A Csorba Győző Társaság 171. hírlevele

A 171. hírlevél is különleges lesz, mert két könyv idézett fel Csorba (és saját) emlékeket bennem. A könyveket a 169. hírlevél 4-5 pontjában emlegetett utazóláda fölötti polcon vettem észre sok másik között. Úgy gondoltam, beleolvasok ezekbe a még külalakjukban is elütő kötetekbe. Az egyik az Ó, a Balaton, régi nyarakon című, 2008-ban megjelent, szép, fotókkal teli kötet volt, a másik A szabadság énekei című antológia 1950-ből. A Balaton-könyv Csorba balatoni nyaralója, utazásai, versei, emlékei és az én személyes emlékezéseim miatt érdekes.
A szabadság énekei pedig leginkább azért, mert ezt a könyvet én mentettem meg a selejtezés elől egy könyvtárból. Nézzük először ezt a kötetet. Nem a benne levő versek értékessége, hanem inkább a szerzők személyének érdekessége miatt. De nem csak a  kötetben verset közlő szerzők, hanem a kötetből hiányzók miatt is beszédes a könyv. Hogy csak négy hiányzót említsek betűrendben: Csorba Győző, Fodor András, Takáts Gyula, Weöres Sándor. Az antológia szereplőinek nevét nem sorolom, aki kíváncsi rá, nézze meg a tartalomjegyzéket itt, és itt. Árulkodó névsor, három nevet emelnék ki: Kuczka Péterét, Darázs Endréét és Berda Józsefét.
Darázs Endréről a következőket mondja Csorba A város oldalában c. kötetben (99-100. p.): “Pestről igen hasznos segítséget kaptunk Darázs Endrétől is. Rengeteg anyagot küldött a sajátjából, de szerzett értékes kéziratokat másoktól is. Akkor még becsületes ember volt, később elhajlott és Rákosi-párti lett. Sajnálom, hogy rendkívüli tehetségét eltékozolta.
CSI [Csuhai István, a beszélgetőtárs. P. L.]: – Azt hiszem, Galsainak volt is erről egy írása az egyik Újhold-Évkönyvben.
CsGY: – Nem olvastam. Én szerettem Darázs Endrét. Apjával viszont fura viszonyban voltunk. Ő Borsi Darázs József néven rendszeresen küldött nekünk verseket, bizony, gyakran nagyon rosszakat. Képes volt arra is, hogy más néven ugyanazokat a verseket postázza. Észrevettük a csalafintaságot, és ezeket sem közöltük. A fia, Darázs Bandi viszont kezdetben kiemelkedően szép verseket írt. Egyik versét örömömre nekem is ajánlotta. Aztán megszakadt a kapcsolatunk, nem is közöltük többet. Egyre lejjebb csúszott, végül a Balatonnál valamelyik nyaralóhelyen holtan találták egy reggel. Hosszú, magas gyerek volt, értelmes, tehetséges. Aztán egyre zavarosabb lett, egyre jobban elkeseredett, mert elhúzódtak tőle a régi barátai. Emlékszem rá, hogy az egyik írószövetségi közgyűlésen, már az ő színeváltozása után, megálltam mögötte, de nem vettem észre, mert a szünetről jöttem vissza éppen. Megálltam hátul, és egyszer csak hallom, hogy valaki azt mondja nekem: „Most már te is szégyellsz talán?!” Odanéztem, és láttam, hogy ő az. Rengeteg levelem is van tőle, mert mint ifjú ember, óriási lelkesedéssel volt a Sorsunk pesti szerkesztője.”
Kuczka Péterről csak annyit írok, ő is megváltozott a Rákosi rendszer bukása után, csak ő a javára. A tudományos-fantasztikus irodalom magyarországi terjesztője, művelője lett. Versét csak azért mutatom be, mert Berda Józsefével  párhuzamos oldalon van, s ha a két verset egymás után olvassuk, látható, hogy lehetett írni ócska, szocreál verset is, mint Kuczka és az antológia szerzőinek többsége, és lehetett irodalmilag értékes, de mégis bizakodást kifejező verset is, mint Berda Józsefé.  (Berda azért írt a Bölcső hegyről, mert azon a vidéken élt, emlékét szeretettel őrzik ott.) Berdát Csorba is szerette, így beszélt róla: “Egyszer például Berda József küldött egy verset. Éppen behívták katonának. Gondolt egyet, és megírta versben, hogy katonaként milyen az élete. A versnek volt egy olyan részlete, hogy bolhák támadják meg, és egyik sora körülbelül így hangzott: „csípik kezem, csípik lábam s illetlenebb részemet”. Akkor néhány pécsi úriasszony lemondta a lapot, mert „amiben ilyen írások jelennek meg, annak ők nem kívánnak előfizetői lenni”. ( A város oldalában). Berda 1946-ban Nemzetsirató címen írt verset, ez is mutatja mennyire jó ismerője volt a helyzetnek.  Érdekesek Csorbához írt levelei, itt olvasható közülük néhány. Itt pedig Galsai Pongrác Berda Józsefről írt kedves-humoros-baráti- csipkelődő-szeretetteli “arcképét” is be tudom mutatni. 
Láthatjuk tehát, nincsen csak fekete és fehér: az antológia szereplői között is van mindenféle költő. Van, aki olyan maradt, amilyen volt, van aki megváltozott és jó költő, tisztességes ember lett, van aki eltűnt a süllyesztőben, mert értéktelen volt, s van olyan is, mint Berda, aki akkor is tudott jó verset írni, amikor a többi csak rosszat. És persze van olyan, aki se jó, se rossz verssel nem akart szerepelni az antológiában, mint az ismertető elején írtak. Talán azért mégis inkább rájuk érdemes figyelni.

Az Ó, a Balaton, régi nyarakon c. könyvet ajánlom mindenkinek, aki csak egyszer is nézte a csodálatos vizet, a nádas partokat, a strandokat…
Engem rabul ejtett és ejt mindig, ha odajutok.
Íme, a kötet képei Révfülöpről:
Ismertető és a kikötő az Ibolyával.
A Birka Csárda és a Szigeti strand.
Az Ibolya Cukrászda és a Hullám Szálló.
Csorba is kedvelte a Fülöp hegyet, a tavat, nem csak a Balaton-kötet szerkesztője. Természetesen verseket is írt a községről és a tóról, amikor Révfülöpön nyaralótulajdonos lett. Így vallott erről például Takáts Gyulának: “Újdonsült balatoni vagyok: három-négyéves mindössze. Régi kacérkodásom a Tóval komolyra fordult. Nem tagadom: te is kerítőm voltál. Főként írásaiddal, legfőként verseiddel. Hát lehet-e nem odakívánkozni présházaidról, nádjaidról, horgász-csöndjeidről, vitorlásaidról, gémjeidről, békáidról, potykáidról, szunyogaidról, pákászaidról, bibiceidről, hínárosaidról, fakutyáidról, jég-cincogásodról, berkeidről s egyebekről olvasva. Lehet-e másként látni a vidéket, az északi és déli partot, mint te a becei mészkövön vagy egy csónakon ülve?” (In: Takáts Gyulának.)
Bertha Bulcsuval beszélgetett a révfülöpi nyaralóban. A vallomás itt olvasható.
Kezdetben nagy élet volt a nyaralóban. Barátok, ismerősök jártak oda, no és persze a lányok, vejek, később az unokák, dédunokák.
A Tüskés és Fodor családdal.
A nyaraló előtt Bertha Bulcsuval.
Unokák Révfülöpön 1.
Unokák Révfülöpön 2.
A révfülöpi kikötő előtt. (A szereplők ismertetését ld. a következő képnél.)
Csorba Győző a révfülöpi hajóállomás előtt (1970-1971?). Mellette baloldalon unokaöccsének, Halász Miklósnak Miklós nevű kisfia, jobboldalon a kővágószőlősi Csapláros Jenő, Csorba kedves segítője minden munkában Pécsett és a Balatonon. De sokszor dolgoztam együtt ezzel a kedves, kicsit furcsa bácsival, de nagyon szerettem! Hányszor elmondta: “Miki, Miki, Horthy Miki, lesző te még bolseviki.” És azt is de sokszor, hogy ha Pécsre jön, a Széchenyi tértől keletebbre nem megy soha, neki elég volt “keletből”, amikor Oroszországba vitték katonának és onnan – talán éppen az én születésem évében, 1949-ben – engedték csak haza a hadifogságból… Isten nyugosztalja szegény Csapláros Jenő bácsit, örülök, hogy az interneten nyomot tudtam róla hagyni.
Csorba az épülő nyaraló előtt.
A nyaraló dolgozószobájában.
A nyaraló halljában.
A Balatoni néhánysorosok című versfüzér apró képei a kedvenceim. Magam előtt látom a partot, a környéket, szinte élesebben, mint a képeken. A kötet képén is látható Ibolyáról például így ír a költő:





4 (BEAT-ZENEKAR AZ IBOLYÁBAN)

   Hát ezek a legények
   nem ibolya-szerények!
Ország-világgal tudatják, hol a
   kis Ibolya,
amit ezúttal hangja árul el,
  nem illata.

Csorba ezért is járt aztán egyre kevesebbet Révfülöpre: zavarta az egyre városiasabbá váló község zaja, a szomszédok kellemetlenkedése. Nyaki érműtétje, 1985 után már egyre ritkábban járt a nyaralóba, végül teljesen elmaradtak a látogatásai. Lányai és unokái töltötték meg élettel a helyet.
De Csorba igazi szerelmet különben is a Dunának vallott: “A Szigettől megkaptam a vizet, a Dunát, víz-mániám nagy ajándékát, máig is csitulatlan nosztalgiám tárgyát, noha látszólag hűtlen lettem hozzá, a Balatonhoz pártoltam. De ha a Balaton tudná, hogy szagában, bokros partjain, kishalrajaiban, a nap és a hold fényösvényeiben, csöndes locsogásában mindig a Szigetet és a Dunát, csak a Dunát keresem…” Sziget: Dunaszekcső-sziget, amit ma Dunafalvának hívnak, s amiről így vall a költő: “Még nem mondtam el: legidősebb nővérem 1922-ben férjhez ment egy tanítóhoz. Először Tolna megyébe, a Sárközbe, Decsre kerültek, aztán Baranyába Dunaszekcső-szigetre, a mai Dunafalvára. Akkor még nem volt önálló község: a jobbparti Dunaszekcsőhöz tartozott mint balparti külterület. A szigetiek Dunaszekcsőt „város”-nak, a szekcsőiek a Szigetet „vadkert”-nek nevezték. Hát itt kötöttek ki nővéremék, s itt vendégeskedtem én tízéves koromtól minden nyáron esztendőkön, sőt több mint egy évtizeden át.” Csoda-e, ha az öregedő költő szívesebben gondol a Szigetre és a Dunára, mint a Balatonra. In: Hatvan!- Vanhat

Én viszont, most már egyre nyugodtabb szívvel gondolok Révfülöpre és a Balatonra. Hozzászoktam a távollét egyre erősödő érzéséhez. Akik ismernek, tudják, miért írom ezt az emlékezést. És azt is, hogy miért éppen most írok Csorbáról és a Balatonról. Búcsúzóul…