olcsó jelet
Ha nem hagynák járj túl az őr eszén
igérted nekem s neked én
mikor még töprengtünk veled”

Hát nem bánnám, ha most Csorba küldene nekem egy jelet. Mert lassan már én is úgy érzek, ahogyan ő írta a vers végén:

“S ha semmi nincs: se Úr se te
hát mi marad? szám lebiggyesztenem
s nevetnem cifra vesztemen
leköpnöm szép hitem vele”
                                                In: G. P. után.

Csak abban bízom, hogy ha Csorba nem is tud jelet küldeni, az én kérésem eljut hozzá: ne hagyja egyedül bolyongani ott a másik világon dédunokája ártatlan lelkét. Keresse meg feleségével, szeretett Margitkájával közösen, kivel már biztos régen megtalálták egymást, s fogják közre (öleljék át?) védve, óvón a gyenge ártatlan lelket, soha ne kelljen egyedül fáznia, dideregnie, soha ne érje semmi baj. Ugye, nem nagy kérés? Istenek segítsetek, hogy eljusson a címzettekhez!

Elnézést a gyászos közjátékért. A krónikásnak is lehet magánélete. A kódexíró is leírta néha a margóra: “Fáradt vagyok, fázok, körmömre égett a gyertyám, Istenem, segíts”.

Következzék a hírlevél.

Ehhez a hírlevélhez egy közérdekű közleményt is írok, amit majd a hírlevél végén közlök. Akit a hírlevél nem érdekel, ugorhat.

(Az összes ismertetett kötet linkje és a bevezető elérhető innen.)

Helinant: A Halál versei című kötete Csorba első önálló fordításkötete 1940-ban jelent meg.

Leírása:

Hélinant [Helinand] de Froidmont: A Halál versei = Les vers de la mort / ófrancia eredetiből ford. Csorba Győző ; A bevezetést írta Birkás Géza ; [a címlapot tervezte és a képeket rajzolta Holler András]. – Pécs : Janus Pannonius Társaság, 1940. – 115 p. : ill. ; 18 cm. – (A Janus Pannonius Társaság könyvtára ; 13.). – A leírt példányban dedikálás a szennycímoldalon: „Édes kicsi Bogárkámnak dühösen. 945. I. 9. Ura.” – A különben fűzött kötetnek ezt a példányát valószínű Csorba köttette be, mielőtt feleségének, Margit Asszonynak ajánlotta volna.

A kötet egy másik példányában Csorba első ajánlása Margitkának, akinek akkor még csak udvarolt: “V. Margitkának őszinte szeretettel Pécs, 1942. aug. 21-én. Cs Győző

A kötet egy harmadik példányában tulajdonbejegyzés a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győző”.

Sajnos, a Halál verseinek első kiadását még nem digitalizálta sem a Csorba Győző Megyei Könyvtár, sem a Petőfi Irodalmi Múzeum. Igyekszem pótolni. [Bár a gyászhír után nem sok kedvem van hozzá.]

A kötet borítója és az ajánlások.

  https://csorbagyozo.hu/wp-content/uploads/2020/08/aj%C3%A1nl%C3%A1s-margitk%C3%A1nak-1942.jpg  https://csorbagyozo.hu/wp-content/uploads/2020/08/aj%C3%A1nl%C3%A1s-margitk%C3%A1nak-d%C3%BCh%C3%B6sen.jpg

A kötet 2., teljesen átdolgozott kiadásának ismertetését ld. itt, a 14. tételnél.

A leírt kötetben egy gépírásos köszönőlevelet találtam egy szegedi jezsuitától, Endrődy Lászlótól, fejléces írólapon.

Jézustársasági Kollégium Szeged Kálvária utca 39. Csekkszám: 45042 1941. ápr. 22. /  Kedves Győző! / Úton voltam s erről csak a napokban tértem vissza, – ez az oka, hogy csak most köszönhetem meg a szép kötetet, melyet oly kedvesen elküldött nekem. / Nagy örömmel forgattam és mondhatom igazi gyönyörűséggel olvastam a gyönyörű műfordításokat. Kitűnő gondolat volt Hélinant verseit megszólaltatni magyarul, és szívből gratulálok hozzá, hogy ez ily remekül sikerült. / Amikor azt mondom remekül, ez nem puszta udvariasság: a magyar fordítás nyelve igazán nagyon jó, folyamatos, omló, – mintegy moll-ban tartott, amivel hűen idézi a francia versek hangulatát. Az is nagyon jó, hogy az ó-francia nyelvet nem akarta archaikus ízű magyar interpretációban visszaadni, hanem modern szépen gördülő irodalmi nyelvvel tolmácsolja az eredeti – oly megkapó és fordulatos – szöveget. // Az is igen jó gondolat volt, hogy a magyar fordítás mellett közreadja a francia eredetit is. / Talán érdekli az is, hogy mely versek voltak, azok, amelyek tetszettek nekem? Íme: 6, 7, 8, 13, 16, 17, 23, 27, 31, 33, 35-től végig pedig szinte minden egyest ideírhatnék. / Így mégegyszer szívből gratulálok ehhez a szép és értékes könyvhöz és nagyon köszönöm, hogy olyan kedvesen gondolt rám és megküldte. – Szerény viszonzásként engedje meg, hogy én is küldjek Önnek egy kis francia iratot, voltaképpen csak egy cikk, melyből különnyomat készült. Örülnék, ha megnyerné tetszését. / Régi barátsággal s tisztelettel köszönti igaz híve Endrődy László S. J.”
A levélben ajánlott kötet: Endrődy László: Un jeune héros de la souffrance et de l’amour divin Etienne Kaszap, 1916–1935.
A leírt példányban nyomtatott oldal a Magyar Szemle c. folyóiratnak a kötetet ismertető írásával. Az írólapon piros bélyegzős fejléc: „Magyar Szemle Szerkesztősége, 1941. jun. 1.” felirattal, alatta kézzel, tintával: „391. lapon”.
A fordításkötet Magyar Szemlében megjelent első ismertetésének szövege a kötetbe helyezett oldalon:
„HÉLINANT: A HALÁL VERSEI. Ófrancia eredetiből fordította Csorba Győző. Bevezetést írta Birkás Géza. Janus Pannonius Társaság. Pécs. 115 lap. Ára 4. – pengő. / Hélinant, Froidmont-i cisztercita szerzetesnek, a fényes udvarok, kalandos utak vidámságából megtért trouvère-nek költeményei a »Vers de la Mort«. Intelmek a XII. század nagyjaihoz, elmélkedés a halálról, intő szó az epikureizmus tobzódó híveinek. Amint mások andalgó versekkel kedveskedtek a kor divatja szerint barátaiknak, Hélinant a halált idézi súlyos strófákkal régi cimborái elé. A közönség hálás lehet Csorba Győzőnek, hogy Hélinant realizmusának merev egyszerűségén, ideges képein és kíméletlen sorain keresztül megismerkedhetett a Danse Macabre-ok minden pátosztól ment hírnökével.”

Azt hiszem, a levél és a korabeli ismertető is bizonyítja a fordítás fontosságát és minőségét.

Kis kitérő a múzsák testvériségét [Tüskés Tibor: Testvérmúzsák; Gyertyán Ervin: A múzsák testvérisége] bizonyítandó:
Buonamico Buffalmacco A Halál diadala c. freskója.

A zenei változat: Liszt: Totentanz.

És a kettő kapcsolódása:

“A Haláltánc, Totentanz – Danse macabre; Parafrázis a Dies iræ fölött zongorára és zenekarra Liszt Ferenc nagyszabású, zongorára és zenekarra írt versenyműve. Műjegyzékszáma: S.126. A darab hosszú érlelési folyamat végén, 1859-ben készült el végleges formájában. A zeneművet Hans von Bülow-nak ajánlotta, ő is mutatta be 1865-ben, Hágában. […] A közvélekedéssel ellentétben Liszt Haláltáncát nem Hans Holbein ismert fametszetsorozata, hanem a pisai Camposanto monumentale (Nagy temető) falán található, A halál diadala (Trionfo della Morte) című freskó ihlette (a festmény a második világháborúban komolyan megsérült). Erről Lina Ramann, Liszt kortársa és életrajzírója számolt be. A szerző a freskó festőjének Andrea Orcagnát jelölte meg, később Francesco Traininek tulajdonították, az igazi alkotó azonban a Boccaccio által tréfás kedvűként említett firenzei festő, Buonamico Buffalmacco.
Liszt Ferenc 1838-ban Marie d’Agoult-val látogatott Pisába, ekkor látta a freskót, és azonnal mély hatást tett rá. A festmény középpontjában a Halál van, aki az élet hívságait jelképező fiatal lányokat szemléli, az égben angyalok, balra fent imádkozó remeték láthatók. A bal oldali részben a három élő és a három halott, a jobb oldali részen az említett fiatal hölgyek láthatók. A haláltól megrémülőket Szent Makárius figyelmezteti a földi élet mulandóságára. (In: Wikipédia)

Képek a kötetből. Azt gondolom, a válogatás teljes képet ad a kis kötetről. Birkás Géza bevezetőjét külön figyelmükbe ajánlom. (Nem akartam szétfeszíteni az oldalakat, ezért némelyik szkennelés kicsit ferde lett, elnézést.)

A kötet ismertetése Bertók László Csorba bibliográfiájában:

HELINANT [de Froidmont]: A HALÁL VERSEI. (Les vers de la mort.) Ófrancia eredetiből ford. Csorba Győző. Bev. Birkás Géza. Ill. Holler András. Pécs, 1940, Janus Pannonius Társaság. 115 l. /A Janus Pannonius Társaság könyvtára./

VÁRKONYI Nándor. = Dunántúl. 1940. dec. 15. 12.
BÁRDOSI NÉMETH János. = Dunántúli Szemle. 1941. 4. 244.

A Tüskés Tibor szerkesztette Csorba Győző, a fordító című kötetben A Halál verseitől a Faustig címmel megjelent Kabdebó Lóránt és Csorba Győző beszélgetése. A Csorba költői, fordítói indulásáról sok fontos információt tartalmazó beszélgetés itt olvasható. Ajánlom figyelmükbe.

Várkonyi Nándor és Bárdosi Németh János kritikáját kattintásmentessé téve alább közlöm:

VÁRKONYI NÁNDOR:

Amióta ember él a földön, a halál mindig félelmes és izgató kérdés­ként mered eléje; rettegés oka a hitetlennek, de titok és rejtély a hí­vő számára is. Annál inkább az volt a középkor embere előtt, aki szenvedésekkel telt, brutális, de egyúttal minden más korénál mé­lyebb lelki életet élt. Így érthető, hogy a halál úgyszólván éppoly köznapi problémája volt, mint nekünk a mindennapi kenyér, s vé­gigkísérte egész életén. „Az Egyház mindent elkövetett, – olvassuk az előttünk levő kötet bevezetésében, – hogy meglágyítsa az emberi lelket, hogy szeretetet, részvétet és áldozatkészséget csöpögtessen beléje, s a hitszónokok, moralisták, költők erélyesen síkraszálltak a hatalmasokkal szemben az elnyomottak és szenvedők érdekében. Ebben a küzdelemben egyik fegyverük a halál s a túlvilági élet kín­szenvedéseivel való fenyegetés volt. E cél szolgálatába szegődtek a festők, a rajzolók, a szobrászok is, így születtek aztán a halál-tán­cok, amelyek a templomok, kolostorok, temetők falait díszítették s melyek szemlélete a középkor naiv, írni-olvasni nem tudó tömege­inek annyi borzalommal vegyes gyönyörűséget okozott.” A képen, szoborban ezerszer látott, beszédben, imában naponta megszólított Halál úgyszólván személyes, élő lényként járt-kelt az emberek kö­zött. Így látta őt Hélinant is, a középkori szerzetes-költő, aki ötven versben énekelte meg hatalmát. Nem róla ír, hanem hozzá, megszó­lítja minden egyes versében, tömör erővel beszél vele, mint igazi, kérlelhetetlen nagyúrral szokás és zord szemléletességgel festi mű­vét. E versek valóban a perszonifikált Halál versei, nem csupán róla szólnak.
Maga Hélinant, a froidmonti cisztercita szerzetes (1160–1229), mint költő s mint ember is jellegzetes fia korának. Előkelő úrfi volt, vidám trubadúrként kezdte pályafutását, s híre csakhamar olyan messze szállt, hogy minden színház, cirkusz, köztér és iskolaterem visszhangzott a nevétől, – ahogyan maga írja egyik levelében. De a sok zajnak alja is lehetett, mert harminc éves korában barátnak állt, s azontúl negyven éven át példásan hívő életet élt. Több mun­kát írt latinul, francia nyelvű művei közül csak a Halál versei ma­radtak fenn, de ezek méltó emlékei tehetségének és kora irodal­mának. „Hélinant műve pathetikus zordonságával, megdöbbentő realizmusával, képeinek, szimbólumainak erőteljességével, min­den primitívsége mellett is művészi formájával ma, keletkezése után több mint hét évszázaddal is megrázó hatást tesz reánk” ­írja Birkás Géza a fordítást bevezető tanulmányában.
A bevezetés nagy szolgálatot tesz a mai magyar olvasónak és hálára kötelezi. Mesteri rövidsége a kor s az irodalom fölényes ismeretéből ered s így a tájékoztató és jellemző rajz, melyet a ré­gi időről és Hélinant alakjáról nyújt, nemcsak hiánytalan, ha­nem nélkülözhetetlen is a versek megértéséhez. Egyébként nem meglepő, hogy a köteten Birkás Géza nevével találkozunk. A tu­dóst, a francia irodalom szakemberét, aki méltán nyerte el a fran­cia Akadémia pálmáját, sokan ismerik hazáján kívül is, de a műértőnek, a francia költészet gyöngyszemeit finom érzékkel fel­táró kezdeményezőnek és mécsesgyújtogatónak érdemei még ke­vesek előtt állanak tisztán. Ő ismertette meg velünk közelebbről a provencal költészetet, az ún. félibrige-mozgalmat, mely Mistralt adta a világirodalomnak, s amely a magyar mellett az egyetlen népiesnek nevezhető iskola Európában; az ő szorgoskodásának köszönhetik a magyar olvasók a provenci trubadúrlírának, Verhaeren verseinek tolmácsolását s most a középkori halálköl­tészet egy remekének bemutatását. És köszönheti két fiatal pé­csi költő: Holler András és Csorba Győző, hogy fáradságos mun­kája nyilvánosság elé juthatott. Birkás Géza egyébként Pécs múltjának felderítéséhez is hozzájárult régi külföldi utazók útle­írásainak gyűjtögetésével és közlésével. Őt most elvesztette a pé­csi egyetem, de szeretnők felhasználni ezt az alkalmat – nem bú­csúzásra, hanem – annak a reményünknek kifejezésére, hogy Pécs irodalmi élete ezután sem fogja nélkülözni.

Szólnunk kell még a fordító munkájáról. Ez a munka rendkí­vüli fáradságot jelent, mert elsősorban szinte tökéletes verselési formakészséget követel. Hélinant ciklusa ötven tizenkétsoros versből áll, egyenként nyolc szótagú, kétrímes sorokkal; ennek a rövid, tömör formának zártságát, szigorát növeli magának Hélinantnak egyéni tömörsége s az ófrancia nyelvnek régies csi­szolatlansága, nyers, szinte barbár egyszerűsége. S mindamel­lett e régi versek ritmusa szinte hibátlan, gördülékeny, sőt zenei, ha beleéli magát az ember; szóképei erőteljesek, szemléletesek, rímjátéka változatos, bár néha szabadossággal él, de éppen eb­ben nem követheti őt a fordító. Mindehhez s más nehézségekhez hozzájárul az a tünemény is, hogy a magyar szavak általában hosszabbak, többtagúak, mint a francia nyelv szavai, ami nyolcszótagú verssoroknál olyasféle nehézségeket okoz, mintha pl. egy gyűrűbe két ujjat kellene bedugnunk. Ezt Csorba úgy old­ja meg, hogy enjambement-nal, sorátvitellel él, gyakrabban mint a szerző, aki periódusait általában soronként tagolja. Viszont a rí­melés így szinte folytonos bravúrt követel s a különös az, hogy ez a bravúr elejétől végig sikerül a fordítónak. Formailag tökélete­sebb tolmácsolást lehetetlen volna kívánnunk. A nyelvezet ellen sem igen lehet kifogásunk; Csorba dikciója tömör, puritán, tiszta magyarságú; szűkszavú és kemény beszéde mellett a ritmust jól megőrzi, bizonytalanságon, felakadáson sehol sem botlik meg a szemünk. Tartalmi hűségéről pedig – ami végül is a legfonto­sabb probléma – meggyőződhetik az, aki a magyar szöveget a mel­lette álló francia eredetivel egybe tudja vetni.

Valószínű, hogy nem nagyon sok magyar olvasó akad, aki az ófrancia nyelvben járatos, de ez a munka félig-meddig irodalmi csemegeszámba megy s így a kétnyelvű kiadás csak emelheti ér­tékét. A könyv különben külsőleg is igyekszik a bibliofil igénye­ket kielégíteni, nyomtatásban, szedésmódban stb. A művészi cím­lapot Holler András tervezte, a francia kódexek stílusában s egy finom, egykorú rajz másolatával díszítette; a könyv belsejében is találunk tőle egy kódexillusztrációt.

A munka Endrédy Vendel zirci apát és a Janus Pannonius Társaság áldozatkészségéből látott napvilágot. Ha az olvasó számbaveszi hányan, s hogyan járultak hozzá, hogy e kis mű nap­világot láthasson, sejtelmet nyer róla, mily sokak önzetlen mun­kájára van szükség néha, hogy a szellemi értékektől egyre job­ban távolodó korunkban a tiszta irodalom megszólalhasson.

Dunántúl, 1940. dec. 15. 12.

BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS:

A legkomolyabb programú vidéki irodalmi szervezet, a pécsi Janus Pannonius Társaság 13. kiadványaként Hélinant verses-gyűjte­ményét adta a magyar olvasók kezébe, Csorba Győző kitűnő for­dítása alapján. Hélinant a 12. század gyermeke. Változatos élet­út után kolostorba vonult és megírta a középkor egyik legmegrázóbb himnusz-sorozatát. A Vers de la mort a halál félel­metes és – sajnos – örökké élő arcát festette a könnyelmű, öröm­be, pénzbe, hatalomba szédülő kortársak elé. A könyv méltó do­kumentuma szerzője és kora lelki életének, gyötrő problémáinak. Hangja, tanítása ma sem veszített semmit erejéből és a zordon, pathetikus műben a 20. század embere is megtalálhatja a lélek intelmét és örök útmutatását.

Halál, mindenhol gazda vagy,
minden vásáron megmarad
hasznod, s a dúsat megnyuzod.
Kezedtől porbahull a nagy,
báb lesz a leghatalmasabb…

A finom kiállítású könyvhöz Birkás Géza egyetemi tanár írt kitű­nő – Hélinant életét, költészetét tömören bemutató előszót.

Dunántúli Szemle, 1941/4. 244.

Végül következzen a szolgálati közlemény. (Minden hírlevél végén közlöm a 300. megjelenéséig.)

Több olvasóm – összesen sincsen sok, de közülük több – figyelmeztetett, hogy a Csorba hírlevelek hosszúak és nem igazán olvasmányosak, talán nem is felelnek meg a hírlevél elnevezésnek. Belátva a kritikusok igazságát, azt gondoltam, hogy a 300. után – soha nem hittem volna, hogy eddig eljutok – megváltoztatom a hírlevél elnevezést, s a Csorba honlapon belül ezt a sorozatot Csorba blog néven folytatom tovább.

Mi is a blog? Egy meghatározás szerint: “A blog egy internetes napló, vagy újság, ami általában egy webhelyen részét képezi, vagy saját webhely. A blogok tartalmait általában bejegyzések, azok tartalmait pedig szövegek, képek, videók, hanganyagok, és egyéb tartalmak alkotják. A „blog” szó a „weblog”, tehát „webes napló” rövidítéséből jött létre. […] A blogok tartalmai megjelenhetnek egyetlen végtelenített (vagy lapozható) idővonalon, egymás után sorrendezve, vagy különálló bejegyzésekként, amelyekre a kezdőlap, egy kategóriaoldaláról, vagy más, a blogon elhelyezett hivatkozásokról lehet eljutni. Egy blogon általában a legújabb bejegyzés kerül legfelülre, és lejjebb haladva egyre régebbi tartalmakat találunk – ez segít a látogatóknak, hogy a blogra érkezve mindig a legfrissebb bejegyzésekkel találkozzanak anélkül, hogy keresniük kéne ezeket. “(In: Mi is az a blog és mire használják?)

A Csorba blogot a fentieknek megfelelően, ám változatlan tartalommal, a megszokott helyen a Csorba Honlap jobboldali menüoszlopában teszem elérhetővé, de ezentúl nem hírleveleket, hanem egy hírfolyamot közlök, rendszertelen időközökben. A hírfolyamban, modern nevén blogban a Csorba Győző életművével, a Csorba Győző Társaság eseményeivel, a velük kapcsolatos dokumentumok bemutatásával foglalkozom és művészeti eseményekről adok hírt, teljesen szubjektív, vagy írhatom így is, “függetlenobjektív” alapon. Vagyis szabadon merítek a múlt, a jelen és a jövendő eseményeiből, híreiből. Így kivédhetem az aktualitást és a blog hosszát érő kritikákat egyaránt.

Kérem, küldjék el véleményüket e-mail címemre (pinter2laszlo@gmail.com), örömmel várok minden hozzászólást, javaslatot, akár a formáról, akár a tartalomról szól.

Köszönöm figyelmüket.