A Csorba Társaság 293. hírlevele

A hírlevelet egy közleménnyel kezdem, mert az az előző hírlevélről elmaradt, s azért is, hogy megmagyarázzam, miért van az, hogy Csorbához nem kapcsolható hírek is megjelennek ezen az oldalon.

Először a közlemény.

“Több olvasóm – összesen sincsen sok, de közülük több – figyelmeztetett, hogy a Csorba hírlevelek hosszúak és nem olvasmányosak, talán nem is felelnek meg a hírlevél elnevezésnek. Belátva a kritikusok igazságát, azt gondoltam, hogy a 300. hírlevél után – soha nem hittem volna, hogy eddig eljutok – megváltoztatom a hírlevél elnevezést, s a Csorba honlapon belül ezt a sorozatot Csorba blog néven folytatom tovább.
Mi is a blog? Egy meghatározás szerint: “A blog egy internetes napló, vagy újság, ami általában egy webhely részét képezi, vagy saját webhely. A blogok tartalmait általában bejegyzések, azok tartalmait pedig szövegek, képek, videók, hanganyagok, és egyéb tartalmak alkotják. A „blog” szó a „weblog”, tehát „webes napló” rövidítéséből jött létre. […] A blogok tartalmai megjelenhetnek egyetlen végtelenített (vagy lapozható) idővonalon, egymás után sorrendezve, vagy különálló bejegyzésekként, amelyekre a kezdőlap, egy kategóriaoldaláról, vagy más, a blogon elhelyezett hivatkozásokról lehet eljutni. Egy blogon általában a legújabb bejegyzés kerül legfelülre, és lejjebb haladva egyre régebbi tartalmakat találunk – ez segít a látogatóknak, hogy a blogra érkezve mindig a legfrissebb bejegyzésekkel találkozzanak anélkül, hogy keresniük kéne ezeket. “(In: Mi is az a blog és mire használják?) Egy másik vélemény szerint (Aristo) “Blogot azért ír az ember, hogy sokan ne értsenek egyet vele.”
A Csorba blogot a fentieknek megfelelve, ám változatlan tartalommal, a megszokott helyen a Csorba Honlap jobboldali menüoszlopában teszem elérhetővé, de ezentúl nem hírleveleket, hanem egy hírfolyamot közlök, rendszertelen időközökben. A hírfolyamban, modern nevén blogban a Csorba Győző életművével, a Csorba Győző Társaság eseményeivel, a velük kapcsolatos dokumentumok bemutatásával foglalkozom, és művészeti eseményekről adok hírt, teljesen szubjektív, vagy írhatom így is, “függetlenobjektív” alapon. Vagyis szabadon merítek a múlt, a jelen és a jövendő eseményeiből, híreiből. Így kivédhetem az aktualitást és a blog hosszát érő kritikákat egyaránt.
Kérem, küldjék el véleményüket e-mail címemre (pinter2laszlo@gmail.com), örömmel várok minden hozzászólást, javaslatot, akár a formáról, akár a tartalomról szól.”

1. bejegyzésem egy könyvismertető. Egy szűkebb levelezőkörnek küldött e-mailból másolom.
“Azonnal tisztázom is, a Három királyság levelemben egy régi, híres kínai könyv címét idézi. Ez a könyv a kínai három királyság regényes története, az egyik – legelsőnek tartott – kínai regény. A Wikipédia ezt írja róla.
Amikor kisebbik fiamnál megláttam ezt a kötetet, először nem tudtam hova tenni, de amint beleolvastam az előszóba, lassan eszembe jutott, hogy mi is ez, hiszen a vele egykorú kínai irodalomból három kötetet is ismertem. Volt a kezemben a Vízparti történet, a Nyugati utazás és a Vörös szoba álma című is, sőt utóbbit olvastam is. Kínában ezt a könyvet a legelsőként tartják számon, még az említetteknél is előbb keletkezett.
Annyira megörültem a nagyon igényes kiállítású kötetnek, hogy gondoltam, levelezőtársaimnak is bemutatom. A mellékelt oldalak minden fontos adatot tartalmaznak a könyvről.
Kérem, nézzék át a mellékleteket. Bár az egyik  fordító – Horváth Olivér Péter -, akitől fiam a könyvet kapta – angol nyelvből fordította a művet, a köszönet-nyilvánításban felsorolt nevek (ld. ezt is a mellékletben!), a jegyzetek, a névmutató, a térképek, a szövegközi képek bizonyítják a teljes hitelességet és hozzáértést.
Két részletet külön is a figyelmükbe ajánlok. Egyet az előszóból, egyet a könyvből, méghozzá a könyv első mondatát. Az előszó két oldalát azért idézem külön is, mert világos lehet belőle, hogy Kína azért is tart most ott, ahol tart, mert múltját soha nem feledte, ápolta, őrizte, nem úgy, mint Európa most a sajátját, vagy egyes “magyarok” a sajátunkét. A kínaiakhoz hasonlóan nekünk sem volna szabad szabad hagyni, hogy győztes csatáinkat, nagyszerű történelmünket elfedjék, hazánk dicsőséges történelmét csorbítsák sanda próbálkozásokkal, mint pl. az Egri csillagok bősz átírásával, a török hódoltság rémséges 150 esztendejének megszépítésével.
A könyv első mondata pedig figyelmeztető a világ jelenlegi birodalmainak vagy birodalmat utánzó alakulatainak: Egybesült Államok, Európai Unió, Németország, Franciaország…
“Ha a birodalom hosszú ideig széthasadt, biztosan egyesülni fog, ellenben ha régóta egységes, szét fog hullani. Így megy ez már ősidők óta.”
De jó volna, ha ezt a mostani “birodalmak” észben tartanák!
Eddig az idézet, érdemes a mellékleteket átnézni. (Nagy fájl, régebbi, lassú gépen nehezen töltődik.) Köszönet a fordítóknak és a munkatársaknak a könyv készítőinek a hozzáértő és áldozatos munkáért.

Második bejegyzésem megírására egy online oldalon megjelent vers és kommentárjai késztetettek. Augusztus 20-a az egyik legfontosabb és legszebb magyar ünnep. Annyira fontos, hogy a kommunisták igyekeztek kitörölni a magyar nép emlékezetéből a nevét, eredetének történetét is. Annyira fontos, hogy a szovjetbarát kommunisták 1951-ben szovjet (ukrán) segédlettel fölrobbantották még a Regnum Marianum-templomot is. A senkiházi robbantók utódai között volt olyan is, aki tetemcafatnak nevezte a Szent Jobb ereklyét. S vannak, akik ebbe az ünnepbe még mostanában is (2016-ban) belerondítanak, s a Szent Jobból írnak már-már blaszfémiába hajló verset… gyerekeknek. Szomorú. A demokráciában mindent szabad? Valóban az a szabadság, hogy mindenhez  joga van mindenkinek? Értéket rombolni szerintem nem érték. Olyasmi, amit tűrni lehet (hogy kell-e, nem tudom), védeni nem.
Én a Szent Jobbal ironizáló (játszadozó, gúnyolódó) verset nem idézném meg még linkkel sem, nem érdemli meg. Az ezredévet megélt, azóta érvényes történelmi tanulságokat kínáló Harmadik birodalom című könyvvel szemben az az efemer vers szóra sem méltó. Remélem, a jól megérdemelt feledésbe hullik hamarosan. A verset kommentelők hangneme és a szerzőnek a versét nem értőket gyakorlatilag lemucsaizó viszontválasza elvette a kedvemet attól, hogy beszálljak a vitába. Helyette inkább ezt ajánlanám augusztus 20-ra.

“Ó dicsőséges szent Jobb kéz!
Melyet magyar óhajtva néz.
Drága kincse népünknek,
Nagy öröme szivünknek.

Kérünk, áldd meg országunkat,
Királyunkat s mindnyájunkat.
Ó szent kéz, légy oltalmunk
És örökös paizsunk.

Igy fohászkodik a buzgó magyar nép szent Istvánhoz, szent István áldó Jobbjához, hogy védelmezze a királyt, az országot, a népet. Ótalmazza meg minden bajtól az országot az, aki megajándékozta a magyar népet a legnagyobb kinccsel, az ősi keresztény hittel.” (In: A szent Jobb, vagyis: az I. apostoli király dicsőséges szent Jobb kezének története. Könyvajánló.)
A fenti fohászt dr. Kovács Gergely Gyulafehérvár érseke is idézte augusztus 20-ai, Bazilikában tartott szentbeszédében. S hogy nem vitázok tovább a meg sem idézett verssel, annak a meghatóan szép szentmise is az oka: megbocsájtást és szeretetet ültetett a szívembe a Szent Jobb és Szent István méltó dicséretével.

Végül a nem is régen idézett Csorba-verset ajánlanám fiatal költők figyelmébe. Másolom a részletet:

“Az előző hírlevélben közöltem Csorba Költők, fiatalok című versét. Most kiegészítem a közlést három fontos mondattal: “A vers egy részlete meghallgatható Csorba előadásában is a Jelenkor 30 éves jubileumára, 1988-ban készült filmben. (23 mp és 1 perc 40 mp között.) Ugyanebben a filmben egy 4 perces részlet is látható, amelyben az idős költő a Jelenkor fiatal szerkesztőivel folytatott polémiájáról, szerkesztői elképzeléséről beszélt. Nagyon érdekes az öreg, néha már el-elakadó beszédű Csorba intelme a fiatal szerkesztőkhöz: jó volna, ha néhány olyan mű is megjelenhetne a Jelenkorban, amit egy bányász is élvezettel tud olvasni. (6 perc 00 mp és 8 perc 50 mp között.)”

KÖLTŐK, FIATALOK

Öcséim drága öcséim költők fiatalok
kiábrándítsalak? én rosszat nem akarok

én nem akarok rosszat de ne kérdezzetek
ne kérdezzétek hogy s mint látom a költészetet

mondtam igen hajdanta én is nagy szavakat
hogy így meg úgy hogy szentség nincs más a nap alatt

hogy életem egyetlen tartalma célja ügye
hogy azért van hogy az embert magasabbra vigye

hogy nincs alku hogy érte semmi se drága hogy…
− miként ti gondoljátok költők fiatalok

nyilván kijelölve napom már mire nem jön éjszaka
vagy éjszakám amelynek nem pirkad hajnala

ha valamikor hát most köntörfalazni tilos
(bár ahogy mondják: mindent eltűr a papiros)

vagyis: csak írtam írtam s a szavak szerkezetek
a vers rámkényszerített mindig egy s más szerepet

s ha új lett készen: − újra, ha sok-sok − mind az egész
gyümölcseként termett egy kancsal viselkedés

esetleg félig kancsal vagy negyedig ötödig az
az arány mindegy az a fontos hogy valamiképp nem igaz

öcséim drága öcséim költők fiatalok
ringyók a szavak befűzni ne hagyjátok magatok

úgy se hogy mint a bogáncsok rátok ragadjanak
vagy szándékotok ellen valami mást mondjanak

úgy se hogy ami végül mindebből megszületik
az dirigálja az embert az embert bennetek itt

legyen példátok inkább a rendes szívdobogás
ami egyszerű tiszta nem szól bele álca fogás

persze a költészet szent mást nem vallok ma se még
de úgy ahogyan szent az ember a föld meg az ég

sokat tanultam idáig s lám ennyit tudok ha tudok
öcséim drága öcséim költők fiatalok

(Simeon tűnődése. 1983. 54-55. p.)

Legközelebb visszatérek Csorbához, a fordításkötetekhez, s a Faust-fordításról írok.

Köszönöm figyelmüket.