A Csorba Győző Társaság 277. hírlevele

Felújítási munkák miatt egy hétig nem volt internetem. Most már újra van, folytatom a hírleveleket. Ebben az újban évfordulókról, a Jelenkor folyóirat és a Társaság terveiről is írok.

Ebben az évben két évfordulója is van a Társaságnak:  egy örömteli és egy szomorú.

A szomorú eseményhez kötődő évfordulóval részletesen foglalkozunk egy későbbi időpontban: 2020. szeptember 13-án lesz 25 éve Csorba Győző halálának. Mintha most lett volna és már negyedszázad eltelt azóta… A járvány miatt kissé megkésett közgyűlésünket az évfordulós megemlékezéshez kapcsolódva rendezzük meg. Mindenről időben tájékoztatást adok.

Az örömteli hír, hogy immár 5 éve annak, hogy szervezni kezdtük a Társaság alakuló ülését és 2015. május 12-én meg is tartottuk azt a Leőwey Klára Gimnázium nagytermében. Meleg volt az a május, az előkészítés idején és az alakuló közgyűlés napján is szinte fullasztó volt a hőség, de zavar nélkül zajlott minden. Ügyvédünk, dr. Tóth Noémi kiválóan előkészítette a hivatalos papírokat. Dr. Zalay Szabolcs, a Leőwey igazgatója is mindent megtett, hogy zökkenőmentes legyen a munka. Még most is jóleső izgalommal tölt el a visszaemlékezés. Minden sikerült: a  beszédek, a versmondás, az énekkar szereplése emlékezetesek maradtak. Prof. Nagy Imre elnökünk, Bertók László és dr. Pesti János is a költőhöz méltó, emelkedett és meleg hangú beszédet mondott. Nem szeretnék most névsort írni, kiemelni bárkit, ám dr. Pesti Jánosnak, aki a Társaság ötletét hozta és addig hajtott engem is, amíg meg nem alakultunk, külön köszönet jár. Aztán dr. Nagy Imrének is, nem csak azért, mert első hívó szavunkra vállalta az elnökséget, hanem azért is, mert azóta is szellemi vezetője a Társaságnak, nagyszerű ápolója Csorba Győző emléke mellett a pécsi irodalom történetének is. Köszönjük fáradhatatlan és kitartó munkáját, ötleteit, amelyek magvalósulásának csak szerény pénzügyi helyzetünk szab határokat. Köszönet jár dr. Zalay Szabolcsnak is, aki Nagy Imrét javasolta elnöknek és a Leőwey igazgatói irodájából Pesti János és az én társaságomban telefonon hívta és kérte fel az elnökségre, s aztán ingyen biztosította az éppen felújítás alatt álló gimnázium dísztermét alakuló közgyűlésünk megtartására. Köszönet jár dr. Sárvári Csabának is, aki Pesti János váratlan visszalépése után elvállalta az elnökségi tagságot, s azóta is rendületlen támogatónk.
Nem idézek tovább, nem akarok túlságosan a múltba merülni, a közgyűlésről szóló beszámolómat, amelyből minden kiderül, elolvashatják itt.

A megalakulásnak egyik fő célja az volt, hogy Társaságként nagyobb támogatást, egyáltalán támogatást kaphassunk a költő születése 100. évfordulójának méltó megünneplésére. Nem is mertem gondolni akkor, hogy megérjük a kerek évfordulót. Most már elárulhatom, azt hittem, a Csorba centenáriumi év után talán egy kifutó évünk lesz csak. Hála azonban Nagy Imrének, aki mindenhol megemlíti és támogatja a Társaságot, ahol, csak megjelenik, s tekintélye a Társaságnak is előnyt biztosít és hála minden támogatónknak, tagunknak, még él és dolgozik a Társaság, bár a vírus ebben az évben megtépázta a mi lehetőségeinket is.

Együttműködésünk a Csorba Győző Könyvtárral zavartalan, sok rendezvény sikeres megszervezésében segítettek minket. Miszler Tamás könyvtárigazgatónak, Szeifer Csaba osztályvezetőnek, Pajor Zsófia közönségszervezőnek külön köszönet jár az együttműködésért, támogatásért. Azt is meg kell említeni, hogy dr. Hoppál Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is nagy segítségünkre volt, könyvkiadásunkat nagy összeggel támogatta, dr. Őri László alpolgármester pedig szinte minden nagyobb rendezvényünkön ott volt. Bízunk benne, hogy a város új vezetése sem felejtkezik el a város nagy szülöttéről. Köszönjük Bársony Kinga könyvelőnk szakértő munkáját: átvezette hajónkat a pénzügyek, elszámolások igencsak háborgó tengerén.

A Jelenkor folyóirat szerkesztőjével Ágoston Zoltánnal, s általa a folyóirattal is jó a kapcsolatunk, ebben főleg elnökünk Nagy Imre, a Jelenkor állandó szerzője segít.

(A Jelenkorhoz kapcsolódó hírem Szeifer Csabától, a Csorba könyvtár osztályvezetőjétől érkezett. Örömmel osztom meg olvasóimmal.
“Kedves Laci bácsi, figyelmedbe ajánlom a honlapunkról az interjút, amelyben Ágoston Zoltán többször is említi Csorba Győzőt. Üdvözlettel Szeifer Csaba” Köszönöm az értesítést, Csorba nevének említését mindig nagy örömmel fogadjuk.)

Külön és kiemelten megköszönöm a Csorba emlékév fő rendezvényének a Csorba konferencia előadóinak, résztvevőinek, szervezőtársainak, előadóinak a munkát. Ugyanígy köszönet jár Sólyom Katalin színművésznek, aki versmondó körével négyszer is előadta Csorba-műsorát, valamint dr. Hernádi László Mihálynak, aki a versmondó műsor ötletgazdája volt és maga is többször mondott verset rendezvényeinken. Emellett pedig önzetlenül segíti a hírlevelek készítését azok lektorálásával.

Ugyanilyen külön és kiemelt köszönet jár a tagoknak, akik jóban-rosszban kitartottak a Társaság mellett, látogatták rendezvényeinket s fizették a tagdíjat. Bízom további támogatásukban és kérem is azt.

Nem tudom, nem akarom itt most fölsorolni, mennyi mindent tettünk az öt év alatt, egyszer talán majd összeírom. Akit érdekel, a Csorba hírlevelekben (az elmúlt évben hetente megjelentek), a közgyűlési beszámolókban utána olvashat. Legbüszkébbek talán a Csorba Társaság könyvsorozatában megjelent három kisebb és egy nagy (Csorba 100) kötetre lehetünk, s rendezvényeinkre: beszélgetések, találkozók, emlékezések Csorba versmondó versenyek szervezésére, szervezésükben való részvételre.

Mit is kívánhatnék mást, mint újabb eredményes öt évet. Ha bízunk Istenben és szárazon tartjuk a puskaport, talán el is érhetjük ezt az újabb célt.

Az alakuló közgyűlésről dr. Nagy Imrének, a Társaság megválasztott elnökének üdvözlő beszédét közlöm emlékeztetőül:

NAGY IMRE
EZEN A HELYEN, AHOL…
(Gondolatok a Csorba Győző Társaság megalakulásakor)

Hölgyeim és Uraim! Ezen a helyen, ahol most összegyűltünk, hogy ma, 2015. május 12-én megalapítsuk a Csorba Győző Társaságot, a Leőwey Klára Gimnázium dísztermében, a falon látható emléktáblák tanúsága szerint korábban Németh László és Kodály Zoltán is járt, tanúsítva, hogy jeles elődök nyomdokába léphetünk. És ha kitekintünk az ablakon, északi irányban, tőlünk mintegy száz-százötven méternyire, a Székesegyház altemplomában található a nagy humanista költő, Janus Pannonius sírja, amely immár kulturális és idegenforgalmi zarándokhely. A dóm mögött pedig az 1367-ben, Nagy Lajos királyunk által alapított középkori egyetem régészetileg feltárt emlékei várják a látogatókat. Ha pedig kissé nyugat felé fordulunk, a Sétatér gesztenyefái mögött a püspöki palotára esik a pillantásunk, ahol Klimo György püspök létrehozta – legkorábbi ex librisei szerint 1754-ben – a XVIII. század egyik leggazdagabb könyvgyűjteményét, amelyet húsz évvel később, 1774-ben, az országban elsőként, megnyitott a nyilvánosság számára. A mai bölcsészkar oktatói és hallgatói is páratlan forrásokra bukkanhatnak a tudományoknak ebben a nemes otthonában. Ha képzeletben egy újabb száz méteres sétát teszünk, a várfalon túl a XIX. század kiváló tudósának, a nyelvész és történész Mátyás Flóriánnak a házához érünk. Folytathatnánk utunkat, de talán ennyi is elég, hogy eltöltsön bennünket a városunk kulturális és irodalmi hagyományai iránti tisztelet felemelő érzése. És a felelősség, ami ezzel jár.
Mert egy város nem csupán kövekből, utcákból és terekből áll. A városnak szelleme, lelke van, amelynek egy-egy spirituális darabkáját valamennyien, akik most itt vagyunk, magunkban hordozzuk. Így részesülünk nap, mint nap a város emlékezetében, amely a mi személyes emlékezetünk is. A Csorba Győző Társaság olyan kulturális intézménnyé szeretne válni, amely a maga eszközeivel Pécs szellemiségét kívánja őrizni, és a lehetőségek szerint erősíteni. Közvetlen célunk névadónknak, Csorba Győzőnek, a XX. századi magyar költészet egyik kiemelkedő alakja emlékének őrzése, annak a szöveghagyománynak a gondozása, amely maradandó értéke a magyar irodalomnak. Aki filozofikus lírájában a létezés alapkérdéseit kutatva-vallatva, a veszendőség állapotával is számot vetve, életünk gondjainak terhével, és mulandóságunk tudatával szembesít bennünket. „Az, hogy ebben az állapotban a világ mégis fölragyog, az emlékképbe átfolyó jelenre – mint Lengyel Balázs írta – különleges fény vetül”, a legnemesebb ajándék, amit kaphatunk Tőle. Mert éppen abban, „hogy ezt a múlásra ítélt világot elénk tudja tárni mintegy visszafojtott fényességgel, valódi léttörvényeivel, igen, ebben rejlik művészetének felemelő, küzdelmesen katartikus hatása.” Bizony, fűzhetjük hozzá, jócskán rászorulunk erre az ajándékra. Amit az a költő kínál nekünk, aki Pécsett született, és mindvégig ennek a városnak a polgára maradt. Ahogy egyik versében írta:
“Ó bűvölő város, sokarcú,
ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy.
Nyugalmak, zajok fészke,
kőszürke és levélzöld,
hegyen hivalkodó, völgyben rejtőzködő,
tegnapelőtti és holnaputáni,
makacs munkás, kéjjel lustálkodó,
öl-puha, aszkéta-rideg,
aggastyán-bölcs, kamasz-melldöngető:

ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy.

Nekem: A VÁROS mindörökre.”
Csorba Győző mind magasabbra ívelő pályáján egy pécsi irodalmi kör középpontja volt, akit nemzedéktársai és a nála fiatalabbak egyaránt Mesterükként tiszteltek. Ez megköveteli tőlünk, hogy látókörünket kiszélesítve íróbarátainak munkásságára is figyelemmel tekintsünk, s azokat is megszólítsuk, akik Pécsett kezdték ugyan pályájukat, de később a fővárosba költöztek. És szemhatárunkat ki kívánjuk terjeszteni a jelenkori pécsi irodalom képviselői felé, olyan fórumot hozván létre – irodalmárok, nem utolsó sorban pécsi bölcsészhallgatók, sőt középiskolások bevonásával –, ahol különböző irányzatok képviselői találkozhatnak, kölcsönösen gyümölcsöző párbeszédet folytatva egymással.
Mindezen kívül, de ezekből adódóan, még egy fontos feladatot kell vállalnunk. Ahhoz a hagyományhoz szeretnénk csatlakozni, amelyet a múlt században, a két világháború között a Janus Pannonius Társaság és a Batsányi János Társaság képviselt, máig hatóan eredményes – könyvekben megtestesülő – munkát vállalva, s amelyek megszűnésével városunk irodalmi életében olyan légüres tér, hiányállapot keletkezett, amelyet megszüntetni, s termékenyen betölteni óhajtanánk, létrehozva a mai napon egy olyan irodalmi intézményt, amely a jelenkori körülményeknek megfelelően folytatja elődeinek példaadó munkáját. A Janus Pannonius Társaság 1933. február 3-án tartott első rendes közgyűlésén Surányi Miklós, a Társaság elnöke a Nyugat felé tekintő polgári magyarság egyik irodalmi centrumát azért vélte itt megteremthetőnek, ahol, mint mondta, „a televény kitűnő, a táj napsütéses, a levegő tiszta”, mert „Pécsett akadtak kultúrlelkek, akik ellenállhatatlan vágyat éreztek” az irodalmi élet gyarapítására. Miként azok, akik jelen vannak ebben a teremben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezen a helyen, ahol most összegyűltünk, ezt az örökséget kell folytatnunk, ennek a feladatnak a teljesítése vár ránk. A Társaság most megválasztott elnökeként munkatársaimmal együtt a múltból okulva, de a jelenre figyelve és a jövő felé tekintve szeretnék munkálkodni. Ahogy Csorba Győző szelleme megköveteli.”

Bertók László Kossuth-díjas költőnek az alakuló közgyűlésünkön elmondott beszéde elérhető itt, dr. Pesti János köszöntő mondatai pedig itt olvashatók,

Szerény, remélem önfényezést mellőző emlékezésemet ezzel befejezem. Találkozzunk újra öt év múlva ugyanitt.

Csorba Győző köteteinek bemutatását hamarosan tovább folytatom, mégpedig a költő életművét 1978-ig reprezentáló Összegyűjtött versek című kötettel.

Köszönöm figyelmüket.