15. Csorba blog. Mindenszentek. Halottak napja.

Ez az év nem fog számomra a legkedvesebbek közé tartozni. Sőt. Rossz volt már a kezdet is. Tavasszal meghalt a bátyám, éppen a koronavírus járvány kezdetekor. Már a kórházban sem lehetett látogatni. Augusztusban halva született meg a kisunokám. Erre már nincsen szavam sem. Iszonyat.
S közben a sok ismeretlen és ismerős halott, akiket a járvány vitt el. Akik a rádió, televízió, internet, újságok legtöbbször névtelen temetőjébe kerültek: meghalt ennyi és ennyi idős, krónikus betegségekben is szenvedő vírusfertőzött, mondják, írják naponta.
Nem halottak napja lesz már ez majd, hanem halottak éve.

A koronavírus mindent elrontott, amit csak lehetett. Nem ölelhettük gyerekeinket, unokáinkat, nem érezhettük szeretteink közelségét. A család darabjaira hullott, atomizálódott. A közelség, az érintés hiánya égő fájdalommal tölt el. A bezártság megzavarja megszokott hétköznapi rutinunkat. Ha az utcán vagyunk, nem mehetünk közel ahhoz, akivel beszélgetünk. Nem lehet szájmaszk nélkül bemenni sehova. Tilos a kézfogás, az ölelés. Tilos lett számunkra, idősek számára a legtöbb rendezvény látogatása, de azok szervezése is korlátok között lehetséges csak. Színház, mozi, koncert… az előadások nagy része elmarad, vagy csak szigorú előírások szerint látogatható. A futballmeccs sehogyan sem. De ha lehetne is valamit csinálni, a feleségem is, magam is veszélyes korban vagyunk, ráadásul olyan betegségekkel, amelyek a vírus hatását felerősítik. Nem lehet közösségbe menni, nem tudunk a családdal nyugodtan összeülni. Nem merek a könyvtárba elmenni, ahol pedig terveim, terveink voltak a Csorba Emlékszobával, rendezvényekkel kapcsolatban. Halottak éve és hamvukba holt tervek, elhalasztott munkák éve ez…
Ennek a halálos évnek az emlékére égjenek Mindenszentek és Halottak napján a gyertyák.

Gyertyák Gyertya A Láng - Ingyenes fotó a Pixabay-en

A Csorba Társaság tagjai közül sajnos majdnem mindenki nyugdíjas már, így ők is a veszélyeztetett korban vannak. Elnökünkkel, dr. Nagy Imrével éppen ezért megbeszéltük, nem tartunk idén november 21-én, születésnapi Csorba megemlékezést. Pedig szép terveink voltak. Kérem megértésüket.
A hamvába holt ötletek helyett maradt a digitális, virtuális találkozás. Két meglepetéssel készülök a születésnapra. Remélem, így a való világon kívül is sikerül majd szépen emlékezni.

Nem tudjuk már megtartani a Társaság rendes évi közgyűlését sem. Hamarosan jelentkezem a szükséges dokumentumok bemutatásával itt, az interneten, s ugyanitt kérem majd azok elfogadását is. Remélem, az illetékesek a helyzetre tekintettel elnézők lesznek és megfelelőnek tartják a virtuális közgyűlést.

A mindenszentek napi blogomat temetői képpel és verssel zárom. Legyen könnyű halottainknak a föld és nyugodjanak békében. Mi pedig próbáljunk vigasztalódni Juhász Gyula versével, amelyet dr. Radics Éva küldött nekem Ausztriából.

https://cdn.pixabay.com/photo/2016/09/14/19/51/cemetery-1670234_1280.jpg

Juhász Gyula:
Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Köszönöm figyelmüket.