Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.

A mai  Csorba vers: Verseim sorsa. A vers a linkről meghallgatható a költő és Vallai Péter előadásában is. A linkről a vers Csorba kézírásával is olvasható. Először a Lélek és ősz című kötetben jelent meg (Bp. : Magvető, 1968), utána pedig szinte minden válogatott kötetben és természetesen az Összegyűjtött versekben is.  Az 1968-as  megjelenés is jelzi, hogy a költő egészen korán gondolkodott az utóéletéről, arról, hogy mi lesz versei sorsa. Nem kívánok sokat beszélni erről a „végrendeletről”, mindent megírtak róla, amit lehet. Lényege, hogy az utókor döntse el majd, életművéből mi értékes és mi nem.

Ne maradjon belőlem semmi több,
csak amit élő érdeke szerint
táplálékként őriz meg az utókor.

S amire nem lesz majd szüksége, mint
szemét pusztuljon a szemét között,
kerüljön illendő helyére jókor.

Mai bejegyzésemet egy friss hír inspirálta: Egy dráma, amely kimaradt a történelem-könyvekből. „Pannonhalmán közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésen néz-hették meg péntek este [2022. 01. 121. P. L.] az érdeklődők a nemrégiben bemutatott Magyar Passió című filmdrámát. Az esten a film rendezőjétől és főszereplőjétől, Eperjes Károlytól, valamint Várszegi Asztrik emeritus főapáttól is kérdezhettek a megjelentek a Kazinczy Ferenc Művelődési Házban.” Részlet az ismertetőből: „Magyarország 1950. Bizonyára mindenkinek más jut eszébe a dátummal kapcsolatban, egy történelmi esemény azonban csak keveseknek, mégpedig az, hogy ebben az évben a kommunista diktatúra erőszakszervezete az ÁVH, kegyetlen támadást indított a szerzetesrendek, az egyházi közösségek ellen. A vészterhes időszak kimaradt a történelemkönyvekből, pedig lenne mit feltárni, és lenne miről beszélni. Talán Eperjes Károly nagyjátékfilmjének köszönhetően végre a figyelem középpontjába kerül a magyar kereszténység egyik legsötétebb időszaka.”

Nekem erről a dátumról főként Velényi János Ciprián, Csorba Győzőné, Margitka paptestvére jut eszembe. Róla pedig a Csorba család életének egy meghatározó időszaka, amiről a költő verset is írt. Többször citáltam már, de a hír keltette érzelmi hullámok miatt most újra idézem a Gyöngéd vizit című verset. Nos, Ciprián, a „jó pap” is szerzetes volt fiatalon, amiként a filmbéli személyek is. Ahogyan Csorba írja:

„Történt egyszer – de hogy pontos legyek,
előre kell bocsátanom: szegény
sógor valamiféle rendhagyó
új-ősi szerzetesrend tagjaként
indult a pályán: napi kétszeres
étkezés, deszkán-alvás, szigorú
hallgatási fogadalom, alig
alvás, kemény munka, imádkozás
és más nyalánkságok, (mint mondaná a szleng).
E szerzetet feloszlatták, akár
a többit, internálótáborok
fogadták őket, bár… nem folytatom
egy szó mint száz: a sógor megszökött,
hozzánk szökött, és ott elrejtezett.
„De a Nagy Gazság Kicsiket Fial”
Valami lelkes jóakaratú
„a Szeretett Vezért” „a Bölcs Atyát”
féltő szomszéd a rendőrségre ment
e szörnyű bűntettet jelenteni.”

Az „ősi-új szerzetesrend”, amelyről a költő ír, a cisztercitáké volt, hiszen a „jó sógor” útja a pécsi Nagy Lajos  Gimnáziumból egyenesen hozzájuk vezetett, a szigorú ciszterci rendbe. Csoda-e, ha ezek után az idézett filmről olvasva éppen a szívemnek olyan kedves pap jutott eszembe. Cipriánról sokszor írtam már a honlapon, erről az oldal keresőjébe beírt Ciprián keresőkérdéssel bárki meggyőződhet. Hogy most mégis újra írok róla, azért is van, mert feleségem a „kincsesládában” megtalálta Cipriánnak a húgocskájához, Margitkához írt több levelét és dokumentumát is. A levelek nem csak a testvérek kapcsolatáról, hanem Csorba és Margitka kapcsolatáról, közös életükről is szólnak, ráadásul történelmi dokumentumok is. Úgy érzem, fentiek miatt is helye van ismertetésüknek a Csorba honlapon.

Először a születéssel és a halállal kapcsolatos dokumentumokat ismertetem, azután a következő blogokban sorra a leveleket. Itt jegyzem meg, hogy a most megtaláltnál sokkal több Ciprián-levél van a birtokunkban. Nincs időm mindet szkennelni, vagy word formátumba átmásolni, remélem, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár ebben segítségemre lesz.

Lássuk tehát először a dokumentumokat, amelyekből kiderül, ki volt, mit csinált Ciprián. Az atya születési anyakönyvi kivonata. Külön felhívom a figyelmet a sarló-kalapácsos-vörös csillagos „magyar” címerre, amelyet fiatalabb olvasóim talán nem is nagyon ismernek. Az anyakönyvi kivonatra felel a lezárás, a gyászjelentés. További dokumentum a halálakor írt búcsúbeszéd.  Ne menjünk el kattintás nélkül emellett a dokumentum mellett, idemásolom, mert bár a Cipriánról írt legfontosabb megemlékezésben már idéztem egy változatát, ez annál bővebb és jóval tisztább gépirat.

 Ciprián hagyatékának ügye nem volt egyszerű, hiszen vagyona nagyobbrészt az egyházközség tulajdona volt, azonban erről is gond nélkül sikerült megállapodni. Másolom az atya hagyatéki ügyének megbeszélésre Csorbáéknak küldött meghívót. A búcsúztatás és temetés körüli iratokban előkerült Halász Pius atyának, a borsodpusztai ciszterci monostor főnökének neve. Ez azért fontos név, mert Ciprián Zircről Pius atyával ebbe a borsodpusztai monostorba vonult el. A ciszterci rend történetéről itt olvashat, a számunkra fontos részt kiemelem:

„Halász Piusz és vele néhány zirci ciszterci a Veszprém megyei Magyarpolány mellett Borsodpusztán 1946-ban a zirci apátságtól független monostort alapított azzal a céllal, hogy visszatérjenek az eredeti szigorú, szemlélődő ciszterci életformához. A közösség a Béke Királynője oltalma alá helyezte magát. A Szentszék 1946. november 15-én önálló perjelségnek ismerte el a 10 tagból álló monostort és közvetlenül a rend generális apátjának fennhatósága alá rendelte.”

Ciprián a ciszterci rend borsodpusztai monostorának föloszlatása után bujkált Csorbáéknál is, ahonnan 1951-ben elvitte az ÁVÓ. (Ld. Gyöngéd vizit.) Azután „kis” kitérő következett, ha jól tudom Dunaújváros (akkori nevén Sztalinváros) építésén, majd Csatkán folytatódott az immáron nem szocialista építkezés, a Szent Szűz búcsújáró helyén. Erről itt emlékeznek meg.

És akkor következzék Ciprián első levele 1951-ből. (A levél word változata. A levél lapalji jegyzeteiben további magyarázatok olvashatók.)

A levélből világosan kiderül, hogy a monostort 1951. február 2-a után zárták be, hiszen akkor ott még a húsvéti nagyböjtre készültek. Tudjuk, hogy a szerzetes-rendeket Rákosiék 1950-ben oszlatták fel, a borsodpusztai monostor felszámolása tehát egy keveset „csúszott”, talán azért, mert összesen tíz tagjával kicsinek, nem annyira fontosnak találták a vallástalan, máshívő brigádok. A Gyöngéd vizit című versről könnyen megállapítható, hogy az nem 1950 júliusban keletkezett, ahogyan azt a Csikorgó című kötetben a vers alatt olvashatjuk, hanem Ciprián 1981-es halála után, de az 1950-es dátum azért is irreleváns, mert azt meg a levélből tudhatjuk, hogy Ciprián akkor még Borsodpusztán volt.

A levélről nem kell sokat írnom, magáért beszél, kérem, olvassák el, úgysem sok alkalom adódik ilyen szép és okos szavakat olvasni a szeretet hatalmáról. Mint minden katolikus mise zárómondata után – A szentmise véget ért, menjetek békével – most is az a kérdés jut eszembe, vajon miért is szúrta olyan nagyon a katolikus vallás (is) a kommunista-szocialista korszak diktátorainak szemét. Persze sokat mégsem kell gondolkodni, ha még a hívők „vallomása”, a „mert tiéd az ország  a hatalom és a dicsőség” formula is eszembe jut. Hiszen akkor csak Rákosi Mátyás elvtárs-pajtásé, vagy Janosom Kadaromé és tettestársaiké lehetett az ország, a hatalom és a dicsőség is.

A levél első mondatában „megszólított” aranyos Bogárka Csorbáék első gyermeke, Eszter lányuk.

A levél helyesírásán nem változtattam, így a küzködés szóén sem.

A levél számomra talán legfontosabb mondatai a következők: „Keveset beszélgettünk [Pius] Atyánkkal Felőletek, csak annyit, hogy küzködtök, megvagytok elég jól. És ez talán elég is. Más szavakkal: éltek, mint minden más ember. És mégsem elég: igen, éljünk külsőleg úgy mint mindenki és lélekben mégis hozzunk százszoros termést. Fogadjunk el minden nehézséget és szenvedést, de ne úgy, mint az állat, baromi egykedvűséggel, vagy zabolátrázó dühöngéssel, hanem alázatos szerető odaadással, mindent a Jóisten kezéből fogadva. Mert ebben áll az ember élete a földön. Minden más hiábavalóság és másodrendű dolog. Csak egy a fő, Istent szeretni és megtenni az ő akaratát.”

Fontos életelv és különösen a diktatúrák nyomása alatt élni akaró embereknek szóló útmutató: éljünk, mint mindenki más, fogadjuk el, amit nem lehet megváltoztatni, de lélekben hozzunk százszoros termést. És ne feledjük el, a bölcs szavakat egy 25. évét éppen betöltő fiatalember írta.

Azt is érdekes volt felfedeznem, hogy a fiatal szerzetes ugyanúgy az élet értelmén gondolkodott, mint az idősebb költő Csorba. A sógorok értették egymást. Csak amíg a fiatalabb Istenben és a vallásban találta meg élete értelmét, addig a költő a családban és főként a költészetben. A lényeget azonban mindketten egyformán érzeték: alkotni, ameddig a kéz mozog és az értelem még nem huny ki.

Ciprián, az oblátus, álló sorban balról az első:

Ez a kép pedig már a nagybeteg papról készült, nem egészen egy évvel halála előtt.

A következő blogban is Ciprián levelet közlök, ez sem kevéssé érdekes, elég csak a dátumát ideírni: 1956. december 13.

Remélem, nem bánták meg, hogy velem tartottak. Köszönöm figyelmüket!