Professzor Szabó László Gyula írása a blog második részében olvasható és tanár úr vendégoldalán is!

Érik az embert meglepetések. Azután eldöntheti a kedves olvasó, van-e véletlen? Pakolgatunk, rendezgetünk. Talán már nagy útra készülünk? Selejtezünk. Sok dolog fölülre kerül, amelyről már azt is elfelejtettük, hogy létezik. Kisunokáink persze örülnek a sok lomnak. Egyik szalad a minap: nézd, tata, mit találtam! És mutatja:

Szűz Mária érme 1830

Hogyan került hozzánk ez a nyakba akasztható kis alumínium medál, ki tudja. Magyarázzuk, mi ez, a gyerekeket viszik templomba a szülők, ezért sejtik, hogy valami vallásos dolog, gyorsan visszaadják, amikor kérjük. Ha az 1830-as „évjárat” igaz lehet, akkor ez egy érték. (Alumínium(?), 25X20 mm, ovális) (Az alumíniumot mint tiszta fémet először 1825-ben állította elő Hans Christian Ørsted dán fizikus. In: AI)

Nem sokkal később aztán egy kis kitűzővel jönnek :

Sevcsenko kitűző. (2X25 mm, színezett, alumínium ötvözet(?)

Még Sevcsenko ukrán focista is beugrik, de aztán pillanat múlva jön az „igazi” Sevcsenko: „Tarasz Hrihorovics Sevcsenko (cirill betűkkel: Тарас Григорович Шевченко; Morinci, 1814. március 9. – Szentpétervár, 1861. március 10.) ukrán költő, prózaíró, festő, grafikus és humanista.”

Sevcsenko szobra Budapesten.

Na, de miért van Csorbánál Sevcsenko kitűző? Hát persze! Csorba Sevcsenko verseket is fordított, nem is keveset. 18 Sevcsenko fordítást számoltam össze két kötetben:

562. Sevcsenko, Tarasz Grigorjevics versei. Vál. Misley Pál. Ford. Anka János, Csorba Győző stb. Bp. 1984, Európa 200 l. /Lyra mundi./
569. Sevcsenko, Tarasz Grigorjevics: Apácahimnusz. (Gimn cernic.) Vál. Misley Pál. Ford. Csorba Győző stb. Ill. Tarasz Sevcsenko. Bp. – Uzsgorod, 1989, Európa – Kárpáti Kiadó. 94, 10 l.
(A sorszámok a Csorba fordításbibliográfia – kézirat, összeáll. Pintér László – tételszámai.)

Milyen érdekes: unokáim éppen most, a várható barátkozás (értse, aki érteni akarja) idején találták meg az ukrán költő kitűzőjét. Majd ha megint jönnek az ukrán katonák, büszkén(?) mutogatjuk. (A családi legendárium szerint 1945-ben bátyám az utcán játszott társaival, aztán egyszerre berohant a házba kiabálva: „Mama, mama, jönnek az ugrányok az ucca végin.” Remélem, ha most jönnek az ukránok, jobb indulattal érkeznek, mint akkor. Bár csalfa remény: erre éppen most sincsen sok esély.)
Megjegyzem, amikor Fegyir ukrán nagykövetet fogadták nagy grandezzával a Csorba Győző könyvtárban, akár ezt is megemlíthették volna: ennek a kis országnak a kis városában élt egy nagy magyar költő, aki a nagy ukrán nemzet nagy költőjétől is fordított. Akár föl is olvashattak volna neki a fordítások közül, hiszen biztosan jól tud magyarul a nagykövet úr.

De vissza Sevcsenkohoz. Kitűnő költő, humanista ember volt, lásd például az Apácahimnusz című kötet általa készített képeit. Amint már írtam, az „átkosban” kötelező volt „szovjetből” fordítani, támogatták is a „szovjet irodalmat” fordítókat, jól fizették őket. A cenz fölülbírálhatatlan urát pedig úgy kerülték meg a kiadók, hogy kisebb orosz köztársaságok kiváló alkotóit fordíttatták magyarra, vagy az agit. prop (ld. pl. néma levente és Krimhilda) figyelő tekintetét kicselezve a klasszikus orosz szerzőket is előszeretettel kiadták. Bár a feladat is izgatta nyilván az alkotókat, de a költők, fordítók is pénzből éltek, s vállalkoztak a munkára, még inkább pedig azért is, mert a „szovjet szerzők” esetében pontosan és a szokásosnál vastagabban érkezett a fizetés. (Értsd soronként – így számolták ki az összeget – pár forint helyett 10-12 forint. (Bár az ötvenes években filléreket számoltak egy-egy sorra.) Jellemző, hogy Csorba is, aki pedig nem tudott „oroszul”, vállalkozott fordításra. Ilyenkor ún. nyersfordításból dolgozott. Csorba híre ismert volt, nyilván ezért kérték meg Sevcsenko átültetésére. Megjegyzem, Csorba többször is mondta, csak jól ismert nyelvből szeretett fordítani (latin, német, olasz), mert olyankor nem volt félreértés, a nyersfordítást készítő szakértő verstani ismereteinek esetleges hiánya nem okozott gondot. De azért Csorba Mezsirovtól egész kötetet fordított oroszból, mert erre maga a szerző kérte meg. (Ld. Csorba honlap, 11. Csorba blog) Ha megnézik a Sevcsenko kötetek fordítóit, a legjobb magyar költők nevét láthatják, Képes Gézától Weöres Sándorig. (Neki, „alkotói szabadságát”, zsenijét teljesen kihasználva, nyilván könnyebben ment a fordítás.)

De nézzük a verseket és a köteteket. (A kiadási évből lehet tudni, melyik kötetről van szó: az 1984-es a Lyra mundi sorozat kötete, a Tarasz Sevcsenko versei, az 1989-es pedig az Apácahimnusz című válogatott kötet.)

1. Beszél a szél a ligettel, 1984
2. Bújok, jaj, egy fal tövében, 1984; 1989
3. Ézsaiás könyve 35. részének nyomán: Örülj, örülj, kisült fűvű mező! 1984
4. Gázló mellett, ott a kertben, 1984
5. Gyerünk, verseljünk újra hát, 1984; 1989
6. Hej, a késem, hű pajtásom, 1984; 1998
7. Hó szakad, tél űzi hordja, 1984, 1999
8. Kápráztass csak el, varázsló, 1984
9. Kár a gonoszra haragudni, 1984
10. Megszólalt a kakukkmadár, 1984
11. N. N. (Ó, eszméim ti! S terhes hírnevem!), 1984
12. Ne irigyeld a gazdagot, 1984
13. Nem bánkódom s untatok már, 1984; 1989
14. Nem jegenye zúg a szélben, 1984
15. Nem meleg a nap idegenben, 1984; 1989
16. P. Sz., 1984.
17. Rám rontott, mint adóbehajtó, 1984, 1989
18. Végrendelet (11.) Ha meghalok domboruljon (Perejaszlav, 1845. december 25), 1984; 1989

A Csorba által fordított verseknek „korszerű” politikai üzenete is van, a költő nyilván örült, hogy alkotótársa mögé bújva mondhatta el azokat a gondolatokat, amelyeket akkoriban nyíltan nem volt ajánlatos kimondani. A verseket és a könyveket részletesen a következő blogban ismertetem, mert kb. 35-40 oldal lesz, ennek szkennelése időbe telik.)

Sevcsenko ma is aktuális üzenete üzenettel, Csorba fordításában:

A 399. Csorba blog melléklete. Sevcsenko: Ne irigyeld a gazdagot 1.

A 399. Csorba blog melléklete. Sevcsenko: Ne irigyeld a gazdagot 2.

Ne irigyelj senki embert,
Nézz körül, belátod,
Hogy a mennyet földön, égen
Meg sosem találod.

Mirgorod, 1845. október 4.

Sevcsenko békés városban hívta föl a figyelmet az emberek egyik nagy bűnére, az irigységre. Hiába…

És még egy idézet, amely erről jut eszembe:

Másik mai témám egy remek, információgazdag írás, Pécs volt (és talán újra visszanevezendő/nevezhető) Ispitalja városrészének helytörténeti összefoglalója és faunájának ismertetése.
Szabó László Gyula professzor irodalomtörténésznek is dicséretére váló, fia által készített képekkel díszített írását mindenkinek szívből ajánlom, mert „Aki a múltját nem becsüli a jövőjét nem érdemli.”, vagy másképpen „Az a nemzet, amely nem becsüli múltját, nem érdemli meg a jövőt” (Széchenyi István; további megszívlelendő idézetek a múltról itt olvashatók.) Kérem, fogadják, olvassák szeretettel a biológus, botanikus, gyógynövénytudós tanár írását, aki még a kerítésoszlopok tövéből, járdarepedésekből kibújó vadvirágokat, „gazokat” is felfedezi, magyarázatával széppé, értékessé varázsolja. Szavakkal varázsolva  mond igazat róluk, akár egy költő.

Innen közvetlenül a blogban is nézhető az írás: