Az előző hírlevélben rendezvényeket, eseményeket ajánlottam. Ezek közül néhány már lezajlott. Amelyiken ott voltam, arról írok most. 1. A Takács Jenő emlékest kitűnően sikerült a Művészeti […]
1. Elsőként kedves tagtársunk, Boda Miklós fotókiállítására hívom fel a figyelmet. Boda Miklós kezdettől a Társaság egyik leglelkesebb tagja, minden rendezvényünk látogatója. Fotóit már láthattuk, ismerjük […]
1. Kiss Tamás barátom szerencsére úgy ment el a Pécsi Orvoskari Hírmondó szerkesztőségéből, hogy maradt:) A Pécsi Orvoskari Hírmondó Kiss Tamás által választott két irodalmi csemegéjét […]
1. Folytatjuk Nagy Imre professzor Ady-sorozatát. A márciusi Ady-napra, 27-ére, az Egy csúf rontás című verset választotta elnökünk. Rövid értelmezése a vers után olvasható. Ady […]
1. Nagy Imre professzor, Társaságunk elnöke szép számú érdeklődő előtt tartotta meg A Magyar Athén című előadását március 20-án szerdán délután a Pécsi Lenau Házban. Az […]
Az előző hírlevélben fölhívtam a figyelmet Hegedűs 2 László kiállítására. (Róla már írtam a honlapon régebben is.) A „vizualista” művésztől a kiállítás plakátja után tegnap kaptam […]
1. Arató Károlyról neveztek el tantermet a Leőwey Klára Gimnáziumban. Arató Károly költő, műfordító, tanár Pécsett élt és dolgozott. Én nem tudom megítélni, miért, vagy mennyire […]
1. Örömmel értesítem a hírlevél olvasóit, hogy Kende Kata Várkonyi Nándor, Weöres Sándor és Csorba Győző a Sorsunk tükrében című, a 2018. november 21-ei Csorba esten […]
1. Nagy Imre professzor úr februári Ady-vers ajánlója. A KÖNNYEK ASSZONYA Bús arcát érzem szívemen A könnyek asszonyának, Rózsás, remegő ujjai Most a szivembe vájnak. Érzem […]