Folytatom a Csorba versesköteteket bemutató sorozatomat a Simeon tűnődése című, betűrendben 12., a megjelenés sorrendjében is 12. Csorba-kötettel.
(Az összes ismertetett kötet linkje és a bevezető elérhető innen.)

A kötet leírása:
Csorba Győző: Simeon tűnődése. – Bp. : Magvető Könyvkiadó, 1983. – 148 p. ; 23 cm. – 4 példány. – A leírt példányban dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Cilkómnak, Lacinak, Bálintkának, Violkának és Ábelkának sok csókkal, nagy-nagy szeretettel: Apa Pécs, 83. okt. 3.”. – Egy példány a Csorba Emlékszobában.  – ISBN 963 271 981 6 kötött.

A kötet a DIA honlapján.  A teljes kötet pdf változata. A kötet Magyar Elektronikus Könyvtár számára digitalizált változata több formátumban elérhető itt.
A kötetet 1984-ben nívódíjjal jutalmazták.

Csorba Győző és Galsai Pongrác. Keszthely, Balatoni Írótalálkozó, 1982. szeptember 2. A fotón jellegzetes pillanat látható, amely igazolja, mennyire szerette Csorba Galsai történeteit. A kép baloldalán Takáts Gyula költő figyel. (Csorba a kép hátoldalára írta az adatokat.)

A kötet képei itt láthatók. (Az első ajánlásban szereplő név Csorba középső lányának, Noéminek a becézése.)

Versek a kötetből.

Két oldal a kötetből. A Ténymegállapítás c. vers és három kis tétel a Vegyes sóhajtások ciklusból.
A Bertók-féle Csorba bibliográfiából Tüskés Tibor Jelenkorban megjelent kritikáját teszem elérhetővé. Alább tudatosan olyan verseket választottam, amelyekről Tüskés nem ír. A kritikusi elemzést inkább rábízom. A kritikában is említettek közül a Szamócavirág című vers itt elérhető és meghallgatható Béres Ilona előadásában.

Számomra nagyon kedves a kötet első verse. Számvetés egy életről…

IDEGEN SZÉL

Hát például Amerikába
már nem jutok el bizonyára –

de ez csak példa mennyi hely
van még hová nem jutok el

és nemcsak földrajzi helyek
ezerféle másmilyenek

mondjuk hány férfi s nő szive
nyílnék elébem lépni be

mert hogyha arra gondolok
hogy négymilliárd szív dobog

s ha összeszámolom bizony nincs
mely otthonom lehetne harminc

ahol bizton vár ágyam étkem
védelmem társam békességem

s nem kell leskődnöm gyanakodva
szemekre és mozdulatokra

hogy mit s hogyan…, s kis-nagy titok
milliójába sem jutok:

a kémia s a fizika
s más tanok tucatjaiba

s ölvén magam mértéktelen
át egy (már-már kész?) életen

maradtam jobbadán kivül
(értetlen mily értetlenül)

s ha belsőm fölfedése végett
fürkészem ébren a sötétet

ugyan mire megyek vele?
a táj zsákutcákkal tele

nincs kedvem elindulni sem
hisz a kudarcot is viszem

leülök „Így van” mormolom
talán el is mosolyodom

s zavarodottan fúj kerengél
kint is bent is egy idegen szél
1983. 7–9. p.

A kötet első ciklusában (Közelgő fal) bibliai témájú verseket is olvashatunk, mint a Dávid tánca (13–14. p.) (a linkről a vers Csorba előadásában is meghallgatható); vagy a Simeon tűnődése (19–20. p.). Ez utóbbi itt olvasható, s ugyanitt meghallgatható Csorba előadásban is. Különös fintora a sorsnak, hogy Csorba, aki soha nem dörgölőzött politikushoz, éppen Kardos Györgynek a Magvető Kiadó igazgatójának ajánlotta a Jákob példája című verset, amely aztán megjelent az In memoriam Kardos György című kötetben is. A kötet szerzői között meghökkenve fedezhetjük fel Csorba mellett többek között Ágh István, Csurka István, Kálnoky László, Nemeskürty István, Galsai Pongrác, Szalay Károly, Kolozsvári Grandpierre Emil nevét is. A kádári (de inkább aczéli)-rendszer művelődéspolitikájának sajátossága volt a 3T, azaz a tilt, tűr, támogat alkalmazása a szerzőkkel  (nemcsak irodalmi, mindenféle más művészeti ág szerzőivel) kapcsolatban. A 3T fő irodalmi kiadója a Magvető volt, ennek igazgatója pedig Kardos György korábbi ÁVH-ezredes, akiről a kiadóba látogató szerzők csak jót hallhattak, s akik előtt Kardos is a jó képét, a megtért kommunistáét mutatta, aki még „kényes” művek kiadását is „bátran” támogatta. A wikipédia Kardos szócikke jó példája annak, hogyan igyekeznek viszonylag jó képet mutatni a szerkesztők-szerzők az ÁVH kínzásokért, koholt perekért (is) felelős vezetőjéről.

A wiki-szócikk befejezése:
„[Kardos György. P. L] 1956 októberének végétől, 2-300 fős csapatával a Belügyminisztérium József Attila utcai szárnyát védte a felkelők [Forradalmárok!!!! P. L.] ellen, ezért később megkapta a Szocialista Hazáért érdemrendet. [Ld. még „cochaza” érdemrend, amivel például a tulajdonos utódai felvétel nélkül kerülhettek egyetemre.  P. L.]
1956 után ezredesként, a HM határon túli katonai hírszerzés osztályán szolgált. 1959-től többször kérelmezte szolgálati állományon kívül helyeztetését.
Könyvkiadóként (1961–1985)
1961-ben néhány hónapig a Medicina Kiadó, majd október 6-ától haláláig a Magvető Könyvkiadó igazgatója volt. A Magvető pár éven belül a kor legsikeresebb magyar vállalatainak egyikévé nőtte ki magát, olyan magyar íróknak biztosított rendszeres megjelenési lehetőséget, mint Berkesi András, Csurka István, Gyurkó László, Moldova György, Szabó Magda, Esterházy Péter, Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Weöres Sándor. Kertész Imre regénye, a Sorstalanság kiadását azonban visszautasította.
Egyik legsikeresebb vállalkozása az Albatrosz Könyvek sorozat megindítása volt 1963-ban, amely színvonalas kortárs – nyugati és szocialista – bűnügyi és kalandregények közreadására szakosodott. A kötetek egynémelyike a százezres példányszámot is túllépte (s ezáltal részben a kortárs magyar irodalmat is „eltartotta”. amely jellemzően jóval szerényebb volumenben fogyott). [Elképzelek egy Aczél-Kardos telefonbeszélgetést, amelyben Aczél így szól: „Te, Gyuri, a tengeri albatroszaid közé közé csempésszél már be egy jó magyar sirályt is…” P. L.]
Halála
Kardos Györgynek érelmeszesedése volt, utolsó éveiben több súlyos műtéten esett át. 1985. december 27-én hátsófali infarktust kapott, a Kútvölgyi úti kórházban órákon át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni. Bennfentes irodalmárok [??? P. L.]szerint a Magvető vezetőjeként „ledolgozta”, amit ávósként elkövetett Magyarország ellen.”

Milyen agyafúrt rendszer volt! Figyeljük csak meg a következő részt :”[Kardos György. P. L.] olyan magyar íróknak biztosított rendszeres megjelenési lehetőséget, mint Berkesi András, Csurka István, Gyurkó László, Moldova György, Szabó Magda, Esterházy Péter, Szentkuthy Miklós, Ottlik Géza, Weöres Sándor. Kertész Imre regénye, a Sorstalanság kiadását azonban visszautasította.” Micsoda zagyva névsor: Berkesi, Gyurkó László, Moldova egy mondatban Csurkával, Esterházyval, Weöres Sándorral… Ez is a „kulturpolitika” módszere volt: az álságos egymás mellé állítás segítségévével az igazi művészt összemosni a  propaganda könyvek íróival, egyiket sárba nyomva, másikat felemelve, így „egyenlősítve”.

Ellenpontként érdemes elolvasni a Pesti Srácok cikkeit a Berkesi-Kardos „szerzőpárossal” kapcsolatban. Berkesi András ÁVH-őrnagy egy vallató verőbrigád parancsnoka volt, Kardos György egyik, talán legjobb barátja. (Érdekes, erről a barátságról és a barátok által koholt vádakról és kínzásokkal kicsikart vallomásokról nem sok szó esik a wikipédia szócikkében.) Innen elérhető a Berkesi-Kardos együttműködést taglaló cikk. Ez a másik írás pedig „csak” Kardosról szól.) Csak évtizedekkel az emlékkönyv megjelenése után derült fény a cikkekben olvasható gusztustalanságokra, miután a Katonapolitikai Osztály iratainak titkosítását feloldották. Aczél rafinált rendszerében Csurkát, Galsait, Csorbát Weörest és barátaikat a Magvető azzal igyekezett magához és a rezsimhez vonzani, hogy a „Kardos Kiadónál” megjelenhettek a műveik, Kardos pedig támogatójukként mutatkozhatott.

De evezzünk csendesebb vizekre, hiszen a kötet mindegyik verse – mint a kötetért [Simeon tűnődése P. L.] 1984-ben kapott nívódíj is mutatja – érdemes a figyelmünkre. Mint általában a Csorba-versek közül, a kötet versei közül is nehéz legkedvesebbet választani. A Főhajtások című ciklushoz hasonlók a Csorba-kötetek megszokottá váló ciklusai lettek. A költőtársak köszöntése és az elhunytakhoz írt búcsúversek kerültek a hasonló ciklusokba, ebbe a kötetbe például József Attila, Jékely Zoltán, Bárdosi Német János Pilinszky János búcsúztatása.

P. J.
Megy-e Urának örömébe?
Vagy csak a sírnak üregébe?
Annyi imára jön-e „Ámen”?
Vagy csak a „Vége”, a „Tovább nem”?
(44. p.)”

És ha elolvassuk Jákob történetét, láthatjuk, sokfenekű ez a vers ez, amelyet Csorba Kardosnak ajánl. Mert Kardos Gy. is tusakodhatott az Angyallal (Istennel), míg ÁVH-sból kiadóigazgató lett, Csorba pedig élete végéig a Kardos Györgyökkel…”

További magyarázatul másolom a Wikipédia Jákob szócikkét. Itt képeket is láthat a történetről, egyet be is mutatok:

In: Paul Gustave Doré: Jákob tusakodása az angyallal (1855)

A szócikkből  idemásolom Jákob harcának történetét:
„Jákob (héberül: יעקב) a zsidó nép egyik pátriárkája (ősatyja), Izsák és Rebeka kisebbik fia, Ábrahám és Sára unokája, Ézsau ikertestvére.
Istentől a Jiszráél (ישראל, magyarosan Izráel) melléknevet kapta, melynek jelentése Istennel harcoló (erősnek bizonyult a titokzatos lénnyel való küzdelemben).
De fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál. Fogta és átküldte őket a patakon, és átküldte mindenét. Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób ezt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő ezt mondta: Miért kérdezed a nevemet? És megáldotta őt. Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam. Már sütött a nap, amikor átkelt Penúélnál, és sántított csípőjére. Ezért nem eszik meg Izráel fiai mindmáig a csípő forgócsontján levő inat, mert ütés érte Jákób csípőjének forgócsontján az inat.”

A bibliai történetbe rejtette hát Csorba az ajánlás magyarázatát. Aki művelt volt, tudta az okot, aki nem, annak meg jobb is volt nem tudni…

De evezzünk csendesebb vizekre, hiszen a kötet mindegyik verse – mint a kötetért 1984-ben kapott nívódíj is mutatja – érdemes a figyelmünkre. Mint általában a Csorba-versek közül, a kötet versei közül is nehéz legkedvesebbet választani. A Főhajtások című ciklushoz hasonlók a Csorba-kötetek megszokottá váló ciklusai lettek. A költőtársak köszöntése és az elhunytakhoz írt búcsúversek kerültek a hasonló ciklusokba, ebbe a kötetbe például József Attila, Jékely Zoltán, Bárdosi Német János Pilinszky János búcsúztatása.

P. J.
Megy-e Urának örömébe?
Vagy csak a sírnak üregébe?
Annyi imára jön-e „Ámen”?
Vagy csak a „Vége”, a „Tovább nem”?
(44. p.)

A Stációk. József Attilának című vers itt olvasható és meghallgatható a költő előadásában. Csorba egy másik, József Attila halála után írt verse megjelent a költő Mozdulatlanság című kötetében Egy halott költőhöz címmel. Csorba így beszélt a József Attilához fűződő kapcsolatáról: “József Attilával úgy voltam, hogy mikor őt, az ő verseit megismertem, akkor egy időre Ady háttérbe szorult, és kicsit meghűlt a kapcsolat közöttünk. De később láttam, hogy óriási nagy költő volt Ady is. Csak a szecesszió és az enyhe pozőrség benne… Ez néha még most is bánt, most is észreveszem […] A Mozdulatlanságban van egy olyan vers, ami József Attila haláláról szól. Azt hiszem, ez az első versek egyike volt, ami megjelent József Attila halála után. A költő december 3-án feküdt a vonat alá, és az én kötetem a következő év legelején jelent meg. De ezt a verset még 1938 [1937. P. L.] decemberében megírtam. Lehet, hogy valaki más is írt búcsúverset a költőről, mindenesetre én az elsők között voltam. József Attilát már akkor nagyon szerettem.” (In: A város oldalában és a 258. hírlevél.)
Az élőknek írt egyik főhajtás Takács Gyulának, a „becei görögnek” szól, a Dohány-dolgok a hetvenéves Kálnoky Lászlónak, a Versek Vasarely-képekhez pedig a pécsi származású festőnek. Az alkotói körkép tejességét az utódokhoz írt cikluszáró vers, a Költők, fiatalok adja meg.
Nem is idézek többet, a címleírás után megadott linken, kérem, olvassák el a kötet verseit!

A kötet leírása Bertók László Csorba bibliográfiájában:

Simeon tűnődése. Bp. 1983. Magvető. 148 p.

Olasz Sándor = Népszava, 1983. nov. 19. 11. p.
Sík Csaba = Élet és Irodalom, 1983. 47. 11. p.
Szederkényi Ervin = Dunántúli Napló, 1983. nov. 19. 9. p.
Tandori Dezső = Könyvvilág, 1983. 11. 8. p.
Tarján Tamás = Népszabadság, 1983. dec. 13. 7. p.
– – = Új Könyvek, 1983. 832352. tétel
Albert Zsuzsa = The Hungarian P. E. N., 1984. 25. 111–112. p.
Alföldy Jenő = Magyar Nemzet, 1984. febr. 12. 6. p.; A. J.: Rend a homályban. Bp. 1989. Magvető. 10–114. p.
Kemsei István = Kritika, 1984. 2. 28. p.
Koczkás Sándor = Új Írás, 1984. 4. 122–124. p.
Laczkó András = Tiszatáj, 1984. 8. 76–79. p.
Nagy István, Cs. = Életünk, 1984. 11. 1210–1212. p.
Pomogáts Béla = Magyar Hírlap, 1984. jan. 14. 8. p.
Tüskés Tibor = Jelenkor, 1984. 1. 36–40. p.; Az utolsó évszak. 14–24. p. („Előre s hátra nézek” címmel) (A Jelenkorban megjelent írást teszem elérhetővé a linken. A tanulmány után a Jelenkorban a Danse macabre című, a Görbül az idő című  kötetben (1985) megjelent Csorba-vers olvasható.)
Erdei T. Sándor = Alföld, 1985. 6. 79–80. p.
Kloss Andor = Somogy, 1985. p. 97–98. p.
Határ Győző = H. Gy.: Irodalomtörténet. Békéscsaba. 1991. Tevan Kiadó. 38–40. p.

A következő hírlevélben megint „elhajlok” és újabb meglepetéssel szolgálok.

Köszönöm figyelmüket.