1. Mai Csorba ajánlatomat talán már többször is közzétettem itt, de még soha nem éreztem ennyire „saját állapotom rajzának”. Talán ezért is tartják Csorba verseit „nehéznek”. Bizonyos dolgokat úgy lehet megérteni igazán, ha az élethelyzetet saját tapasztalatunkból felidézhetjük. Gáti József előadása pedig zseniális.

    ÁLLAPOT-RAJZ                                     Gáti József előadásában

Rárakódik az esőre a sár
Mindenki megkapja amire vár
Hol így hol úgy fut a perc fut a nap
az idő kergült eb: önfarkába harap

Föladtam: tegyen úgy ki-ki ahogy éppen akar
Néző vagyok az lettem nyilvántartó hivatal
Szemem nem dirigál többé csak konstatál
ami történik benne rétegeződve áll

Innét azután leereszkedik
a gyülemlő rétegek sora lényem legmélyeig
s látna csodát aki rátekintene
akinek még érzékeny ilyenre a szeme

Befagyott öbölben zátonyra futott
félig-süllyedt hajóroncsot látna az ott
jegeces kanalat bögrét vázát még talán
virágokat is egy kidőlt váza falán

és még ezer apróságot nagyságot: kócos kis fejeket
ravatalokat satöbbit egyszóval: életet −
Bennem mélyen ahogyan egyszer én
makacsul-szerző-rabló korom idején

Azóta soha úgy . . . Elaludt a hevem
nem én teszek a dolgok történnek csak velem
fejemen belül a töviskorona
befele hull a vérem csöndben hull kint semmi nyoma

(Szemközt vele. – Bp. : Magvető, 1991. – p. 15.)

És a verset olvasva eszembe jut a Miserabilis:

Miserabilis

Szemközt ha már ilyen közel van
szemközt vele a végső birkózás előtt!
Ne hátulról csapjon le mint
sikátorok sötét lovagja.

Hogy legalább akkor hogy egyszer legalább
egyetlenegyszer láthassam szemét
még azt se bánom ha megbánom akkor
mit annyi sokszor elkövettem ellene
Mert úgy sajnál s oly roppant szomorú
s nyilván oly gyakran megsajdul szive
konokságomtól mely kétségbeesve
iparkodott hogy onnan a hiten
való létét valóban elfogadjam

Fény-árnyék-csíkosan messze a szülőágytól
sűrűn kínlódtam bármilyen kicsiny jelért
hisz emberarcom rúgta porba
a kényszerű alázat és zavar

Most itt a legjobb alkalom
a legeslegutolsó (a legelső?)
egy pillanat csak s máris zenghetem:
„Van!” vagy „Nincs!” – ám ha így ha úgy:
ó én szánandó mindenféleképpen

És tovább forgatva a Szemközt vele, című kötetet, amelyekben a fenti verseket találjuk, itt van még ez is:

Káromkodás után

Ha megbántottam volna
– nem hátsó gondolattal:

kín égett homlokomra
az bélelt indulattal

S csak úgy bánthattam volna
ha létezik – Ha nincs ő

amit mondtam morogva
mondta egy szalmacséplő

– Ha meg van s mint mesélik
hogy mindenek királya

egy dúlt agy dúlt beszédit
ő nyilván megbocsájtja

Sőt tán segít is és mint
kértem úgy gondoz engem:

asztalt meg ágyat készít
csöndet teremt szivemben

Mint fogaskerekek, úgy kapcsolódnak egymáshoz a versek és a ciklusok Csorbánál. Ez a kötet az öreg költő összegzése, amikor már szemközt van az elkerülhetetlennel és viaskodik vele… és az elkerülhetetlent elrendelő isteni akarattal.

Ezért is írom: ezeket a verseket azok értik igazán, akiknek már van mit szemközt állítani VELE. És akik ugyanilyen hévvel keresik, kutatják, kicsoda ő, aki sorsunk fonalát egyengeti, bogozza, fogantatástól halálig. Bizony nem értette ezt sok pap, egyházfi, mint a református sem, akit Csorba temetésére hívtunk, s aki az Istenröl öregedőben című verse miatt kishíján kiátkozta a költőt. De aztán végül mégis eltemette…

ISTENRŐL, ÖREGEDŐBEN

Hogyha ezerszer öregebb is,
én se vagyok gyerek,
tárgyalhatnánk egymással végre úgy,
mint felnőtt emberek.

Ő nyilván sokkalta tudósabb
számára több dolog
természetes, sőt túl-túl szimpla is tán,
ami nekem titok.

Bár így, romlandó testben élni,
alázva, dicstelen,
hogy mit jelent, azt nála én
közelebbről ismerem.

Még akkor is, ha sorsot, álmot
rám (ránk) ő rendel, oszt,
de a saját lábán a cifra úton
ő végig nem tapos.

Nagyrészt megtettem már a dolgom,
hátra kevés maradt;
hogy felnőttként kezeljen arra
eljött a pillanat.

Szeretnék mellé ülni csöndben,
megérinteni is,
elmondani gondot és örömet,
a nagyot is, kicsit is.

Hogy ő tud róluk? Jó, de fontos,
hogy meghallgassanak,
beszélhessek, kiönthessem a szívem:
sok benne a salak.

S vitatkozhassak is, ha úgy jön,
s tévedjen néha ő,
lássa be, hogy ő is lehet hibás, ha
belőlem dudva nő.

Örömmel tennék mint kölyök még,
midőn aggálytalan
ölébe bújtam, s elnyúltam vidáman,
és rábíztam magam.

Most szégyellném ezt: némiképpen
mi egyenlők vagyunk,
hozzánk – ó jaj! – az méltó csak, ha így-úgy
el-eltárgyalgatunk.
(Görbül az idő. 29-30. p.)

Hát elnézést, amiért az agyzsibbasztó melegben ilyen fontos kérdésekkel, „Csorba-gondolatlövedékekkel” bombázom az olvasókat. Mint eddig ezúttal sem fogok „mélyebb” elemzésbe: azt gondolom, aki maga nem leli meg az esztétikai értéket a versekben, annak nem is kell magyarázni… És de jó volna, ha a politikusok is észbe vennék (vagy valaki eszükbe juttatná-vésné):

Rárakódik az esőre a sár
Mindenki megkapja amire vár

Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a honlapra vagy a Csorba-youtube csatorna videóira, ajánlja ezeket az oldalakat barátainak, ismerőseinek. A honlapon és a youtube-csatornán nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást.
Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. Végül egy másfajta Csorba. Vajon miért jutott eszembe? Csak nem… de, ááááá, hagyjuk.

5. Hogy oldjam a nagy kérdések okozta sötét gondolatokat, Boda Miklós, italianista-könyvtáros-költőtárs (mármint Csorbáé) – talán mondhatom így, barátom – hozzám írt és iratai közül mostanában előbányászott két szösszenetét (ill. egy emiljét) idézem:

„Bocs, Laci, hogy megint zargatlak, de van egy találmányom. Egy alkalmi versecske, melynek te voltál a címzettje. Az alkalom valamiféle közgyűlés volt, hogy mikor, miért és hol, arra már nem emlékszem. Mindazonáltal idézem:

Kedves Barátom, mondhatni Pintér!
Ha marad számomra pin(durka)tér,
közgyűlnék holnap veletek,
mert barátok közt ülni szeretek.

Remélem, megérem a holnapot,
ha nem, ne kérdezzétek hol vagyok.
Megtalálják Odafent a helyemet,
mutatom az olvasójegyemet.

                      *****

 Mostanában elkezdtem radikálisan ritkítani rengetegét írásos „hagyatékomnak”. Ami inkább csak engem érdekelhet (vagy érdekelhetett valamikor), azt felaprítva szélnek eresztem. Mondhatni a kukába… Némelyik „maradék” viszont  kellemes meglepetéssel is szolgálhat, ezt máris megtapasztaltam.

Ma este két focicsapat is megpróbálja „ritkítani” a másikat, a gólokban legalábbis.

Nézzük ugye?”

Néztük, bizony, ha nem is ugyanannak a csapatnak drukkoltunk. Hogy melyikünk kinek, maradjon a mi titkunk;)

És a másik Boda vers

Olvashattam tegnap este Pintért,
éjjel-nappal blogozik és ingyért,
de megfizetni úgysem tudhatnánk.

Tisztelettel tekintek rád László,
dicséreted zengje ez a pár szó,
szólsz és mintha Győzőt is hallanánk.

Miklós ezt írta a vers mellé-hozzá:

„Hallottam” Győzőt én pedig már az éjfél-közeli meccsre gondoltam. (Az első félidőt – akaratlanul – átaludtam, a másodikat viszont átizgultam. Olyannyira, hogy ez az izgalom ébren tartott a következő (Argentína-Svájc) mérkőzés végéig. Miután a reggelit elköltöttem (ébren), költöttem is, neked címezve.”

És az emil tárgya: Blogodítód. Bizony, kedves Miklós, egyetértve Csorbával – micsoda nagyképűség! -, lehettél volna költő, sokkal jobb vagy te sok „hivatásosnál”. Köszönöm – én érdemtelen – verseidet és kívánok a 92 után még további gazdag alkotó éveket.

Ja, és kívánom, én adhassak elsők között hírt itt a blogon hamarost megjelenő kötetedről. Nagyon várom!

Csorba Győző mellszobra a Csorba Győző Megyei Könyvtár előkertjében, Boda Miklós vidám fotóján.

Bocsánat, nekem senki

nem mondta, hogy költő vagyok

Agyam velejibül végül csak ennyire futott-

a.

Pont.

Köszönöm figyelmüket. Tartsanak ki a melegben… a költészet mellett is.