A Csorba Győző Társaság alakuló gyűlése

(A közgyűlésen elhangzott beszédek szerkesztett változatát azonnal közlöm, amint az előadóktól megkapom! Az Universitas Tv összefoglalójában az összes felszólaló és résztvevő látható.)

Az érkező látogatókat T. Horváth József többször is lejátszott klipje fogadta a vetítővásznon: Csorba Győző Alkalmi versének megzenésített, énekelt változata

Az ünnepség közben Csorba Győző életéből összeállított képsorozat volt látható a vásznon, bemutatva a költőt, családját és sok barátját is, s ezt a vetítést is többször ismételtük gyűlés alatt, a háttérben.

A közgyűlés levezető elnöke dr. Pesti János egyetemi docens volt, aki kitűnően helytállt a többször is változott napirendi pontok közötti lavírozásban.

És akkor következzenek a gyűlés eseményei, pontról-pontra. 

Dr. Zalay Szabolcs, a Leöwey Klára Gimnázium igazgatója, mint vendéglátó köszöntötte a megjelenteket, s néhány szóban elmondta, miért került éppen a Leöweybe az alakuló gyűlés.

Dr. Pesti János köszöntő mondatai következtek, majd ezek után

Sólyom Katalin Jászay Mari-díjas színművész nagy tapsot aratva elmondta Csorba Győző Ars poetica című versét. A vers meghallgatható Csorba Győző előadásában is.

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Leánykara adott elő kórusműveket – magas színvonalon, kedves, fiatalos lendülettel – Bontovics Jánosné Rába Mária karvezető vezényletével.

Dr. Őri László Pécs város kultúráért felelős alpolgármestere igazán értő, meleg hangú üdvözlő beszédet mondott, melyben a lehetőségekhez mérten anyagi segítséget is ígért a Társaságnak.

A Társaság fővédnökségét vállaló dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, kulturális államtitkár, egyéb állami elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott jelen lenni a gyűlésen. Támogató, baráti üzenetét a Társasághoz asszisztense, Tihanyvári Dóra olvasta fel.

Bertók László Kossuth-díjas költő, kit a gyűlés díszvendégeként fogadtunk, nagyon szép és emelkedett hangulatú beszéddel köszöntötte a gyűlést. Személyes emlékeit sorolva Csorba emberi arcát is bemutatta. Nagy köszönettel tartozunk Bertók Lászlónak, hogy nem teljesen egészségesen, egy délelőtti pupillatágítás utóhatásait érezve is előadta szép emlékezését, üdvözlését.

Dr. Pesti János az előkészítő bizottság nevében ismertette a Csorba Győző Társaság programját.

A Társaság alakulásának hivatalos részét a nagyon kedves és mindvégig segítőkész dr. Tóth Noémi ügyvédnő vezényelte, zökkenőmentesen, minden tekintetben egyhangú szavazással, melynek eredménye:

Elnök: prof. dr. Nagy Imre, professor emeritus, PTE

Elnökségi tagok: dr. Sárvári Csaba, egyetemi docens és Pintér László, nyugdíjas könyvtáros, a Csorba-hagyaték gondozója. 

Ezzel a gyűlés hivatalos része le is zárult.

Prof. dr. Nagy Imre, a Társaság egyhangúlag megválasztott elnöke megható, nagyon szép, egyetemi színvonalú előadásában köszönte meg a bizalmat, s ígért odaadó, erős munkát. Nagyszerű, emelkedett pillanatokat élhetett át a közönség a szabadon mondott, meleg hangú beszéd alatt. (Prof. dr. Nagy Imre beszédében említette a Janus Pannonius Társaságot is, ekkor a kivetítőn Csorba Győző portréját láthatták a jelenlevők a pécsi Janus Pannonius szobor előtt, valamint a Janus Pannonius Társaság egy 1942. évi felolvasó ülésének meghívóját és Csorba Győző Janus Pannonius Társaság-beli rendes tagságának igazolását, 1941-ből.)

A Társaságnak küldött üdvözlő üzenetek felolvasásával folytatódott a gyűlés. Először Sólyom Katalin mondta el Jókai Anna Kossuth-díjas író nagyon szép üdvözlő gondolatait , majd a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnökének köszöntő levelét olvasta fel dr. Hernádi László Mihály a pécsi Vers- és Prózamondó Pedagógusok Körének tagja. Végül Ágoston Zoltánnak, a Jelenkor főszerkesztőjének sok személyes emléket is tartalmazó üdvözletét olvasta fel Pintér László.

Kis mozgóképes betét következett: a Jelenkor 30 éves jubileumára készült filmből az a másfél perc, amelyben Csorba mondja a Költők, fiatalok című versének egy részletét (23. mp és 1 p 40. mp között), majd egy 4 perces részlet, amelyben az idős költő a Jelenkor fiatal szerkesztőivel folytatott polémiájáról, szerkesztői elképzeléséről beszélt. Nagyon érdekes az öreg, néha már el-elakadó beszédű Csorba intelme: néhány olyan mű is jó volna a Jelenkorba, amit egy bányász is élvezettel tud olvasni. (6. p és 8 p 50. mp között)

Bemutattuk még ebben a részben a Séta és meditáció c. Csorba verset a költő előadásában, a szöveghez a régi Pécs képeit válogattuk össze. 

Dr. Hernádi László Mihály a gyűlés zárásaként szintén nagy sikert aratva elmondta Csorba Győző Istenről öregedőben című versét.

Befejezésül, mivel az idő közben nagyon előrehaladt, Pintér László nem az előre elkészített köszöntő szövegét, olvasta fel, hanem a gyűlésen történtekre is reflektálva röviden beszélt. Általában és együttesen megköszönte a Csorba-utódok nevében is a jelenlevőknek és a szervezésben részt vevőknek az érdeklődést és a munkát.

Ahogyan azt a gyűlésen ígértem, most közlöm a köszöntő előre leírt szövegét, a személyre szóló köszönetekkel.

„Tisztelt Egybegyűltek!

Csorba nem szeretett sok ember előtt szerepelni, ha valahol meg kellett jelennie, vagy hozzá ment valaki ismeretlen, mindig izgult, azon a napon nem is tudott dolgozni. Mikor öreg és beteg volt, azt mondta: »Csak Bertók Lacit szeretem, hogy jön, mert őelőtte nem kell viselkedni«. Valahogyan én is így vagyok ezzel, nem szeretek beszélni, szerepelni, viselkedni, inkább a számítógép mellett szervezem a dolgokat.

Hogy most mégis beszélnem kell, azért van, mert – noha jól tudják ők is, hogy illik, hogy szükséges – a Csorba-örökösök – lányok, unokák, dédunokák – közül senki nem akar megszólalni, belőlük nem lehet nagyobb csoport előtt nyilatkozatot kicsikarni. Hát most itt állok, mást nem tehetek: megköszönöm nevükben, mint egyetlen beszélő a családból, először mindenkinek együttesen és aztán egyenként is, hogy eljött, jelenlétével, munkájával támogatta a társaság megalakulását.

Külön köszönöm a most megjelenni nem tudó dr. Hoppál Péter államtitkár úrnak, hogy elvállalta a védnökséget még nem is létező társaságunk fölött, s köszönjük üdvözlő szavait. Bízunk benne, hogy védnöksége erős támasz lesz számunkra.

Köszönjük dr. Őri László alpolgármester úr emelkedett és irodalmi ihletésű köszöntőjét, melyben az alakuló Társaságot szeretettel engedte útjára, s figyelmet és támogatást ígért a jövőben is.

Köszönjük prof. dr. Nagy Imre egyetemi tanár úrnak, hogy szép és okos szavakkal, tulajdonképpen egyetemi előadással indította útjára társaságunkat. Bízunk benne, hogy tudós támogatása az amatőr szervezőknek megadja azt a támaszt és biztonságot, ami egy ilyen szervezet fenntartásához szükséges. Külön köszönjük, hogy az első hívó szóra vállalta az elnökséget.

Köszönjük Bertók Lászlónak nagyszerű beszédét. Ki tudja hányadszor bebizonyította, milyen mély az a szeretet és tisztelet, alkotótársi együttműködés, amely Csorba Győzővel összeköti. Nagyszerű alkotói, emberi kapcsolat, nagyon mély szeretet volt a két alkotó között már Csorba életében, mely kapcsolatnak az erejét az idő, s Csorba halála sem törte meg. Köszönjük, kedves Laci!

Köszönjük dr. Pesti János tanár úrnak az ötletet – mert ő ám az ötletadó! – és azt a fáradhatatlan munkát, amelyet az elmúlt két és fél hónapban végzett. Ötletei, tanácsai, melyekkel napról napra bombázott, mindig hasznosak voltak. Ahogyan mondani szokták, nélküle ez a társaság létre sem jött volna… És ez most nem pusztán szólam, szórul-szóra igaz. Köszönjük neked, drága Jánosunk – ahogy a levelezésben emlegettelek;) – minden segítségedet.

Köszönjük a támogatást dr. Zalay Szabolcsnak, a Leöwey Klára Gimnázium igazgatójának, hogy a jóvoltából most itt lehetünk, hogy a szervezést végig támogatta, s hogy dr. Nagy Imrét figyelmünkbe ajánlotta – megjegyzem, sok más ismerősünkkel egyetemben –, s nevünkben fölhívta és fölkérte a társaság elnöki tisztének elvállalására.

Külön köszöntöm azokat, akik üdvözölték az alakuló társaságot: Jókai Anna Kossuth-díjas írót, Ágoston Zoltánt, a Jelenkor főszerkesztőjét továbbá Szakály Sándort, a Berzsenyi Társaság elnökét, s köszönöm kedves és támogató soraikat.

Köszönjük az előadóknak, Sólyom Katalin Jászai-díjas művésznőnek, a kedves énekkarosoknak és vezetőjüknek Bontovics Jánosné Rába Máriának, dr. Hernádi Lászlónak Mihálynak, barátomnak, hogy közreműködésükkel emelték a gyűlés színvonalát.

Köszönjük dr. Tóth Noémi ügyvédnőnek, hogy első szóra felkarolta, hivatásának nevéhez méltón védte ügyünket, s most is készíti a jegyzőkönyvet, hogy társaságunk megalakulást hivatalosan is bejelenthessük.

Köszönjük mindenkinek, aki tevékenyen részt vett a szervező munkában, mint pl. Lukics Gyöngyi tanárnő, a termek, a technika és a kedves technikus biztosításával, továbbá mindenkinek, aki leveleivel, ötleteivel segítette munkánkat… és itt most eltekintek a felsorolástól, mert holnapig nem érnék végére. A levelezőlistámban 130-nál több név szerepel.

Tehát köszönet mindenkinek még egyszer, a szervezők és a Csorba család és csatolt részei nevében!

És akkor a zárás, a búcsúszó helyett jöjjön a meglepetés: jól tudom, ilyen alkalmak után kis vendséget, traktát szoktak tartani a szervezők. Kérem, mi most egy irodalmi vendégséget tartunk a testi helyett, ne haragudjanak meg érte, reméljük, örömmel fogadják majd.

Két könyvet mutatok be most, irodalmi csemege gyanánt. 

Ez az Ady-összes kötet, amit mutatok, első az Ady-összesek közül, 1930-ban az Athenaeum adta ki. Érdekes története van. Idézem Csorbát A város oldalában című beszélgetéskötetéből: »A jezsuiták úgy voltak Adyval, hogy nekik nem volt jó, mert »istentelen«, »vallástalan«, »hazátlan« és a többi. Úgyhogy mi nem tanultunk szinte semmit hivatalosan Adyról. Én viszont már ötödikes koromban agyonolvastam Adyt, mert nővéremnek, aki Dunaszekcső-szigeten lakott,volt egy Adyja, egy Ady összese. És én akkor, ötödikes-hatodikos koromban,nyári vakációmban éjjel-nappal Adyt olvastam. Kevés olyan verse van az ismertebbek között, amiből legalább egy-egy sort ne tudnék még most is.« Halász Antalné, azaz Csorba Ilona volt az a nővér, aki Szekcső-szigeten lakott, akihez Csorba nyaranta járt. Csorba Ilona és Halász Antal unokája Halász Miklós, ki a Pécsi Sörgyár kiváló főmérnöke volt, s itt él Pécsett ma is, éppen négy nappal ezelőtt adta nekem ezt az Ady kötetet, amit most a kezemben tartok és aminek a kivetítőn is láthatják a képét. És a tulajdonbejegyzésből és annak datálásából világossá válik: bizony, ez a kötet az, amiből Csorba Adyt megismerte, megszerette. Ez hát az egyik csemege, azt hiszem, az érdekes véletlen, hogy éppen most került a kezembe, még különlegesebbé teszi a könyv történetét.

A másik kis könyvecske, amit bemutatok, szintén érdekes előzmények után került most ide, nem is egy példányban. Megint Csorbát idézem, megint a Város oldalában c. beszélgetés-kötetből:

»József Attilával úgy voltam, hogy mikor őt, az ő verseit megismertem, akkor egy időre Ady háttérbe szorult, és kicsit meghűlt a kapcsolat közöttünk. De később láttam, hogy óriási nagy költő volt Ady is. Csak a szecesszió és az enyhe pozőrség benne… Ez néha még most is bánt, most is észreveszem […] Gyűjtögettem a pénzt meg a verseimet. S amikor negyedéves lettem [a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karán. P. L.], 38-ban, akkor már összeszedtem annyi pénzt, hogy azon kiadhattam egy kis kötetet. Ez volt a Mozdulatlanság. Én tehát 38-tól kezdve már valóban kötetes költő voltam. A könyvecskére az volt ráírva, hogy Nemzetvédő kiadás. Valamit rá kellett írni, valami impresszumot. A név mögött csak egy magánnyomda neve állt. Ott, ahol most a színházi klub van, működött egy Mayer A. Géza és Társai Nyomdai Műintézet. Ez a hosszú nevű cég nyomta ki Weöres Sándor és Takáts Gyula egy-egy kötetét is. [… ] A Mozdulatlanságban van egy olyan vers, ami József Attila haláláról szól. Azt hiszem, ez az első versek egyike volt, ami megjelent József Attila halála után. A költő december 3-án feküdt a vonat alá, és az én kötetem a következő év legelején jelent meg. De ezt a verset még 1938 [sic! 1937. P. L.] decemberében megírtam. Lehet, hogy valaki más is írt búcsúverset a költőről, mindenesetre én az elsők között voltam. József Attilát már akkor nagyon szerettem. […] A kötetből annyi van még most is, hogy Noémi lányom, akinek jó humora van, azt mondogatja, hogy megkérünk majd egyszer egy pilótát, hogy alkalomadtán szórja szét őket, mint a röpcédulákat szokták.«

(Be akartam mutatni az ülésen a Mozdulatlanság egy különleges példányát, amelyet Csorba 1942-ben »Kicsi Margitkának", azaz leendő feleségének, Velényi Margitnak ajánlott, erre azonban  – szintén időhiány miatt – nem került sor. Itt most közlöm a dedikáció  képét, annyi magyarázattal, hogy Csorba egész életében kicsikémnek, kicsinek szólította feleségét.)

Nos, a kis füzetszerű kötetecskét megőrizte Csorba, mi is megőriztük mindenféle viszontagságok, költözések közepette, s most itt van önök előtt. Hoztam belőle annyi példányt, hogy minden jelenlévőnek tudok adni egyet. Mégiscsak stílszerűbb kiosztani a Csorba kötetet az újonnan alakult Csorba Társaság tagjai között, mint repülőről leszórni a városra. Szeretettel adjuk, Csorba sírontúli ajándékaként, s az utódok köszönetét is kifejezve, kérem, fogadják szeretettel önök is és olvassák a költőt, ne csak ezt a kötetét, hanem minden versét. Köszönöm mindnyájuknak a támogatást és a jelenlétet.”

Ez lett volna a beszédem, de csak rövidítve, nagyon kapkodva tudtam előadni: mint írtam a hallgatóságot a hosszú gyűlés és műsor kifárasztotta, nem akartam még jobban terhelni őket. 

A kötetek kiosztása után dr. Zalay Szabolcs kért még szót, megköszönte, hogy náluk voltunk, támogatásáról biztosította a társaságot és arról, hogy helyre, ahol összejöhetünk, a jövőben sem lesz gondunk, majd köszöntötte a társaság szervezőit.

A búcsúzás valójában Csorba búcsúzása volt: az említett Jelenkor-film második részéből  az a záró részlet, amelyen Csorba Győző és Csuhai István, a Jelenkor akkori szerkesztője sétál a Széchenyi téren, a  Jelenkor Szerkesztőségéből a Megyei Könyvtárba. (Csorbát akkor már kísérni kellett, olyan gyenge volt…) Amikor a költő fiatal barátjával lassan eltűnik a tér sarkán a kép elmosódik, s úgy érezzük, mintha Csorba is beleolvadna az elsötétülő képbe… (14 p 20. mp-14 p 50. mp.)

Köszöntöm, aki végigolvasta a beszámolót, megnézte, elolvasta a mellékleteket. Remélem, úgy érzi majd, megérte a fáradtságot és  gyakrabban kezébe veszi ezután Csorba köteteit.

A költő gondolatait ajánlom végül figyelmükbe:

"Szűnjék meg a »líra« szó ábrándot, lágyságot, pódiumot asszociálni. Álljon a költészet az ember útjába, keveredjen ételébe, italába, üljön mellé örömében, bánatában, munkájában, pihenésében. Ne lehessen tőle szabadulni, ne lehessen kikerülni, mellőzni, félretenni. Aggasztóan csonkul az ember: nem a vers lesz a fő vesztes, ha ez is kiesik életéből"

(Csorba Győző: Összegyűjtött versek. – Bp. : Magvető Könyvkiadó, 1978. Magamról, verseimről. Utószó. 1977. május.)